Trump ellenségkereső kampánymágusával készül a választásra Orbán

2022. március 16. – 12:41

Trump ellenségkereső kampánymágusával készül a választásra Orbán
John McLaughlin a Fox Newson 2018-ban – Fotó: Fox News / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben az Orbán-kormány sok szempontból a Putyin-féle politikai narratívaépítés módszertanait követi, a közvéleménykutatások, választói preferenciák monitorozására és üzenetalkotásra amerikai módszereket használnak. A 444 cikke szerint újabban a pár éve elhunyt Arthur Finkelstein nevével fémjelzett körhöz tartozó John McLaughlinnal dolgoznak együtt.

Orbánék 2008 körül kezdtek el együttműködni Arthur J. Finkelsteinnel és George Birnbaummal, akik az amerikai Republikánus Párt legismertebb tanácsadóinak és közvélemény-kutatóinak számítottak. Ők a pártpreferenciák feltérképezésén túl a választói attitűdök vizsgálatát is gyakorlattá tették a magyar kormánypárthoz köthető szervezetek körében.

Azon kívül, hogy ki hova szavaz, megpróbálták vizsgálni azt is, hogy a választóknak milyen szorongásaik, félelmeik vannak – az így kinyert adatokból pedig célzott negatív kampányokat építettek fel. Az az ellenségkereső politika, amit ma Orbán sajátjának tekint a közvélemény, lényegében Finkelstein politikai terméke.

Finkelsteinnek nemigazán voltak fontosak a morális szempontok, homoszexuális zsidó létére homofób és antiszemita kampányokat is vezényelt. 2017-ben hunyt el, az elmúlt években pedig a Fidesz kampánycsapatának egyik kulcsembere lett a korábban neki dolgozó John McLaughlin.

Ő több mint 35 éve dolgozik tanácsadóként és közvélemény-kutatóként, és a testvére is hasonló munkakörökben dolgozik. A McLaughlin testvéreket manapság is a Trump-istálló tagjaként kezelik a Republikánus Pártban.

McLaughlin egyértelműen Finkelstein tanítványának tartja magát. Tíz éven keresztül dolgozott a tanácsadó keze alatt, többek között a rasszista kirohanásairól ismert Jesse Helms észak-karolinai szenátor mellett. „Jó főnök volt, és nagyszerű mentor” – nyilatkozta McLaughlin Finkelstein halála után.

„Megtanított arra, hogyan olvassam a közvélemény-kutatásokat, és miként nyúljak bele egy választási versenybe úgy, hogy az a mi szándékunk szerint alakuljon” – mondta.

McLaughlin rengeteg republikánus politikusnak és több izraeli miniszterelnöknek is dolgozott már, ezekről bővebben a 444 cikkében lehet olvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!