Szándékosan ködösítenek az ukránok a krími robbanásoknál, orosz kézen maradhat az atomerőmű

Nem vállalják, de nem is tagadják az ukránok, hogy ők támadják a Krím félsziget orosz katonai célpontjait. Rácz András, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) külső munkatársa szerint ennek egyszerű oka van: nem akarják túlságosan eszkalálni a helyzetet, de meg akarják mutatni mind a hazai közönségnek, mind pedig Moszkvának – és kisebb részben a világnak is –, hogy képesek az orosz csapatok hátországát is támadni.

A rakétacsapások mellett folyamatosan készül Ukrajna és Oroszország is a hónapok óta tervezett ukrán ellentámadásra a déli fronton. A hídrombolások miatt Herszon megye keleti és nyugati részét már alig köti össze valami, a megrongált hidakat pedig Oroszország kompokkal és pontonhidakkal igyekszik helyettesíteni, amelyeken még el tudják juttatni csapataikhoz a minimálisan szükséges ellátmányt. Azonban Rácz András szerint ha az orosz hadsereg már nem fogja tudni megoldani az itt elszigetelt erői utánpótlását, ki fogja vonni az erőit a Dnyeper (Dnyipro) folyó nyugati partjáról.

A déli eseményekkel párhuzamosan keleten továbbra is folytatják az oroszok a Donbasz felőrlését – azonban egyelőre nem tűnik úgy, hogy belátható időn belül képesek lennének megszállni Donyeck megye egészét. A frontvonalakat az Institute for the Study of War térképén lehet megnézni:

Rácz Andrással a frontvonal eseményein túl azt is elemeztük, milyen harci helyzet jellemzi a zaporizzsjai atomerőmű környékét, mennyire tudják bevetni az oroszok a Fekete-tengeri Flottát Ukrajna partjainál, és hogy valóban képes lenne-e az orosz hadiipar modern eszközöket exportálni, ahogyan azt Vlagyimir Putyin orosz elnök hirdeti.

Nem vállalják, de nem is tagadják az ukránok a támadást

Míg a háború első hónapjaiban főleg a frontvonal mentén és Ukrajna belsejében lehetett hallani támadásokról, az elmúlt napokban több olyan robbanásról is beszámoltak az oroszok védelmi vonalán túlról, amelyek rakétatámadásra utalnak. Elsősorban az Oroszország által 2014-ben annektált Krím félszigetről jelentettek ilyen eseteket, de Nyugat-Oroszországban, az ukrán határ mentén is történtek incidensek az elmúlt napokban.

Bár a hírek alapján ezek a támadások akár ukrán sikernek is tűnhetnek, ezeket Ukrajna hivatalosan nem vállalta magára – igaz, nem is tagadták, hogy közük lenne az eseményekhez. Rácz András szerint ennek az az oka, hogy Kijev nem akarja lépéskényszerbe hozni Oroszországot. Hiszen ha a Krím félszigetet hivatalosan is célpontként határozná meg az ukrán hadsereg, azzal az orosz jog szerint már az Oroszországi Föderáció területét támadnák: „Dmitrij Medvegyev volt elnök, a Nemzetbiztonsági Tanács elnökhelyettese is már többször elmondta, hogy ha a Krímet támadás éri, akkor Oroszország »rászabadítja az armageddont« Ukrajnára.”

A Krím félsziget ugyanis szimbolikus jelentőségű terület politikai és katonai szempontból is Oroszország számára:

• egyrészt „a Krím megszállása, vagy az oroszok szerint »visszaszerzése« a putyini korszak talán legfontosabb politikai eredménye, hiszen mégiscsak megszerzett Putyin egy területet Oroszország számára”;
• másrészt pedig „kiemelt fontosságú katonai bázisok vannak a félszigeten, itt állomásozik a Fekete-tengeri Flotta, valamint az ehhez tartozó légierő és a szárazföldi erők is”.

Éppen ezért kommunikál az ukrán fél többértelmű, félreérthető módon: míg Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök főtanácsadója a Guardiannek arról beszélt, hogy a frontvonalakon túl is ellentámadásra készülnek, hogy „káoszt teremthessenek az orosz erők között”, más ukrán tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy Ukrajnának semmi köze nem volt a krími támadásokhoz.

