Országszerte hamis ajánlásokat adott le Gődény György pártja, de így is lehet rájuk szavazni

2022. március 4. – 12:19

Országszerte hamis ajánlásokat adott le Gődény György pártja, de így is lehet rájuk szavazni
Fotó: Normális Élet Pártján / Matus Ferenc / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az idei kampány egyik újdonsága, hogy már otthonról is lehet ellenőrizni, melyik képviselőjelöltnek adtunk le ajánlást.
  • Az ország több pontjáról írtak olvasóink, hogy visszaéltek az adataikkal: tudtuk és akaratukon kívül felkerültek a Gődény György-féle Normális Élet Pártja jelöltjeinek ajánlóívére. Több helyen pedig halottak ajánlásait is leadták a választási bizottságnak.
  • Gődénynek tiszta a lelkiismerete. Szerinte addig nem lehet ellenőrizni, hogy ki írja alá az ajánlóívet, amíg nem kérhetik el a személyi igazolványt.
  • A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szerint Gődényék mellett Gattyán György pártja is hamis ajánlásokat adhatott le az ország több választókerületében. A Megoldás Mozgalomtól azt állítják, nem történt ilyen.
  • A jelenlegi szabályozás szerint minimális az esélye, hogy valaki lebukjon az ajánlások másolásával, hamisításával. A Political Capital kauciós megoldást javasol évek óta.
  • Többszáz millió forintos állami támogatást kapnak a listát állító pártok. Gődény azonban állítja, pártja idén nem él ezzel a lehetőséggel.
  • A TASZ útmutatója szerint a választási bizottsághoz, a rendőrséghez és az adatvédelmi hatósághoz érdemes fordulni, ha valakinek visszaéltek az adataival az ajánlásgyűjtés közben.
  • Az ország számos pontján olyan képviselőjelöltek szerepelnek a szavazólapon április 3-án, akik hamis ajánlásokat adtak le.

Imre az év elején aláírta az ellenzék népszavazási kezdeményezéseit a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadék meghosszabbításáról, és pár héttel később az országgyűlési választáson induló ellenzéki képviselőjelölt (Tordai Bence) ajánlóívét is szerette volna kitölteni. Ez azonban nem jött össze, mert elfogytak az ívek, mire odaért az egyik ajánlásgyűjtő pulthoz a fővárosban.

Meglepve látta később a választási iroda új online felületén, hogy a személyes adataival (név, lakcím, személyi azonosító) és az aláírásával mégis leadtak egy ajánlóívet. Mint megtudta: Láz Józsefet, a Gődény György-féle Normális Élet Pártja II-III. kerületi képviselőjelöltjének indulását ajánlotta tudtán és akaratán kívül.

„Fogalmam sincs, ki ez az ember, és ki ez a párt! Egyértelműen visszaéltek az adataimmal és hamisították az aláírásomat. Végtelenül fel vagyok háborodva”

– írta Imre a Telexnek, miután felhívást tettünk közzé a bizniszpártokról szóló cikkünk végén.

Az idei kampány egyik újdonsága, hogy már otthonról is bárki ellenőrizheti, nem éltek-e vissza az adataival és az aláírásával az ajánlásgyűjtés során. A valasztas.hu és a magyarorszag.hu oldalon egy gyors azonosítás után lehet eljutni arra a felületre, ahol megnézheti, kiknek adott ajánlást. A rendszer nem tökéletes, mert nem minden csalás szűrhető ki így, ugyanis csak az első ötszáz, érvényesnek minősített ajánló adatai kerülnek be az adatbázisba, azaz a választó csak ezeket tudja ellenőrizni.

Ezen a felületen látta meg Ferenc is, hogy az ő adataival is visszaéltek. Ferenc Budapesten aláírta az ellenzék népszavazási kezdeményezését, ám Imréhez hasonlóan nem adott le ajánlást. Ehhez képest több száz kilométerrel arrébb, az állandó lakcíme (Levél) szerinti választókerületben valaki aláírt a nevében a Normális Élet Pártja helyi jelöltjének. Varga Renáta (Győr-Moson-Sopron megye 5.) és Láz József (Budapest 4. választókerület) neve már biztosan ott lesz a szavazólapon, a nyilvántartásba vételük jogerőre emelkedett.

