Ez az év mindenképpen új helyzetet hoz az orosz-ukrán háborúban

„Véget fogok vetni neki. Könnyű lenne” – állította Donald Trump az ukrajnai háborúról, még jóval azelőtt, hogy újra elnyerte volna a republikánus párt elnökjelöltségét, majd pedig megnyerte az elnökválasztást is. 2023 májusában azt is biztosra mondta, hogy beiktatása után 24 órával képes lenne lezárni a háborút, amely szerinte ki se robbant volna, ha Joe Biden megfelelően vezeti az Egyesült Államokat.

Trump nagyotmondásának azután lett tétje, hogy történelmi győzelmet aratva megnyerte az elnökválasztást, így január 20-án visszatérhet a Fehér Házba. Egy decemberi interjúban Trump arról beszélt, már nem ígéri azt, hogy 24 órán belül lezárja az orosz-ukrán háborút, de azt megjegyezte, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy a felek letegyék a fegyvert. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan hogyan is fog lezajlani, több lehetséges forgatókönyv is felmerült, miközben sokan Trump már bejelentett orosz-ukrán különleges követének terveit tanulmányozzák.

Már csak ezért is mindenki azt találgatja Washingtontól Brüsszelen át Kijevig és persze Moszkváig, mit hozhat az Oroszország által indított háború negyedik évébe lépve 2025 a fronton.

A két oldal katonai vesztesége halottakban és súlyos sérültekben egymillió felett járhat, Ukrajna, de Oroszország is egyre nehezebben pótolja katonáit, és bár egyelőre nincs olyan ajánlat, amely tárgyalási alap lehetne Kijev és Moszkva között, mégis egyre több utalás van arra, hogy a diplomácia szerepe nagyobb lesz idén a háború menetének alakításában. A fáradtság jelei mindkét oldalon mutatkoznak, Vlagyimir Putyin forrásai sem kimeríthetetlenek. Orbán Viktor meglehetősen leegyszerűsítve állítja, hogy Oroszországot erősebbé tette a háború, bár a Kreml egyelőre valóban azt igyekszik sugározni, hogy az idő neki dolgozik.

Ami összejött, az Orbán nélkül jött össze

Részben ezért sem vezetett semerre Orbán Viktor békemissziónak nevezett igyekezete: hiába járt Moszkvában júliusban, az orosz elnök a maga javára tudta fordítani a vizitet, anélkül, hogy bármit vállalnia kellett volna érte. Csak számos EU-s tagország nemtetszését sikerült kiváltania az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét fél évre átvevő Magyarország miniszterelnökének.

De nem jutott messzebb Orbán decemberben sem, amikor már csak egy „karácsonyi fegyverszünet” ötletét vetette fel Putyinnak telefonon, meg egy fogolycserét javasolt – anélkül, hogy erről előzetesen egyeztetett volna Ukrajnával. Orbán úgy fogalmazott, hogy az egyik fél elfogadta, míg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szijjártó Péter külügyminiszter már csak arról beszélt, hogy Putyin „megfontolta” a javaslatot. Hamar világossá vált, hogy Kijev ilyen körülmények között úgysem megy bele az egyezkedésbe, hiszen előzetesen semmit nem vitatott meg vele a magyar fél. (Persze, ha nem a béketeremtés volt a cél, hanem a békemissziót az orosz információs hadviselés részének tekintjük, akkor nem is kell, hogy látható eredménye legyen, erről Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszttel készített interjúnkban olvashat.)

Orbán ugyan elmondhatta, hogy az elmúlt fél évben találkozott Ukrajna ügyében az ukrán, az orosz, a török és a kínai elnökkel, a pápával, valamint megválasztása előtt Donald Trumppal, tehát ő az, akit mindenki fogad, a gyakorlatban ez nem sokat jelentett. Annyit Moszkvában megfordulva a szlovák kormányfő, Robert Fico is elért december végén, hogy Putyin elvi hozzájárulását adja ahhoz, hogy az esetleges orosz–ukrán tárgyalásoknak Pozsony legyen a házigazdája. Eközben egy fogolycsere is lezajlott az év végén, ám ennek semmi köze nem volt Orbánhoz, az ehhez vezető tárgyalás nélküle is folyamatban volt arab közvetítéssel Kijev és Moszkva között.

