Találat ért egy szülészeti klinikát Mariupolban, tűzszünetet akarnak Csernobilban, 43 ezren jutottak ki szerdán Szumiból

2022. március 9. – 06:36

frissítve

Találat ért egy szülészeti klinikát Mariupolban, tűzszünetet akarnak Csernobilban, 43 ezren jutottak ki szerdán Szumiból
Önkéntesek főznek katonáknak és civileknek a kijevi frontvonal észak-keleti részén – Fotó: Chris McGrath / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva
  • Hat helyen jelentettek be tűzszünetet szerdára, hogy humanitárius folyosókon kimenekíthessék a civileket. A helyzet felemás, Irpinyből például sokan eljutottak Kijev belvárosába, a mariupoli folyosót viszont folyamatosan ágyúzzák az oroszok. A városban egy gyerekkórházat is direkt találat ért Zelenszkij szerint.
  • Szerda esti közlés szerint 24 óra alatt 48 ezer civilt sikerült evakuálni Ukrajnából.
  • Szerda éjjel az oroszok tovább támadták Szumit és környékét, egy gyerek is meghalt.
  • Az ukrán atomenergetikai vállalat szerint Csernobil összes nukleáris létesítménye áramellátás nélkül maradt. Bekapcsolták a vészhelyzeti dízelgenerátorokat, de az üzemanyag csak 48 óra folyamatos működésre elegendő. Az ukrán külügyminiszter tűzszünetet akar, hogy helyreállítsák az áramellátást. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a történtek nincsenek kritikus hatással az atomerőműre.
  • Még nem teljesen biztos, de úgy tűnik, megtartják az orosz és az ukrán külügyminiszter csütörtöki törökországi találkozóját. A háború kirobbanása óta ez lehet a legmagasabb szintű diplomáciai megbeszélés, még ha Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter nem is fűz sok reményt a megbeszéléshez.
  • Az orosz erők eddigi legnagyobb sikere a Krím és Odessza között félúton fekvő Herszon elfoglalása, ahol mindennaposak az ukránok tüntetései.
  • Az oroszok azt állítják, hogy egy márciusra időzített, a Donyec-medence szakadár köztársaságai elleni támadást előztek meg az Ukrajna elleni háborújukkal.
  • A napokban felmerült, hogy Lengyelország Mig-29-es vadászgépekkel segítené Ukrajnát, a NATO vezetői és most Németország sem tartja ezt túl jó ötletnek.
  • Az Európai Unió újabb szankciókat fogadott el Oroszország ellen, a szankciók 160 oligarchát és felsőházi tagot, három belarusz bankot, a tengerészeti technológiák exportját és a kriptovalutákat érintik.
  • Az amerikai képviselőház szerda estre jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely 13,6 milliárd dollárt különítene el az orosz-ukrán háború bizonyos költségeire.

Harkivban újra légiriadót rendeltek el, és az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint már legalább egy órája újra bombák hullanak a kelet-ukrajnai városra.

A helyi Telegram-csatornák Harkiv lakosaira hivatkozva azt írják, hogy robbanások hallatszanak a város minden kerületében, valamint a városon kívül is.

Nem sokkal korábban pedig arról számolt be az ukrán lap, hogy Harkiv egyik elővárosából, Derhacsiból kiűzték az orosz erőket.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök interjút adott a brit Sky Newsnak az ukrán kormány kijevi főhadiszállásán.

Az interjúban arról beszélt, hogy az oroszok azt akarják, úgy érezzék magukat, mint az állatok. Körbeveszik a legnagyobb ukrán városokat, hogy a lakosok ne jussanak élelemhez. De ők nem állatok, mondja az elnök.

A kérdésre, hogy hogyan lehetne ezt megállítani, Zelenszkij azt mondta, hogy ezt az egészet egyedül nem tudják megállítani. Csak akkor lehetséges ez, hogy ha a világ összefog Ukrajnáért. Beismeri, hogy tényleg alakul az összefogás, de nagyon lassan, Európa és az Egyesült Államok messze van Ukrajnától, és nem lehet érteni a részleteket, ha valaki nem az országban harcol.