Már biztosan rajta lesz a szavazólapon a Normális Élet Pártja

Két hete csöngettek Ádám XIII. kerületi lakásában. Az MSZP-s Hiszékeny Dezsőnek gyűjtött egy aktivista ajánlásokat. Ádám aláírta, majd napokkal később az online rendszert ellenőrizve vette észre, hogy Hiszékenynél nem, egy másik jelölt, Varga István Károly (Normális Élet Pártja) által leadott ajánlóíven viszont ott volt az aláírása. A TASZ tanácsára feljelentést tett ismeretlen személy ellen személyes adattal visszaélés és a választás rendje elleni bűncselekmény miatt. Varga István Károlyt a választási iroda honlapja szerint nyilvántartásba vették Budapest 7. választókerületében, ám a döntés cikkünk megjelenésekor még nem jogerős.

Hasonló a helyzet a Pest megye 6. választókerületben induló Szibilla Lászlónál (Normális Élet Pártja), akinek az ajánlóívén olvasónk, Attila adatai szerepeltek. Nem tudja, hogyan szerezhették meg a személyes adatait, mert elmondása szerinte soha nem töltött még ki ajánlóívet a választások előtt, és csak a legszükségesebb helyeken adja meg az adatait. „Informatikusként dolgozom, így a GDPR adatvédelmi előírásai napi szinten hozzá tartoznak a munkámhoz. Emiatt különösen felháborít, hogy míg mi egy cookie-t nem merünk elhelyezni figyelmeztetés nélkül, vannak, akik még mindig úgy gondolják, hogy nyugodtan őrizhetik választók személyes adatait a személyi számot is beleértve. Az pedig, hogy ezeket felhasználták, és nem gondolták, hogy pillanatok alatt ki fog derülni a csalás, különösen érthetetlen számomra” – írta lapunknak Attila.

A Normális Élet Pártja vecsési (Bocz Dániel), debreceni (Morán-Mihucza Szilvia) és erzsébetvárosi (Ferge Anikó) jelöltjének ajánlóívein is hamisan szerepeltek olvasóink adatai és aláírásai. De nemcsak minket kerestek meg a problémával olvasók. Szerdáig tucatnyi bejelentés érkezett a TASZ-hoz. Döbrentey Dániel, a TASZ Választási Jogi Programjának koordinátora lapunknak arról beszélt, a panaszok túlnyomó többsége a Normális Élet Pártja jelöltjeit érinti, de van olyan ügyfelük, akinek az adatait és aláírását a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom jelöltjei használták illegálisan.

Múlt péntekig kellett leadni az ajánlóíveket a választási irodának. A Normális Élet Pártja 79, a Megoldás Mozgalom 100 jelöltjét vették nyilvántartásba, és szerdára mindkét párt ország listája jogerőre emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az oltásellenes Gődény György és a milliárdos Gattyán György pártja már biztosan ott lesz a szavazólapon.

Gődény lelkiismerete tiszta, a pártokat sejti a háttérben

„Erről ugyanannyit tudhatok én is, mint ön. Érti? (…) Amíg nincs jogosultságunk, hogy az ajánlások gyűjtésekor elkérjük a személyi igazolványt, addig az ír oda, aki akar, azt, amit akar. Én ezt nem tudom ellenőrizni” – mondta megkeresésünkre Gődény György, a Normális Élet Pártja listavezetője, aki Nyíregyházán egyéniben is elindul. Amíg az aláíróknak nem kell igazolniuk a személyazonosságukat, addig Gődény szerint senki nem tudja ellenőrizni, hogy valóban a saját adataikat vezetik-e fel az ívre, vagy épp a szomszédjuk, esetleg egy halott hozzátartozójuk helyett írnak-e alá.

Az oltástagadó-testépítő-doktorceleb azt is mondta: pártháború zajlik, és a pártok akár ezzel is próbálhatják akadályozni az ő indulásukat. „Azt hiszem, egyedül mi nem csináltuk ezt meg. Nem írtunk senkinek olyan ajánlásokat, amiket utána számon kérhetnek.”

„Tiszta a lelkiismeretünk. Gyűjtöttünk, megcsináltuk. Baromira zavar mindenkit, hogy ezt megcsináltuk, és ezért megy ez a cirkusz”

– fogalmazott. „Mi nem firkáltunk senkinek fölöslegesen, és mi nem jelentgetünk senkit, mint ahogy ez szokás a magyar politikai színtéren.”

Gődény szerint meg kell nézni, hogy melyik oldal akarja a Normális Élet Pártját bemocskolni, és inkább az ő házuk táján kellene sepregetni. „Nekünk ezen a pályán ellenségeink vannak, mivel mindenki azt szeretné, ha eltűnnénk a büdös francba. De nem fogunk eltűnni a francba, mert itt vagyunk, és beavatkozunk ebbe az eszméletlen idióta politikai helyzetbe, ami Magyarországon van.”

