Az SAP is leállítja szolgáltatásait Oroszországban

2022. március 3. – 10:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világ vezető integrált vállalatirányítási rendszere, az SAP is leállítja szolgáltatásait Oroszországban a nyugati szankciókkal összhangban, és felfüggeszti termékei eladását is, jelentette be LinkedIn-bejegyzésében a cég elnök-vezérigazgatója, Christian Klein, aki hozzátette, hogy 1 millió eurós adományt is küldenek Ukrajna megsegítésére.

Emellett a szoftvereiket is felajánlják a humanitárius szervezetnek – ahogy Klein írja, az SAP megoldásai a menekültek regisztrálásában, az önkéntes erők koordinálásában és a segélyek beszerzésében is segítségre lehetnek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!