Kormányszóvivő: Ne mondjuk Orbán Balázs szavaira azt, hogy hülyeség!

2024. október 3. – 14:32

frissítve

Kormányszóvivő: Ne mondjuk Orbán Balázs szavaira azt, hogy hülyeség!
Vitályos Eszter és Gulyás Gergely a kormányinfón a geszti Tisza-kastélyban – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • A kihelyezett kormányülésen központi téma volt a robusztusabb gazdasági növekedés, ezeket a már bejelentett támogatásokon túl (munkáshitel, a családi adókedvezmény emelése és a kkv-támogatás) a megfizethető lakhatással, a bérnövekedés fenntartásával és a kis- és közepes vállalkozásoknál a méretugrás lehetővé tételével érnék el;
  • Már 176 ezren töltötték le a nemrég indult Digitális Állampolgárság Program alkalmazását, Vitályos szerint az év végéig szeretnék elérni a 400 ezret;
  • Gulyás szerint a Tisza Párt az arrogancia és az erőszak egy új szintjét hozta el a magyar politikába, és szerinte Magyar úgy akarja felvenni a versenyt Gyurcsánnyal, hogy minél több valótlanságot állít – például az EP-be való beülésről és a mentelmi jogról;
  • Ahogy az hétfőn a parlamenti ülésen is elhangzott, az Orbán Balázs-ügy a kormány részéről le van zárva – ehhez konzekvensen ragaszkodott, minden erről szóló kérdésre ezt válaszolta, és arról is beszélt, nem léteznek olyan közvélemény-kutatások, amelyek ennek a hatásait mérnék;
  • Magyarország Gulyás szerint azzal tud hozzájárulni a világ elblokkosodásának megakadályozásához, hogy a béke mellett áll, és gazdasági blokkokhoz sem akar tartozni, ami alatt nem azt értette, hogy nem akarunk az EU tagjai lenni, hanem hogy az EU tagjaként nem akarunk beállni egyik blokkba sem;
  • Orbán várhatóan személyesen részt vesz az emberrablással vádolt Matteo Salvini melletti kiállásként szervezett nagygyűlésen;
  • „Engem csak az érdekel, hogy ingyen tudjak meccset nézni” – közölte Gulyás, amikor az RTL a médiacégek külföldről érkező forrásainak ellenőrzésére vonatkozó szabályozásokról kérdezte.

Miért emelték meg 500 milliárd forinttal az idei hiánycélt? – kérdezte az RTL. Technikai módosítás volt, mondta Gulyás, a hiányt százalékban adják meg, és a legutóbb tervezett 4,5% tartható lesz szerintük.

Számítottak rá, hogy a szuverenitásvédelmi törvény miatt kötelezettségszegési eljárás fog indulni, mondta a miniszter, és ha lesz bírósági döntés is ezzel kapcsolatban, akkor végrehajtják, csak a migránsokkal kapcsolatos döntéssel nem így járnak el. Van-e változtatnivaló a Szuverenitásvédelmi Hivatal gyakorlatában, kérdezte az RTL. Gulyás szerint egy év után mindig érdemes felülvizsgálni az ilyen intézményeket, de itt most nem lát nagy változtatnivalót. A Göd-Ért Egyesült elleni vizsgálatról a miniszter azt mondta, a hivatalt kérdezzék erről, mert nem ismeri közelről a civil szervezet működését.

A tévé kérdésére a forintárfolyam szintjéről és annak hatásairól Gulyás Gergely azt mondta, az MNB ügye, ráadásul most külpolitikai okok állnak a gyengülés mögött, így remélik, hamarosan visszaerősödik.

A futballisták és futballklubok adókedvezményéről az RTL azt kérdezte, lehet-e más szakma, amire kiterjeszthetnének ilyesmit. Gulyás szerint számtalan kedvező adózási forma van, pl. még ma is százezren katáznak, ami „még kedvezőbb”.

A médiacégek külföldről érkező forrásainak ellenőrzésére vonatkozó szabályozásokról Gulyás csak annyit mondott, ő nem ellenőzi a cégeket, csak válaszol a sajtó munkatársainak, „azt is tudom, az RTL forrásai honnan jönnek, mégis válaszolok önöknek” – mondta hozzátéve, hogy csak az bosszantja, hogy most már pénzért nézhet csak Bajnokok Ligája meccseket az RTL streamingszolgáltatásán. „Engem csak az érdekel, hogy ingyen tudjak meccset nézni” – közölte a miniszter.

