Ha tehetné, megint magára ragasztaná az orosz megszállók jelképét az orosz tornász

2022. március 9. – 16:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha tehetné, megint a Z betűvel a mellkasán állna a dobogóra Ivan Kuljak – mondta az orosz tornász a Russia Todaynek.

Kulják szombaton a katari torna világkupán a többek között orosz tankokon és az orosz propagandában látható betűvel a mellkasán állt dobogóra. Kuljak harmadik helyet szerzett a korlátgyakorlat döntőjében, a versenyszámot az ukrán Illja Kovtun nyerte meg.

Kuljak azt mondta, hogy látta a jelet az orosz hadseregen, és utánanézett, hogy mit jelent a szimbólum. A sportoló pedig elmondta, hogy azt jelenti, hogy „győzelemért” vagy „békéért”.

A Z betű egészen pontos jelentéséről nem tudni, annyit viszont igen, hogy a háború szimbóluma vált belőle, hangsúlyos a használata a harcokban az orosz hadseregben, egyfajta felségjelként. Rákos gyerekeket is felhasználtak már a militáns propagandához, Twitteren pedig egyre terjednek a képek a Z-betűvel pózoló oroszokról.

Magyarországon nemrég összeverekedett egy ukrán és egy magyar autós egy tatai benzinkúton, miután a magyar autóján egy nagy Z betű volt.

Az orosz sportoló elmondta, hogy nem akart senkinek rosszat, csak megmutatta, mit gondol.

„Sportolóként mindig is a győzelemért fogok harcolni, és a békéért fogok kiállni” – mondta.

A tornász ellen eljárást is indított a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG), amiért felragasztotta a szimbólumot a mellkasára, mielőtt átvette volna a bronzérmet. A szövetség szerint „sokkoló” volt a tornász lépése – igaz, a hétvégén megrendezett világkupa volt a szankciók miatt az utolsó lehetősége az orosz és fehérorosz sportolóknak, hogy a FIG versenyein részt vehessenek.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!