Halottak ajánlásait is leadták

De nemcsak élő választók adataival élnek vissza egyes pártok jelöltjei. Az utóbbi napokban az ország több pontján is kiderült, hogy olyan választók adatai és aláírása szerepelt egy-egy ajánlóíven, akik akár már tíz vagy húsz éve meghaltak.

Három párt is halottak adataival adta le az ajánlásait a II-III. kerületben (Budapest 4.), erről Tordai Bence, a Párbeszéd képviselőjelöltje számolt be pár napja, miután a helyi választási bizottság ellenőrizte az ajánlásokat. A fentebb már említett Láz József (Normális Élet Pártja) ajánlóívein összesen 11 elhunyt ember adatai és aláírásai szerepeltek, de hasonló visszaéléseket találtak a Szanyi Tibor-féle ISZOMM és a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom helyi jelöltjének ajánlóívein is. A helyi választási bizottság feljelentést tett a rendőrségen.

Mivel ötszáz érvényes ajánlást így is össze tudtak számolni, nyilvántartásba vették Láz Józsefet (Normális Élet Pártja) és Horváth Diánát (Megoldás Mozgalom). Tordai Bence szerint ezek a pártok a Fideszt szolgálják ki. „A Fidesz mindent megtesz, hogy a 2022-es választás legyen a legmocskosabb 1990 óta. Kamupártokat, kamujelölteket indítanak, próbálják megzavarni a változást akaró polgárokat, mert rettegnek a bukástól” – írta Facebook-oldalán.

Elutasította viszont a választási bizottság a Normális Élet Pártja jelöltjének nyilvántartásba vételét Békés megye 4. választókerületében, Orosházán és környékén. A Magyar Narancs cikke szerint Havasi Gyula 690 aláírásából – némi túlzással – „szinte minden második aláírás hitelesítését elutasította a bizottság”. Volt olyan ív, amelyen hibás vagy a nyilvántartásban nem található azonosítók szerepeltek, de akadtak olyan ajánlók is, akik nem a választókerületben laknak, vagy akiknek nincs választójoguk. Az orosházi helyi választási bizottság előtt megjelent ráadásul három választópolgár, akik érdeklődésére kiderült, hogy visszaéltek az adataikkal. Állításuk szerint ugyanis nem írtak alá a Normális Élet Pártja jelöltjének.

Szolnokon (Jász-Nagykun-Szolnok megye 1.) is halott ajánlókat talált a helyi választási bizottság az íveken. „A Normális Élet Pártja részéről összesen 20, a Polgári Válasz részéről 5, a Magyar Munkáspárt és az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom részéről pedig 1-1 ilyen aláírást találtunk” – mondta Rácz Andrea aljegyző a Magyar Narancs cikke szerint.

A budakeszi választókerületben (Pest megye 2.) a Normális Élet Pártja és a Megoldás Mozgalom jelöltjeinél voltak furcsaságok. Szél Bernadett ellenzéki képviselőjelölt szerint „mindkettejük esetében olyan körülményeket tárt fel a jelölőívek vizsgálata és az ajánlások ellenőrzése, amelyek egyértelműen bűncselekmények elkövetésének gyanúját vetik fel”. Az egyik esetben 833 ajánlás közül 315 volt érvénytelen, ebből 76 elhunyt vagy nem a választókerületben lakó ajánlása volt. „Emellett a jelölt ajánlóíveinek írásképe is egyértelműen rendellenességekre utal: azok szemmel láthatóan otthon, íróasztalnál készültek” – írta Szél.

A másik esetben 578 ajánlásból 59 volt érvénytelen, és itt is több elhunyt aláírását szűrte ki a helyi választási bizottság. Szél Bernadett szerint mindkét esetben a korábbi választásokról jogellenesen megőrzött ívek vagy adatok másolására kerülhetett sor. „A választási csalások nem maradhatnak következmények nélkül” – fogalmazott az ellenzéki jelölt, és feljelentést tett a rendőrségen.

Kutyapárt: Gattyánék jelöltjei ajánlásokat szerettek volna cserélgetni

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szerdán egy hosszabb blogbejegyzést írt arról, hogy milyen gyanús esetekkel találkoztak jelöltjeik és aktivisták az elmúlt hetekben.

„Az ajánlásgyűjtés során számos kutyapártos jelölt kapott nagyon furcsa felajánlásokat sokszor ismeretlen emberektől, hogy gyorsan tudnak sok ajánlást szerezni.”

