Ezek voltak a geszti kormányinfó legfontosabb állításai

2024. október 3. – 16:00

Másolás

Vágólapra másolva
  • A kihelyezett kormányülésen központi téma volt a robusztusabb gazdasági növekedés, ezeket a már bejelentett támogatásokon túl (munkáshitel, a családi adókedvezmény emelése és a kkv-támogatás) a megfizethető lakhatással, a bérnövekedés fenntartásával és a kis- és közepes vállalkozásoknál a méretugrás lehetővé tételével érnék el;
  • Már 176 ezren töltötték le a nemrég indult Digitális Állampolgárság Program alkalmazását, Vitályos szerint az év végéig szeretnék elérni a 400 ezret;
  • Gulyás szerint a Tisza Párt az arrogancia és az erőszak egy új szintjét hozta el a magyar politikába, és szerinte Magyar úgy akarja felvenni a versenyt Gyurcsánnyal, hogy minél több valótlanságot állít – például az EP-be való beülésről és a mentelmi jogról;
  • Ahogy az hétfőn a parlamenti ülésen is elhangzott, az Orbán Balázs-ügy a kormány részéről le van zárva – ehhez konzekvensen ragaszkodott, minden erről szóló kérdésre ezt válaszolta, és arról is beszélt, nem léteznek olyan közvélemény-kutatások, amelyek ennek a hatásait mérnék;
  • Magyarország Gulyás szerint azzal tud hozzájárulni a világ elblokkosodásának megakadályozásához, hogy a béke mellett áll, és gazdasági blokkokhoz sem akar tartozni, ami alatt nem azt értette, hogy nem akarunk az EU tagjai lenni, hanem hogy az EU tagjaként nem akarunk beállni egyik blokkba sem;
  • Orbán várhatóan személyesen részt vesz az emberrablással vádolt Matteo Salvini melletti kiállásként szervezett nagygyűlésen;
  • „Engem csak az érdekel, hogy ingyen tudjak meccset nézni” – közölte Gulyás, amikor az RTL a médiacégek külföldről érkező forrásainak ellenőrzésére vonatkozó szabályozásokról kérdezte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!