„Teljesen tudatosan kommunikál félreérthető módon az ukrán vezetés pont azért, hogy ne kelljen egyértelműen magára vállalni a felelősséget. De lényeges, hogy mindeközben az akciót a nemzetközi közvéleményben Ukrajna javára írják, és élvezik az akció pozitív PR-hozadékát – anélkül, hogy el kellene viselniük a felelősségvállalással járó költséget”

– mondja Rácz. Szerinte az ukrán magatartás deeszkalációs hatású is egyben, hiszen így megadják a lehetőséget Oroszországnak arra, hogy a Krím elleni támadásokat a saját ízük szerint tálalják az orosz közönségnek – cserébe „csöndesen elhumorizálgatnak azon, ahogyan az orosz haderő a legelső, novofjodorivkai repülőtér elleni támadást kommunikálta, miszerint »a tűzvédelmi szabályok be nem tartása miatt« következett be robbanás”.

Persze az ukrán támadások nem maradtak válaszlépés nélkül: augusztus eleje óta újra egyre intenzívebben támad az orosz hadsereg polgári célpontokat Ukrajnában, többek között Zsitomirban, Mikolajivban és Harkivban is. „Ezek gyakorlatilag megtorló csapások. Viszont nagyon fontos, hogy kedden arról beszéltek orosz tisztviselők, hogy »nincs katonai indok vagy szükség nukleáris fegyver alkalmazására Ukrajna ellen«. Oroszország is kerüli tehát az eszkalációt: az ukrán csapásokra ad egy megtorló választ, de nem eszkalál tovább.”

Stabilan orosz kézen maradhat Európa legnagyobb atomerőműve

A krími fejlemények mellett szintén kiemelt hír volt a napokban a zaporizzsjai atomerőmű körüli helyzet:

• az oroszok és az ukránok is egymást vádolták provokáció és tüzérségi támadások kitervelésével,
• Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ-főtitkárral és a török elnökkel egyeztetett az atomerőműbe küldeni tervezett nemzetközi misszióról,
• az orosz jelentések szerint pedig az erőmű megsérült, így készek akár leállítani a működését.

Korábban részletesen is írtunk arról, hogyan használják élő pajzsként az oroszok Európa legnagyobb atomerőművét: az ukrán ellentámadásokra reagálva elkezdték támadásokra használni az erőmű területét, tudva azt, hogy az ukránok még a tűpontos HIMARS-rakétákkal sem mernék becélozni a helyszínt. Mivel az atomerőmű a Dnyeper keleti partján fekszik, ezért Rácz András szerint a zaporizzsjai létesítmény még a tervezett ukrán ellentámadás után is szilárdan orosz kézen maradhat.

Az erőműnél, és a mellette fekvő Enerhodar városánál viszonylag kis létszámban állomásoznak orosz erők, mondja Rácz. Hozzátette: videós bizonyíték van arra, hogy Oroszország legalább néhány Pion típusú, 203 milliméteres messzehordó önjáró löveget állomásoztat Enerhodarban. „Ezek lőtávolsága több mint 50 kilométer, tehát ha meg is indul Herszon megye nyugati részén az ukrán ellentámadás, az Enerhodarba telepített orosz tüzérség a Dnyeper nyugati partját bőven eléri, ami nehezítheti az ukránok ottani előrenyomulását.”

Rácz szerint ha Ukrajna számára túl zavaróak lennének az erőmű környékéről kiinduló támadások, akkor öngyilkos drónokkal képes lenne semlegesíteni ezeket: „Már a nyár folyamán demonstrálták, hogy precíziós csapásokkal képesek megsemmisíteni az erőműben is orosz eszközöket. Lengyel gyártmányú öngyilkos drónokat használtak, és kilőttek legalább egy BM-21 Grad típusú rakéta-sorozatvetőt, ami eleve az erőműben állomásozott.” Más kérdés, hogy ha Kijev újra öngyilkos drónokat vagy más precíziós fegyvereket vetne itt be, azzal Rácz szerint alátámasztanák az orosz vádakat arról, hogy az erőművet Ukrajna támadja.

Egyelőre feladták az oroszok Mikolajivot és Odesszát

A hónapok óta tervezett ukrán ellentámadás egyébként Rácz szerint várhatóan egy lassú, fokozatos előrenyomulás lesz – ugyanis az ukrán haderő állapota alapján valószínűtlen, hogy készen állnának egy villámháborús műveletre. „Ehhez nagy létszámú, jól összeszokott páncélos és gépesített alakulatokra lenne szükség, kiterjedt légierős és tüzérségi támogatással, amely képes egy nagy, összehangolt, gyors műveletet végrehajtani. Majdnem pontosan hat hónapja megy a háború, és az ukrán hadsereg a legharcedzettebb, legtapasztaltabb katonáinak jelentős részét mostanra elvesztette, egy másik részük pedig továbbra is a Donbaszban harcol.”

