Ezek a cégek hagyták el az orosz piacot az ukrajnai invázió miatt

2022. március 2. – 15:05

frissítve

Ezek a cégek hagyták el az orosz piacot az ukrajnai invázió miatt
Az Apple legnagyobb oroszországi viszonteladójának bezárt üzlete Moszkvában március 2-án – Fotó: Vladimir Astapkovich / Sputnik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna megtámadása ellen tiltakozva egyre több nyugati cég, nagyvállalat dönt úgy, hogy a maga részéről elhatárolódik Oroszországtól: felfüggeszti a termékei exportját, leállítja az ottani működését, blokkolja a szolgáltatásait. Összeszedtünk egy – nem teljes – listát a legnagyobb óriáscégek bojkottjairól, szankcióiról az eddigi bejelentések alapján, és a jelentősebb új bejelentésekkel frissíteni fogjuk.

  • Apple: Nem ad el iPhone-okat és más termékeket Oroszországba, limitálja az Apple Pay ottani alkalmazhatóságát és blokkolta az RT (az állami irányítás alatt álló Russia Today) News letölthetőségét Oroszországon kívül.
  • Google és Youtube (melynek az anyavállalata szintén a Google): Az RT híreit kizárta a Google News keresőből. Az RT más orosz csatornákhoz hasonlóan nem lát pénzt az oldalain, az applikációjában megjelenő hirdetésekből. A Google és a Youtube felületein semmilyen orosz állami média nem hirdethet.
  • Facebook és Instagram (META): A hirdetésekből nem jutnak pénzhez olyan orosz csatornák, mint az RT. Ezen kívül figyelmeztető üzenetekkel látják el az orosz állami média bejegyzéseit.
  • Microsoft: Kitette az RT applikációját az App store-ból. A cég később közölte, leállítja üzleti tevékenységét Oroszországban.
  • Boeing: Felfüggesztették az orosz légitársaságoknak nyújtott karbantartási szolgáltatást, a technikai segítségnyújtást.
  • Airbus: Szerdán követték a Boeinget hasonló lépéssel. Sem támogató szolgáltatást nem nyújtanak, sem pótalkatrészeket nem szállítanak az országba.
  • Oracle: Felfüggesztette az oroszországi üzleti kapcsolatait.
  • SAP: Felfüggesztette a termékei orosz eladását, és leállította a rendszereit az országban.
  • PwC: A világ legnagyobb könyvvizsgálócége bejelentette, hogy kivonul Oroszországból.
  • KPMG: A szintén globális könyvvizsgálócége KPMG is bejelentette, hogy leválasztja a hálózatáról az orosz és belarusz cégeit.
  • Paramount Pictures: A hollywoodi stúdió leállította filmjei forgalmazását Oroszországban, nem lesz ottani bemutatója például a The Lost City-nek és a Sonic the Hedgehog 2-nek.
  • Disney: Felfüggeszti mozifilmjei oroszországi bemutatását. Nem kerül a mozikba a Marvel Doctor Strange az őrület multiverzumában és a Pixar Lightyear című filmje.
  • WarnerMedia: Elmarad Oroszországban a Batman bemutatója, ami várhatóan az év egyik legnagyobb kasszasikere lesz.
  • Nike: Blokkolta a vásárlást mind a honlapján, mind az appján keresztül az oroszországi vásárlók számára.
  • H&M: A ruházati cég átmenetileg bezárta mind a 170 oroszországi üzletét.
A Nike az orosz elsőosztály hivatalos labdája – Fotó: Vitaliy Belousov / Sputnik / AFP
A Nike az orosz elsőosztály hivatalos labdája – Fotó: Vitaliy Belousov / Sputnik / AFP
  • BMW: Nem szállít Oroszországba és az ottani gyártást is felfüggeszti.
  • Jaguar Land Rover: Nem szállít Oroszországba.
  • Volvo: Nem szállít Oroszországba.
  • Ford: Felfüggeszti a tevékenységét Oroszországban. Az amerikai autógyártónak 50 százalékos részesedése van egy közös vállalatban (Ford Sollers), amely legalább 4000 embert foglalkoztat.
  • General Motors: Már pénteken bejelentették, hogy „további értesítésig” leállítják az országba irányuló összes exportot. A GM-nek nincs jelentős orosz jelenléte, az évente értékesített 6 millió járműből csak mintegy 3000 járművet ad el 16 márkakereskedésen keresztül Oroszországban.
  • Harley-Davidson: Nem szállít Oroszországba, felfüggesztette az ottani működését.