Zelenszkij nem azt akarja, hogy háborúba induljanak az országok, hanem – és ezért elnézést kér az interjúban, hogy mindig erről beszél – hogy zárják le a légteret.

„Hogyha összefogtok a nácizmus és a terror ellen, akkor le kell zárni.”

– mondja.

Amikor a Sky riportere azt mondja neki, hogy ha lezárnák a légteret, az rosszabbá tenné a helyzetet, az elnök visszakérdez:

„Az mit jelent, hogy rosszabb? Kinek rosszabb?”

Szerinte az, hogy a helyzet eszkalálódhat, az egy költői kérdés, amikor konkrét dolgokra van szükség, mert nekik és a családjaiknak biztosan nem lehet rosszabb.

„A jövőben pedig már túl késő lesz”

– mondja Zelenszkij, aki szerint a légtér egyszer úgyis le lesz zárva, de addig Ukrajna milliókat fog elveszíteni.

(Sky)

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök minden lehetőséget elutasított, amit az Egyesült Államok felajánlott neki, és amivel tompítani lehetett volna a konfliktust Ukrajnában. Ehelyett Putyin az ellenkezőjét művelte, és elindította a katonai hadműveletet – mondta a szerdai sajtótájékoztatóján Blinken.

(Blinken az eredeti szövegben az „off-ramp”, azaz „lehajtó” kifejezést használta „lehetőség” helyett.)

Blinken szerint minden ilyen lehetőségnél Putyin inkább megnyomta a gázt, és „haladt tovább ezen a borzalmas úton” – mondta a külügyminiszter, aki szerint egyértelmű, hogy az orosz elnök brutalizálni akarja Ukrajnát, „de mi végre?”

Az amerikai belügyminisztérium tanácsadói szerint az orosz megszállás célja, hogy „lefejezzék” az ukrán kormányt.

Blinken szerint abszurd a Kreml felvetése, hogy alakítsanak ki humanitárius folyosókat Oroszországba vagy Belaruszba. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt az ötletet korábban teljesen erkölcstelennek nevezte.

(Reuters)

Az oroszok a jelek szerint irányítatlan bombákat is használnak az ukránok ellen, amelyek nagy mértékben megnövelik annak az esélyét, hogy nem találják el az eredetileg kijelölt célpontot, hivatkozott a Reuters egy magas rangú amerikai tisztviselőre.

A tisztviselő azt mondta, folyamatosan figyelik a polgári infrastruktúrákban okozott károkat és a civil áldozatokat, és vannak arra utaló jelek, hogy az oroszok irányítatlan bombákat dobtak le.

Egy fel nem robbant FAB-500 bomba Csenyihivben – Fotó: AFP
Egy fel nem robbant FAB-500 bomba Csenyihivben – Fotó: AFP

Ha ez a feltételezés megerősítést nyer, akkor Oroszország nem védekezhet azzal tovább, hogy el akarja kerülni azt, hogy civilek is áldozatok essenek.

Az ukránok szerdán a mariupoli gyerekkórház és szülészet bombatalálata után kérték a világ segítségét az oroszok ellen.

A délkelet-ukrajnai Mariupol több napja tartó ostromában legalább 1300 ember halt meg, közölte Petr Andriuscsenko, Mariupol polgármesterének tanácsadója az UNIAN ukrán ügynökséggel szerda este. Korábban Szergej Orlov, a város alpolgármestere azt mondta, hogy a valós szám akár három, négyszer több lehet.

A folyamatos ostrom alatt szerdára elvonultak a felhők Mariupol fölül, így a Maxar cég újabb műholdfelvételekkel jelentkezett, amik jól mutatják, mekkora pusztítást végzett az orosz bombázás az eredetileg közel 450 ezres városban.

A helyi idő szerint szerdán 10.16-kor készült felvételeken jól látszik, ahogy Mariupol belvárosában lakóépületek, illetve többek között egy bevásárlóközpont is súlyos károkat szenvedett.

Fotó: Maxar Technologies / AP / MTI Fotó: Maxar Technologies / AP / MTI
Fotó: Maxar Technologies / AP / MTI
Fotó: Maxar Technologies / AP / MTI

Fáklyás emberek adtak ki egy nagy békejelet a Hősök terén. Az eseményt a Greenpeace szervezte, az este folyamán beszédet mondott Udvaros Dorottya, fellépett a Csíkszereda kórus, illetve szintén beszédet mondott egy olyan ukrán és egy orosz felszólaló, akik mindketten évek óta Magyarországon élnek.

