Tényleg itt van Amerika

2022. június 16. – 12:32

frissítve

Tényleg itt van Amerika
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország nem paradicsom – nincsenek paradicsomok –, inkább Európa Texasa: egy hely, ahol a józan ész uralkodik a mindent elsöprő wokeizmus felett.

– ezekkel a szavakkal méltatta február közepén vendéglátóját az amerikai konzervatív író-újságíró, Rod Dreher, aki négy hónapon keresztül élvezhette a magyar kormány egyik házi kutatóintézetének vendégszeretetét.

A politikai bédekkerek elsősorban szerzőik saját országáról és saját politikai ideáljairól szólnak, nincs ez másként az Egyesült Államokban sem, ahol minden politikai irányzatnak, minden politikai generációnak megvan a maga ideálja. Ötven évvel ezelőtt az akkori amerikai jobboldal közírói Franco Spanyolországában találták meg azt a baloldaltól mentes safe space-t, mint amit azután Dreher és a magyar adófizetők pénzéből elkápráztatott többi abortusz-, LMBTQ- és woke-ellenes kultúrharcos a NER-ben.

Az illiberális utópiaként bemutatott Magyarország képe nem csak az amerikai jobboldalon él, a kultúrharc baloldalára szorult nagy független lapokban az Orbán-rendszert szokás riasztó példaként felhozni arra, hová juthat Amerika, ha a jobboldali populizmus zabolátlan energiáit nem egy Donald Trumphoz hasonló politikai sámán, hanem egy minden lépését gondosan mérlegelő karrierista – például az előválasztáson az exelnök legesélyesebb kihívójának tűnő Ron DeSantis floridai kormányzó – fogja munkára.

A NER az Egyesült Államokban témává és hivatkozási alappá vált, ami egyfelől abból fakad, hogy a Fidesz 2006 után tudatosan törekedett arra, hogy minél többet sajátítson el a hiperversengő amerikai demokrácia mesterfogásaiból, és minél mélyebben merítsen a jobboldalon ideológiai modulokká csiszolt ügyekből; másfelől pedig abból, hogy 2016 után témáival, külsőségeivel és főbb figuráival együtt importálta az amerikai kultúrharcot, hogy így szerezzen szövetségeseket a Republikánus Párt táborában.

Az amerikai modell kínálta a leghosszabb élettartamot

Az amerikai modellben az volt a Fidesz számára a legvonzóbb, hogy

a jogállamiság és demokrácia minimálkritériumait betartva kecsegtet a szavazótábor stabilizálásával és a hatalom megtartásával.

Az eredetileg magát inkább az európai kereszténydemokráciához soroló Fidesz amerikanizálódása a párt vezető tanácsadóinak hatására ment végbe. Ahogy azt a 444.hu több alapos cikkében is bemutatta, Orbánék 2008 körül kezdtek el együttműködni Arthur J. Finkelsteinnel és George Birnbaummal, akik az amerikai Republikánus Párt legismertebb tanácsadóinak és közvélemény-kutatóinak számítottak. Majd amikor a legdurvább gyűlöletkampányokat levezénylő Finkelstein 2017-ben meghalt, akkor tanítványával, John McLaughlinnal kezdtek el együtt dolgozni – és dolgoznak a mai napig is.

John McLaughlin – Forrás: One America News Network / Youtube
John McLaughlin – Forrás: One America News Network / Youtube

Az Orbán-rendszer ideológiai alapvetéseihez természetesen nem kellenek Finkelsteinek, bőven elegendők a káeurópai törzsi nacionalizmus toposzai; a dörzsölt, cinikus húzásokhoz sem kell Bostonig menni, mikor itt van nekünk Bethlen István a piszkos alkuival és közjogi machinációival – és persze nem kell tökéletesre polírozott kommunikáció sem, amikor az otromba hibákat is plasztikázza a magyarországi nyilvánosság nagy részét felzabáló propagandamédia. És azok a nézetek is abszolút megállják a helyüket, miszerint a civiltörvény vagy a Nyugat romlottságának, gyengeségének és hanyatlásának szajkózása inkább Vlagyimir Putyin orosz elnök hatását mutatja.

Mégis, a politikát a marketing, a média és a fogyasztói (azaz választói) visszajelzések állandó szondázása felől megközelítő amerikai know-how volt az, ami a politikai ösztönt politikai módszerré csiszolta.

