Bahmut az ukrajnai háború tavalyi eszkalálódása előtt egy 73 ezres város volt a Donyec-medencében, nagyjából 90 kilométerre a már kilenc éve oroszbarát kézen lévő Donyecktől. A várost 1924-től 2016-ig oroszul Artemovszknak, ukránul Artemivszknek hívták, ezzel akartak ugyanis megemlékezni a Szovjetunióban Fjodor Szergejev kommunista vezetőről, aki az 1917-es forradalom után a Donyec-medencében hozott létre tanácsköztársaságot.
Ma Bahmuthoz hasonlóan a Donyec-medence jelentős része romokban áll, a városban pedig a több ezer katonán túl már nem nagyon lehet találni civileket. Bár Bahmut csak egy város volt a környék tucatnyi megerősített erődje között, az elmúlt időszakban az orosz–ukrán háború legvéresebb helyszínévé változott, ahol július óta heves csatákról és súlyos veszteségekről számoltak be mindkét oldalon.
Tíz hónappal később, május közepén Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoscsoport vezére bejelentette: sikerült teljes egészében elfoglalniuk a várost. Azt is mondta, hogy június 1-ig átadják a város ellenőrzését az orosz hadseregnek. Az ukrán vezetés azonban az elmúlt napokban is hangsúlyozta, hogy a város szélén továbbra is ellenőriznek területeket. „Mostanra Bahmut néhány, talán a város nyugati szélén található ház romjait nem számítva orosz kézen van. De Bahmuttól délre és északra az ukránok teret tudtak nyerni: visszahódítottak bizonyos területeket, tehát sikerült valamennyire kinyitniuk a város körüli orosz gyűrűt” – mondta erről Rácz András Oroszország-szakértő, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) munkatársa a héten a Telexnek.
Az oroszok kommunikációjával szemben Bahmut romjai viszont jóval inkább emlékeztetnek az 1916-os verduni vérszivattyú utáni látképre, mintsem egy dicsőséges győzelemre.
A harcok során a Wagner-csoport vezérének állítása szerint legalább 20 ezer embere esett el Bahmutnál az orosz oldalon, de a valódi szám ennél jóval magasabb lehet, nem is beszélve az ukrán oldal veszteségeiről. Viszonyításképp: a Szovjetunió tíz évig tartó afganisztáni háborújában kevesebb, mint 15 ezer szovjet katona halt meg.
Már az orosz közvélemény is tudja, hogy súlyos árat fizettek az ukrán városért, különösen a nyári ukrán ellentámadás előtt, ami a kijevi tervek szerint visszavetné az orosz csapatokat a 2014-es határok mögé. Most összefoglaljuk, hogyan alakult az elmúlt közel egy évben az orosz–ukrán háború eddigi legvéresebb csatája.
Házról házra véreztették ki az oroszokat
Tavaly júliusban írtunk elsőként arról, hogy az orosz offenzíva középpontjában áll a kelet-ukrajnai Bahmut városa. „A város elfoglalásával Oroszország ellenőrzése alá kerülne egy stratégiai jelentőségű autóút és utánpótlási útvonal, ami megnyitná előttük az utat a regionális központ, Kramatorszk felé” – írtuk, hozzátéve, hogy a korábban 73 ezres város lakosságának harmada már elmenekült, az utcák pedig már szinte teljesen kihaltak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már korábban is felszólította a Donyec-medence ukrán civil lakosságát, hogy minél előbb hagyják el a térséget, hiszen „annál kevesebb embert fog megölni az orosz hadsereg”. Bár tavaly nyáron már látszott, hogy az ukrán fegyveres erők képesek tartani magukat az orosz megszállókkal szemben, akkor még úgy tűnt, hogy az oroszok háborús gépezete pár hét alatt beveheti Bahmutot, hogy továbbmenjenek Szlovjanszk és Kramatorszk irányába.