Nagykanizsát arra a kérdésre hozta fel példaként Gulyás, hogy rendben van-e, hogy a kedden Győrben elfogadott szmsz-módosítás gyakorlatilag minden fontos döntési jogkört elvesz a város újonnan megválasztott civil polgármesterétől. Szerinte a tényállás az, hogy Győrben volt egy kétharmados közgyűlési többség, ők szavazták meg, amit most megszavaztak, és ha bármi törvénytelen volt ebben, akkor azt meg fogja vizsgálni az illetékes hivatal. Szerinte Nagykanizsán ugyanez történt meg fordítva, és a kormányhivatal ott sem avatkozott közbe.

Orbán Balázs először azt mondta, kiforgatták a szavait, majd azt mondta, félreérthetően fogalmazott, hangzott el az eszmefuttatás, melynek végén Gulyás és Vitályos is egyetértettek azzal a következtetéssel, hogy Orbán nem azt mondta, amit akart. Végül Gulyás felemlegette, hogy nehéz minősíteni egy másik ország olyan jellegű döntéseit, mint amit Zelenszkij meghozott a háború kitörésekor.

A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője a volt III/III-as Horváth József lett, Gulyás erre azt mondta, nincs annyi tudása erről, hogy megalapozott véleménye legyen, annyit tud Horváthról, hogy a rendszerváltás után jó titkosszolgálati munkát végzett.

A Telextől Sarkadi Zsolt arról kérdezte Gulyást, hogy pontosan mit értett Orbán Balázs azon, hogy mi nem csinálnánk azt, amit Zelenszkij 2,5 évvel ezelőtt. Gulyás szerint félreérhetően fogalmazott a politikai igazgató, ami miatt elnézést kért, ezért most már nem kívánja értelmezni ezeket a mondatokat. Kollégánk megkérdezte, mégis mit értettünk ezen félre, illetve emlékeztette Gulyást, hogy Orbán Balázs később úgy magyarázta nekünk a nyilatkozatát, hogy Ukrajnában nem csinálnánk a védekezést, de Magyarországon igen.

Gulyás szerint a politikában mindenféleképpen szerencsétlen a két esemény közötti párhuzam. Kollégánk emlékeztette a minisztert, hogy Orbán 2,5 éve szintén alkalmazta ezt a párhuzamot („a mi Zelenszkijünket kivégezték”). Gulyás szerint az legalább egy egyértelmű és nem félreérthető párhuzam volt, nem úgy, mint Orbán Balázsé. Szerinte egyébként nem léteznek közvélemény-kutatások a politikai igazgató szavainak fogadtatásáról, ezek álhírek. Ha mégis készülnek ilyenek, akkor azt nem a Fidesz vagy a kormány készítteti. Szerinte a kormánnyal kritikus sajtónak állt érdekében ezt elterjeszteni, hogy még több cikket írhassanak a témáról. Megkérdeztük, milyen következménye lesz Orbán Balázs hibájának, ha azt mondják, hogy a jobboldalon a hibáknak van következménye. Gulyás szerint arányosnak kell lennie a következményeknek, és Orbán Balázs valószínűleg elég rosszul érezte magát az elmúlt egy hétben, de továbbra is a miniszterelnök politikai igazgatója.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Sarkadi Zsolt felvetette, hogy nem probléma-e, hogy Orbán Balázs, aki fő stratégának számít, ilyen hülyeségeket beszél, mire Vitályos Eszter rendre utasította, hogy ne minősítse a politikai igazgatót, több tiszteletet kért neki.

A blokkosodásról kérdezve kollégánk felvetette, hogy most is egy blokk részei vagyunk, az EU-é, hogyan akarunk így semlegesek maradni. Gulyás szerint Európa veszíti a legtöbbet a mostani globális helyzettel, ezt nem fogadhatjuk el, nem szabad olyan taktikát követni (pl. a szabadkereskedelem visszaszorítását), ami árt az EU-nak. Gulyás szerint nem merül fel, hogy ne tartozzunk ehhez a blokkhoz, de nem szeretnénk a gazdasági hidegháborús blokkokba beállni.

Végezetül a Kalocsa-Kecskeméti egyházmegye pedofil- és szexbotrányairól érdeklődtünk, mi a kormány álláspontja, Semjén Zsolt mint államtitkár foglalkozik-e a témával. Gulyás szerint nem, ezek az egyház belső ügyei, és fel is lépnek, a katolikus egyház igyekszik mindent megtenni.