Ugyanakkor az EU-t és a Fehér Házból távozó demokrata kormányzatot háborúpártisággal ostorozó, a két és fél hét múlva hivatalba lépő Trumpban a gyors béketeremtőt látó Orbántól függetlenül is érvényes a kérdés, hogy mit hozhat 2025 az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban.

Trumppal nem vonul a Kreml a Fehér Házba

Első ránézésre úgy tűnhetett, hogy Trump győzelme az orosz vezetésnek jól jön, az ukránnak kevésbé, elvégre a visszatérő republikánus elnök többször is jelezte, hogy túl sok támogatást nyújtott az Egyesült Államok Ukrajnának, ideje a tárgyalás felé terelni Kijevet. Decemberben lényegében azzal fenyegette meg a NATO tagjait, hogy kilép a szövetségből, ha az európai országok nem költenek többet fegyveres erőikre.

Mindkét gondolat kedves a Kremlnek, csakhogy nem valószínű, hogy Trumppal valóban távozna az Egyesült Államok a NATO-ból – ezt, a szövetséget lényegében megszüntető lépést a kongresszus jóváhagyása nélkül egyébként sem tehetné, habár ettől még kiüresítheti az amerikai szerepvállalást –, már csak azért sem, mert a tagországok valóban növelik védelmi költségvetéseiket és hadiipari kapacitásukat is. Trump teátrális nyilatkozata inkább csak ezt a lendületet tartja fenn vagy látszólag erőt sugározva követel olyat, amit egyébként is készek teljesíteni a szövetségesek, és mindez tökéletesen ellentétes az orosz vezetés érdekeivel. Itt írtunk arról, hogy Trump fenyegetőzése ellenére a visszatérése összeránthatja az EU-t, és a NATO-t is erősítheti.

Ráadásul Trump mondta azt is a kijevi támogatás megkurtításának felvetésekor, hogy ha ez nem viszi közelebb Moszkvát a tárgyalóasztalhoz, akkor soha nem látott mértékűre növeli az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat.

Putyinnak egyébként is okozott már csalódást Trump vagy legalábbis megmutatta, hogy az Egyesült Államok intézményei, külpolitikai érdekei stabilabbak, semhogy egy ember teljesen felül tudná írni azokat, elvégre 2016-2020 között éppen az ő elnöksége alatt kapott Ukrajna első alkalommal Javelineket. Márpedig ezek a páncéltörők kulcsfontosságúak voltak a háború első szakaszában az ország védelmében.

Az amerikai támogatás amerikai gazdasági érdek is

A fegyverszállítmányok teljes leállítása azért sem valószínű, mert az ellentétes lenne az amerikai hadiipar érdekeivel is. Elvégre az eddigi amerikai támogatás egy része saját hadiiparának adott megrendelést jelent, márpedig a masszívan Trumpra szavazó térségek és a nagyobb hadiipari centrumok között erős a földrajzi átfedés – mutatott rá Rácz András Oroszország-szakértő egy korábbi posztjában.

Az Egyesült Államok október végéig 88 milliárd eurónyi támogatást nyújtott – ekkor 119 milliárd dollárnyit irányzott elő, emellé jön a távozó Joe Biden által a napokban bejelentett további 2,4 milliárdos katonai és további 3,3 milliárdos egyéb támogatást jelentő csomag – Európából 125 milliárd euró érkezett a kilátásba helyezett 241 milliárd euróból. (Az átláthatóság kedvéért az amerikai adatot is euróban adtuk meg.)

Kétségtelen, hogy enélkül a támogatás nélkül az ukrán költségvetés és a védelem is összeomlana, ezek teljes elzárása a közeljövőben kizártnak tekinthető, függetlenül az amerikai elnökválasztás eredményétől. Már csak azért is, mert megválasztása után már Trump is a „peace through strength” (erő révén megvalósítandó béke) elvét jelölte meg a megoldás eszközeként. Rácz András pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy Trump nem hagyná, hogy egy orosz győzelemmel felbátorodjon Kína, vagy Észak-Korea.