„A Greenpeace elítéli a Putyin elnök által indított háborút és a harcok azonnali leállítását, illetve az orosz csapatok Ukrajnából való kivonását követeli az orosz elnöktől” – áll az eseményről kiadott sajtóközleményben.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ukrajnának egy nap alatt több tízezer civilt sikerült evakuálnia, annak ellenére, hogy Harkivban, Mariupolban és Kijev környékén több helyen összeomlottak a humanitárius folyosók a folytatódó orosz bombázások miatt. Oroszország szerdán hat ukrajnai régióban 12 órás tűzszünethez járult hozzá, amely a tervek szerint helyi idő szerint este 9 órakor érnek majd véget.

Korábban Ukrajna közölte, hogy a civilek elhagyhatták az északkeleti Szumi városát, a kijevi régió egyes részeit és a dél-ukrajnai Enerhodart. Harkivban és Mariupolban azonban nem sikerült a tűzszünet, mivel a lövések folytatódtak.

Ennek ellenére David Arahamia ukrán diplomata szerint 40 ezer embernek sikerült elmenekülnie a háború elől, de Arahamia elmondása szerint legalább 100 ezer embert szerettek volna megmenteni egy nap alatt.

(Sky News)

Interjút adott a Kijevben a BBC-nek Petro Porosenko volt ukrán elnök. Porosenko éppen Irpinyből érkezett a fővárosba, ahol segített civileket evakuálni.

A volt elnök elmondta, hogy Irpinyben „katasztrofális humanitárius válság” alakult ki, az emberek havat olvasztanak, hogy legyen vizük, nincs a városban áram, fűtés, élelmiszer és gyógyszer.

Amikor arról kérdezte a BBC Porosenkót, hogy szerinte a Kreml tiszteletben fogja-e tartani a humanitárius folyosókat és a hozzájuk kapcsolódó tűzszünetet, a volt elnök azt mondta, hogy amikor ő volt az ország feje, nagyon negatív élményei voltak Vlagyimir Putyinnal. Figyelmeztette a világot, hogy ne bízzon az orosz államfőben.

Porosenko arra kérte a világot, hogy csatlakozzon az orosz olaj és gáz elleni szankciókhoz, és kifejtette, hogy elengedhetetlen lenne lezárni az ukrán légtered az atomerőművek felett, hiszen a nukleáris szennyezésnek nincsenek határai.

(BBC)

Eddig a WHO 18 igazolt támadásról tud, amely egészségügyi intézményt, egészségügyi dolgozót és mentőst ért, ezek közben tízen meghaltak, 16-an megsérültek" – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója.

Gebrejeszusz arról is beszélt, hogy a WHO személyzetet és 81 tonna készletet vitt azokba az Ukrajnával határos országokba, ahová a menekültek mentek. “A fő egészségügyi kihívások közé tartozik a hipotermia és a fagyás, a légzőszervi megbetegedések, a szív- és érrendszeri betegségek és a rák kezelésének hiánya, valamint a mentális egészségi problémák” – mondta az igazgató.

Az ukrán fővárosba, Kijevbe 5 tonna orvosi felszerelést juttatott el a WHO, mindez 150 beteg sebészeti ellátására és 45 ezer egyéb beteg egy hónapon keresztüli ellátására elég.

Adelheid Marschang azt mondta, hogy Ukrajna a háborúban is fenntartja a koronavírus-járvány felügyeleti rendszerét, és az esetek száma is csökkenni látszik.

Mike Ryan, a WHO egészségügyi vészhelyzeti programjának igazgatója arról beszélt, hogy Ukrajnában az emberek stresszesek, nem esznek, nem alszanak, és ilyen körülmények között gyengül az immunrendszerük, ezért a fertőzőbetegségek is könnyebben terjedhetnek majd közöttük.