Akkor elemzők helyzetértékeléseiben is úgy tűnt, hogy a két regionális központra fogják összpontosítani az ukránok is az erőiket, „Mariupol módjára” védve a két várost. Augusztusra viszont már látszott, hogy a Donyec-medencében nincs nagy áttörés, és később is bebizonyosodott, hogy Szlovjanszkig és Kramatorszkig nem jutnak el a megszálló csapatok, annyira lekötik erőiket a bahmuti események.
„Az ukrán erők folytatják azt, amit eddig: nem adnak fel területet, hanem igyekeznek házról házra védeni a lakott területeket, és gyakorlatilag elhúzni a harcokat, kivéreztetni és lassítani az orosz hadsereget”
– mondta ekkor Rácz András, az értékelése pedig be is igazolódott. Októberre ugyan elfoglalták az oroszok a Bahmuttól délre fekvő Mikolajivka települést, azonban Rácz szerint a minimális területnyereség mellett „nehezen volt értelmezhető” a „mániákus előrenyomulás” orosz részről. Különösen úgy, hogy ekkor már látszottak az orosz erők ellátási gondjai a front északi részén – miután Ukrajna egy szeptemberi ellentámadás keretében visszafoglalta a Harkiv megyei megszállt területek nagy részét.
Agyrém frontális támadást indítani egy erőd ellen
Októberi helyzetértékelésében Rácz arról beszélt, hogy bár a Donbasz elég közel van az orosz törzsterületekhez, aminek köszönhetően hatékonyabban tudják támogatni a csapatok támadásait, így is rendkívül megerősített a környék ukrán részről: „Az ukránok itt 2014 óta készülnek az orosz hadsereg elleni harcra. Nagyon erősen kiépített, mélységében tagolt védelmi állásaik és vonalaik vannak, felhalmozott készletekkel. Ezeknek köszönhetően nagy mélységi orosz áttörésre nem kell számítani, de borzasztóan véres és felőrlő küzdelemre igen.”
Mivel az orosz hadsereg a felőrlő taktika ellenére nem tudott bejutni hónapok után sem a városba, decemberben taktikát változtattak, és Bahmut bekerítését tűzték ki célul. A város körüli csatát már ekkor az I. világháború „verduni vérszivattyújához” hasonlították szakértők. „A településnek önmagában, a háború előtti állapotot alapul véve nincs olyan stratégiai jelentősége, amely bármilyen okból indokolná a véráldozatot” – mondta Rácz, hozzátéve, hogy Bahmut nem egy kulcsfontosságú kikötő vagy ipari központ. A várost csak az tette fontossá, hogy nyolc éve a frontvonalban van, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig elszánta magát arra, hogy megszerezze az egész Donbaszt.
A szándék pedig öngerjesztő lett, hiszen ahogy növelték az oroszok a támadásra szánt erőt, úgy tettek a védekező ukránok is: „Bahmut mágnesként kezd működni, egyre több egységet vezényel oda mindkét fél, így lesz jelentéktelen helyszínből vérszivattyú. Az I. világháború előtt Verdunt sem ismerte senki” – mondta a katonai szakértő.
„Egy nyolc éve folyamatosan erődített terület ellen frontális támadást indítani úgy, hogy nincs döntő anyagi és technikai fölény, agyrém. Egyetemi kontextusban gondolkodva, egy ilyen tervvel nem lehetne átmenni egy hadműveleti tervezési vizsgán, már elsőéves tiszthallgatóként sem.”
Decemberben már érkeztek hírek arról, hogy Bahmut az orosz légicsapások miatt „kiégett rommá” változott, azonban még ekkor is maradt némi civil lakosság a még mindig ukrán kézen lévő város falai között. Januárban viszont mínusz 15 fokos hidegek érkeztek Bahmutra, amit ekkor már a legintenzívebb harcmezőként jellemeztek elemzésekben.
Tízezrek haltak meg Bahmutért
Bár az orosz hadsereget felkészületlenül érte a hideg, nem ez volt az egyetlen problémája: érzékelhetően csökkent a tüzérségi erejük, a harckocsik és robotrepülők veszteségeit pedig csak részlegesen tudták pótolni a nyugati szankciók miatt. Az iszonyatos veszteség ellenére viszont az oroszok kitartottak a vérszivattyújuk mellett. Ebbe beterelték immáron nemcsak a Wagner-csoport zsoldosait, de a csoport által toborzott fegyenceket, és a sorozással megtámogatott reguláris erőket is. A frontális támadásokat azonban egyre kisebb számú egységekkel hajtották végre.