A Kreml tehát nem dőlhet hátra Trump győzelme láttán – hiába tapogatózhatott körülötte már több mint 40 éve a szovjet titkosszolgálat, a KGB –, mert nincs szó arról, hogy az új amerikai elnök közbenjárása nyomán az orosz vezetés a saját érdekeinek megfelelő feltételek mellett ülhetne tárgyalóasztalhoz Ukrajnával szemben.

Putyin még mindig Ukrajna feltartott kezét várja

Egyáltalán, mik ezek a feltételek? Oroszország villámháborúnak indította el a háború teljes intenzitású szakaszát 2022 februárjában – maga a háború 2014-ben kezdődött a Krím annexiójával és a kelet-ukrajnai szeparatisták orosz támogatásával –, az ország teljes kapitulációjával számolt, remélve, hogy egy bábkormány elfogadja Oroszország minden követelését, lemond a tengermelléki területeiről, nyugati integrációs terveiről. Ezek a célok továbbra is messze vannak, Ukrajna létezik, az országnak ötöde ugyan megszállás alá került, de sem katonailag, sem politikailag nem omlott össze, a körülményekhez képest jól alkalmazkodott az orosz támadásokkal rombolt polgári infrastruktúra működtetéséhez.

A jelenleg megfogalmazott, de az aktuális hadihelyzethez igazítva változtatható igény Oroszország részéről, hogy megtarthassa az eddig elfoglalt területeket, hozzávéve ezekhez még Herszon és Zaporizzsja megyék ukrán ellenőrzése alatt álló részeit. A területi alkut Ukrajna elvi kiindulópontként sem fogadja el – de a nemzetközi jog szempontjából is aggasztó üzenet lenne, hogy erővel a határok megváltoztathatók.

Igaz, az Egyesült Államok beiktatásra váró alelnöke, J. D. Vance ugyan az elnökválasztás előtt tett rá utalást, hogy területeket kell feladnia Ukrajnának a béke érdekében, de egy dolog a kampányban nyilatkozni, egy másik ezt hivatalba lépve is képviselni. Trump sem konkretizálta, hogy milyen feltételek mellett képzeli el a háború egy nap alatti lezárását beiktatása után.

Bizonyossággal azonban annyi állítható, hogy nem lesz béke január 21-én.

Kétségtelen, hogy az elmúlt egy-másfél évben bizonyos mértékű fölényben volt Oroszország – nagyjából azután, hogy 2023 tavaszán-nyarán elmaradt a sokak által előrevetített ukrán ellentámadás, amelytől eredetileg olyan sikereket várt az ukrán fél, mint amilyet 2022 nyarán-őszén ért el, felszabadítva Harkiv megye csaknem egészét és visszaszorítva Herszonban az orosz erőket a Dnyeperen (Dnyiprón) túlra.

Mindkét oldalon súlyos veszteségeket szenvedtek el

Az orosz fölény ellenére azonban az 1200 kilométeres fronton nem omlott össze az ukrán védelem, a területi veszteségek a front méreteihez képest nem nagyok, vannak ugyan érzékenyebb pontok – ilyen volt Bahmut 2023 májusi elvesztése vagy a támadás közelében fekvő Pokrovszk, amely a koksztermelés miatt fontos Ukrajnának, és amelynek térségében a Telex szeptemberben járt –, de stratégiai jelentőségű előnyt ezekből a szimbolikus győzelmekből Oroszország nem tudott kovácsolni.

Ugyanis az orosz emberi források sem végtelenek: a mozgósítás pedig politikailag nem kivitelezhető. Putyin 2022 őszén ezt részlegesen elrendelte ugyan, de ez rendkívül népszerűtlen volt, így marad az egyre drágább toborzás. Arról, hogy kik szolgálnak az orosz hadseregben és miért, arról az orosz hadifoglyokkal készített anyagunkban olvashat bővebben.