A brit védelmi minisztérium egy rövid Twitter-üzenetben arról ír, hogy az orosz védelmi minisztérium elismerte a TOS-1A fegyverrendszer bevetését Ukrajnában, amely vákuumbomák használatára alkalmas.

Az orosz-ukrán háború első napjaiban emlegetett fegyverekről, így a február 28-án, az északkelet-ukrajnai ohtirkai laktanya ellen használt vákuumbombáról ebben a cikkünkben írtunk.

A más néven termobárikus bombának is nevezett fegyver oxigént elvonva magas hőmérsékletű robbanásokat hoz létre. Kétlépcsős lőszerről beszélünk: az első fokozatú töltet egy nagyon finom anyagból – a szénalapú üzemanyagtól az apró fémrészecskékig – álló aeroszolt juttat ki, a második töltet begyújtja ezt a felhőt, tűzgömböt, hatalmas lökéshullámot és vákuumot hoz létre, mivel elszívja a környező oxigént

Óriási pusztítást végzett a napok óta ágyúzott városban a szerdai támadás is.

Fotó: Az ukrán rendőrség sajtóhivatala / Reuters; Jevhen Maloletka / AP / MTI Fotó: Az ukrán rendőrség sajtóhivatala / Reuters; Jevhen Maloletka / AP / MTI
Fotó: Az ukrán rendőrség sajtóhivatala / Reuters; Jevhen Maloletka / AP / MTI
Fotó: Az ukrán rendőrség sajtóhivatala / Reuters; Jevhen Maloletka / AP / MTI

Szerdán orosz találat ért egy mariupoli szülészeti és gyerekklinikát, a CNN szerint viszont a támadásban egy egyetem, illetve a városvezetés egyik épülete is megsérült, amelyek egy kilométeren belül vannak a kórházból. A CNN videófelvételek alapján a Priazov állami technikai egyetem egyik részét, illetve a várostanács egyik épületét azonosította. Mindkettő esetében komoly károsodás látható.

Forrás: Telegram
Forrás: Telegram

Az Amazon lekapcsolta a Prime Video szolgáltatását Oroszországban, nem szállít ki csomagokat Oroszországban és Belaruszban, és az oroszok nem vásárolhatják meg a cég New World című videójátékát sem, jelentette be a cég.

Itt olvasható a listánk azokról a nemzetközi cégekről, amik szankcióval sújtották Oroszországot Ukrajna megtámadása miatt.

(Variety)

Vidnyánszky Attila interjút adott az Origónak, az ebből kikerült rövid videórészletben a Nemzeti Színház kárpátaljai származású igazgatója elmondja, hogy sok orosz és ukrán ismerősét, rokonát érinti a háború, akikkel telefonon tudja tartani a kapcsolatot.

„Felfoghatatlan és iszonyatos, ezt a pusztítást semmi sem magyarázza” – mondja a videóban. Vidnyánszky hozzáteszi, hogy úgy segít, ahogy tud, a kárpátaljai házában jelenleg kijevi menekültek laknak. Említi azt is, hogy a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata pont akkor volt vendégelőadáson Magyarországon, amikor megkezdődtek az események, ezért „az ő történetüket is ki kellett találni.”

Vidnyánszky elmondja, hogy ugyan „semmilyen erőszakot nem igazol semmi”, szerinte nyilvánvaló, hogy „ez ide eljutott” és „nagyon jó volna, ha néven lennének nevezve a felelősök.”

(Origo)

Az Ukrán Futballszövetség úgy döntött, hogy megbünteti Anatolij Timoscsukot, mert a korábbi válogatott játékos nyilvánosan nem ítélte el az orosz támadást, ráadásul edzőként továbbra is egy orosz klubnál, a szentpétervári Zenitnél dolgozik.

„Abban az időben, amikor korábbi klubja, a Bayern München nyilatkozatokat tesz közzé és gyűléseket tart Ukrajna támogatására, Timoscsuk továbbra is hallgat, és az agresszor klubjának dolgozik. Ezzel a tudatos döntéssel Timoscsuk rontja az ukrán futball imázsát, és megsérti az Ukrán Futballszövetség etikai és fair play kódexét” – áll az ukrán szövetség közleményben.

