A 2018-as választás óta még mindig 716 millióval tartoznak a kamupártok

2022. március 16. – 21:20

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra is több mint 716 millióval tartoznak az államnak egyes pártok. A 2018-as országgyűlési választás idején kiszabott bírságoknak csupán töredékét, 6,4 millió forintot sikerült behajtani csaknem négy év alatt – írja az Rtl.hu a Nemzeti Választási Iroda összesítése alapján. Az összesítés szerint:

még 716 847 419 forint választási bírsággal tartozik 51 párt a magyar államnak.

2018-ban 100 pártot vettek nyilvántartásba az országgyűlési választásokra, ezeknek több mint fele máig tartozik az államnak a meg nem érdemelt kampánytámogatások visszafizetésével. A pénzbüntetések 78 százalékát mindössze három párt kapta. 999 rendbeli bírságot – egyetlen kivétellel – határidőre le nem adott ajánlóívek miatt szabtak ki. A választási bizottság azonban a megbírságolt 65 párt közül csupán a Momentumot büntette meg a kampányszabályok megsértése miatt.

Az idei országgyűlési választáson kiszabott bírságok jóval elmaradnak majd a 2018-astól. Összesen valamivel több mint 6,5 millió forintnyi büntetést szabott ki eddig az NVI, mindezt 9 jelölőszervezetre és néhány független képviselőjelöltre. Köztük a Megoldás Mozgalmat és a Kétfarkú Kutya Pártot egymillió forint feletti összegre bírságolták a helyi választási bizottságok, mert túl későn vitték vissza a felvett, de üresen maradt ajánlóíveket.

Noha az ajánlóívek miatt jóval kevesebb bírságot kellett kiszabni, más, csalás gyanúját felvető problémák és visszaélések idén is adódtak. Arról, hogy a Gődény György-féle Normális Élet Pártja hamis ajánlásokat adott le, és ehhez hasonló visszaélésekkel ebben a cikkükben részletesen is foglalkoztunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!