Oroszország ukrán becslések szerint 792 ezer katonát veszíthetett a halottakkal és a súlyos sebesültekkel együtt. Az ukrán veszteség ehhez közeli, 650 ezer feletti lehet. A brit hírszerzés is 700 ezer fölé teszi az orosz veszteségeket, így nagyságrendileg ez reális lehet, ahogyan az ukrán veszteség is, bár hivatalos adatok nincsenek. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök december elején azt mondta, hogy a harcokban 43 ezer katona halt meg, a sebesültek száma mostanáig 370 ezer – ez utóbbi adat nem pontos, akadnak köztük, akik többször is megsérültek, így többször is bekerültek a statisztikába. Az ukrán elnök tájékoztatójáról beszámoló BBC is megjegyezte, hogy az adatokat független forrásból képtelenség megerősíteni, ahogy azokat az adatokat is, amelyeket Zelenszkij az orosz veszteségekről közölt. Az ukrán elnök állítása szerint a harcokban addig 198 ezer ellenséges katona vesztette életét, az agresszornak 550 ezer sebesültje volt.

Mindkét félnek nehezére esik tehát az utánpótlás a háború harmadik évének végéhez közeledve,

hiába 143 milliós Oroszország, forrásai neki sem végtelenek, és nincs annyival több, könnyedén hadra fogható embere, mint amennyivel nagyobb a lakossága a most talán 28 milliós Ukrajnánál. 2001-ben volt utoljára népszámlálás a Szovjetunió felbomlásakor 50 milliósként függetlenné vált Ukrajnában, ahol arra is csak becslés van, hogy mennyien voltak a háború kezdetén, lehet, hogy 40 millió sem volt. De az bizonyos, hogy legalább 7 millióan azóta elhagyták az országot, elsöprő többségben az EU irányában, ötödük és bő egymillióan Oroszország felé.

Megy a találgatás, hogy mit tervez Trump

2025 nehéznek ígérkező tele a fentiek miatt alacsonyabb intenzitású háborút ígér, tűzszünetet és főleg békét nem. A tűzszünetnek elvi és technikai akadálya is lehet: Putyin ugyan a december 19-i sajtótájékoztatóján azt mondta, ő nem utasította el Orbán felvetésekor, ám megjegyezte, hogy nem tűzszünetre, hanem átfogó békére van szükség – az orosz szempontok szerint. Kijev ugyanígy tart a tűzszünettől, mondván, az orosz fél azt csak vonalainak megerősítésére használná fel az újabb támadások előkészítéséhez. Nem mellesleg az sem világos, ki, milyen anyagi és emberi forrásokból és milyen felhatalmazással volna képes a tűzszünet betartatására, ellenőrzésére egy 1200 kilométeres frontszakaszon.

Mindketten tehát átfogó politikai megállapodást akarnak, csak ezek kiindulópontjai teljesen távol állnak egymástól, így békekötésre még kevésbé lehet számítani. Mindkét fél úgy érzi, győzhet, így a kompromisszumos lehetőséget veszteségként élné meg. Vagy mindketten így érzik, vagy csak épp a lendületben lévő fél – Ukrajna lehetett így 2022 végén, Oroszország pedig 2023 második felétől –, de egyszerre egyelőre még nem. Nem kizárt, hogy ide eljutnak, de nem lehet megjósolni, hogy mikor és milyen feltételek mellett.

Moszkva december 30-án már jelezte, hogy az, amit Trump csapatának eddigi nyilatkozatai és a megválasztott elnök Time-nak adott interjúja alapján látnak a hivatalba lépő elnök békére vonatkozó elképzeléseiből, az Oroszországnak nem elfogadható. Az orosz külügyminiszter szerint Trump csupán befagyasztaná a konfliktust, a békefenntartást az európaiakra bízná, Ukrajna NATO-tagságának kérdését 20 évre félretenné – azaz nem kínál valódi megoldást. Szergej Lavrov megjegyezte, hogy a hivatalban lévő elnök egyelőre Biden, így január 20-ig egyébként sem lehetnek hivatalos kapcsolataik elnöki szinten Trumppal.