Január végén az ukránok arról számoltak be, hogy az oroszok fokozzák nyomásukat Bahmut környékén, és a súlyos veszteségek ellenére is jelentős haderőt és eszközt vetnek be a megszállók. Az önpusztító taktikával viszont annyit értek el, hogy februárra el tudták foglalni a Bahmuttól északra fekvő, békeidőben 10 ezres Szoledart. „Az elmúlt két hónapban a Wagner-csoport becslések szerint 40 ezer embert veszíthetett. Ez aránytalanul nagy ár érte” – értékelte ekkor Rácz András.
Az orosz erőket ráadásul belső ellentétek is feszítették: a Wagner-csoport vezére, Jevgenyij Prigozsin a reguláris erők legmagasabb szintű parancsnokait is hangosan kritizálta, különösen Szergej Sojgu védelmi minisztert, akit azzal vádolt, hogy nem kapnak elég lőszert a bahmuti csatához. „Az orosz reguláris haderő mindig is ferde szemmel nézett a Wagnerre: részben mert fegyelmezetlenek voltak, részben mert sok esetben jobb felszerelésük volt, sok esetben több pénzük is. Ez egy régi ellentét, ami a mostani ukrajnai eszkalációban tavaly szeptember-októbertől vált nagyon élessé” – mondta márciusi értékelésében Rácz. Hozzátette, ez is azt mutatja, mennyire függő viszonyban van a Wagner-csoport az orosz hadseregtől: „Lőszerellátásban, fegyverben, felszerelésben, üzemanyagban, hírszerzési támogatásban, orvosi ellátásban, szállításban, mindenben.”
Holott Prigozsin arra játszott az azt megelőző hónapokban, hogy a börtönök foglyaiból is toborzott csapatai látványosan fogják bevenni Bahmut városát.
„Megemelte a bahmuti front láthatóságát, ezzel ugyanis saját magát akarta pozícióba hozni, hogy majd amikor elfoglalja Bahmutot, akkor lehessen látni, mennyire jók az ő harcosai”
– mondta Rácz – „A toborzott, közel negyvenezer orosz fegyencből körülbelül 30-32 ezer meghalt vagy megsebesült. Ez iszonyatosan sok.”
Márciusban viszont már úgy tűnt, hogy az ukránok is arra készülnek: előbb-utóbb fel kell adniuk Bahmutot. Ez lehetett az oka annak is, hogy ekkor leváltották a Donyec-medencében szolgáló összevont ukrán erők parancsnokát, Eduard Moszkalovot. „Azzal szerintem már Bahmut elvesztését árazzák be, hogy nem neveztek ki azonnal valakit Moszkalov helyére – hiszen elképzelhető, hogy az új vezetőre nem akarják, hogy beosztása kezdetén ráégjen Bahmut elvesztése” – értékelt Rácz – „Bahmut nem veszett még el az ukránok számára, de a kijevi vezetés már elkezdte felkészíteni a közvéleményt arra, hogy fel kell majd adni a várost.”
A szakértő hozzátette, hogy az ukránok Bahmut védelmével rengeteg orosz erőt foglaltak le, hasonlóan a tavaly tavaszi mariupoli helyzethez: „A kikötővárost azért védték sokáig már a bekerítésnél is, mert azzal, hogy nagy orosz erőket, tízezernél több katonát lekötöttek Mariupolnál, időt tudtak nyerni más frontszakaszok számára. Mariupol viszont tényleg stratégiai jelentőségű volt, ellentétben Bahmuttal. De itt is óriási orosz erőket kötnek le, és ezalatt a többi frontszakaszon csökken a nyomás. Illetve ahogy megy előre az idő, úgy válik egyre közelebbivé az, hogy beérkeznek a nyugati fegyverszállítmányok.”
