A legutóbbi, 2018-as parlamenti választásról az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, azaz az EBESZ kimondta, hogy jogi értelemben tiszta volt. A választási megfigyelők azonban azt is megállapították, hogy a pálya annyira lejtett a Fidesznek, hogy a választáson indulók messze nem egyenlő versenyben vettek részt. Az EBESZ 2018-as jelentése a problémák között kiemelte azt, hogy a médiaviszonyok nem tették lehetővé a megfelelő tájékozódást a választók számára, a kormánypártok az állami erőforrásokat is használhatták kampányolásra, a külföldről szavazó állampolgárok megkülönböztetését, az állami pénzekre utazó kamupártokat és azt is, hogy a kampányfinanszírozás átláthatatlan volt.
Na de milyen lesz ehhez képest a helyzet 2022-ben?
A szervezet idén is monitorozza a magyarországi helyzetet, sőt, teljes körű választási megfigyelő missziót küldött hazánkba, ami mindenképp hírértékű, tekintve, hogy korábban az EU-s országok közül csak Bulgária esetében látták ezt indokoltnak. Tizennyolc hosszú távú megfigyelőjük már hetek óta Magyarországon van, a hétvégi választásokra pedig további 200 megfigyelő érkezik. Kiadtak már egy előzetes jelentést is, amiben többek között a közmédiában tapasztalt rendszerszintű politikai elfogultságról írtak, és azt is kiemelték, hogy „a hivatalos kampányban az állami tisztviselők kampánytevékenységét a jogszabályok semmilyen módon nem korlátozzák, ahogy az állami források kampánycélú felhasználását sem”.
Összegyűjtöttük azokat a kritikus pontokat, amelyeket a leggyakrabban szokás emlegetni a magyarországi választások tisztaságával kapcsolatban, és elmondjuk, mit érdemes tudni ezekről.
A mandátumok elosztása
Az első kétharmados többségével a Fidesz 2011-ben a saját képére szabta a választási törvényt. Sok mindent ki lehetne emelni az ekkori változásokból, kezdve attól, hogy kétfordulósból egyfordulóssá vált a választási rendszer, egészen addig, hogy csökkent a listás mandátumok aránya az egyéni választókerületek számához képest, de első körben koncentráljunk csak arra, hogy
bevezették a győzteskompenzációt, ami 2014-ben plusz 6, 2018-ban pedig plusz 5 mandátumot ért a Fidesznek, de ezúttal – nagyarányú győzelem esetén – akár az egyesült ellenzéknek is kedvezhetne,
Ide tartozik még a kisebbségi mandátumok kérdése is. Kizárólag a nemzetiségi önkormányzatok állíthatnak nemzetiségi listát, és aki nemzetiségiként szavaz, az a listán máshová nem ikszelhet, csak egy helyre. Így nincs valódi választási lehetősége a kisebbségeknek, a nemzetiségi lista pedig a több erőforrással rendelkező oldal befolyásának van kitéve. Jelenleg egyetlen nemzetiségi képviselő ül a parlamentben, a német Ritter Imre, aki korábban fideszes színekben politizált, és az elmúlt négy évben rendre a kormánypártokkal szavazott, miközben egy, a német nemzetiség számára fontos ügyben hiába kért segítséget a kormányzattól, az nem állt mellé. Rittert idén várhatóan újraválasztják, de mivel botrányba fulladt az ORÖ közgyűlése, azután, hogy nem a Fidesz-közeli jelöltet szavazták meg listavezetőnek, más nemzetiségi listának a szakértők szerint nincs esélye képviselőt küldeni a parlamentbe.
Április 3-n 12 órától több élő műsorban elemezzük a parlamenti választás részvételi adatait, este pedig folyamatosan követjük az eredményeket. Minden fontos helyszínen ott leszünk, a stúdióba pedig számos vendég érkezik majd hozzánk. A választási műsorokról további információt a Facebook-eseményben találnak.
Levélszavazatok
A magyar választási törvények a külföldön élők, illetve tartózkodók tekintetében kétféle választójogú állampolgárt különböztetnek meg: akik rendelkeznek magyarországi bejelentett lakcímmel, és akik nem. Előbbiek számára a részvétel lényegesen bonyolultabb, ők csak személyesen voksolhatnak a konzulátusokon, amíg utóbbiak postai úton is leadhatják a szavazatukat, viszont csak pártlistákra szavazhatnak, választókerületi egyéni jelöltekre nem.
A Nyugaton lévő magyarok részvételi aránya nagyjából hatodakkora, mint ami a levélszavazásra jogosult határon túli magyarok között tapasztalható.
Az Alkotmánybíróság szerint „észszerű indoka” van ennek a megkülönböztetésnek, de az is nyilvánvaló, hogy a jelenleg kétharmados többséggel kormányzó Fidesz–KDNP-nek nem is állna érdekében mindenki számára megteremteni a levélszavazás intézményét. A levélben szavazók 2014-ben 95 százalékos, 2018-ban pedig 96 százalékos arányban szavaztak a Fideszre, a Nyugaton élő, hazai lakcímmel rendelkező magyarok körében viszont felülreprezentáltak a kormánnyal kritikus szavazók.
Februári adatok szerint idén a külföldön élők mindössze 11 százaléka szavazna a Fidesz–KDNP-re, míg 43 százalékuk a közös ellenzéki listát választaná.