Az etikai és fair play bizottság súlyos büntetésekkel sújtaná Timoscsukot:

  • megfosztanák edzői licencétől
  • javasolnák, hogy minden állami kitüntetésétől fosszák meg
  • vegyék el tőle Ukrajnában szerzett trófeáit, az ukrán bajnoki címet, az Ukrán Kupát és az Ukrán Szuperkupát
  • töröljék a válogatottak névsorából

A most 42 éves Timoscsuk 144-szer volt ukrán válogatott (ezzel egyébként csúcstartó is Ukrajnában), karrierje során többek között játszott a Sahtar Donyeckben, a Bayern Münchenben és a már említett Zenitben is, ahol 2017 óta tölt be segédedzői posztot.

Az ukrán Anatolij Timoscsuk 2008-ban az orosz Zenittel nyert UEFA-kupát, jelenleg is ennél a csapatnál dolgozik – Fotó: John Macdougall/AFP
Az ukrán Anatolij Timoscsuk 2008-ban az orosz Zenittel nyert UEFA-kupát, jelenleg is ennél a csapatnál dolgozik – Fotó: John Macdougall/AFP

A védőt, védekező középpályást játszó Timoscsuk volt orosz és ukrán bajnok is, a Zenittel 2008-ban pedig UEFA-kupát is nyert. A Bayernnel német bajnokságot, kupát és szuperkupát is nyert, sőt 2013-ban a Bajnokok Ligáját is megnyerte.

(Ukrajinszka Pravda)

Szerdán telefonon egyeztetett az orosz-ukrán háborúról Vlagyimir Putyin orosz elnök és Olaf Scholz német kancellár. A Kreml beszámolója szerint Putyin arról beszélt, hogy az „ukrán nacionalisták” akadályozzák a civil lakosság távozását az orosz erők által ostromgyűrűbe vont ukrán városokból a számára megnyitott humanitárius folyosókon keresztül.

A beszélgetés során az ukrajnai helyzet politikai és diplomáciai rendezésének lehetséges változatairól, a valamint a konfliktus humanitárius aspektusairól is szó esett. Német oldalról viszont semmit nem közöltek a beszélgetés tartalmáról, jegyzi meg a Zeit.de.

Ukrajnában napok óta nem tudnak kiüríteni több várost, mert az előre egyeztetett humanitárius folyosók mentén Oroszország a napról napra kialkudott tűzszünet ellenére sem áll le az ágyúzással. Szerdán például a kiürítendő Mariupolban egy szülészeti és gyerekklinika is találatot kapott, a támadásban legalább 17-en megsérültek.

Boris Johson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke Twitteren reagált arra a hírre, hogy bombatámadást kapott egy mariupoli gyerekkórház és szülészet.

Johnson azt írta, hogy kevés alávalóbb dolog van annál, mint gyengéket és védteleneket célba venni, és hozzátette, hogy az Egyesült Királyság most annak a lehetőségeit vizsgálja, hogy jobban támogassák Ukrajnát az orosz légitámogatások ellen.

Azt is írta, hogy „Putyint el fogjuk számoltatni a szörnyű bűntetteiért.”


Legkevesebb 17 ember megsebesült, miután orosz légicsapás érte szerda délután Mariupol város gyermekkórházát és szülészetét – közölte az ukrán donyecki régió kormányzója.

Pavlo Kirilenko régió kormányzója szerint a sérültek között kórházi dolgozók is voltak.

Kirilenko azzal vádolt az oroszokat, hogy a légicsapás tűzszüneti időszak alatt hajtották végre. Erre Mariupol vezetői is panaszkodtak korábban, bár humanitárius folyosót nyitottak a menekülőknek, a nap közben is többször lőttek az orosz haderők.

A kórházat ért támadásról Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszámolt, egy a romokat bemutató videót posztolt, és újra a világ segítségét és beavatkozását kérte.

Oroszország tagadta, hogy civileket vett volna célba az általa különleges műveletnek nevezett támadás során.

Az RTL Klub műsorán futó Keresztanyu a magyar-ukrán határon játszódik, a sorozat Facebook-oldalán még március 1-jén meg is jelent egy közlemény Molnár Piroska előadásában, hogy mélyen együttéreznek a háború áldozataival, és hogy a sorozatuk egy kitalált világban játszódik. Ezt a videót többször is leadták a tévében az epizódok előtt.

