Oroszország súlyos csapást mért a rakétákkal, de a frontokon az ukránok vannak lépéselőnyben

Súlyos, de nem végzetes csapás, viszont nem tudjuk, hogy lesz-e folytatása

– értékelte Rácz András, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) Oroszországgal foglalkozó szakértője az Ukrajna számos városában hétfőn alapvetően a civil infrastruktúrát ért orosz rakétacsapásokat, melyeket Vlagyimir Putyin a Kercsi-szoroson átívelő híd elleni szabotázsakció megtorlására rendelt el. A provokatív akció, majd a rá érkező válasz dinamikájáról három nap elteltével nincs értelme jóslásokba bocsátkozni, de az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy az ukrán részről végrehajtott támadásokra Oroszország rendszerint néhány napos rakétacsapás-sorozattal szokott válaszolni, majd részéről lezártnak tartja az epizódot.

Lehet, hogy a hídrobbantás nem csak szimbolikus sérüléseket okozott

Rácz szerint a 18 kilométeres hídon történt robbantás – amiért Ukrajna korábbi akcióihoz hasonlóan most is csak kikacsintások és kiszivárogtatások útján vállalta a felelősséget, hivatalosan nem – szimbolikus és katonai értelemben is érzékenyen érintheti Moszkvát és személyesen Vlagyimir Putyint.

A 2018-ban Putyin által felavatott híd Rácz szerint sokrétű szimbolikus jelentőséggel bír: 2014-ben a Moszkva által illegitim módon bekebelezett Krím félsziget és az orosz törzsterület között hozott létre fizikai kapcsolatot, méghozzá igen impozánsat: az építmény a legnagyobb orosz híd, és nemcsak 18 kilométeres hossza, hanem 3,5 milliárd dollárra rúgó építési költsége is monumentális. A támadás időzítése a Putyin 70. születésnapja utáni órákra is üzenetértékű.

A szimbolikus rétegeken túl azonban Rácz András kiemelte, hogy a Krími híd megrongálása (az elszenvedett károk függvényében) kézzelfogható hadműveleti nyereséggel kecsegtet Ukrajna számára.

A zárójeles rész azért lényeges, mivel egyelőre nem tudni a pontos károk mértékét: az orosz hatóságok természetesen hangsúlyozzák, hogy a kercsi híd sértetlen sávjain újraindult a közúti forgalom és a kétpályás vasútvonalon is áthaladt egy személyvonat, de Rácz úgy véli, nehéz elképzelni, hogy a hét, órákig lángoló vasúti tartálykocsi ne rongálta volna meg a híd acélszerkezetét.

Márpedig ha a hídszerkezetben olyan mértékű károk keletkeztek, melyek ellehetetlenítik a vasúti teherforgalmat, akkor az hatással lehet a Herszon megyében védekező orosz csapatok – ahogy arról néhány bekezdéssel lejjebb olvashatnak – amúgy is döcögő utánpótlására, de a kétmilliós Krím félsziget polgári lakosságának ellátásában is fennakadásokat okozhat. Rácz szerint nem véletlen, hogy a Krím kormányzója, Szergej Akszjonov igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy élelmiszerből és energiahordozókból is elegendő tartalékot halmoztak fel.

Ami a számos, a frontoktól messzebb, hónapok óta viszonylagos nyugalomban élő település elleni megtorló csapásokat illeti, a 83 precíziós rakétát és 17 iráni gyártmányú kamikaze drónt Oroszország vállaltan bosszúból vetette be. Vlagyimir Putyin el is mondta: „Ne legyenek kétségek afelől, hogy ha további terrortámadásokat követnek el, akkor Oroszország részéről súlyos válaszra számíthatnak.”