„Itt már Ukrajna egyre inkább támaszkodik az újonnan behívott, kiképzett, vagy visszahívott és emlékeztető kiképzésen átesett tartalékosokra. Egy nagy, klasszikus, mondjuk »Sivatagi vihar« jellegű hadműveletet csak egy hivatásos és szerződéses, jól kiképzett katonákból álló, összeszokott és jól felszerelt hadsereg képes végrehajtani. Nem nagyon látszik, hogy az ukrán haderő mostani állapotában képes lenne egy ekkora műveletre.”

A brit védelmi minisztérium jelentése szerint egyébként folyamatosan erősítik az oroszok is a dél-ukrajnai jelenlétüket a hónapok óta tervezett ukrán ellentámadás kivédésére. „Oroszország döntően a Donbaszból vezényel át erőket főleg Herszon megyébe. Nem minden egység kerül a megye nyugati részére, jelentős részét a Dnyepertől keletre halmozzák fel a frontvonalhoz közelebbi tartalékként. Már a nyár közepe óta készülnek az ukrán ellentámadásra: a magyar sajtót is megjárta a hír, hogy öreg T-62-es harckocsikat visznek Herszonba és beássák őket, hogy védelmi feladatokra tudják használni ezeket; több magasabb rangú orosz egységből is vezényeltek alakulatokat Herszonba, és jelen vannak a »Luhanszki Népköztársaság« szeparatista erői is.”

Ráadásul az orosz hadsereg kiterjedten aknásítja is a megszállt területeket Herszon megye nyugati részén: „Aláaknáznak fontos infrastrukturális elemeket, és kiterjedten hoznak létre aknamezőket is. Alapesetben ezek telepítésekor illene megjelölni, vagyis nagyon részletes térképeket csinálni arról, hogy hol vannak az aknák. A rossz hír viszont az, hogy légi aknatelepítést is használnak, ahol a pontos jelölésre nincsen lehetőség, meg igazából szándék se.”

A légi aknatelepítéskor egy repülőgép vagy egy helikopter visz magával függesztményként egy aknaszóró konténert, ami apró aknákat szór le. Mivel ezek teljesen véletlenszerűen érnek talajt, így pontosan az orosz hadsereg sem tudja, hova kerülnek ezek az aknák, csak azt, hogy körülbelül hol lehetnek. Egy konténerből pedig száznál több gyalogsági aknát tudnak így telepíteni.

„Az aknamező telepítése klasszikus védekező eszköz, és az aknaszóró konténerek használata azt is mutatja, hogy Oroszország belátható időn belül nyugati irányba már nem tervez offenzívát indítani, hiszen ezzel a saját előrenyomulásukat is hátráltatnák.”

Rácz szerint ez csak tovább erősíti azt, hogy bár az oroszok arról beszélnek, hogy tovább akarnak nyomulni, Mikolajiv majd Odessza felé, ezt valójában jó régen feladták. „Amíg Oroszország nem mozgósít vagy nem képes nagyobb számban új csapatokat a frontra küldeni, addig ez nem is fog változni. Annál is inkább nem, mert Moszkva számára a fő cél továbbra is a Donbasz megszerzése, amihez képest a nyugati frontszakasz másodlagos.”

Herszont megtartanák, de nem a végsőkig

Időközben az oroszok át is helyezték Herszon megyei parancsnokságukat a megye nyugati feléről a keletire, Rácz szerint elsősorban azért, mert az ukrán támadások miatt már alig van hidas összeköttetés a megye két része között. „A Nova Kahovka-i hídon kisebb járművek még áthajthatnak egyesével, de mondjuk egy nagyobb utánpótlást szállító konvoj áthaladása teljesen esélytelen. Ezen kívül még maradt egy komp az antonyivkai híd hídfőjénél, és eseti jelleggel működik két pontonhíd is, de hosszú távon nem fenntartható ezekre alapozni egy sok ezer fős katonai kontingens üzemanyag-, lőszer-, élelmiszer-, kenőanyag- és minden egyéb ellátását. Ha az átkelőhelyeket nem tudják rendbe hozni, akkor a Herszon megye nyugati partján fekvő orosz erők helyzete záros időn belül fenntarthatatlanná válik.”

Ezeket az erőket várhatóan ki is vonná az orosz hadsereg, hiszen Rácz szerint ha magukra hagynák az ott ragadt csoportokat, azok valószínűleg megadnák magukat az ukránoknak. „Nem gondolnám, hogy az orosz erők fanatikusan, az utolsó emberig tartanák Herszon városát, teljesen elvágva a visszavonulás lehetőségétől, az utánpótlás, erősítés lehetőségéről nem is beszélve. Tényleg csak a biztos halál várna rájuk egy erősebb ukrán ellentámadás esetén. De tegyük hozzá: egyelőre nem tudjuk, hogy lesz-e nagy ukrán ellentámadás, és hogy mikor.”

Persze egyelőre csak a B-terv az orosz erők kivonása Herszon megye nyugati feléből, elsődlegesen ugyanis megpróbálják helyrehozni a tönkrement átkelőket, vagy új kompokat létesítenek, hogy fenntartsák a jelenlétüket.

„Ez egy nyitott kérdés, de őszintén szólva nem nagyon hiszem azt, hogy az átkelőket rendbe tudnák hozni, vagy nyitva tudnák tartani. Az ukrán tüzérség láthatóan képes nagyon precízen, akár napi szinten is lőni ezeket a hidakat” – mondja Rácz – „A kompok ilyen szempontból védettebbek, annál is inkább, mert az orosz erők a kompokon szándékosan összekeverik a polgári és a katonai járműveket, hogy Ukrajna ne tudja a kompokat anélkül lőni, hogy nagyszámú civilt is megölne.”

Blokkolni tud a Fekete-tengeri Flotta, de támadni nem

Nemcsak a szárazföldön, de a Fekete-tengeren is igen hatékonyan támadnak rakétáikkal az ukránok, ezt mutatta többek között a Moszkva cirkáló és a Kígyó-sziget körül kisebb orosz hajók elsüllyesztése is. „Részben ukrán fejlesztésű Neptun rakétákat használnak, részben pedig a nyugatról kapott Harpoon hajó elleni rakétákat” – mondja Rácz. Ennek hatására a brit hírszerzés szerint jelentősen meggyengült az orosz Fekete-tengeri Flotta ereje – igaz, az Oroszország-szakértő szerint eleve nem volt a flotta különösebben erős:

„A Szovjetunió felbomlásakor a flotta Ukrajnában ragadt, hiszen a bázisa Szevasztopol, és csak 1997-ben rögzítette egy orosz–ukrán megállapodás, hogy a Fekete-tengeri Flotta ott is maradhat. Ez a megállapodás viszont megtiltotta, hogy Oroszország modernizálja a flottát.

Ez nagyon izgalmas helyzetet eredményezett: a Fekete-tengeri Flotta gyakorlatilag folyamatosan amortizálódott ‘97-től kezdve, elmaradtak a karbantartások, elmaradtak a felújítások, a fegyverzetcserék, minden ilyesmi.”

Bár a Krím félsziget 2014-es annektálása óta elvileg lenne lehetőség a flotta modernizálására, azóta erre nincs jelentős erőforrás. „Ugyan megerősítették a Fekete-tengeren aktív orosz egységeket még tavaly is azzal, hogy a Kaszpi-tengeri Flotta egységeinek egy részét áthozták az Azovi-tengerre a Volga-Dnyeper-csatornán keresztül, de a Fekete-tengeri Flotta nagy hajóegységeinek többsége meglehetősen elavult. Ehhez jött az, hogy elveszítették a zászlóshajót, elvesztettek számos kisebb hajót és ellőtték a precíziós lőszerek legnagyobb részét.”

Az ukrán rakéták fenyegetése miatt pedig eleve nagyobb távolságot tartanak a Fekete-tengeri Flotta hajói Ukrajna partjaitól, több mint kétszáz kilométerre vannak onnan. Ezzel gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy a Fekete-tenger nyugati medencéjében nagyobb támadást hajthassanak végre a tengeri blokád fenntartásán kívül: „Nem lesz partraszálló művelet – rakétákat meg robotrepülőgépeket viszont tudnak indítani.”

A tengeri blokádot egyébként az isztambuli orosz–török–ukrán megállapodáson keresztül részben fel is oldották, és már több mint 600 ezer tonnányi gabonát szállítottak ki Ukrajna kikötőiből az elmúlt hetekben. Rácz szerint a megállapodás fenntartásában az orosz fél is érdekelt: „Leginkább azért, mert bár az isztambuli megállapodásban csak Oroszország tesz gesztust, de ehhez hozzátartozik az is, hogy az Európai Unió a hetedik szankciós csomagjában enyhítette a szankcióit néhány orosz bank ellen. Ez lehetővé tette, hogy Oroszország megkezdhesse a saját mezőgazdasági exportját. Tehát a megállapodás egy nagyobb csomag része, és Oroszországnak is érdeke, hogy ez a csomag működőképes maradjon.”

Keleten a helyzet változatlan

A keleti fronton, a Donyec-medencében egyelőre nincs nagy orosz áttörés, de folyamatosan haladnak előre azzal a felőrlő taktikával, amelyet eddig is alkalmaztak. „A legfontosabb tengely Donyeck városától északnyugati irányba tart, Avgyijivka térségétől észak felé Bahmutig. Emellett még Szlovjanszktól északnyugatra, Izjumnál vannak jelentősebb harcok. Igaz, az orosz tüzérség támadásainak intenzitása csökkent amiatt, hogy az ukránok elkezdték megsemmisíteni az orosz lőszerraktárakat, de ezek a támadások még így is elsöprő erejűek, és a helyzet továbbra is nagyon súlyos.

Az ukrán erők pedig szintén folytatják azt, amit eddig: nem adnak fel területet, hanem igyekeznek házról házra védeni a lakott területeket, és gyakorlatilag elhúzni a harcokat, kivéreztetni és lassítani az orosz hadsereget.”

A veszteségek miatt az oroszok egyre nagyobb arányban támaszkodnak a fronton a megszállt területekről kényszersorozott lakosságra. „Videófelvételek is vannak erről, hogy szó szerint az utcán fogdossák össze a férfiakat, viszik be őket a laktanyákba, és teljesen elavult felszereléssel, nulla kiképzéssel, három nap múlva a fronton vannak. Ezeknek az erőknek a harcértéke roppant alacsony, így magasak a veszteségeik is.”

Rácz szerint ez is azt jelzi, hogy az oroszok ténylegesen kezdenek kifogyni a bevethető reguláris erőkből, de erre utal a Wagner-csoport zsoldosainak megnövekedett aktivitása is. „Nyilván ezek a harcosok az ukrán haderő átlagos katonái felett állnak harcászati tudásban és tapasztalatban is, és a Wagner részvétele hozott is eredményeket elsősorban Bahmut irányában. De az ő erőforrásaik sem végtelenek, ott is súlyosak a veszteségek, és nem látszik az, hogy Oroszország belátható időn belül el tudná foglalni egész Donyeck megyét.

Különösen azok után nem, hogy augusztus 13-ról 14-re virradó éjjel az ukrán tüzérség kilőtte a Wagner-csoport parancsnokságát Popasznában, súlyos veszteségeket okozva ezzel a zsoldosseregnek.”

Közben viszont a „Donyecki Népköztársaság” szeparatista vezére, Gyenyisz Pusilin arról beszélt, csak akkor lehetne népszavazást tartani a kelet-ukrajnai régió Oroszországhoz való csatlakozásáról, ha a megye egész területét megszállták. „Donyeck megye továbbra is ukrán kézen lévő részeiből pedig még érintetlenek a legkeményebb diók, a legerősebb védőállások: Szlovjanszk, Kramatorszk és kisebb részben Konsztantinyivka. Ezeknek az ostroma még csak meg sem kezdődött, és persze tüzérséggel meg rakétákkal lövik ezeket a városokat is, de az orosz haderő még a közelükben sincs.”

Szegényebb régiókból toboroznak az oroszok

Oroszország a veszteségek ellenére továbbra is igyekszik elkerülni azt, hogy mozgósítania kelljen. „Ehelyett azt kérik az egyes föderatív közigazgatási egységektől, hogy mindegyikük állítson föl egy vagy több önkéntes zászlóaljat. 85 föderatív szubjektum van, és már több területről is küldtek alakulatokat a frontra, más egységeknél pedig még folyamatban van a kiképzés. Izjum irányában már nagyobb számban ezek az új orosz önkéntes alakulatok vannak jelen.”