A Népszava kérdésére a csatorna elmondta, hogy

„voltak olyan viccesnek szánt megjegyzések, amik az ukrán és orosz népről szóltak, ezeket kivágta a stáb a 3. évad részeiből és a negyedik évadban a velük kapcsolatos humort kerülik.”

(Népszava)

Nagy-Britannia Starstreak légvédelmi fegyverek és egy kisebb szállítmány Javelin páncéltörő rakéta szállítását tervezi Ukrajnának, hogy ezzel is segítsék a főváros, Kijev védelmét, közölte Ben Wallace védelmi miniszter.

Wallace az alsóházban arról is beszélt, hogy Ukrajnának már átadtak 3615 darab NLAW rövid hatótávolgságú páncéltörő fegyvert is, ami egyébként közel duplája a korábban közölt kétezer darabnak.

A miniszter arra nem tudott egyértelmű választ adni, hogy mikor születhet meg a döntés a minisztériumban, ahogy azt sem tudta megmondani, hogyan és ki tudná kiképezni a hordozható Starstreak légvédelmi fegyver használatára az ukránokat.

A Starstreak olyan, mint az amerikaiak Stinger föld-levegő rakétája, a britek fegyverének hatótávolsága hét kilométer, és lézeres irányítású. Stingerekből egyébként Ukrajna már kapott Hollandiától, Németországtól és az Egyesült Államoktól.

(Guardian)

A Kijevhez közeli, több mint egy hete támadás alatt álló Bucsa helyi hatóságai szerint szerdán kudarcba fulladtak az emberek biztonságos helyre való evakuálására tett erőfeszítések, hiába állapodott meg Ukrajna és Oroszország humanitárius folyosóról és 12 órás tűzszünetről.

A közlés szerint Bucsából és Hoszotomelből sem tudták kimenekíteni az embereket, de a közeli Sztojankában is 50 autóbusz távozását akadályozta meg az orosz hadsereg.

A CNN stábja ugyanakkor azt jelentette, hogy Kijev más, súlyos harcok sújtotta kerületeiből több száz lakos érkezett a város nyugati részén lévő gyűjtőpontra több buszon. A szintén Kijev-közeli Irpinyből például sokan eljutottak Kijev belvárosába, a szintén napok óta folyamatosan bombázott kelet-ukrajnai mariupoli folyosót viszont folyamatosan ágyúzták az oroszok szerdán is.

A folyamatos orosz tűz alatt álló Mariupolban egy szülészeti és gyerekkórház is találatot kapott, számolt be erről először a város, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is közzétett Twitterén egy videót a már csak egykori egészségügyi intézményről.

Zelenszkij sokadszorra mondta el, hogy civil létesítményeket támadnak az oroszok, és legalább annyi segítséget elvárna a NATO-tól, hogy repüléstilalmi övezetet jelöljön ki Ukrajna felett. Szerinte a kórház elleni támadás is mutatja, hogy szükség van a közbeavatkozásra.

„Mariupol. Az orosz csapatok közvetlen csapása a szülészeti kórházra. Emberek, gyerekek vannak a romok alatt. Kegyetlenség! Meddig lesz még a világ a terrort figyelmen kívül hagyó cinkos? Azonnal zárják le a légteret! Hagyják abba a gyilkosságokat! Van hatalmad, de úgy tűnik, hogy elveszíted az emberséget” – írta Zelenszkij, utolsó mondatát valószínűleg Putyinnak vagy Oroszországnak címezve.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a kórházban hányan haltak meg, jelenleg a hatóságok vizsgálják át az épületet.

Ivan Kuljak pár napja úgy állt Dohában dobogóra, hogy az orosz megszállás jele volt a mellkasán. Most elmondta az orosz sajtónak, hogy mindent ugyanígy csinálna, ha lenne ilyen alkalom. Kuljak nyilatkozatáról itt lehet elolvasni a cikkünket.

A szervezet ugyanakkor hozzáteszi, hogy a valódi számok ennél jóval magasabbak lehetnek. A civil halálos áldozatok és sérültek túlnyomó többségét az orosz ágyúzások és légicsapások okozták. Az ENSZ kedden még 474 civil halottról és 861 sérültről adott jelentést.