Ez a módszeresség köszön vissza a Fidesz által felsorakoztatott arzenálban;

  • a politikai üzeneteket politikai univerzummá dagasztó média- és influenszerhálózat kiépítésében;
  • a valódi civil szervezeteket túlkiabáló „civil” szervezetekben – személyes kedvencem, hogy az alapjogi gondolkodást en bloc valamiféle sorosista liberális trükknek tartó, a több vonásában az 1994-ben alapított amerikai Judicial Watch-ra hajazó ellencivil-szervezetet Alapjogokért Központnak hívják;
  • a politikai nyelvhasználat kibelezésében – mint amikor a tényállítások ellenőrizhetőségéhez ragaszkodó média kérdései elől a Donald Trumptól kölcsönzött „fake news” sikollyal menekülnek;
  • a napi politika piszkos húzásaiban; például a sorozatformátumban felépített, nettó hazugságokon alapuló karaktergyilkosságokban, melyek sokat merítenek a 2004-es demokrata elnökjelölt, John Kerry Vietnámban szerzett érdemeit kétségbe vonó támadássorozatból; vagy a CÖF-féle szervezetekhez kiszervezett „pártfüggetlen” kampányokban;
  • és persze magukban az identitás köré épített ideologikus témákban, mint a genderezés, migránsozás vagy a sorosozás.

Az identitáspolitikai témák csak témájukban tűnnek egyszerűnek. Ahhoz nem kell kampányzseninek lenni, hogy valaki felfedezze a magyar társadalomban jelen lévő homofóbiát, idegengyűlöletet és antiszemitizmust, de ahhoz már komoly kampánytudás és kampánymunka szükséges, hogy ezeket a reflexeket a kocsmai pultra csapás szintjéről egy még-pont-szalonképes, politikailag kontrollálható, a kormány egységes mesternarratívájába tetszőleges időre beilleszthető, majd lecserélhető ideológiai modulokká lehessen formálni.

Harc a genderideológia ellen

Ha nagyon sommásan akarok fogalmazni, akkor a genderideológia elleni harc (sőt, a „genderideológia” pejoratív elnevezés kifundálása) a republikánusok kitérő válasza az amerikai oktatás válságaira. Politikailag ugyanis sokkal kifizetődőbb, ha az oktatáspolitika nem az olyan szöszölős kérdésekről szól, mint az iskolai infrastruktúra fejlesztése, a tanári kar utánpótlása vagy a tanárokat pedagógusi pályán tartó fizetések. Hanem mondjuk arról, hogy – és most nem sarkítok – a nemzeti történelem kisebbségek elnyomása iránt érzékenyebb oktatása Amerika gyűlöletére és elpusztítására tanítja a gyerekeket, és a nemi identitások sokféleségének bemutatása pedig pedofil szexrabszolgákká kondicionálja az iskolásokat.

Ahogy arról a Telexen részletesen is olvashat, a homoszexualitás és pedofília – egyébként adatok által nem igazolható – összemosása nemcsak a republikánus vezetésű államok által meghozott diszkriminatív intézkedések melletti érvelésben köszön vissza, hanem a magyar kormány által kezdeményezett „gyermekvédelmi” népszavazás kommunikációjának is szerves részét képezte. Sőt, mivel egyes állampolgárok nyílt diszkriminációját még 2022-ben sem lehet vállalni, az Egyesült Államokban és Magyarországon a jogegyenlőség megnyirbálását egyaránt a „szülői jogok” kiterjesztéseként próbálják eladni. Orbán Viktor tavaly szóról szóra megismételte a bejáratott republikánus érvet, amikor azzal vette védelmébe a melegellenesre sikeredett pedofilellenes törvényt, hogy „a gyerek a szülőé. Nem az iskoláé, nem az államé.”

Emojikkal kampányolnak a nemzeti konzultációs plakátokon – Fotó: Bődey János / Telex
Emojikkal kampányolnak a nemzeti konzultációs plakátokon – Fotó: Bődey János / Telex

A Nagy Migránskártya

A menekültválság során számtalanszor leírták, hogy az Idegentől való félelem milyen mélyen gyökerezik az emberi pszichében, és a sötét bőrű férfiak államhatárokat nem tisztelő tömegeinek (az állatias vagy barbár mellékzöngéket idéző „horda” vagy „karaván”) látványa milyen tökéletes muníciót jelentett a jobboldali populizmus számára.

