A Lumen nevű amerikai telekommunikációs cég is kivonul Oroszországból

2022. március 8. – 21:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Lumen Technologies rövid időn belül már a második amerikai internetszolgáltató, ami a kivonulás mellett döntött, legutóbb pénteken, a világ netes forgalmának negyedét bonyolító Cogent Communications jelentette be ugyanezt. A cég külön oldalt hozott létre a kivonulással kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdéseknek, ahol azt írták, azonnali hatállyal megszüntetik a szolgáltatásukat, állításuk szerint azért, mert egyre nagyobb biztonsági kockázatot jelent az ottani működés.

A cég állítása szerint lakossági ügyfeleik gyakorlatilag nincsenek és vállalati ügyfélből is viszonylag keveset szolgálnak ki az országban, a Washington Post cikke szerint viszont nem egészen ez a helyzet. A lap telekommunikációs elemzőkre hivatkozva azt írta, hogy a Lumen az oroszok egyik legnagyobb nemzetközi kiszolgálója, az ügyfeleik között olyan nagy orosz telekommunikációs cégek vannak, mint az állami tulajdonú Rostelecom és TransTelekom.

A Cogent és a Lumen kivonulásával svéd, olasz és brit cégek lesznek a legnagyobb külföldi kiszolgálók az országban, elemzők szerint pedig ennek az átlagemberek számára is észrevehető hatása lesz majd. Ahogy a Cogentnél, úgy itt is felmerül annak aggálya, hogy az internetről levágott oroszok még inkább kitettek lesznek majd a Kreml propagandájának, hiszen semmilyen módon nem fogják tudni elérni a valódi információkat. Oroszországban már a Facebook és a Twitter is le lett tiltva.

Az orosz piacot a háború miatt otthagyó vagy korlátozó cégek frissülő listája itt olvasható.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!