  • Nokia: Nem szállít Oroszországba.
  • Ericson: Nem szállít Oroszországba.
  • Visa: Több orosz pénzintézetet kizárt a hálózatából.
  • Mastercard: Több orosz pénzintézetet kizárt a hálózatából.
  • Exxon Mobil: Az amerikai energiacég kivonul Oroszországból.
  • Eni: Az olasz olajipari óriásvállalat 50 százalékos részesedésével kiszáll az Oroszországot Törökországgal összekötő Kék Áramlat gázvezetékből. Később azt is bejelentették, hogy felfüggesztik az Oroszországból származó kőolaj vásárlását.
  • Shell: Kilép a Gazprommal kötött partnerségéből, és megszakítja a kapcsolatot a kapcsolódó társaságokkal, például a Salym Petroleum vállalatban lévő 50 százalékos részesedését is megszünteti. A cég emellett az Északi Áramlat 2 projektben sem vesz többet részt.
  • BP: Ki akarja vonni 19,75 százalékos részesedését Oroszország legnagyobb olajvállalatából, a Rosznyeftből és a vele közös vállalkozásokból.
  • Equinor: A norvég olaj- és gázipari vállalat szintén megkezdi kivonulását oroszországi vegyesvállalataiból. Ők is a Rosznyefttel üzleteltek, 2021 végén 1,2 milliárd dollárnyi hosszú távú befektetésük volt Oroszországban.
  • Szállítmányozási óriások: A világ legnagyobb hajózási cége, a 83 ezer főt foglalkoztató dán A.P. Møller – Mærsk hajózási csoport ideiglenesen leállítja az Oroszországba irányuló és onnan induló konténer-szállítmányait. Hasonló döntéseket hoztak a szektor más óriásai: a szingapúri Ocean Network Express-t (ONE), a német Hapag Lloydot és a svájci MSC szállítmányozási csoportot.
  • IKEA: A cég bezárja oroszországi és belarusz áruházait, felfüggeszti a két országban történő gyártást, és szünetelteti export- és importtevékenységét.
  • FIFA és UEFA: Közös döntésük értelmében átmenetileg minden általuk szervezett tornáról kitiltja a két szervezet az orosz futballcsapatokat, beleértve ebbe a klubcsapatokat és a válogatottakat is.
  • Nemzetközi Macskaszövetség: Kitiltja kiállításairól az Oroszországban tenyésztett és az Oroszországban élő kiállítókhoz tartozó macskákat.
  • Kanadai és svéd italboltok: Számos kanadai italboltban levették a polcokról az orosz vodkát és az egyéb, Oroszországban gyártott alkoholos italokat. Hasonló döntést hozott a Svédországban alkoholforgalmazási monopóliummal rendelkező Systembolaget, így Svédországban nem lehet orosz alkoholt kapni.
  • Spotify: A cég első lépésként bezárta oroszországi irodáit, és blokkolta az orosz állami propagandához tartozó RT és Sputnik tartalmait, magát a szolgáltatást viszont nem állította le egészen március 25-ig, amikor viszont teljesen felfüggesztette a működést.
  • A Netflix először azt jelentette be, hogy leállítja az összes oroszországi projektjét, majd néhány nappal később azt is, hogy a szolgáltatását is leállítja Oroszországban.
  • Mercedes-Benz: A Mercedes-Benz további intézkedésig felfüggeszti a személygépkocsik és kisteherautók oroszországi exportját, valamint a helyi gyártást Oroszországban – közölte a konszern. A Mercedes-Benz 2019-ben nyitott egy üzemet Moszkva közelében, hogy az E-osztályt a helyi piacra gyártsa.
  • Volkswagen: A Volkswagen leállítja a járművek oroszországi gyártását és az Oroszországba irányuló exportot.
  • Skoda: A VW leányvállalataként szintén leállítja az autók összeszerelését és az exportot.
  • Marks & Spencer: A brit cég leállította a szállítást az orosz boltjaiba.
  • Mango: A spanyol ruházati cég felfüggesztette az értékesítést 120 oroszországi üzletben, amelyből 55 a sajátja, 65 franchise rendszerben működik.
  • Electronic Arts: A videójáték-fejlesztő a háború végéig leállítja a videójátékaik értékesítést Oroszországban és Belaruszban.
  • PayPal: A cég először nem engedte új felhasználók regisztrálását, majd végül teljesen leállt az online pénzügyi szolgáltatásaival Oroszországban.
