Egy 2014-es Index-cikk körül pörgött az Orbán-rendszer titkos bibliájának magyar bemutatója

Hétfő délután bemutatták a Boston Politics: A kreatív hatalomgyakorlás művészete című könyv magyar kiadását. A helyszín a közpénzmilliárdokkal kitömött Mathias Corvinus Collegium volt, a kötet pedig az MCC Press és a szintén kormányközeli Alapjogokért Központ gondozásában jelent meg.

A könyv eredetileg 1989-ben látott napvilágot, és egy Kevin White nevű demokrata párti polgármester 1968 és 1984 közötti városvezetői tevékenységét mutatja be. A szerző, a német Tilo Schabert megközelítésében mindaz, amit White-nál tapasztalt, az az alkotmányos keretek között megvalósítható lehető legteljesebb hatalomgyakorlás, amely nem tévesztendő össze a korlátlan hatalommal.

A témaválasztás miatt a kötet önmagában még talán csak a politikai szféra szereplőinek lenne érdekes, van azonban egy fontos hazai vonatkozása is. Kevin White, a kreatív autokrata hatalomgyakorlásához, módszereihez és a bostoni városházán kiépített rendszeréhez sok szempontból hasonló Orbán Viktor modellje is.

„Megtaláltuk az Orbán-rendszer titkos Bibliáját” – címmel írt még 2014-ben cikket a könyvről Tóth Gergely kollégám az akkor még a NER-től függetlenül működő Indexre, az írás pedig széles körben elterjedt. A magyar olvasóközönség ezen keresztül ismerte meg a Schabert által leírt kreatív hatalomgyakorlás olyan téziseit, mint

• „az igazi vezető nem a rend megteremtésén ügyködik, hanem igyekszik fenntartani a csak számára átlátható, állandóan új ügyeket, új konfliktusokat fialó káoszt”;
• „a kormányzat előszeretettel kerüli meg a hatalmi logikának ellenálló intézményeket, és a politikát a függőségbe vonható, lekötelezhető és manipulálható személyeken keresztül alakítja”;
• „a politikai hatalomhoz ugyanis szükség van az antik értelemben vett barátokra, a hatalomba személyes és anyagi értelemben is befektető emberekre”.

Talán ennyi – a korábbi indexes cikkből vett – idézetből is látszik, hogy az orbáni hatalomgyakorlás nem áll messze Schabert hatalomelméletétől. Mintha ilyesmire utalna a könyv előszavában a Karmelitába saját belépőkártyával járó Szánthó Miklós is, amikor azt írja, hogy a könyv ugyan formálisan csak egy amerikai nagyváros politikájáról szól, mégis, a fejezetek után az olvasó „a saját homlokára fog csapni, mert összeáll benne a kép jelenünk és közelmúltunk egy-egy, addig érthetetlennek gondolt közéleti eseményéről vagy folyamatáról”.

Mégis, meglepő módon a 2014-es indexes cikk több résztvevő szájából is úgy került elő, mint ami félremagyarázta a könyvet, az írás okozta sebek pedig érezhetően a mai napig nem gyógyultak be. Még az idén 80 éves Schabert is tudta, hogy ez a cikk tette híressé itthon a könyvét, „azóta hivatkoznak rá rossz bibliaként”.

A könyvbemutatót izgalmassá tehette volna, ha a résztvevők tisztázzák, pontosan miben hasonlít White hatalomgyakorlása Orbán Viktoréhoz, ez azonban elmaradt; a magyar miniszterelnök neve érdemben elő sem került, emiatt a rendezvény egy évtizedekkel ezelőtti anekdotákat felemlegető, egymás vállát megveregető filozofálgatásba fulladt.

Pedig párhuzamokra bőven lett volna lehetőség, hiszen mint ahogy G. Fodor Gábor 2014-ben fogalmazott:

„Tilo Schabert írja le a legjobban és legmélyebben Orbán Viktor kormányzáshoz való viszonyát.”