Amennyiben az ukrán állításoknak megfelelően a támadó eszközök nagyjából felét valóban le tudták szedni becsapódás előtt, akkor az Rácz szerint igen jó arány, és mutatja a nyugati eszközökkel (például a Magyar Honvédség által is megrendelt norvég-amerikai NASAMS rendszerrel) támogatott ukrán légvédelem erejét. A legalább 13 civil áldozattal járó zaporizzsjai támadások viszont azt mutatják, hogy a légoltalmi előírásokat az ukránok nem veszik elég komolyan:

„A lakosság egyszerűen nem megy le az óvóhelyekre, ezért ha egy házat találat ér, akkor annak lakói között jó eséllyel lesznek áldozatok.”

Arra a felvetésre, hogy Oroszország eddig miért nem támadta a most célba vett energiaellátást vagy a civil infrastruktúra más kulcsfontosságú elemeit, Rácz azt mondta, hogy eddig a katonai célpontok élveztek prioritást a precíziós rakétatámadásoknál, ráadásul Oroszországnak takarékosan kell bánnia készleteivel. A takarékosságra az a tény kényszerítheti az orosz hadvezetést, hogy a Nyugat által bevezetett technológiai exportkorlátozások súlyos alkatrészhiányt idéztek elő a precíziós fegyvergyártásban is. A készlethiány árulkodó jele, hogy Ukrajnában már módosított Sz–300-as légvédelmi rakétákat is bevetettek földi célpontok ellen.

Ukrajna két fronton is képes hadat viselni

„Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy az ukrán hadsereg képes egyidejűleg két fronton is hadat viselni”

– foglalta össze Rácz az elmúlt két hét háborús fejleményeinek tanulságait. Ukrajna négy megyéjének – a nemzetközi közösség által Észak-Koreát leszámítva el nem ismert – ünnepélyes elcsatolásának másnapján a kelet-ukrajnai orosz csapatok kénytelenek voltak feladni a fontos vasúti csomópontnak számító Liman városát, és azóta sem tudják megvetni a lábukat.

A rákövetkező napon, október 2-án pedig új szakaszába lépett a déli kikötőváros, Herszon és környékének visszafoglalására indított másik offenzíva, amely során az orosz vonalakat 20 kilométerrel vetették vissza (a területveszteség egy része a védvonalak kiegyenesítéséből fakad).

Kelet-Ukrajnában az ukrán erők Liman bevétele után is támadásban maradtak, Rácz szerint akár „napokon belül megközelíthetik Liszicsanszkot és Szeverodonyecket”, melyeket korábban az oroszok heteken át tartó, őrlő küzdelemben vettek be. Az orosz csapatok nehezen vetik meg a lábukat, mivel „a slendriánság miatt nincs mélységi védelem, egyszerűen nem építettek ki második-harmadik állásokat”.

Azaz miközben Luhanszk és Donyeck területén az ukránok „nyolc éve építik a védelmi állásokat”, addig a túloldalon nem tettek előkészületeket a védekező harcra.

Rácz szerint Moszkva az észak–déli irányban természetes akadályt képező Oszkil folyóban látta meg az új védelmi vonalat, a mintegy 30-40 méter széles folyón azonban az ukránok lendületből keltek át, több hídfőt is ki tudtak alakítani rajta (az Oszkil által kettészelt Kupjanszk felszabadítás utáni életéről itt olvashatja helyszíni tudósításunkat).

Miközben az orosz védelem komoly megerősítésre szorulna, az orosz erők valamivel délebbre kitartóan próbálnak előrenyomulni Bahmut-Mikolajivka térségében (utóbbi települést el is foglalták), de a minimális területnyereség és a védelem északabbra tapasztalható súlyos gondjai mellett Rácz szerint „katonailag nehezen értelmezhető” ez a „mániákus” előrenyomulás. A hadi helyzetet az Institute for the Study of War amerikai agytröszt térképein lehet megnézni:

Ukrajna déli részén, Herszonban más a harcok dinamikája, az oroszok ugyanis eleve ebben a régióban várták a fő ukrán offenzívát, csapataik védelmi állásokat építettek ki. Itteni gondjaik abból adódnak, hogy az ukrán tüzérség – a robbanótölteteit nagy pontossággal, 70-80 kilométeres hatótávolságra eljuttató amerikai HIMARS mobil rakéta-sorozatvető rendszerek bevetésével – hónapok óta módszeresen rombolja a védekező fél „logisztikai hátterét”, a raktárakat, az orosz utánpótlásban meghatározó jelentőséggel bíró vasúti csomópontokat, a Dnyeper (Dnyipro) folyó északi partjára vezető hidakat, illetve az orosz utászok által épített pontonhidakat.

Rácz úgy látja, „most érik be a gyümölcse” ennek a hosszú előkészítésnek. Az itt védekező legalább 10-15 ezer orosz katona ellátása szerinte nem megoldható légi úton, miközben Ukrajna még mindig hatékony légelhárítással rendelkezik. Októberre a folyó eddig csak HIMARS-okkal elérhető átkelője, Nova Kahovka is bekerült a hagyományos tüzérség hatótávolságába, ami – a Krími híd megrongálása mellett – tovább növelte az utánpótlási gondokat.

„Én Herszont az ellátási problémák miatt hosszú távon nagyon nehezen védhetőnek látom.”

A herszoni orosz csapatok azonban még távol állnak a szeptemberben a keleti fronton tapasztalt összeomlástól. Az itteni, esetenként 20 kilométer mélységű előrenyomulás Rácz szerint főleg a védelmi vonalak kiigazításának szándékával végrehajtott taktikai visszavonulásnak köszönhető, és elképzelhető, hogy Putyin úgy dönt, a presztízsszempontból fontos, békeidőben 280 ezres városnál nagy véráldozattal járó helységharcra kell kényszeríteni az ukrán csapatokat.

Az őszi esőkkel új évszak köszönt be a háborúban is

A jelenleg folyó hadműveletek szempontjából fontos időkorlátot jelentenek a hadseregek mobilitását jelentősen korlátozó őszi esők – Ukrajna számára is ezért sietős a sikerek kicsikarása. A sártengerré változó utak mindkét felet le fogják lassítani.

Rácz úgy látja, „a tél iszonyatos szenvedéseket hoz majd”.

Orosz oldalon a mozgósított katonák (az orosz szlengben: „mobik”) ellátása szempontjából nem sok jót ígér, hogy már az inváziós előkészületeket úgy-ahogy elfedő csapatmozgások és hadgyakorlatok alatt is komoly egészségügyi problémát jelentettek a fűtetlen tábori sátrak. Az invázió első szakaszában fogságba esett orosz katonák sokszor alultápláltak, betegek voltak, többen fagyási sérülésekkel küszködtek.

A tél az ukrán polgári lakosság helyzetét is rettentően megnehezíti, hiszen – ahogy Rácz megfogalmazta – „egy nyolc hónap alatt szétlőtt infrastruktúrával mennek bele az első háborús télbe”. Így a szakértő szerint „elképzelhetetlen humanitárius szenvedés várható”, ami sok százezres belső és külső migrációs folyamatokat indíthat meg.

Az oroszok sincsenek annyian, mint az oroszok

A sorozatos orosz kudarcok és a 2022. február 24-e óta elfoglalt területeket mindenhol fenyegető ukrán offenzívák láttán kézenfekvő kérdés, hogy mi lehet az oka – legalábbis az oroszországi mozgósítás tartalékosainak beérkezésééig biztosan – az ukrán fölénynek. Rácz András a kérdést a beszélgetés során két részre bontva, egyfelől Ukrajna erősségei, másfelől Oroszország gyengeségei felől közelítette meg.