Matteo Salvinire szeptember közepén kért hat év börtönt az ügyészség, egyebek mellett emberrablás miatt, amiért 2019 nyarán majdnem három hétig nem engedélyezte az Open Arms spanyol civil szervezet egy hajóján Szicíliához érkezett illegális bevándorlók partraszállását. Emiatt nagygyűlést is szerveznek most, amire Orbánt is meghívták, Gulyás azt mondta, várhatóan ott is lesz ezen. A miniszter szerint egyébként Salvini megmutatta, hogy tengeren is meg lehet védeni az EU-s határokat, és szerinte nem megbüntetni kellene emiatt, hanem kitüntetni.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Békés Vármegyei Hírlap arról érdeklődött, milyen fejlesztések jöhetnek szóba náluk, például Geszt közlekedését érintően. Gulyás szerint több ipari parki napirendi pont is volt a kormány napirendjén. Az eddigi eredmények inkább a nyugatról keletre irányításban voltak jók, az északról délre irány annyira nem sikerült eddig. Románia schengeni csatlakozását említette, mint a magyar elnökség egyik kiemelt célját, és mint ami a déli országrészt segítené. Békéscsaba is érintett a beruházási stopban, de előbb-utóbb újra fognak indulni, az itteni beruházások, pl. a geotermikus erőmű is valósággá válhat majd.

Gulyás szerint esély van arra, hogy versenyképességi paktumot fogadjanak el a magyar EU-s elnökség alatt, amivel hozzájárulhatna az Európai Unió versenyképességéhez. A miniszter úgy gondolja, az olyan, „szemmel is jól látható baromságokon” kellene túllépni, mint az EU-s ipar károsanyag-kibocsátásának csökkentése, miközben ez globálisan 7-8 százalékát teszi ki a kibocsátásnak, míg Amerika és Kína együtt több mint a felét.

Gulyás szerint Magyarország elsősorban azzal tud hozzájárulni a világ elblokkosodásának megakadályozásához, hogy a béke mellett áll, hiszen a fegyveres konfliktusok eszkalációhoz vezetnek. Mint mondta, most ettől nagyon messze vagyunk, de ha mindenhol béke lenne, annak nagyon pozitív hatásai lesznek.

A gazdasági blokkosodásról Gulyás azt mondta, nem akarnak egyik oldalra sem állni, hiszen Magyarország is elszenvedője volt a legutóbbi blokkosodásnak. Szerinte a szabadkereskedelem az utóbbi években ismét ideológiai alapon lett korlátok közé szorítva, és kettős mércét is lát, mert míg Amerikának Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere, addig másokat óva intenek a kínaiakkal való bizniszeléstől.

A Hír TV arról kérdezett, hogy a Patrióták Európáért EP-frakciót a parlamentben kizárták a döntésekből, a bizottsági tisztségek viseléséből, helyes-e ez Gulyás szerint. A miniszter nem meglepő módon azt mondta, nem az, a demokrácia íratlan szabályainak megsértése történik.

Egy holland zöldpárti politikus tesz majd jelentést ismét Magyarországról, elfogult lesz-e az jelentés, kérdezte a tévé munkatársa. Gulyás szerint ha magyargyűlöletről van szó, az EP a bőség zavarában szenved.

Az „Izrael-ellenes” hangulatról is kapott kérdést Gulyás az EU-ban, a miniszter szerint abban azért egyetértés van, hogy az önvédelemhez Izraelnek joga van, de a megoldásokat illetően már nagy viták vannak.

A kormány mindenkit arra kért, aki ott tartózkodik, hogy regisztráljon konzuli védelemre, és haladéktalanul hagyják el az országot, ez kereskedelmi járatokkal még lehetséges, és a külügy segít is benne. Gulyás szerint minden olyan háborúnak, amely egy térséget destabilizál, komoly migrációs hatása van, a magyar kormány szerint pedig minden ilyet el kell kerülni. Libanonban nem közvetlen ez a fenyegetés, de onnan is vannak Európa irányába kézenfekvő útvonalak.

Arra, hogy a TV2 újságírója szerint Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár megpedzegette, hogy úgy vegyék fel Ukrajnát a szervezetbe, hogy még nem zárult le ott a háború, Gulyás azt mondta, nyilván Stoltenberg is tisztában van azzal, hogy háborúban álló országot nem lehet felvenni a NATO-ba.