Két hónapja készültek az ukránok a visszavonulásra
Rácz hozzátette, hogy Bahmut lehet az orosz előrenyomulás maximuma – azonban már önmagában a város elfoglalása is nagyban függött az időjárási körülményektől. Márciusban ugyanis beköszöntött a földeket sártengerré formáló tavaszi olvadás, a raszputyica időszaka, ami lelassította az orosz seregek mozgását (erről itt írtunk részletesen).
Igaz, március végére a város több mint háromnegyede orosz kézen volt már, és az ukrán védők helyzetét sem könnyítették meg a folyamatos esőzések. „Mostanra körülbelül már csak a városközpont egy része és a nyugati elővárosok maradtak ukrán kézen – minden mást elfoglaltak az oroszok. Nehéz és nehezen fenntartható az ukrán védők helyzete, és én arra számítok, hogy az oroszok megpróbálják döntésre vinni Bahmutot” – értékelte Rácz.
Ekkor már folyamatban volt Bahmut bekerítése is, az északra fekvő Szoledar után a délre fekvő Andrijivkát is bekerítették, majd elfoglalták a megszálló erők. Azonban látszott, hogy az oroszok egyre lassabb tempóban, de folytatják a felőrlést: „Mivel az ukrán egységek a város nyugati felének erődítményeiből tudnak tüzelni, ez a terület gyilkos zónává vált, ami valószínűleg nagy kihívást jelent a Wagner csapatai számára, akik továbbra is frontális támadással törnének nyugat felé” – értékelte egyik márciusi jelentésében a helyzetet a brit hírszerzés.
Március elején kollégáink el is jutottak a bahmuti front közelébe, Csasziv Jarba, ahol a mindennapok részévé vált a rakéták hangja: „Ha süvít, akkor oké, ha zúg, akkor feküdj!” – mondták a helyiek a Telex munkatársainak.
Áprilisban már Bahmut többsége orosz kézen volt, teljes egészében viszont nem tudták elfoglalni a várost az ukrán erők kitartása miatt. Ezt Rácz András akkori értékelésében részben azzal magyarázta, hogy az ukránok néhány naponta felváltják a ténylegesen a frontvonalban lévő katonáikat: „Senkinek sem kell heteket, hónapokat tölteni egyszerre ebben a pokolban. Körülbelül egy hetet, néha kevesebbet vannak ott – utána hátravonják őket pihenni, akkor egy másik alakulat megy oda, vagy azon az alakulaton belül egy másik alegység. Nyilván nem vonják őket nagyon hátra, tehát mondjuk Csasziv Jarig vagy Konsztantinyivkáig, de ezzel együtt sem kell egyszerre túl sokat lenniük a frontvonalban.” Rácz hozzátette, hogy az oroszoknál kevésbé jellemző ez a fajta rotáció.
Ez lehet az orosz hadsereg utolsó sikere
A lassú ukrán kiszorulás mellett úgy tűnt, hogy az ukrán védők el fogják tudni kerülni azt, hogy bekerítsék erőiket a megszálló oroszok. Ez sikerült is – azonban ehhez szükség volt egy helyi ellenoffenzívára is ukrán részről.
„Az oroszok már április folyamán nagyon közel jutottak ahhoz, hogy teljes egészében elvágják a városba vezető szárazföldi utakat, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette volna az ukrán védelem fenntartását” – mondta a Telexnek Rácz András. A Bahmut körüli gyűrű kinyitása viszont lehetővé tette, hogy a megmaradt védők rendezetten vissza tudjanak vonulni a kelet-ukrajnai városból. „Nem érkezett hír arról, hogy az oroszok be tudták volna keríteni az ukrán védőket – pedig ha ez sikerült volna, azt biztosan minden csatornán mutogatnák” – értékelte.
Azonban ezzel Ukrajna is tulajdonképpen elismerte, hogy a várost immáron szinte egészében az orosz csapatok uralják, május közepén pedig Jevgenyij Prigozsin bejelentette, hogy elfoglalták Bahmutot. Ezt Zelenszkij elnök ugyanakkor tagadta. Azonban Rácz András szerint a nyilvánosan hozzáférhető információk alapján csak a város nyugati szélén található néhány ház romjai lehetnek még ukrán kézen.