A levélszavazás jelenlegi formájában ráadásul technikai aggályokat is felvet. A Transtelex cikke szerint rengeteg a kiskapu, a rendszer pedig még azt sem képes kiszűrni, ha valakinek a borítékba zárt és elküldött szavazatát utólag kibontják és kicserélik a szavazólapját, vagy ha holtak nevében szavaznak. Ezen kívül:
Szerbiában idén nem is a posta vitte ki a szavazólapokat, hanem a Fidesz helyi partnerének aktivistái kézbesítették és gyűjtötték azokat,
Romániában az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is hirdette, hogy nem jó a postára bízni a szavazatok visszaküldését, és arra biztatták az erdélyieket, hogy bízzák ezt a feladatot inkább az EMNP képviselőire,
Az április 3-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatai Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán 2022. március 29-én – Fotó: Veres Nándor / MTI
Fiktív lakcímek, voksturizmus
Az elmúlt években fiktív lakcímet tucatjával létesítettek Magyarországon olyanok, akik egyéni képviselőjelöltre is akartak szavazni, esetleg a polgármester-választásba kívántak beleszólni a parlamenti választáson anélkül, hogy valóban ott éltek volna. Ez sokáig illegális volt, de miután a választási eredmények ilyen jellegű manipulálási szándékára bő egy évtizede rendszeresen felhívták a figyelmet civilek, tavaly novemberben a kormánytöbbség által elfogadott törvénymódosítás megváltoztatta a lakóhely fogalmát.
Ez jogvédő szervezetek értelmezése szerint a gyakorlatban valójában a „fiktív lakcímek” legalizálását jelenti, zöld utat adva a szervezett voksturizmusnak. Ezt a képet árnyalja Milánkovich Andrásnak, az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének oktatójának az értelmezése, ami szerint ugyan a fiktív lakcím létesítése közokirat-hamisításként már nem büntethető, és így nem lesz a választás rendje elleni bűncselekmény, ha 50-en bejelentkeznek egy lakásba, de a buszoztatás továbbra is tilos.
Kamupártok
Azzal, hogy a kopogtatócédulák – egyébként szintén problematikus rendszerét – az ajánlóívek váltották fel, megnyílt a lehetőség az úgynevezett kamupártok és bizniszpártok előtt. Ezek olyan formációk, amelyek nem folytatnak valódi politikai tevékenységet, az induláshoz szükséges aláírásaiknak legalább egy részét illegális úton (például más pártok ajánlóíveiről másolt adatokkal) szerzik be, és azért igyekeznek országos listát állítani, mert így több százmillió forintos támogatáshoz juthatnak.
2018-ban 100 pártot vettek nyilvántartásba az országgyűlési választásokra, ezeknek több mint fele máig tartozik az államnak a meg nem érdemelt kampánytámogatások visszafizetésével.
Az oltástagadó-testépítő-doktorceleb Gődény György-féle Közös Formáció az egyik, amely nem fizette vissza a listaállítás után járó 153 millió forintos állami támogatást. Ez ugyanakkor nem akadályozta meg Gődényt abban, hogy idén már egy új, oltásellenes párttal induljon a választáson. A Gődény nevével fémjelzett Normális Élet Pártja mellett ezúttal elindul a választáson a pornómilliárdos Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom is, és mindkét formáció adott le olyan gyanús ajánlásokat idén, ami miatt rendőrségi nyomozás is indult.
A kamupártjelenségnek a zavarkeltés a célja, és ez az elemzők szerint a Fidesznek kedvez, mivel a politikával kevésbé foglalkozó, a kormánnyal elégedetlen szavazók egy részét megtévesztheti, akik így az esélyesebb ellenzéki pártok helyett kamupártokra pazarolhatják a szavazataikat.
Nonstop kampányüzemmód
A választásokat megelőző, ötvennapos kampányidőszakon kívül a kampányolást semmi sem szabályozza, a regnáló kormánypártok pedig az állami erőforrásokat is használhatják a saját politikai üzeneteik célba juttatásához. Így a Fidesz–KDNP sokkal inkább látható a választók számára két választás között, mint az ellenzéki pártok. Ide tartozik például a NER-es nemzeti konzultáció intézménye, a kormányzati plakátkampányok és a választás napjára időzített, gyermekvédelminek nevezett népszavazás, amely a Fidesz által kampánytémává tett melegellenességet tartja napirenden.
Választási plakátok Budapesten 2022 márciusában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A kormánypártok és az ellenzék közötti erőforrás-különbségek abban is megmutatkoznak, hogy plakátkampányra nyolcszor annyit költött a kormányoldal, mint az ellenzék. Itt fontos megjegyezni azt is, hogy a közpénzből támogatott Civil Összefogás Fórum (CÖF) 633 millió forintot költött el fideszes plakátokra, ebből ugyanis az is egyértelművé válik, hogy miért problémás az, hogy a jelenlegi magyar rendszerben a civil szervezetekre még annyi szabályozás sem vonatkozik, mint a pártokra. Ez pedig melegágya annak, hogy a kampányolás kiszerveződjön a szürkezónába, ahogy az a facebookos politikai hirdetések esetében is megfigyelhető.
Médiatúlsúly
A direkt kampányolás mellett annak is fontos szerepe van a választások szabadságának megítélésében, hogy a választóknak mennyire van lehetőségük a szabad, pártatlan tájékozódásra. Bár az évi 130 milliárd forintból működő közmédiának elvileg pártatlannak kellene lennie, ehelyett az a helyzet, hogy
A sajtószabadság tekintetben már 4 éve, a legutóbbi választások idején sem állt kifejezetten jól hazánk, és a magyar helyzet azóta csak romlott: a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-indexe alapján Magyarország 19 helyet rontott, és már az utolsó előtti helyen áll az EU országai között.
