A Kreml maga sem biztos abban, pontosan mit is csatolt el Ukrajnától, ezért konzultációt hirdetett a kérdésről

2022. október 3. – 13:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már a négy ukrán megye – nemzetközi szinten egyöntetűen elutasított – elcsatolási ceremóniája előtti nyilatkozatokból érezni lehetett, hogy az orosz vezetés maga sem egészen biztos abban, mit is kíván elcsatolni. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Putyin beszéde előtt azt megerősítette, hogy Luhanszk és Donyeck megyék egészét annektálni akarják – miközben utóbbinak 40 százaléka most is ukrán ellenőrzés alatt áll –, azonban Herszon és Zaporizzsja megyék (utóbbi felén is Ukrajna az úr) esetében nem adott egyértelmű választ, pontosan mely területeket kíván Oroszország magához csatolni.

Három nappal később kiderült, hogy nem valamiféle elszólásról, félrefordításról vagy pontatlan fogalmazásról van szó, Oroszország tényleg nem tudja, hol is húzódnak meg saját határai. Peszkov ugyanis a Kreml szokásos hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: Herszon és Zaporizzsja régiók határait még nem jelölték ki, és Oroszország „tovább konzultál majd a helyi lakosokkal a kérdésről” – arról nem árult el közelebbit, pontosan milyen formában kívánja Moszkva lefolytatnia a határrendezésről szóló konzultációt.

Elemzők szerint a háborús övezetekre eső orosz határokat szándékosan nem vésték térképre, így ugyanis Moszkva saját nem hozza magát kényszerhelyzetbe abban az esetben, ha Ukrajna „orosz” területeket foglalna el – miközben az annexió egyik létoka pont az volt, hogy „az Oroszország területe elleni támadás” jogcímén könnyebben lebegtethesse Putyin kedvenc „Ez nem blöff!”-blöffjének számító nukleáris opciót.

Egyébként Oroszország az elvileg fix határokkal bekebelezett Donyeck területi épségét sem tudja garantálni, egy nappal az annexiós ceremóniát követően ugyanis az ukrán csapatok felszabadították a megye fontos vasúti csomópontját, Liman városát.

A négy ukrán megye elcsatolásáról, az annexiónak megágyazó patyomkin-népszavazásokról és az egész folyamat háborús jelentőségéről itt olvashat részletesen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!