Pedig a Prigozsin bejelentését megelőző napokban még az is bizonytalan volt, hogy a Wagner-csoport a városban marad – a milícia vezére ugyanis Bahmut elhagyásával fenyegette az orosz hadsereget, ha nem kapnak több muníciót „Itt vannak azok a wagneres fiúk, akik ma meghaltak. Még friss a vérük. Filmezd őket!” – kiabálta az operatőrének a videóban.
Igaz, Rácz szerint itt inkább csak egy retorikai fogásról volt szó, mintsem valódi fenyegetésről. Nemcsak azért, mert a Wagner nem sokkal később meg is kapta a kikövetelt lőszert, hanem azért is, mert nehezen lett volna elképzelhető Prigozsinék kivonulása: „Ez árulás lett volna, amit Oroszországban nagyon-nagyon szigorúan büntetnek a különleges katonai művelet környezetében is. Ráadásul Prigozsinnak nem csak az ukrajnai háborúban vannak érdekeltségei – miközben ha egyoldalúan kivonult volna a frontról, megnyitva azt az ukránok előtt, azzal valószínűleg az összes többi üzleti vállalkozását is veszélybe sodorta volna. Arról nem beszélve, hogy saját magát is” – értékelte május végén Rácz.
A város elfoglalásával azonban úgy tűnik, a Wagner zsoldosai és megmaradt fegyencei tényleg elhagyhatják a területet. Prigozsin május 25-én bejelentette, hogy megkezdi csapatainak kivonását Bahmutból, de hozzátette, hogy „ha a hadsereg nehézségekbe ütközik”, néhány Wagner-harcos maradhat Bahmutban.
A győzelmi jelentések mellett azonban Prigozsin megfogalmazta kritikáit is az orosz hadsereg felé:
„Ma a Wagner-csoport a világ legjobb hadserege, és utána persze azt kell mondanom, hogy az orosz hadseregnek kellene következnie, hogy politikailag korrekt legyek – de úgy gondolom, hogy az ukránoké ma a világ egyik legerősebb hadserege”
– mondta a milícia vezére. Szerinte az ukránok „rendkívül jól szervezettek, magasan képzettek és a hírszerzésük a legmagasabb szinten van, bármilyen katonai rendszert képesek ugyanolyan sikerrel működtetni, legyen az szovjet vagy NATO-rendszer”. Sőt, Prigozsin szerint Oroszország nem ért el sikereket az Ukrajna „demilitarizálására” irányuló törekvéseiben sem: „A különleges katonai művelet kezdetén mondjuk volt 500 tankja Ukrajnának, most meg van 5000. Akkor csak 20 ezer emberük tudott harcolni, most 400 ezer. Tehát hogyan is demilitarizáltuk Ukrajnát? Nagyon úgy néz ki, mintha fordítva történt volna, és pont mi militarizáltuk volna őket.”
Az egykor 70 ezres Bahmut szinte teljes elfoglalása jól mutatja, hogy bár Putyin rezsimje ezt is eladhatná sikerként, de a nagy törekvések ellenére a rendszer kulcsfigurái is nyílt kritikát fogalmaznak meg az orosz részről hivatalosan még mindig „különleges katonai műveletnek” nevezett háborúval kapcsolatban. A porig rombolt várost ugyan a donyecki szakadárok vezére már vissza is nevezné a szovjet korszakban kapott Artemovszk nevére, de kérdéses, hogy Bahmut után el tud-e érni bármilyen sikert az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban – nemcsak az ukrán ellentámadás fenyegetése, de az orosz hadsereg állapota miatt is. Rácz András szerint az orosz hadsereg jelen állapotában leginkább védelemre alkalmas, ezért építenek nagy erőkkel védvonalakat a megszállt ukrán területek mentén, miközben az ukránok a nyugati fegyverszállítmányokkal is készülnek az ellentámadásra.