Míg a klasszikus nacionalista ügyek és sérelmek általában nem rezonálnak annyira egy másik nemzet tagjában, addig a migráció globális „probléma”, melyet ízlés szerint lehet fűszerezni hazai ízekkel – ami Orbánnak a röszkei kerítésbontó, az Trumpnak az MS-13 hondurasi bandatagja. Az illegális migráció jelenségére aggatott állatias jelzőkkel a fajgyűlölet csapdái nélkül lehet valaki rasszista, a migrációt a nemzeti-keresztény kultúra fellazítására kitervelő globális elit motívumával zsidózás nélkül lehet antiszemita.

Azonban a médiaélményt átfogó ideológiává az Egyesült Államokban csak Donald Trump emelte 2015-ben kezdődő elnökválasztási kampánya során, addig – elsősorban a republikánus választói bázis 2013-ban irányelvként megfogalmazott kisebbségekre való kiterjesztése miatt – egyfajta szemérmes rasszizmus jellemezte a pártelitet. Így a NER-t nem elsősorban a republikánus kommunikáció, hanem a jobboldali fórumokon búvópatakként csordogáló, majd a közösségi médiának – néhol az orosz propaganda mélyfúrásainak – köszönhetően gejzírként felszínre törő migránskonteók ihlették meg, melyek csak a 2010-es évek végére váltak a jobboldali kánon részévé.

A migránsozás az Egyesült Államokban és Magyarországon egyaránt népszerű kerettörténete a Nagy Lakosságcsere-elmélet (Great Replacement Theory), amit az óceán két partján minimális eltérésekkel mesélnek a politikusok.

Magyarországon az Orbán Viktor több interjújában is elhangzó, 2017-ben nemzeti konzultáció alapjául szolgáló összeesküvés-elmélet szerint a migránsválságot tudatosan szítja a „keresztény Európa hagyományait” elvető liberális-eurokrata brüsszeli elit, hogy a milliószámra érkező közel-keleti származású, muszlim népességet „összekeverjék” az őslakosokkal. Hogy mire szolgál ez a nyakatekert – bár ugye egy konteó minél elborultabb, annál hitelesebb – terv? Van, amikor arra, hogy Európa tönkretételéből a Soros György-féle spekulánsok hasznot húzzanak, mert „a pénzügyi spekulánsok már csak ilyenek”. És van, amikor arra, hogy a letelepített migránsokkal új szavazókat exportáljanak azokba az országokba, ahol a brüsszeli machinációkon átlátó „nemzeti kormányok” vannak hatalmon, és hatalomra segítsék a kozmopolita baloldalt.

Ugyanez a mesterterv az Egyesült Államokban úgy hangzik, hogy a demokrata kormányok azért akarnak állampolgárságot adni több millió, sokszor generációk óta az országban tartózkodó illegális bevándorlónak, hogy új, lekötelezett szavazókat nyerve, egyfajta „demográfiai választási csalással” buktassák meg a republikánus tagállami kormányzatokat, akik elsősorban a relatíve alacsony születésszámmal bíró fehérek szavazataira számítanak. A több sebből vérző elmélet (melyet rögtön térden lő az a tény, hogy a bevándorlók nem szavaznak automatikusan a baloldalra, 2020-ban a latino szavazatok kétötödét Donald Trump kapta) számtalan „fehér fajvédő” tömeggyilkos búcsúlevelében köszönt vissza a pittsburghi zsinagóga mészárosától kezdve a néhány hete egy buffalói szupermarketben 11 feketét meggyilkoló radikálisig.

Az Egyesült Államokban a Nagy Lakosságcsere sokáig csak az 8chan és a Gab pöcegödreiben tenyészett, de mára az amerikai politika konteósodásával abszolút felvállalható nézetté vált; republikánus politikusok sora mellett a Magyarországon elképzelhetetlen befolyással bíró jobboldali tévés műsorvezető, Tucker Carlson a New York Times összesítése alapján az elmúlt öt év alatt több mint 400 műsorában említette azt, hogy a demokraták a bevándorlással tudatosan meg akarják változtatni az Egyesült Államok demográfiai arculatát.

Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetője 2021 augusztusában Magyarországra látogatott és beszédet mondott Esztergomban, az MCC Feszten – Fotó: Bődey János / Telex
Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetője 2021 augusztusában Magyarországra látogatott és beszédet mondott Esztergomban, az MCC Feszten – Fotó: Bődey János / Telex

A Soros-mumus

Soros György az amerikai jobboldalon is legalább akkora mumusnak számít, mint a magyar, az izraeli vagy az orosz jobboldalon, a magyar kormány a 2010-es évek derekán tulajdonképpen már bejáratott politikai eszközként emelte át Amerikából a sorosozást. Soros György valódi tettei és szavai a sorosozás szempontjából csaknem mellékesek, a lényeg az, hogy figurája szimbolikus értelemben összekapcsolja az ősi antiszemita toposzokat a migrációtól való zsigeri félelmekkel és a világ történéseit a háttérből irányító klikkről alkotott sejtésekkel.

Nem véletlen, hogy Sorost egyszerre kiáltották ki a hondurasi és a szerbiai „migránskaravánok” szervezőjének, a washingtoni és a brüsszeli bürokrácia valódi irányítójának, a QAnon által vizionált pedofil szekta egyik vezetőjének és Ukrajna urának. Az antiszemitizmus azonban végig csak a sejtetés szintjén marad meg, ugyanis mind a Republikánus Pártra, mind a NER-re jellemző a konzervatív zsidók felkarolása, illetve Izrael feltétlen támogatása. Így azután az állandó ellenségképzés, a konteós gondolkodás propagálása és a harsány frontretorika ellenére az amerikai és a magyar jobboldal is megkapja a zsidó államtól a – Gadó János újságíró találó kifejezésével élve – „kósersági pecsétet”.

A szükségből erény

A Fidesz nemcsak az ideológiák és a politikai trükktár szintjén kötötte magát az amerikai politikához, hanem a centrális erőtér – ami egy szélsőjobbos és egy baloldali tömb között lavírozó domináns Fidesz képén alapult – doktrínájának elévülését követően a magyar politikát amerikai mintára faragta kétpólusúvá – méghozzá olyan pólusokkal, melyek vonzásából még a választási lehetőségekkel elégedetlen állampolgárok számára is lehetetlen a szabadulás.

És bár itt a rendszerváltás közjogi hagyományai bizonyos mértékig visszafogták Szájer József alkotmányozó iPaden zongorázó ujjait, azért a választási rendszer többségi elemeinek erősítésén vagy a homonkuluszként toldozott-foldozott választókerületeken erősen érződik az amerikai minta. Azért érdemes megjegyezni, hogy miközben a választókerületek átrajzolása az USA egyes tagállamaiban már-már mániává fajult, a Fidesz 2011 óta nem nyúlt hozzá érdemben a választási térképhez.

A NER amerikai inspirációi nem feltétlenül Washingtonból származnak, hanem inkább tagállami szintről – nem véletlen, hogy Dreher a cikk elején idézett méltatásában sem mondjuk a Reagan-éra Amerikájához, hanem egy (még) markánsan republikánus államhoz hasonlítja.

Az amerikai politika szövetségi szintű patthelyzete (mely azért jó évtizede már leginkább a republikánusok felé lejtő közjogi rendszernek köszönhető) miatt inkább tagállami szinten jellemző az, hogy valamelyik párt ciklusokra magához tudja ragadni az állam feletti uralmat, melynek kritériuma jellemzően a kongresszus két házának vezetése, illetve a végrehajtó hatalmat egyfajta minielnökként vezető kormányzó jelölése. A washingtoni intézmények kiegyensúlyozott erőviszonyai, a szövetségi kongresszus nehézkes jogalkotása miatt leginkább tagállami szintre jellemző az ideológiailag markáns elképzelések keresztülpréselése. Magyarországról nehéz elképzelni, hogy mondjuk Hajdú-Bihar megye saját hatáskörben tiltsa be az abortuszt, vagy Baranya matekkönyveket zúzasson be, de az USA tagállamai ezt megtehetik és meg is teszik.

Ráadásul ahogy az identitáspolitika egyre mélyebben áthatja a Republikánus Pártot, úgy indult be a „Ki a reakciósabb?” verseny a párt által vezetett tagállamok között. Ez mára azt eredményezi, hogy a polgárokat egymás feljelentésére buzdítva üldözik az abortuszt, hajítják ki az iskolákból az Egyesült Államok történetét meghatározó intézményes fajgyűlöletről szóló oktatást (formás indirekt bizonyítékot szolgáltatva ezzel az intézményes fajgyűlölet fennmaradására), vagy törlik ki az iskolákból az LMBTQ-identitások nyomát.