Az ATV arról kérdezett, reálisnak tartják-e, hogy 2028 januárjára 1000 euró legyen a minimálbér, Gulyás válasza szerint teljesen reális. A terézvárosi Airbnb-szavazás eredménye alapján arról is kérdezett a lap, lehetséges-e a teljes tiltás országosan, a miniszter szerint még nem született döntés, vizsgálják az intézkedések teljes skáláját.

Azt a kérdést is megkapta Gulyás Gergely, hogy a német és a francia nagykövet szerint felháborítóak a NATO-tagságunk tükrében Orbán Balázs Ukrajnára és az '56-os forradalomra vonatkozó mondatai, mit szól ehhez a kormány. Gulyás szerint ízléstelen és cinikus, hogy ezeknek az országoknak a nagykövetei jönnek ezzel, akik nem segítettek a magyar forradalom idején, Orbán Balázs mondatai pedig nem azt jelentik, amit ki akarnak hozni belőle, csak félreérthetően fogalmazott. Az ügy a részükről le van zárva, mondta arra a kérdésre, hogy marad-e a posztján a politikai igazgató. Azt még nem tudja Gulyás, milyen programmal készül Orbán Viktor október 23-án.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A szuverenitásvédelminek nevezett törvény miatti Európai Bizottsági állásponttal kapcsolatban a miniszter azt mondta, politikai alapú kötelezettségszegési eljárás zajlik Magyarország ellen.

A holnapi fővárosi alakuló közgyűlésről azt kérdezte az ATV, hogy ha a főispánnak kell majd főpolgármester-helyettest jelölnie (mert Karácsony Gergely azt mondta, nem fog), támogatná-e a kormány Szentkirályi Alexandra jelölését. Gulyás szerint a törvényes működést biztosítani kell, ezért kell majd mindenképp főpolgármester-helyettes, de kizártnak tartja, hogy ez Szentkirályi legyen.

Az Origo újságírója azt kérdezte, hogy hogyan értékeli a kormány a német zöldek azon felvetését, hogy az FPÖ ausztriai kormányra kerülése titkosszolgálati kockázatot jelent az orosz kapcsolatok miatt, ezért lazítani kellene a titkosszolgálati együttműködésen. Gulyás először is gratulált a Szabadságpártnak, aztán arról beszélt, hogy a mindenkori osztrák kormány jó szövetségese a magyaroknak, és reméli, hogy az FPÖ-vel is jó lesz a viszonyuk. Szerinte egyébként senkinek nem dolga beleszólni abba, hogy Ausztriában ki, hogyan alakít kormányt.

Gulyás szerint Magyar amellett kardoskodott, hogy ne legyen mentelmi jog, és azt mondta, nem megy ki az Európai Parlamentbe, majd szerinte lopás megalapozott gyanúja lépett fel vele szemben, kiment az Európai Parlamentbe, és nem mondott le a mentelmi jogáról. Gulyás szerint a Néppártnak kell eldöntenie, hogy a lopás szerintük rendben van-e. Gulyás konkrétan a korábban Magyar Péter vezette Diákhitel Központ kapcsán indult nyomozást is kommentálta, mint mondta, szerinte Magyar az eddigi viselkedése alapján nem fog lemondani a mentelmi jogáról.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az M1 arról kérdezte Gulyás Gergelyt, hogy egy ellenzéki képviselő, Hadházy Ákos szerint is problémásak a Magyar Péter ténykedését érintő Kehi-jelentésekben foglaltak. A miniszter szerint az érintettnek kell felelnie, de problémás, hogy valaki a nyilvánosság előtt megalapozatlanul vádaskodik, aztán ha a saját gyakorlatait megnézzük, akkor ott találni a közpénzekkel való visszaélésre utaló jeleket.

Arról is érdeklődött az MTVA munkatársa, hogy mi a véleménye Gulyásnak arról, hogy Magyar Péter egyes követői erőszakra buzdítanak a hétvégi, MTVA elé szervezett tüntetésen. Gulyás szerint arról senki nem tehet, miket írnak emberek a Facebookon, de azért ehhez ki lehet alakítani valamilyen viszonyt, el lehet határolódni, Magyar pedig ezt nem teszi meg az ilyen kommentek esetében sem. A Tisza Párt megjelenésével az erőszak és arrogancia eddig nem ismert szintje jelent meg szerint a magyar politikában.

