Kezdődik az ellenzéki aláírásgyűjtés a népszavazásért, az ünnepek alatt kellene 200 ezer szignót összeszedniük

2021. december 15. – 16:42

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely más ellenzéki politikusokkal együtt átvette a népszavazási kezdeményezésük aláírási íveit a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), szerda délutántól már gyűjtik is az aláírásokat Fudan ellen és az álláskeresési támogatás meghosszabbítása mellett. A karácsonyi időszakban kellene 200 ezer érvényes aláírást összegyűjteniük, hogy a választás napján az ő kérdéseikről is szavazni lehessen, ne csak a kormány gyermekvédelmi genderkérdéseiről.

Szerda délután már gyűjtik az ellenzéki aktivisták az aláírásokat a népszavazási kezdeményezésükhöz, szerdától pedig minden kijelölt ponton ott lesznek. Az ellenzéknek nem lesz könnyű dolga: két hét alatt kellene 200 ezer érvényes aláírást összegyűjteniük, ez kell ahhoz, hogy már az április eleji országgyűlési választások napján az ő kérdéseik is ott legyenek a népszavazási íveken a kormány által benyújtott kérdések mellett.

A kormány a Pegasus-botrányra reagálva dobta be saját népszavazási kezdeményezését júliusban. Négy gyermekvédelminek mondott kérdést adtak be, olyanokat, mint a nemi átalakító kezelések tiltásával kapcsolatosak. Az inkább genderügyi állásfoglalásnak tekinthető kérdéseket az ellenzék manipulatív „kamukérdéseknek” tekinti. Válaszképpen Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is beadott egy ötkérdéses népszavazási kezdeményezést, mondván, ha már a kormány csinál egy drága népszavazást álkérdésekkel, akkor egyben kérdezzék meg az embereket a szerinte valós kérdésekről is.

Az NVB Karácsony öt kérdéséből végül csak kettőt hitelesített, azt a kezdeményezést, hogy Magyarország csatlakozzon-e az Európai Ügyészséghez, hogy ne lehessen koncesszióban autópályákat üzemeltetni, és hogy az idősek kapjanak ingyen COVID-teszteket, különböző indoklásokkal elutasították. A főpolgármester két kérdése azonban átment, és bár ezekkel szemben többen (többek között a kormányhoz közel álló Volner Párt) kifogással éltek, a felülvizsgálati kérelmeket a Kúria is elutasította. Erről a két „ellenzéki” kérdésről lehet népszavazás:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

Felvettük az íveket, kezdődhet az aláírásgyűjtés a jövővédő népszavazás kiírásáért!

– jelentette be szerdán Karácsony Gergely, aki az NVB épülete előtt, az aláírási évekkel és ellenzéki politikusokkal együtt tartott utcai sajtótájékoztatót. Azt akarjuk, hogy „az elkövetkező időszakan ne csak arról szóljon a magyar politika, amiről a Fidesz szeretné, hogy szóljon, hanem azokról az ügyekről is, amik valóban Magyarország legfontosabb ügyei” – mondta.

Karácsony szerint nincsenek Magyarországon a kormánypolitikusokon kívül olyan emberek, akik fontosabbnak tartják „egy kínai elitegyetem idetelepítését adófizetői pénzekből”, mint hogy legyen kollégiumi férőhelye a Budapesten tanuló vidéki egyetemistáknak. Szintén közmegegyezés van szerinte a másik kérdésben: „a magyar állástámogatási rendszer a legszűkmarkúbb Európában, több támogatást kell adni az állásukat önhibájukon kívül elveszítő embereknek” – mondta.

„Az előválasztás után itt az idő, hogy az ellenzék újra ott legyen az utcákon. Előválasztás, népszavazás, kormányváltás – ez az a menetrend, amit kínálunk a változást akaró embereknek” – fogalmazott Karácsony.

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester arról beszélt, hogy a kínai Fudan Egyetem projektjét még a fideszesek is elutasítják a közvélemény-kutatások szerint, a kérdés pedig mindenkit érint, a tétje, hogy „akarnak-e Kínának trójai falovat a Ferencvárosba, a Duna-partra a mi pénzünkből”. A Fudan helyett 12 ezer kollégiumi férőhely fog épülni a vidéki hallgatóknak a kormányváltás után – ígérte, az aláírások sikeres összegyűjtése pedig azt jelentené, hogy a jövő tavaszi választásokon is győzni fog az ellenzék – mondta. Jámbor András, az ellenzék józsefvárosi képviselőjelöltje szerint a Fidesz cserben hagyta a rászorulókat, a választás tétje pedig úgy foglalható össze, hogy „a Fidesz országát akarják, vagy egy gondoskodó és igazságos Magyarországot”.

Karácsonyék már nyáron egy online felületen elkezdték összegyűjteni az aláírásokat a népszavazási kérdésekhez, még mielőtt az NVB befogadta volna azokat. Jogi értelemben az nem jelentett semmit, viszont az adatok ismeretében Karácsony csapata most gyorsabban el tudja érni azokat, akik már támogatták a népszavazást. 200 ezer aláírás összegyűjtése azonban így is nagyon húzósnak ígérkezik. Az aláírásgyűjtésben az ellenzéki együttműködés pártjain kívül részt vesz a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt is igyekszik az aláírásgyűjtés élére állni, olyan megfogalmazásokkal határozza meg a népszavazás kérdését, mint hogy „akarunk-e a kínai kommunista migránsegyetemnek több pénzt adni, mint amennyit a magyar egyetemeknek összesen biztosítunk”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!