  • Puma: a német sportmárka is bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét az országban.
  • Prada: a luxusruhamárka is jelezte, hogy felfüggesztette oroszországi kereskedését.
  • Adobe: azonnal leállítja új termékeinek oroszországi forgalmazását a technológiai vállalat, így Oroszországben nem lehet majd olyan szoftverekhez hozzájutni, mint a Photoshop, a Premiere, a Lightroom vagy az Illustrator. A kormányhoz köthető orosz médiumok hozzáférését letiltják az Adobe Creative Cloudhoz, az Adobe Document Cloudhoz és az Adobe Experience Cloudhoz.
  • EY: a nagy könyvvizsgáló március 7-én közölte, a továbbiakban nem szolgál ki orosz kormányzati ügyfeleket, állami tulajdonú vállalatokat vagy szankciókkal sújtott szervezeteket és személyeket a világon sehol. A cégnek több mint 4700 alkalmazottja van Oroszországban.
  • Valio: a finn tejipari óriás szintén március 7-én jelezte, leállítja az Oroszországba irányuló exportot.
  • Levi's: az amerikai farmermárka március 7-én a tevékenysége felfüggesztéséről tájékoztatott, ide értve az új befektetéseket is.
  • Chanel, Louis Vuitton, Gucci, Prada: számos luxus ruhamárka is bezárja a boltjait Oroszországban.
  • Cogent: világ netes forgalmának negyedét bonyolító gerinchálózati szolgáltató is elvágja a kapcsolatot orosz ügyfeleivel.
  • Premiere League: az angol futball-liga és a klubok felmondták a szerződésüket a meccsek oroszországi közvetítési jogait birtokló Ramblerrel.
  • General Electric: az amerikai központú multinacionális cég is beszünteti az oroszországi tevékenységét, de az általa gyártott alapvető fontosságú orvosi műszereket továbbra is biztosítja.
  • McDonald's: a gyorsétteremlánc minden oroszországi egységét bezárja, de a dolgozókat továbbra is kifizeti.
  • Unilever: az élelmiszeripari és más fogyasztási cikkeket gyártó multinacionális óriásvállalat bejelentette, hogy felfüggeszti a termékei orosz importját és exportját, de a helyben gyártott alapvető élelmiszereket és higiéniai termékeket továbbra is biztosítják az ország lakosságának.
  • Lumen: az amerikai hálózati szolgáltató is kivonul, az ügyfeleik között olyan nagy orosz telekommunikációs cégek voltak, mint az állami tulajdonú Rostelecom és TransTelekom.
  • Starbucks: az amerikai vállalat nem szállít kávét a háborút kirobbantó országba, és bezárja az ottani üzleteit.
  • Coca-Cola: néhány nappal azután, hogy a cég közölte, marad, mégis felfüggesztette az oroszországi működését.
  • Pepsi: a cég minden értékesítést, illetve hirdetési és promóciós tevékenységet felfüggeszt az országban.
  • Universal Music Group: a világ legnagyobb zeneipari vállalata is leáll Oroszországban.
  • Ferrari: nem gyárt az orosz piacra.
  • Lamborghini: nem gyárt az orosz piacra.
  • Rolex: nem exportál órákat Oroszországba.
  • Heineken: beszüntetik a Heineken forgalmazását, gyártását, reklámozását is Oroszországban.
  • A nagy dohánycégek (Philip Morris, BAT) befagyasztották a befektetéseiket.
  • Az Amazon nem szállít többet Oroszországba és Belaruszba.
  • A Caterpillar bezárja a tosznói gyárát.
  • Uniqlo: Bár a japán ruházati cég sokáig kitartott amellett, hogy nem zárják be az oroszországi üzleteiket, végül mégis az ottani tevékenységük felfüggesztése mellett döntött.
  • Nestlé: A svájci üdítőket és élelmiszereket gyártó vállalat leállítja a nem alapvető fontosságú élelmiszerei oroszországi exportját. Március végén bejelentették, hogy a bébiétel és a táplálékkiegészítők kivételével nem árulnak több terméket.
  • A Sony Pictures teljesen kivonul a piacról, nem lesznek mozis bemutatók, DVD-megjelenések és tévés sugárzások sem.
  • A Bayer gyógyszeripari konszern felfüggeszti beruházásait és nem hirdeti termékeit oroszországban és Belaruszban.
  • Az orosz piacnak óriási kitettséggel bíró Renault nemzetközi nyomás hatására március 23-án úgy döntött, felfüggeszti oroszországi működését.
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!