Bár a csapatok létrehozása nem halad olyan ütemben, ahogyan azt az orosz vezetés szeretné, de a toborzásuk a jelek szerint valóban önkéntes, ugyanis nagyon komoly pénzjuttatással motiválják a harcképes férfiakat a csatlakozásra. „Nyilván Szentpétervárról lassabb felállítani ezeket az egységeket, de a kevésbé városias, szegényebb régiókban ez működik. Ott nagyon sok pénz az a 4-5 ezer dollár, amit kínálnak a részvételért. Ha minden szubjektum csak egy zászlóaljat küld, azért az 85 zászlóalj, ami ha valóban létrejön, rengeteg lesz. Vannak olyan szubjektumok is, amelyek nagyobb egységeket küldenek, például akad, ahol két teljes ezredet terveznek felállítani.”

Rácz azt mondja, hogy bár a csatlakozási feltételek elvben annyira lazák, hogy még katonai tapasztalat sem szükséges a felvételhez, de a tapasztalatok szerint főleg olyanok csatlakoznak, akik nemrég szereltek le a hadseregtől. „Fizikailag még fittek, a tudásuk még megvan, és úgy gondolják, hogy zsebre teszik ezt a pénzt, amit ajánlanak.”

PR-fogással népszerűsíti magát a török dróngyár

Az emberanyag mellett viszont a technikából is egyre nagyobb hiányai vannak az orosz hadseregnek. Bár Vlagyimir Putyin hétfőn egy moszkvai hadiipari kiállításon arról beszélt, hogy Oroszország kész lenne modern fegyvereket exportálni a világba, Rácz András szerint ennek nincs sok valóságalapja: „Az orosz fegyverrendszerekből a legmodernebbet sosem exportálják – vannak jellemzően lebutítottabb verziók, az úgynevezett export verziók, ezeket szokták ugye külföldre szállítani. De egyrészt már ezekből a lebutított verziókból is hiány van, ezt sem tudják legyártani.

Másrészt most már a szankciók fenyegetése miatt politikailag egyre nehezebb orosz fegyvereket vásárolni. Pár nappal ezelőtt a Fülöp-szigetek mondott vissza egy nagy orosz helikopterrendelést, és helyette amerikai helikoptereket vásárolnak majd, mert nem akarják kockáztatni azt, hogy az Egyesült Államok kormánya szankciók alá vonja őket. Az orosz hadiipar kapacitása tehát csak az egyik szűk keresztmetszet, a másik az, hogy ki az, aki még mer orosz fegyvert vásárolni a mostani politikai helyzetben.”

Rácz szerint a kettő össze is ér olyan értelemben, hogy ha valaki venne is orosz fegyvert, kérdéses lenne, hogy Oroszország biztosítani tudja-e majd az alkatrészellátást, így az eszközök üzemeltethetőségét is.

Ezzel párhuzamosan viszont akkora a kereslet az ukránok által használt török Bayraktar drónok iránt, hogy várólistát vezetett be a gyártó Baykar cég. Csütörtökön jött hír arról, hogy a magyar kormány is vizsgálja a török drónok beszerzését, Európa több országában pedig civilek indítottak gyűjtést arra, hogy Ukrajnának még több Bayraktart küldjenek.

A gyártó pedig fel is ismerte a PR-fogás lehetőségét a gyűjtési akcióban: „Litván és lengyel civilek is összeszedtek pénzt egy-egy Bayraktarra, és minden ilyen esetben azt mondta a Baykar, hogy ők a drónt ingyen odaadják Ukrajnának, cserébe az összegyűjtött pénzt fordítsák ukrajnai humanitárius célokra.”

Persze a PR mögött ott vannak a cég távlati tervei is, tette hozzá Rácz András: „Még februárban született egy ukrán–török megállapodás arról, hogy a Baykar majd gyárat épít Ukrajnában, és múlt héten jegyezték be az ehhez szükséges ukrán céget. A Baykar tehát komolyan gondolja azt, hogy Ukrajnában gyártás legyen, mert a saját törökországi gyártási kapacitás nem elegendő – miközben a termék abszolút sikeres. A cég a két évvel ezelőtti hegyi-karabahi háborúban bevetett drónokkal, meg a mostani háborúval is nagyon látványosan lerakta a névjegyét, erős szereplője lett a piacnak. Ukrajna pedig eddig körülbelül 50 Bayraktar drónra tett szert.”