Online kezdi el gyűjteni az aláírásokat Karácsony Gergely a népszavazási kezdeményezéséhez

2021. július 30. – 12:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tipikus fideszes sumákolás folyik a Nemzeti Választási Bizottságban Karácsony Gergely szerint. Erről azután beszélt a főpolgármester, hogy a bizottság pénteki ülésén jóváhagyták a kormány gyereknépszavazási kérdéseit, melyeket Orbán Viktor jelentett be pár napja. Karácsony öt kérdését ellenben nem vették napirendre. Ezt azzal indokolták, hogy eljárásbeli különbség van, ha a népszavazási kérdéseket a kormány vagy egy választópolgár adja be.

„A képlet tehát világos: a kormány féle népbutítás lehet, magyar állampolgár által kezdeményezett valódi népszavazás viszont nem lehet”

– mondta az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt tartott sajtótájékoztatón péntek délelőtt. Egyértelmű a szándék Karácsony szerint, nyilvánvalónak tartja, hogy „Orbán Viktor és bandája nyomást helyezett a bizottságra, hogy ezt az egyébként nemcsak erkölcstelen, hanem jogszerűtlen döntést meghozzák”.

Szerinte Orbánnak megvan az oka, hogy féljen az ő népszavazási kérdéseitől, mert azok megakadályoznák a miniszterelnököt abban, hogy felélje a kormány Magyarország jövőjét. Karácsony úgy fogalmazott, Orbán már menekül a süllyedő hajóról, és elkezdett csomagolni a jövő évi választás előtt. „A rossz hír az, hogy olyanokat is be akar csomagolni és magával vinni, ami nem az övé” – mondta, hozzátéve, szerinte Orbán a magyar emberek jövőjét akarja magával vinni. Erre utal például, amikor a Fudan egyetem beruházást erőlteti, vagy amikor privatizálná a magyarországi autópályákat.

Ezek a népszavazási kérdések nemcsak egyszerűen fontosak, hanem teljes mértékben jogszerűek – folytatta Karácsony, és előbb-utóbb biztos abban, hogy jogi értelemben is elindulhat az általa kezdeményezett népszavazás. „Viszont nem szeretnének időt veszíteni, hiszen nagyon fontos, hogy ezek a kérdések még a parlamenti választás előtt ott legyenek majd a szavazólapon, és a magyar emberek elmondhassák a véleményüket.”

Ezért a mai nap elkezdik összegyűjteni az aláírásokat az öt népszavazási kérdéshez, egyelőre csak online formában, a karacsonygergely.hu/nepszavazas oldalon.

Ez ugyan jogi értelemben semmit nem jelent, viszont az adatok ismeretében Karácsonyék gyorsabban el tudják majd érni azokat, akik támogatják a népszavazási kérdéseket, amennyiben az NVB hitelesíti a kezdeményezést.

Hogy Karácsony kérdéseit miért nem tárgyalta az NVB a mostani ülésén, azt a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és az NVB indokolta meg pár napja a Népszavának. Azt írták, eljárásbeli különbség van, ha a népszavazási kérdéseket a kormány vagy egy választópolgár adja be, mint Karácsony. Utóbbi esetében ugyanis ellenőrizni kell a kezdeményező személyes adatait és azt is, hogy valós személyek írták-e alá a dokumentumokat, illetve a kérdések ütköznek-e alkotmányos alapelvekkel.

Ez a vizsgálat már megtörtént, így valamikor az NVB elé kerülhetnek Karácsony kérdései, de nem tudni, hogy pontosan mikor. Az NVB elnökének a benyújtástól számított 60 napon belül kell csak összehívnia a testületet, így

elképzelhető akár az is, hogy csak szeptember 17-én döntenek majd érdemben a Karácsony által beadott népszavazási kérdésekről.

Karácsony Gergely a következő kérdésekben szeretne népszavazást tartani:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy minden hatvan év fölötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy ingyenesen legyen jogosult SARS-CoV-2 neutralizáló antitest kimutatására alkalmas tesztre?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy koncessziós szerződés keretében gazdasági társaságnak ne legyen átengedhető magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetése?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!