A McDonald's bezárja az oroszországi éttermeit, de továbbra is fizet a dolgozóknak

2022. március 8. – 19:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A McDonald's bejelentette, hogy ideiglenesen bezárja mind a 850 oroszországi éttermét az Ukrajna elleni támadásra adott reakcióként. A cég ugyanakkor továbbra is ad fizetést mind a 62 ezer oroszországi alkalmazottjának, „akik a szívüket és a lelküket beleadták a McDonald's brandbe”.

„Értékrendünk miatt nem hagyhatjuk figyelmen kívül az Ukrajnában kibontakozó szükségtelen emberi szenvedést” – mondta Chris Kempckinski elnök-vezérigazgató. A cég egyébként Ukrajnában is bezárt száz éttermet, és az ottani dolgozóinak is fizet továbbra is.

Az orosz és ukrán éttermek a McDonald's éves bevételének a 9 százalékát adták, nagyjából 2 milliárd dollárt (706 milliárd forintot). Több más gyorsétteremlánccal szemben a McDonald's oroszországi éttermei többségét, 84 százalékukat maga az amerikai cég tulajdonolja, nem franchise-partnerek.

A McDonald'sra és a Coca-Colára egyre nagyobb nyomás helyeződött, amiért nem szankcionálták Oroszországot. A Coca-Cola továbbra is kitart emellett, amire válaszul több ukrán szupermarket bojkottálja a termékeit.

Az orosz piacot a háború miatt otthagyó vagy korlátozó cégek frissülő listája itt olvasható.

(Bloomberg)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!