Partizán: Papírzacskóból fizették ki a jelölteket a Seres Mária-féle kamupártban

2021. május 5. – 13:58

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás Márton és a Partizán csapata egy négyrészes dokumentumfilmet, tényfeltáró anyagot készített: felerészben a kamupártok – vagy ahogy ők nevezik, rablópártok – leglátványosabb figuráiról, Seres Máriáról és Stekler Ottóról, illetve a hozzájuk köthető pártokról, emberekről, visszaélésekről, csalásokról, felerészben pedig a magyar-ukrán határmenti voksturizmusról.

Mindkét téma bemutatása nagyon látványos, és érthető, ráadásul mindkettőnél arccal, névvel vállalják a megszólalást érintettek, a nyilatkozók még a saját magukra terhelő megszólalásokat is bevállalják többször. Ebben a cikkünkben az első feléről, a Seres Mária-féle választási visszaélésekről szóló részekről írunk. A felvezető film és az első rész már elérhető.

Gulyásék már 2019-ben jelentkeztek egy nagyobb, másfél órás tényfeltáró dokumentumfilmmel a rablópártokról, annak főszereplői is az SMS (Seres Mária Szövetségesei) pártból ismert Seres Mária és férje, Stekler Ottó voltak. A filmből kiderült, hogy valójában már a '90-es évek óta jól keres egy nyíregyházi kör abból, hogy kamupártokat hoznak létre, több milliós állami támogatás behúzva ezzel.

Az igazi áttörést azonban 2012 hozta el ezeknek az embereknek, amikor a választási törvénnyel a pártok támogatása is megváltozott: rengeteg kamupárt jött létre, több helyen az elért néhány száz szavazatukkal az ellenzéki voksok elaprózásával végső soron a Fidesz jelöltjét segítették győzelemhez, az elmúlt évek során milliárdos pénzt húztak be, és a tapasztalat azt mutatja, gyakorlatilag számonkérhetetlenek, a pénzek visszaszerezhetetlenek.

A legutóbbi hír egyébként Seressel és férjével kapcsolatban tavaly nyáron volt: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat, 117 millió forint eltüntetése miatt, mert nem tudtak elszámolni a 2014-es választási kampányban kapott állami támogatással. Az ügy az előkészítő ülésen nem jutott még túl egyelőre.

A most elkészített részekből újabb részletek derülnek ki a Seres Mária és Stekler Ottó féle pártbizniszekről, újabb megszólalók vállalják arccal, névvel, hogy elmeséljék, hogyan zajlottak az aláírásmásolások ipari mértékben, vagy, hogy hogyan mentek a pénzmozgások mindenféle elszámolás nélkül.

Ahogy a Partizán írja az első rész rövid leírásában: “Seres Mária és Stekler Ottó számos rablópártot épített fel az elmúlt évtizedekben. Anyagilag a legsikeresebb vállalkozásuk a 2014-es SMS párt volt. Hogyan zajlott a pénzek elsíbolása, milyen módon tették lekötelezetté a képviselőjelölteket, hogy tartsák a szájukat?” – erről szól a film.

A zacskóból kifizetés

A pártok sávos rendszerben az egyéni jelöltek után is kaptak pénzt kampányra, és az országos listára is. Utóbbi pénz szabad felhasználású, míg az egyéni jelöltekre érkező pénz egy kincstári kártyára érkezik, amit már nem lehet akármire költeni, ráadásul 2%-os eredmény alatt vissza kell fizetni. Épp ezért az ilyen pártoknál többségében le is mondanak erről a pénzről a jelöltek a párt javára.

A filmben megszólaló volt jelöltek el is mesélik, hogy Seresék kifejezetten hangsúlyozták is nekik, hogy ezzel probléma lehet, ha vissza kell fizetniük, nagyon nehéz elszámolni vele. 59-en le is mondtak a kártyáról, csak 8-an kérték és vállalták. Akik lemondtak a pénzről – egymillió forint – a párt javára, azoknak azt mondták, a párt majd finanszírozza a kampányukat. Ami végül úgy nézett ki, hogy három hete tartott már a kampány, amikor behívták őket egy irodába, ahol

sparos papírzacskóból kaptak 500 ezer forint készpénzt,

és rögtön ott meg is mondták, kitől kell kérni a plakátok, szórólapok legyártását, megvolt, hogy melyik nyomda csinálja, annak ki kellett fizetni, de papírozást, számlákat nem nagyon látott senki.

A választáson persze leszerepelt a párt, és a filmben megszólaló jelöltek mind arról beszéltek, nem tűntek túl letörtnek Seres Máriáék, sőt, mintha pontosan tudták volna, erre az eredményre számítottak volna. „Nem hittem volna, hogy itt a pénzre megy a dolog, és senki nem fog bejutni, mert senkit nem támogatnak, tehát nem lesz médiafelület, nem lesz semmi, és akkor persze, hogy bukásra fogunk állni” – mondja az egyik akkori jelölt.

A kampány utolsó napján, amikor éjfélig lehetett elhasználni az egyéni jelölteknek a kártyáról a kampánypénzt, akkor ha valakinek maradt, az utolsó tankolásig megszervezték annak elköltését. Az egyik jelölt egyébként végül olyannyira megszívta, hogy ebbe belement, hogy vádlott lett és pénzbüntetést is kapott.

Ajánlóívek masszív hamisítása, másolása

Az első rész végén csak felvillantják, hogy miről lesz szó többek között a második részben, és itt jelenik meg a kamupártok sajátjaként ismert ajánlóíves visszaélés: azok másolása, az aláírások hamisítása is.

Anélkül, hogy lelőnénk a film minden érdekességét és fordulatát, azt megtudhatjuk majd a következő részből, hogy a jelölteknek az induláshoz szükséges fejenkénti 500 aláírást akkor is előteremtették, ha a hagyományos gyűjtéssel nem sikerült összeszedni.

10-12 ember az ajánlóíveket masszívan írogatta (…) masszívan zajlott az aláírások hamisítása, illetve másolása. Illetve olyan régi ajánlóíveket láttunk az asztalokon, ami nem a 2014-es választásokkor kerültek oda"

– mondja az egyik jelölt a filmben. Ahogy arról is nyíltan beszélnek, hogy több párt cserélgette, adta-vette az aláírásokat, ajánlásokat, de még fideszes ívekről is másoltak át ajánlásokat.

De a filmből megismerjük a céghálót, illetve olyan szereplők kerülnek még elő, és derül ki, hogyan kapcsolódtak Seres Máriához és Stekler Ottóhoz, mint Tomcat, Szepessy Zsolt, Gödény György, vagy a volt MSZP-s képviselő Zuschlag János. Fideszes politikus nem szólal meg a filmben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!