Az Uniqlo is bezárja az oroszországi üzleteit, a Skechers nem szállít cipőket Oroszországba

2022. március 10. – 12:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Uniqlo japán ruházati cég is úgy döntött, hogy felfüggesztik az oroszországi tevékenységét. Ez annak fényében meglepő, hogy az Uniqlo tulajdonosa még a hét elején is kitartott azon döntésük mellett, hogy nyitva tartják az oroszországi üzleteiket, mondván, a ruházkodás létszükséglet. „Az utóbbi időben azonban számos nehézséggel szembesültünk, többek között működési kihívásokkal és a konfliktushelyzet romlásával. Emiatt ideiglenesen felfüggesztjük működésünket” – írta a cég. Az Uniqlo 49 üzlettel rendelkezik Oroszországban.

A Skechers amerikai cipőgyártó cég bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggesztik az Oroszországba irányuló szállításaikat. A vállalat emellett 250 ezer dollárnyi humanitárius segélyt adományoz Ukrajnában és Lengyelországban működő szervezeteknek, valamint további 250 ezer dollár erejéig kiegészíti az alkalmazottaik adományait az ukrán nép támogatására.

A Crocs-papucsok gyártója is bejelentette, hogy még online is szüneteltelteti a kereskedelmi tevékenységét Oroszországban, valamint felfüggesztették az országba irányuló importjukat. A vállalat közölte, hogy az Oroszországban dolgozó munkatársainak támogatására összpontosít, és a szüneteltetés ideje alatt is fizetni fogja őket. A Crocs jelenleg 20 kiskereskedelmi üzletet üzemeltet Oroszországban.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!