Vidnyánszky: A pusztítást semmi sem igazolja

2022. március 9. – 18:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vidnyánszky Attila interjút adott az Origónak, az ebből kikerült rövid videórészletben a Nemzeti Színház kárpátaljai származású igazgatója elmondja, hogy sok orosz és ukrán ismerősét, rokonát érinti a háború, akikkel telefonon tudja tartani a kapcsolatot.

„Felfoghatatlan és iszonyatos, ezt a pusztítást semmi sem magyarázza” – mondja a videóban. Vidnyánszky hozzáteszi, hogy úgy segít, ahogy tud, a kárpátaljai házában jelenleg kijevi menekültek laknak. Említi azt is, hogy a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata pont akkor volt vendégelőadáson Magyarországon, amikor megkezdődtek az események, ezért „az ő történetüket is ki kellett találni.”

Vidnyánszky elmondja, hogy ugyan „semmilyen erőszakot nem igazol semmi”, szerinte nyilvánvaló, hogy „ez ide eljutott” és „nagyon jó volna, ha néven lennének nevezve a felelősök.”

(Origo)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!