Több esetben azzal keresték meg őket ismeretlenek, hogy bármennyi ajánlást tudnak hozni nekik, vagy egyszerűen csak megkérdezték, hogy mennyire van szükségük. Gyanús volt az is, hogy ha mégis kiadtak egy ívet, azokon sehol sem jelezték, hogy ki gyűjtötte az aláírásokat, és az aláírások sokszor ugyanolyanok voltak. Ezeket az ajánlásokat érvénytelenítették – írják. „Volt, ahol halott ember aláírása is szerepelt az íven, meg amúgy is, egy aláírásgyűjtő íven látszik, hogy azt miként használták. Amin nincs egy gyűrődés se, arra átmásolgatták egy szobában valahonnan.” Sok esetben pedig öt perc alatt ki lehetett deríteni a blogbejegyzés szerint, hogy „a segíteni akaró illető miként köthető a Fideszhez”.

Megosztottak pár konkrét történetet is. Szolnoki jelöltjük például épp bent volt a helyi választási irodában, amikor telefonon kereste a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom jelöltje. A kihangosított telefonon az iroda munkatársai élőben hallgathatták végig, hogy MEMO jelöltje aláírásokat szeretne cserélni az MKKP-val.

Mivel a Normális Élet Pártja mellett a Megoldás Mozgalom neve is rendre előkerült az elmúlt napokban, kérdéseket küldtünk a pártnak. „Az etikai bizottságunk folyamatosan figyelte az ajánlások gyűjtésének menetét, és nem érkezett panasz erre. A jelöltjeinkkel folyamatosan egyeztetünk, számos provokációról ők is beszámoltak, de ezeket helyben minden esetben sikerült tisztázniuk” – fogalmaztak levelükben.

Az MKKP eddigi politikai megnyilvánulásai alapján Gattyánék arra jutottak, hogy ezúttal is csak a humor eszközével éltek a blogbejegyzésben. „Egyeztettünk a jelöltjeinkkel, akik a Kutyapárt által említett eseményekről nem tudnak. Azért, mert ezek nem történtek meg szerintük. A Megoldás Mozgalom etikai bizottságához sem érkezett ilyen panasz, sem a helyi választási bizottságtól, sem a Kutyapárttól.” A Megoldás Mozgalom arra kér minden érintettet, hogy ha az MKKP által említett eseményeknek bármi valóságtartalma van, tegye meg a szükséges jogi lépéseket.

Többszáz millió forintos állami támogatásról mond le Gődény

Az ajánlások másolásáról és a választók adataival való üzleteléséről az elmúlt két választáson már több jól dokumentált eset is megjelent a sajtóban. A kamupártoknak a választási törvény 2011-es módosítása adott szabad utat, amikor eltörölték a névre szóló kopogtatócédula rendszerét, és azóta már elég csak 500 aláírást összegyűjteni az induláshoz. Jelentősen megkönnyítette ráadásul a folyamatot, hogy egy választópolgár a lakóhelye szerinti választókerületben több jelöltet is támogathat.

Sokak szerint már azzal javítani lehetne a jelenlegi rendszeren, ha megszüntetnék a többes ajánlást, azaz egy választópolgár ismét csak egy jelöltnek írhatna alá. A Political Capital emellett több mint tíz éve azt javasolja, hogy vegyék ki a választópolgárokat a jelöltállítási folyamatból, mert a pártok – hiába törvénytelen – ellenőrizhetetlen és nehezen bizonyítható módon visszaélnek a személyes adatokkal.

László Róbert, a PC elemzője a Telexnek arról beszélt, a hosszú távú megoldás szerintük az lenne, ha kauciót vezetnének be az ajánlás alapú jelöltállítás helyett. A jelöltek visszakapnák a pénzt, ha elérnek egy meghatározott, minimális eredményt (pl. 1 százalék), így László szerint „minden komolyan vehető jelöltnek nulla forintjába kerülne az indulás”, ám a kamupártok elveszítenék a pénzüket.

A jelenlegi rendszerben szinte a nullával egyenlő az esélye, hogy valaki lebukjon az ajánlások másolása vagy hamisítása miatt.

Így pedig tömegével indulhatnak el a választáson olyan jelöltek, akik valós társadalmi támogatottság hiányában ötszáz valódi aláírást sem tudnak összegyűjteni.

De miért van akkora biznisz a választásban, hogy valaki aláírásokat hamisítson? Leginkább a busás állami támogatás miatt. A pártok két irányból jutnak állami forrásokhoz. A képviselőjelöltek idén fejenként 1,18 milliót kapnak, a listát állító pártok pedig aszerint jogosultak további állami pénzre, hogy hány választókerületben tudnak jelöltet állítani.