Az év legfurább kormányinfójának helyszíne a Budapesttől 260 kilométerre lévő geszti kastély. Ide azért hívták az újságírókat, hogy végül a teraszon kuporgó újságíróknak tartsák meg a kormányinfót – ez az MTVA közvetítésén és fotósunk képén is látszik, hogy néz ki.

Fotó: MTVA és Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: MTVA és Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: MTVA és Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Vitályos arról beszélt, hogy a kormány elindította a digitális állampolgárság programot, amivel már mobilon is tudja magát azonosítani az ember, és ügyeket is lehet intézni az új alkalmazással. Ezt már 176 ezren töltötték le, év végére szeretnék elérni a 400 ezret, ezért mindenkit buzdított arra, hogy látogasson el a DÁP honlapjára, ami amúgy itt elérhető.

A kormányszóvivő ezen túl beszélt a megvalósult beruházásokról is, itt volt minden óvodától a Szerencsejáték Zrt. támogatásával megvalósult játszótérig, de meder-helyreállítás és gátrendszerépítés is volt, nyilván nem függetlenül a nemrég a Dunán levonult komoly árhullámhoz. Ja, és Cegléden építettek egy sváb vendégházat, valamint templomokat, és a kecskeméti Kodály Intézetet is felújították.

Rövid tájékoztatást ígért Gulyás Gergely a most is zajló kormányülés döntéseiből, első körben arról beszélt, miről döntöttek, mit kell tennie a kormánynak a robusztusabb növekedésért.

Az új helyzet új válaszokat kíván szerinte, erre Európa is rájött, de Brüsszel válasza sajnos a kereskedelmi hidegháború, ami Magyarország számára rossz, hiszen exportvezérelt gazdaság vagyunk, és külföldi technológiákra van szükségünk. Ezért a kormány szerint gazdasági semlegességre van szükség, ki kell maradnunk a kereskedelmi hidegháborúból, ezzel lehet elérni a 3-6 százalék közötti növekedést a következő években.

A gazdasági növekedést segítené a miniszter szerint (a korábban már bejelentett családi adókedvezmény-emelésen, munkáshitelen és kkv-támogatáson felül):

  • a megfizethető lakhatás,
  • a bérnövekedés fenntartása,
  • a méretugrás lehetővé tétele a kis- és közepes vállalkozásoknál.

A lakhatásnál kollégiumi férőhelybővítésről beszélt Gulyást, valamint arról, hogy a gazdasági miniszter meg fogja vizsgálni a lakbérszabályozás és az Airbnb-szabályozás nemzetközi gyakorlatát. Ezenfelül kiemelt feladat lesz a lakásépítések gyorsítása.

A bérnövekedés témájában a kormány a munkaadók és munkavállalók többéves bérmegállapodását szorgalmazza.

A kkv-knál a tőkejuttatás mellett további ösztönzőket szeretnének bevezetni a növekedésre, ezt is Nagy Mártonnak kell kidolgoznia a következő két-három hétben.

A részletes szabályokat október végéig kidolgozzák, hogy a jövő évi költségvetésben már benne lehessen.

Nem nagyon működtek a mikrofonok az első percben, a helyszínen és az élő közvetítésen sem lehetett rendesen hallani, amit Vitályos Eszter és Gulyás Gergely mondtak. Vitályosnak így kétszer kellett elmondania, hogy régi tartozást törlesztettek azzal, hogy elmentek Gesztre, ami fontos történelmi helyszín, és azt is kétszer mondta el, hogy milyen fejlesztések valósultak meg ott.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Legutóbb három hete volt kormányinfó, azóta pedig elég sok minden történt, de az egyik legfontosabb fejlemény alighanem az, hogy hétfőn elkezdődött a parlament őszi ülésszaka. Ősszel több fontos törvény is várható – ezekről itt írtunk bővebben –, de a legfontosabb kétségtelenül a költségvetés elfogadása lesz, amit, ahogy azt Gulyás Gergely többször elmondta, az amerikai elnökválasztás eredménye után fogad majd el a parlament.