Igaz, Zelenszkij már utalt rá Trump győzelme után, hogy 2025-ben diplomáciai eszközöket is be kell vetni a háború lezárásához, és az új amerikai elnök ezt a folyamatot akár fel is gyorsíthatja.

Ez már változás, mert, bár nem mondta ki, utalhat egy területi kompromisszumra, ami eddig politikai öngyilkosságnak számított volna. Mostanra azonban vannak felmérések, amelyek szerint Ukrajnában a 2022-es 10 százalékról 2024-ben 32-re nőtt azok aránya, akik elfogadnák a területi kompromisszumot a békéért. Ezt a korábbi 80 helyett most 58 százalék utasítja el.

Ráadásul Zelenszkij győzelmi terv néven bemutatott programja nem nyerte el az amerikai törvényhozás demokratáinak teljes támogatását sem, ez a mindkét házban felálló új republikánus többséggel még kevésbé valószínű. Láthatóan a homályos ígéretek után lekerült az asztalról Ukrajna belátható időn belüli NATO-tagsága is. Azt viszont Zelenszkij 2025 első munkanapján világossá tette, hogy az Egyesült Államok nélkül semmilyen rendezés nem lehet tartós. Ezt az ukrán elnök azután mondta, hogy december 7-én találkozott Párizsban Emmanuel Macron francia elnökkel és Trumppal, ahol a megválasztott elnök jelezte, hogy amerikai katonákat nem tervez küldeni Ukrajnába a háború lezárása vagy befagyasztása után békefenntartói feladatokra.

Zelenszkij csütörtökön interjút adott az ukrán állami televíziónak, és egyebek mellett arról beszélt, hogyan lehetne lezárni az orosz-ukrán háborút 2025-ben. „Hiszem, hogy Trump valóban véget akar vetni ennek a háborúnak” – mondta, amikor a megválasztott elnökről kérdezték. Szerinte Trump segíthet megállítani Vlagyimir Putyint.

„Úgy gondolom, Putyin fél Trumptól. Ezért tesz lépéseket annak érdekében, hogy a Kreml hangját valahogyan bejuttassa a Trump-kormányzatba”

– mondta az ukrán elnök a tévés interjúban. Zelenszkij hozzátette, hogy eddig nem volt negatív tapasztalata a leendő Trump-adminisztráció tagjaival. Zelenszkij arról is beszélt, hogy milyen biztonsági garanciákra van szüksége Ukrajnának a fegyveres konfliktus lezárásához. „Bármilyen biztonsági garancia az Egyesült Államok nélkül gyenge biztonsági garancia Ukrajna számára” – mondta az ukrán elnök, majd hozzátette, hogy az európai vezetők is Trump iránymutatására várnak. Zelenszkij szerint Trump támogatja az európai békefenntartók Ukrajnába küldését is.

Trump választottjaiból is próbálnak következtetni

Kijev nem esett kétségbe Trump győzelme és a kampányban elmondott nyilatkozatai miatt – erről az ukrán elnöki tanácsadó Mihajlo Podoljak Telexnek adott interjújában olvashat bővebben –, mert szerintük inkább a hivatalba lépés utáni kijelentéseknek és lépéseknek lesz jelentőségük. Azonban az új elnök által jelölt miniszterek és más vezetők alapján sejthető, hogy

egyelőre legalábbis jobban fog egyensúlyozni a támogatás megadása és visszatartása között Washington, mint eddig.

Pedig a republikánus alsóházi többség miatt a támogatás folyósítása eddig sem volt zavartalan.

A külügyminiszteri pozícióra kiválasztott Marco Rubio floridai szenátort, valamint a nemzetbiztonsági tanácsadóként megnevezett Michael Waltz képviselőt megfelelő tudással rendelkező komoly szereplőként fogadták. Rubio és Waltz eleinte mindketten erős támogatói voltak Kijevnek az orosz invázió elleni küzdelemben, de idén már közelítették álláspontjukat Trumpéhoz, és a háború diplomáciai lezárásáról kezdtek el beszélni. Hozzátéve, hogy olyan feltételeket szeretnének kicsikarni Moszkvától, ami elfogadható Ukrajnának is.