  • 470 millió forintot kap az a párt, amelyik legalább 71 választókerületben indít jelöltet.
  • 588 millió forinthoz jutnak azok a pártok, amelyeknek minimum 80 választókerületben lesz jelöltjük,
  • 706 millió forint jár azoknak, amelyek mind a 106 egyéni választókerületben el tudnak indulni.

A kampányfinanszírozás szabályai is meglehetősen engedékenyek, a kamupártok komolyabb elszámolási kötelezettség vagy jogi következmény nélkül tudják felvenni az állami támogatást.

A Transparency International szerint a legutóbbi két országgyűlési választás előtt összesen 7 milliárd forintnyi állami támogatás tűnt el a bizniszpártok zsebében.

A TI közérdekű adatigénylés után megkapta a Magyar Államkincstártól a 2018-as választás kampánytámogatásáról szóló elszámolásokat. Az adatok azt bizonyították, hogy tizenhárom párt nem mandátumszerzési céllal, hanem sokkal inkább az állami kampánytámogatás reményében vállalta a megmérettetést.

Köztük volt a Közös Nevező 2018 nevű párt is, amelynek listavezetője nem más, mint Gődény György volt. A 153 millió forintos állami támogatást felvették, mivel azonban egy százalékot sem értek el a választáson (0,07%), vissza kellett volna fizetniük a pénzt. Ezt máig nem tették meg, ezért aztán költségvetési csalás miatt nyomozás indult ellenük.

Mindezek után meglepő volt Gődény György pár hete tett kijelentése. A Normális Élet Pártja listavezetője a Blikknek azt mondta, idén nem veszik fel a törvény szerinti kampánytámogatást.

„Nem használunk állami pénzt, a jelöltjeink sem veszik fel a támogatást. Meghirdettük a 100 forintos kampányt. Aki velünk egyetért, és minket támogat, az küldjön nekünk 100 forintot, és abból fogunk kampányolni”

– erősítette meg most Gődény a Telexnek is.

Ezt tudja tenni, ha visszaéltek az adataival

Az elmúlt években ritkán fordult olyan, hogy az ajánlások hamisítása miatt a bíróság megállapította a bűncselekményt, és megbüntettek volna valakit a csalásért. Gergő adatai 2018-ban 13 párt ajánlóívére kerültek fel. Kifogást nyújtott be a helyi választási bizottságnak és feljelentést tett a rendőrségen. „Engem berángattak tanúskodni, de a végén valahogy senkit nem kaptak el” – írta a Telexnek. Most az online rendszer szerint csak egy jelölt, Boncz Dániel (Normális Élet Pártja) ajánlóívére kerültek fel az adatai a tudta nélkül.

„Nagyon sokszor az a probléma, hogy nehéz megtalálni, valójában ki hamisította az aláírást. Nem emlékeznek rá, éppen kinél volt az ív, letagadják, nem lehet egy-egy emberre rámutatni, hogy valóban ő követte el a visszaélést. Klasszikus bizonyítási nehézség” – fogalmazott Döbrentey Dániel, a TASZ jogásza. Most már fel kell tüntetni az íven, hogy ki gyűjti az aláírást, ami megkönnyítheti a nyomozást, de mint a fenti esetek mutatják, nem lehetett ennek komolyabb elrettentő ereje. A felelősség ráadásul nem is a párté vagy a helyi képviselőjelölté, hanem azé, akinek a kezében a toll van. A képviselőjelölt legfeljebb bűnsegédként vagy felbujtás miatt vonható felelősségre, kivéve persze, ha ő maga is hamisított ajánlást.

A TASZ útmutatója szerint három lépést tehet az, akinek visszaéltek az adataival.

  • Kifogással fordulhat a helyi választási bizottsághoz, amelyben kérheti, hogy állapítsák meg a jogsértést.
  • Feljelentést tehet a rendőrségen személyes adattal visszaélés és a választás rendje elleni bűncselekmény miatt ismeretlen tettes ellen.
  • A TASZ továbbá azt is javasolja, hogy ilyen esetben forduljunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), a mintalevelet itt lehet letölteni hozzá.

Döbrentey lapunknak azt mondta, a NAIH a vizsgálat után megállapíthatja a jogsértést, elrendelheti az adatok törlését, és bírságot szabhat ki arra, aki visszaélt a személyes adatokkal. A TASZ jogásza szerint a nyilvánosság erejével, valamint büntetőjogi eszközökkel is fel lehet lépni.

A jelenlegi szabályozás szerint azonban hiába indul eljárás hamisítás miatt, a jelölt nevét már nem lehet törölni a szavazólapról, miután jogerőssé válik a nyilvántartásba vétele. A cikkünkben említett nevek többségénél mára ez a helyzet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!