Hónapok óta tervezte a buffalói lövöldözést a 18 éves elkövető

2022. május 15. – 08:40

frissítve

Hónapok óta tervezte a buffalói lövöldözést a 18 éves elkövető
Rendőrök őrizetbe veszik Payton Gendront – Forrás: BigDawg/Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A 18 éves Payton Gendron volt az, aki szombat délután tíz embert megölt a New York államban lévő Buffalo egyik szupermarketjében, a hatóságok szerint egyértelműen a gyűlölet motiválta.

Gendron a szintén New York állambeli Conklinban élt, három és fél órányi távolságra Buffalótól. Golyóálló mellényben és katonai felszerelésben lőtt meg összesen tizenhárom embert a szupermarketben és környékén. A lövöldözést élőben közvetítette a Twitchen, a CNN elmondása szerint a férfi a lövöldözést fejkamerával rögzítette. 13 emberre lőtt rá, közülük 11-en feketék voltak.

Erie megye seriffje, John C. Garcia szerint a lövöldözés „színtiszta gonoszság volt”, egy faji indíttatású gyűlöletbűncselekmény (a magyar törvények ezt közösség tagja elleni erőszakként definiálják). Az amerikai igazságügyi minisztérium faji indíttatású, szélsőséges bűncselekményként vizsgálja az esetet.

A nyomozók most vizsgálnak egy 180 oldalas manifesztót is, ami kapcsolatba hozható a lövöldözéssel. A manifesztót minden jel szerint Gendron írta, a szövegben beismeri, hogy ő volt az elkövető.

A szöveg szerzője arról ír, hogy már egy ideje bevásárolt lőszerből, de csak idén januárban kezdte el komolyabban tervezni a támadást. A gyanúsított az általa használt fegyvert, egy Bushmaster XM-15-ös gépkarabély egy fegyverboltban vásárolta, majd illegálisan átalakította. A szövegben arról is szó esik, hogy egyre csökken a fehér lakosság száma, akiknek a helyét és a kultúráját is kezdik mások átvenni. A szöveg szerzője fasisztaként, a fehér faj felsőbbrendűségében hívőként és antiszemitaként hivatkozik magára.

A kiáltványban az is szerepel, hogy azért választotta azt a buffalói szupermarketet, mert az egy többségében feketék lakta környéken található, 3 és fél óra autóútra a lakóhelyétől. A szöveg szerint állítólag annak is utánanézett, hogy mikor lesz a legforgalmasabb az üzlet.

Miután letartóztatták, Gendron nem vallotta magát bűnösnek. Nagy rá az esély, hogy tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre fogják ítélni.

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!