A brit hírszerzés szerint meggyengült az orosz Fekete-tengeri Flotta

2022. augusztus 16. – 10:18

Másolás

Vágólapra másolva

A brit hírszerzés napi jelentése ezúttal az orosz Fekete-tengeri Flottával foglalkozik, amelynek stratégiai jelentősége lenne az Ukrajna déli része ellen folyó katonai műveletekben. Ezt a feladatát azonban a jelek szerint nem tudja betölteni, és ezt a helyzetet ki is használja az ukrán hadsereg. A brit védelmi minisztérium elemzése szerint az orosz flotta felszíni hajói továbbra is alapvetően védekező pozícióban vannak, a járőrözést általában a krími partoktól látótávolságon belüli vizekre korlátozzák. Ez ellentétben áll az év ezen időszakára jellemző fokozott orosz haditengerészeti tevékenységgel más tengereken.

A Fekete-tengeri Flotta továbbra is nagy hatótávolságú cirkálórakétákat használ a szárazföldi offenzívák támogatására, de problémákkal küzd a hatékony tenger feletti kontroll kialakításában. A flotta elvesztette zászlóshajóját, a Moszkvát, a haditengerészeti repülőgépe jelentős részét, és a Kígyó-sziget feletti ellenőrzést. A Fekete Flotta jelenlegi korlátozott hatékonysága aláássa Oroszország általános inváziós stratégiáját, olvasható a brit jelentésben. Ezzel egyrészt kioltódott az Odessza elleni szárazföldi és tengeri fenyegetettség, másrészt Ukrajna erőforrásokat tud átcsoportosítani arra, hogy máshova szorítsa ki az orosz szárazföldi erőket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!