A teljes mozgósítást már február 24-én elrendelő ukrán fegyveres erők létszámban eddig felülmúlták a veszteségeket kreatív megoldásokkal pótló orosz invázió erőket; Rácz András szerint a tényleges létszámfölény pontos mértékét az ukrán hatóságok titkolózása miatt „ember nem tudja”, de potenciálisan nagyjából 1 millió hadra fogható ukrán lehet – beleértve a rendőröket, határőröket és más fegyveres testülethez tartozókat. Azaz lehet, hogy az orosz létszámhátrányt a néhány százezernyi tartalékos mozgósítása sem oldja meg.

Rácz úgy látja, lehet, hogy a közmondás szerint „annyian vannak, mint az oroszok”, de valójában az oroszok nincsenek olyan sokan. A fegyveres erők papíron 1,1 milliós kerete a valóságban soha nem volt teljesen feltöltve, a háború előtt összesen körülbelül 800 ezer emberrel lehetett számolni. Az orosz mozgósítás körül továbbra is több kérdőjel sorakozik: az orosz hadkiegészítési rendszer az évi kétszer megejtett sorozás 130-130 ezer újoncára rendezkedett be, most „ennek a rendszernek nulla felkészüléssel minimum 300 ezer extra ember felkészítését, felszerelését, elhelyezését és frontra szállítását kellene megoldania, amivel nyilván csak nehezen boldogul”.

A katonák harcértékét tekintve kulcsfontosságú a behívott tartalékosok számára szükséges emlékeztető kiképzés, amit senkinél nem lehet megspórolni (különösen nem azoknál, akiket olyan fegyverekkel akarnak felszerelni, melyek használatában nem járatosak). Rácz András úgy számol, egy lövészkatonánál ideális esetben minimum 3-4 hétre, egy híradónál vagy harckocsizónál minimum 6-8 hétre van szükség ahhoz, hogy megbízhatóan bevethető állapotba kerüljön – ehhez képest a hírek szerint sokan azonnal a frontra kerülnek. A szakértő leszögezte:

„Én nem látom azt, hogy Oroszország rövid távon hogyan tudná visszaszerezni a hadműveleti kezdeményezést. Idén már nem valószínű, hogy átfogó offenzívát tudna indítani, mert nincs kivel. A tisztikar megtizedelődött, a mozgósítás nyomán felálló egységekre legkorábban 2023 január-februárjában lehet számítani.”

A hirtelen a hadseregbe áramló tömegek ellátása is minimum akadozik, erről árulkodnak azok a közösségi médiát ellepő méltatlankodó posztok, melyek arról szólnak, hogy a bevonulóknak érdemes a bakancstól a lövedékálló mellényig saját maguknak beszerezniük a teljes felszerelést. Rácz szerint az olyan botrányos esetekből, mint az ország másfél milliós egyenruhakészletének eltűnése, most vált nyilvánvalóvá, hogy

Oroszországnak egy végletekig lerohadt és szétlopott rendszerrel kéne nekifutásból megnyerni egy háborút.

Mindeközben az ukrán fegyveres erők minőségi fölénye szembetűnő, a 2014 óta elrendelt hat sorozási hullámnak köszönhetően a legtöbb tartalékos szagolt már puskaport a kelet-ukrajnai szakadár területek ellen vívott – 2015 és a 2022 között alacsony intenzitással parázsló – harcokban. A minőségi különbség Rácz szerint a törzstisztek és a logisztika megszervezésében is érvényesül.

Annak ellenére, hogy az ukrán hadiipar lényegében megsemmisült, döbbenetes a különbség az ukrán és orosz katonák felszereltsége között.

Az eszközökben és utánpótlásban látható ukrán fölény nagyrészt a nyugati támogatóknak köszönhető, de Rácz András rámutatott arra a tényezőre is, hogy az ukrán lakosság többsége támogatja hazája háborús erőfeszítéseit, és „az átlag ukrán vasutas, az átlag ukrán targoncakezelő hajlandó extra erőfeszítéseket vállalni” a győzelemért. Ez a jelenség orosz oldalon csak elvétve tapasztalható.

Az ukrán logisztikán sokat javít a nyugati módszerek átvétele, amire a szakértő azt a példát említette, hogy miközben az orosz lőszerszállítmányokat ládánként, kézzel kell átrakodni, addig Ukrajna a lőszerszállítást egészen a frontig raklapalapon oldja meg, ami töredékére csökkenti az átrakodási időt. A nyugati szövetségesek ráadásul – Oroszországgal ellentétben – nagy gyakorlatot szereztek az elhúzódó hadműveletek támogatásában, hiszen Afganisztánban vagy Irakban hozzászokhattak ahhoz, hogy „az utolsó kólásdobozt is repülővel kell bevinni”.

Az ukrán hadsereg ellátási problémái leginkább abból adódnak, hogy „többféle rendszer működik párhuzamosan”, ami különösen a rengeteg nyugati forrásból érkező tüzérségi eszközök és rakéta-sorozatvetők lövedékeinél szembetűnő. Rácz szerint az eleve korlátozott nyugati gyártási kapacitások mellett emiatt sem sikerült továbbra sem feltornászni az ukrán tüzérség lövésszámát – hozzá kell tenni, hogy közben a tüzérségi csapások pontossága az irányított rakétáknak és lövedékeknek köszönhetően jelentősen javult.

Háborúzzunk végre rendesen!

Rácz András a Kreml politikai és diplomáciai szempontból nehezen értelmezhető annexiós húzásairól azt mondta, hogy „az orosz eliten belül komoly megosztottság volt és van is, hogyan kéne megvívni a háborút”, és a mozgósítás, illetve Ukrajna négy megyéjének – nemzetközi szinten szinte teljeskörű elutasításba ütköző – elcsatolása azt mutatja, hogy a nacionalista-keményvonalas vonal elképzelése nyert, mely szerint „háborúzzunk végre rendesen!”.

A szakértő szerint azonban a Herszon és Zaporizzsja megyék ténylegesen elcsatolt területével kapcsolatos orosz bizonytalanság is azt mutatja, „politikailag teljesen ingatag az egész”. Miközben az annexiós retorikából a hírek leginkább Putyin tömegpusztító fegyverekkel való fenyegetését emelik ki, az annexió ténylegesen leginkább annak legalizálására szolgálhat, hogy a vezérkar sorkatonákat is bevethessen Ukrajnában (sorkatonákat alapesetben tilos külföldre vezényelni, de ugye orosz értelmezés szerint a négy elcsatolt megye már nem számít külföldnek):

„Én egyelőre nem aggódom a tömegpusztító fegyver miatt, mivel az oroszok intézkedései arra utalnak, egyelőre konvencionális eszközökkel is elérhetőnek tartják a győzelmet.”

Rácz szerint az 1945 óta fennálló nukleáris tabu megsértése jelenleg egész egyszerűen „nem éri meg a kockázatot, a retorziókat” – másfelől azonban „az is kérdés, hogy Oroszország elhiszi-e a Nyugat megtorlásra vonatkozó fenyegetéseit”.

Arra a felvetésre, hogy az annexióval ellehetetlenült-e a fegyverszünet vagy a béke, Rácz azt mondta, van példa arra, hogy Oroszország lemondott kisebb területekről, például Kínával több határkorrekció is történt, ennek ellenére

a putyini vezetés biztos nem fog lemondani ezekről a területekről, de egy posztputyini vezetés ezt már könnyebben megteheti.

A szakértő szerint ugyanis miközben – a 2014-ben egy vértelen, puccsszerű katonai akcióval elfoglalt, majd egy megkérdőjelezhető hitelességű népszavazással Oroszországhoz csatolt – Krím félsziget fontos eleme az orosz nemzeti identitásnak, Luhanszk vagy Donyeck csak az elmúlt nyolc évben vívott harcok miatt ragadt meg az orosz közvéleményben, Herszon vagy Zaporizzsja „érzelmileg biztosan nem mozgatja meg az oroszokat”.