A hétfői plenáris ülésen még nem volt szó törvényekről, ellenben Orbán Balázst az 1956-os nyilatkozata miatt támadta az ellenzék, Tordai Bencének gazdatest keresését javasolta Kocsis Máté, Gyurcsány Ferenc Júdáshoz hasonlította Orbánt, Kövér László házelnök pedig úgy rendreutasított, ahogy a csövön kifért. A közvetítésünket itt tudják visszaolvasni, a videós összefoglalónkat pedig alább lehet megnézni:

Orbán Balázs múlt héten egy interjúban beszélt arról, hogy 1956-ból tanulva mi nem tettük volna azt, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki igyekezett megvédeni az országát az orosz támadás után. A kormánysajtó kezdeti vagdalkozása után Orbán Viktor hibának nevezte a politikai igazgatója szavait, Orbán Balázs pedig elnézést kért, ha valakit megbántott volna. Orbán tehát a kormánypárt szerint is hibázott, de hiába vannak ordító ellentmondások a korábbi kommunikációja és a mostani kijelentései között,

a hiba beismerésén túl más következmény nem érte a miniszterelnök politikai igazgatóját.

Hétfőn a háza előtt csíptük el Orbán Balázst, hogy a kijelentéseiről kérdezzük, de a megfejtéshez nem jutottunk közelebb, sőt, egy enigmatikus párbeszéd is lezajlott, amit ember legyen a talpán, aki meg tud fejteni. Az ellenzéki pártok napok óta Orbán Balázs lemondását vagy menesztését követelik, és természetesen a parlamentben is központi téma volt az ügye, hiszen a Fidesz országgyűlési képviselőjeként és a miniszterelnök politikai igazgatójaként ott is jelen volt.

A Momentum még szórólapokat is osztott a fideszeseknek az ülés előtt, Fekete-Győr András pedig Gulyás Gergelyt faggatta róla, de csak annyi derült ki, hogy a miniszter szerint azzal, hogy azóta Orbán Balázs, sőt, a miniszterelnök is hibának minősítette a kijelentéseit, „az ügy a mi részünkről maximálisan le van zárva”. Gulyás azt is hozzátette, hogy szerinte a magyar Országgyűlésben azok, „akik egy diktatúrában a szabadságért és demokráciáért harcoltak, azok a Fidesz padsorai között ülnek.” Az ügy jelentőségéről ebben a cikkben írtunk.

  • A Tisza Párt után állítólag a baloldali, progresszív, zöld Duna Párt is elkezdődött szerveződni, Magyar Péter szerint azért, hogy visszalépésekbe és együttműködésekbe zsarolják őket – az állítólagos érintettek tagadnak;
  • Lezárult a Strabag kivásárlása, csütörtöktől hivatalosan is a magyar államé a GYSEV Zrt. (németül Raaberbahn) nevű osztrák–magyar vasúttársaság kétharmada;
  • A Boris nevű, Közép-Európára lecsapó ciklon, és az ezzel érkező heves esőzések miatt komoly árvíz vonult le a Dunán, ami az eredményes védekezés miatt azért is lehet emlékezetes, mert a gáton is egymásnak feszült Magyar Péter és Orbán Viktor;
  • Meghalt Karsai Dániel ALS-beteg, aki élete végéig küzdött az eutanázia engedélyezéséért, akire az első parlamenti ülésen még a Fidesz képviselői is állva emlékeztek, az alkotmányjogásszal a nyáron személyesen is találkozó Gulyás Gergely pedig külön emlékezett meg róla;
  • Magyarországra is begyűrűzött a Libanonban felrobbant csipogók ügye, a licenctulajdonos szerint ugyanis egy magyar cég felelt ennek a modellnek a gyártásáért. A BAC Consulting a jelek szerint egyike volt a Moszad által használt több fedőcégnek. Az ügyről legutóbb itt írtunk részletesen.

A kormányinfókat általában Budapesten, a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében szokták tartani, ám most a kormány tagjai kétnapos kihelyezett kormányülésen vesznek részt a Békés vármegyei Geszten, a nemrég felújított Tisza-kastélyban. Emiatt Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal itt fogja ismertetni a kormány legújabb döntéseit és intézkedéseit.

A kormány Facebook-oldalának beszámolója szerint a kormányülésen napirendre került a munkáshitel terve, a kisvállalkozások tőkejuttatása, a gyermekek után járó adókedvezmények megduplázása és a 13. havi nyugdíj állandósítása. Emellett Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke is ott van Geszten, ő a közösségi oldalán azt írta, az ülésen ismertetni fogja „a nemzeti szuverenitást fenyegető veszélyeket és az azokra adható válaszokat”.

Szerdai kép a kihelyezett kormányülésről – Fotó: Fischer Zoltán / MTI
Szerdai kép a kihelyezett kormányülésről – Fotó: Fischer Zoltán / MTI
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!