Az elnyomó törvénykezési gyakorlat miatt vádolják azzal a kultúrharcban élenjáró republikánus politikusokat, hogy Orbán kottájából játszva tagállamaikat illiberális minirezsimekké akarják átalakítani

(vagyis ha Texas 30 milliós lakosságát vesszük alapul, akkor nem is olyan minirezsimekké), és a szabadságjogok csorbításában partnerük lesz a konzervatív többségű legfelsőbb bíróság is.

Stanfordi egyetemisták tüntetnek Mike Pence fórumbeszélgetése előtt, amit "Hogyan mentsük meg Amerikát a baloldali woke-tól" címmel hirdetett – Fotó: Justin Sullivan / Getty Images / AFP
Stanfordi egyetemisták tüntetnek Mike Pence fórumbeszélgetése előtt, amit "Hogyan mentsük meg Amerikát a baloldali woke-tól" címmel hirdetett – Fotó: Justin Sullivan / Getty Images / AFP

Itt van Amerika

A magyar kormány diplomáciai testületein, washingtoni lobbicsoportjain, a magyar diaszpóraegyesületeken, oktatási célú szervezeteken és alapítványokon keresztül próbálja átpozicionálni Orbán Viktort egy Kína- és Putyin-barát autoriter nacionalistából nemzetközi súllyal rendelkező konzervatív vezetővé. Azonban a közösségi média által jelentett közvetlen elérés és a korábban az amerikai külpolitikára nem jellemző pártosság miatt

kifizetődőbbnek bizonyult, ha nem elsősorban az állami intézmények meggyőzésére, hanem politikai harcostársak toborzására törekszik.

Ezt nem csak magyar kormány ismerte fel, Benjámin Netanjahu Izraele vagy Jair Bolsonaro Brazíliája is készséggel idomult a republikánus szlogenekhez és ügyekhez. Ez a törekvés a Trump-elnökség alatt sokszor abban nyilvánult meg, hogy bizonyos nemzetközi kérdésekben Magyarország tudatosan vállalta az ideologikus kisebbség szerepét – ha a kisebbségi létben osztozhatott az Egyesült Államokkal.

Így történt ez Izrael emberi jogi szempontból kétes ügyeiben (a magyar kormány az EU több határozattervezetét fúrta és fúrja meg) vagy legmarkánsabban az ENSZ amúgy teljesen ártalmatlan szövegezésű migrációs paktumának elutasításában. A magyar kormánynak azért is kapóra jött a Trump-vonat beérkezése, mert a Putyin nagy tisztelőjének számító elnök hatására a republikánusok egyre kevésbé kezdték az USA érdekeit fenyegető tényezőnek tartani a putyini Oroszországot.

A Trump-elnökségen túlnyúló Trump-érára azonban a magyar kormány leginkább ideológiailag hangolódott rá; közpénzt nem sajnálva hozza Magyarországra az olyan republikánus sztárokat, mint Tucker Carlson, a fiatal politikai influenszer Candence Owens, Trump volt igazságügyi minisztere, Jeff Sessions, vagy (mára megtagadott) alelnöke, Mike Pence.

A gondosan az amerikai ízléshez igazított nagyszabású politikai showműsorok, mint a 2021. szeptemberi Demográfiai Csúcs, a Conservative Political Action Conference (CPAC) 2022 májusában megrendezett budapesti szatellitrendezvénye vagy a Politikai Hálózat az Értékekért (Political Network for Values) ugyanúgy szóltak az amerikai, mint a magyar közönséghez. Orbán Viktor még a magyar politikai szótárból (azóta is) hiányzó woke-ságot is elővette, hogy ezzel is mutassa, milyen szervesen kapcsolódik a magyar jobboldal az amerikai jobboldalhoz. Novák Katalin pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatával tüntette ki a Magyarországhoz – néhány jól fizető előadást leszámítva – semmilyen szálon nem kötődő Jordan Peterson kanadai pszichológus-megmondóembert.

Ez a gondosan felépített sorsközösség óriási előnyökkel kecsegtet. Mert ugyan 2025 elejéig az amerikai külpolitika fő irányítója biztosan a demokrata Joe Biden marad, aki látványosan nem szimpatizál Orbán Viktor rendszerével, de a külpolitika törvényhozási ellenőrzését végző szenátusban a 2022. novemberi félidős választásokon valószínű, hogy visszaáll a republikánus többség, ami a hivatalos diplomáciát megkerülve javíthatja a magyar kormány washingtoni pozícióit.