235 ezer aláírás gyűlt össze az ellenzék népszavazási kezdeményezéséhez

2022. január 20. – 17:36

Másolás

Vágólapra másolva

Az ellenzéki összefogás összesen 470 ezer aláírást gyűjtött össze a népszavazási kezdeményezéséhez – jelentette be Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egy, Karácsony Gergely főpolgármesterrel közös Facebook-videóban. Az ellenzék két kérdésben kezdeményezett népszavazást, mindkét kérdéshez 235-235 ezer aláírást gyűjtöttek össze. A referendum kiírásához 200-200 ezer aláírás szükséges. Az aláírásokat pénteken adják le, mondta Márki-Zay Péter, aki nem lehet jelen az eseményen, mert még karanténban van.

Márki-Zay Karácsony Gergelyt kérte meg arra, hogy legyen ott az aláírások hivatalos leadásakor, hiszen szavai szerint a népszavazási kezdeményezés úgyis Karácsony Gergely politikai sikere. Márki-Zay ehhez később még azt tette hozzá: a siker természetesen a hat összefogott párt, a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum, az LMP, valamint a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Kétfarkú Kutyapárt aktivistáinak közös sikere.

A népszavazási ötlet még Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti kampányához tartozott. Márki-Zay Péter a Karácsony Gergely által nyáron benyújtott népszavazási kezdeményezést karolta fel. A főpolgármester öt kérdése közül augusztusban kettőt engedett át a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

Az ellenzéki aláírásgyűjtés december közepén indult. A cél az volt, hogy a népszavazást április 3-án, az országgyűlési választás napján tartsák meg. Az ellenzék végül csak összegyűjtötte a szükséges számú aláírást, a jogi procedúra azonban várhatóan elhúzódik annyira, hogy nem lehet majd az ellenzéki kérdésekkel is találkozni április 3-án. Ezen a napon a kormány gyermekvédelmi genderkérdéseiről tartanak referendumot:

  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”

Az ellenzéki összefogás a kétkérdéses népszavazási kampánnyal akarta felrázni az előválasztás után lankadó választói lelkesedést. Az aláírásgyűjtés kezdete azonban épp a karácsony előtti időszakra esett, és több nehézség is hátráltatta a folyamatot.

Kezdetben az ellenzéki oldalon akkora volt az önbizalom decemberben, hogy jó páran azt vizionálták: akár még decemberben, de „legkésőbb” január első hetében „tutira meglesz” a 200 ezer szignó. Bár abban van valami, hogy a rossz időzítés miatt az állami szerveket, elsősorban a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB) és a Nemzeti Választási Irodát okolták, hiszen ezek a hivatalok valamiért a maximális határidők legvégére végezték el a feladatukat. Akkor több ellenzéki politikus is arról beszélt a Telexnek: a Fidesznek nyilván nem érdeke, hogy egy oktatási és egy szociális kérdésről a 2022-es országgyűlési választás idején dönthessenek az emberek.

A népszavazási aláírások ügye szimbolikus, hiszen sokan már eddig is kudarcos vállalkozásként tekintettek a gyermekvédelminek nevezett, az országgyűlési választásokkal egy napra kitűzött kormányzati referendummal futott hajszában arra, hogy karácsonyra, de még újévre sem jött össze a szükséges kétszázezer aláírás.

Az ellenzéki pártok az április 3-ára szükséges közös listát és a programot január végéig szeretnék véglegesíteni.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom