Az amerikai külügyminiszter szerint Putyin minden lehetséges kiútnál inkább rátaposott a gázra

2022. március 9. – 21:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök minden lehetőséget elutasított, amit az Egyesült Államok felajánlott neki, és amivel tompítani lehetett volna a konfliktust Ukrajnában. Ehelyett Putyin az ellenkezőjét művelte, és elindította a katonai hadműveletet – mondta a szerdai sajtótájékoztatóján Blinken.

(Blinken az eredeti szövegben az „off-ramp”, azaz „lehajtó” kifejezést használta „lehetőség” helyett.)

Blinken szerint minden ilyen lehetőségnél Putyin inkább megnyomta a gázt, és „haladt tovább ezen a borzalmas úton” – mondta a külügyminiszter, aki szerint egyértelmű, hogy az orosz elnök brutalizálni akarja Ukrajnát, „de mi végre?”

Az amerikai belügyminisztérium tanácsadói szerint az orosz megszállás célja, hogy „lefejezzék” az ukrán kormányt.

Blinken szerint abszurd a Kreml felvetése, hogy alakítsanak ki humanitárius folyosókat Oroszországba vagy Belaruszba. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt az ötletet korábban teljesen erkölcstelennek nevezte.

(Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!