A Philip Morris International leállított minden tervezett befektetést az országban, az Imperial Brands leállította a volgográdi gyárát, a British American Tobacco pedig szintén befagyasztott minden tőkebefektetést. A BAT termékei nagyjából az orosz piac 24 százalékát fedik le, a cég a tőzsdén 110 milliárd rubelt veszített az értékéből, feltehetőleg azért, mert nem tett korábban lépéseket Oroszországban.

Itt található a listánk azokról a nemzetközi cégekről és nagyvállalatokról, amelyek az orosz–ukrán háború hatására szankciókkal sújtották Oroszországot.

(Bloomberg)

Az utóbbi napokban egyre több kép érkezik a képügynökséghez az orosz invázió áldozatainak temetéseiről. Ezek a felvételek Lvivben készültek, három ukrán katona, Dmitro Kotenko, Vaszil Visivanij és Kirillo Moroz búcsúztatóján.

Fotó: Yuriy Dyachyshyn / AFP Fotó: Yuriy Dyachyshyn / AFP
Fotó: Yuriy Dyachyshyn / AFP

Az eredetileg 1991-ben, a közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására alapított londoni bank, az EBRD a támogatások hamar elérhetővé válnak mind Ukrajna, mind a menekülteket befogadó országok számára. Az EBRD azt is közülte, hogy a 2 milliárd euró csak a támogatás első köre, később az ukrajnai újjáépítésben, az alapvető fontosságú infrastruktúra helyreállításában is részt vesznek.

A támogatási formák közé tartozik a törlesztési kötelezettségek halasztása és átstrukturálása, a kereskedelemfinanszírozás, beleértve az üzemanyagimporthoz nyújtandó támogatást, sürgősségi likviditásfinanszírozás partnerintézmények bevonásával, valamint az ukrán hatóságok támogatása a sürgősen szükségessé váló reformok bevezetésében, például azonnali törvényalkotási és szabályozói intézkedések végrehajtásában.

Az Ukrajnával szomszédos, menekülteket befogadó országok számára a program egyik fő eleme az energiaellátás biztonságát szolgálja, egyebek mellett sürgősségi energiahordozó-vásárlások finanszírozásával az Oroszországból és Belaruszból érkező import esetleges kiesésének pótlására.

(MTI)

Mariupol polgármester-helyettese, Szerhij Orlov azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy legalább 1200 olyan helyi lakosuk van, akik a várost ért bombázásokba haltak bele, de Orlov szerint háromszor-négyszer több áldozat is lehet.

„A számok valóban szörnyűek. Tegnap megerősítettük, hogy 1207 áldozat van, akiket a bombázások öltek meg. Tényleg nem tudjuk kiszámítani, hogy hány halálos áldozatunk van. Úgy hiszem, háromszor-négyszer több lehet. Még azt sem tudjuk megszámolni, hogy hány embert öltek meg az utcán a bombázások”- mondta Orlov.

A város azt tervezi, hogy az utcákon lévő holttesteket tömegsírokba fektetik.

Mariupol az orosz–ukrán háború egyik legtöbbet lőtt városa, a folyamatos bombázások miatt megszűnt a víz- és áramellátás. A helyzet most sem javult, Mariupolból is humanitárius folyosót nyitottak, de az este hét óráig kötött tűzszünet ellenére az oroszok ágyúzzák a várost.

Az Ukrajinszka Pravda arról ír, hogy Mariupol gyermekkórházát is bombatalálat érte, de az egyelőre nem világos, hogy hány áldozata volt ennek a támadásnak.

Az orosz védelmi minisztérium közleményében azt említik, hogy a hadifogságba esett orosz katonák között „felfedeztek sorkatonákat” is – írja a CNN.

A bizarr, légiutas-kísérős beszédében Vlagyimir Putyin még azt mondta, hogy csak és kizárólag hivatásos katonák vesznek részt az ukrán hadműveletben, egy katonát sem soroztak be, és nem is tervezik, ehhez képest pár nappal később a minisztérium megerősítette, hogy vannak sorkatonák Ukrajnában.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!