De az jelzésértékű, hogy Trump volt külügyminisztere, Mike Pompeo nem kap helyet az új kormányban – neki egyébként igazgatótanácsi helye van az ukrán mobilszolgáltató Kijivsztarban –, ott lehet viszont fontos poszton Tulsi Gabbard, akit Trump a nemzeti hírszerzés igazgatójának pozíciójára jelölt. A demokrata képviselőből Trump-hívő republikánussá vált hawaii politikus a háború kérdésében elég egyértelműen tette magáévá az orosz álláspontot az Ukrajna elleni invázió kezdetén, biológiai fegyveren dolgozó, amerikai támogatással működő ukrán laborokról és Oroszország legitim biztonsági igényeiről beszélt. Az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat egyenesen verbuvált orosz ügynöknek nevezte őt, ami nem sok jót vetít előre Gabbard hivatalba lépése esetén. Azóta a politikus ugyan finomított nézetein, ám Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, az új elnökkel mára nagyon kritikus John Bolton szerint a jelölt kockázatot jelent a hírszerzés élén.

Az új amerikai elnök nemrég Keith Kellogg nyugalmazott altábornagyot nevezte meg orosz–ukrán különleges követének, azzal az ígérettel, hogy vele erélyesen el fogják érni a békét, és újra biztonságossá fogják tenni a világot. Kellogg a Kyiv Independent információi szerint beleegyezett abba, hogy Trump beiktatása után Kijevbe látogat.

Orosz társadalom és Kurszk

Trump megjelenése ugyanakkor nem okozott letargiát Kijevben. Egyrészt a fentiek miatt, amelyek alapján a támogatás teljes elvágása valószínűtlen. Hiába vált egyre kritikusabbá Ukrajnával szemben Elon Musk, biztosan megmarad a Trump győzelme után a kormányban is helyet kapó milliárdos cége, a Starlink által biztosított kommunikációs csatorna, legalábbis áprilisig meghosszabbította vele a szerződést a Pentagon, és marad a Starshield is, amely létfontosságú az ukrán hadsereg kommunikációjában.

Ugyanakkor az új elnök akár meg is könnyítheti a kijevi vezetésnek, hogy elinduljon a diplomáciai megoldások irányában, mert hivatkozhat arra, hogy a legmeghatározóbb szövetségese tereli efelé. Ennek menete azonban megjósolhatatlan, már csak azért is, mert a Kreml valódi álláspontja ismeretlen, és messze nem csak területi követelései vannak, hanem politikaiak is: eleve nem ismeri el a jelenlegi ukrán vezetést, Ukrajnától pedig az euroatlanti integrációról való teljes lemondást is elvárja. A külvilágtól pedig a szankciók feloldását követeli a Kreml, ami mellesleg cáfolata annak a magyar kormányzati narratívának, amely szerint a szankciók nem jelentenek tehertételt Oroszországnak.

Moszkva egyelőre továbbra is a kapitulációt várja el Ukrajnától – Orbán „békemissziója” épp azért volt kontraproduktív, mert Putyin ezzel nem az engedmények felé lépett a háború lezárásának érdekében, hanem csak kihasználta az alkalmat, hogy egy EU- és NATO-tagország vezetője jelenlétében megismételhesse kompromisszumoktól mentes követeléseit.

Ám Putyin határozott nyilatkozatai ellenére fárad az orosz hadsereg és fárad az orosz társadalom is, amelyet az ukrán dróntámadásoktól sem sikerül teljesen távol tartania Putyinnak. A légvédelem tévedése a csecsenföldi Groznijnál egy azeri utasszállító tragédiájához vezetett, és megmutatta Moszkva gyengülő diplomáciai pozícióit is. Nem is beszélve az augusztus óta tartó kurszki ukrán betörésről, amely ha nem is stratégiai fenyegetés, de mindenképpen Putyinnak presztízsveszteséget jelentő akció, amely felfedte az orosz fél katonai erejének korlátait is.