Az ukrajnai invázió és Kína visszahozta a hidegháború legsúlyosabb amerikai fegyverét

Az ukrajnai orosz inváziót övező gazdasági hadviselés döntően az orosz gázfegyver bevetése okozta károkkal, illetve az európai uniós szankciók hatásosságával kapcsolatos viták és spekulációk miatt került be a sajtóba az utóbbi hetekben.

Az európai energiahiányról szóló riogatások közepette kevesebb figyelmet kapott egy másik, a potenciális következményeket illetően hasonlóan súlyos fegyver alkalmazása: az Egyesült Államok, az Európai Unió és tíz további gazdaság – köztük a fontos elektronikai exportőr Tajvan, Dél-Korea és Japán –

széles körű kereskedelmi és technológiai korlátozásokat vezetett be Oroszországgal szemben.

Az exportkorlátozások a hidegháború alatt a nyugati és keleti blokk közti „érzékeny” kereskedelem legfontosabb gátjai voltak: a Nyugat elsősorban ezeken az intézkedéseken keresztül igyekezett akadályozni, hogy a keleti blokk fejlett nyugati technológiákhoz jusson, és azokat katonai célra használja fel. A hidegháború vége óta azonban az egykori keleti blokk, így Oroszország is részese lett a fontosabb exportkorlátozási megállapodásoknak, amelyek 1990 óta döntően a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozását célozták.

Az Oroszországgal szemben az ukrajnai invázió nyomán hozott exportkorlátozások az 1990 előtti időket idézik: technológiák, áruk, szoftverek és szolgáltatások rendkívül tág körére vonatkoznak, és az orosz hadsereg, valamint az orosz ipar elsorvasztását célozzák.

Az Egyesült Államok az utóbbi években már Kínával szemben is belengetett és korlátozottan ugyan, de elkezdett alkalmazni hasonló módszereket. Az orosz szankciók esetében pedig az amerikai kormánytagok nyíltan elismerik, hogy a Moszkvával szemben hozott intézkedések kiindulópontot jelenthetnének egy jövőbeli, Kínát célzó nyugati exportkorlátozási együttműködéshez is. Kérdés persze, hogy ehhez Európának mennyi kedve van – az aktuális jelek szerint ugyanis nem sok.

Máshogy hatnak, mint a szankciók

A gazdasági és pénzügyi szankciók célja, hogy gazdasági kárt okozzanak a célországnak, és ezáltal csökkentsék a háborúzó rezsim anyagi mozgásterét, valamint belső támogatottságát és stabilitását. Így például az orosz jegybankra és a pénzügyi világra kivetett pénzügyi korlátozások – vagyonzár, tranzakciós tilalom, a pénzügyi kommunikációs rendszerekből való kizárás – azt a célt szolgálják, hogy az orosz állam és az orosz vállalatok nehezebben tudják finanszírozni tevékenységüket, elveszítsék külső piacaikat és befektetőiket, és az így előidézett gazdasági kár jobb belátásra bírja Vlagyimir Putyin elnököt.

Ezzel szemben az exportkorlátozások hagyományosan a célország katonai képességeinek korlátozását és a tömegpusztító fegyverek – atomfegyverek, biológiai fegyverek, bizonyos rakétarendszerek – terjedésének megakadályozását szolgálták.

A jelenleg érvényben lévő négy nemzetközi exportkorlátozási megállapodás is ezzel a céllal jött létre, és a konkrét fegyverek kereskedelmének tiltása mellett az úgynevezett kettős felhasználású technológiák kereskedelmének szabályozására összpontosít. Ezek olyan áruk, szolgáltatások, technológiák vagy szoftverek, amelyeket polgári – tudományos, műszaki, orvosi, fogyasztói termékekben – és katonai célokra is fel lehet és fel szokás használni. Az exportkorlátozás alatt álló termékek kereskedelme jellemzően engedélyköteles, azaz az exportőrnek igazolnia kell a küldő ország hatóságainál, hogy a célország és a vevő megbízható, a termék biztonságos, és nem fog tömegpusztító fegyverben kikötni.

Az ukrajnai invázió után hozott intézkedések ugyanakkor messze túlmutatnak a hatályos exportkorlátozási rendszereken.

Szemben a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozásával, a mostani lépések az orosz hadsereg képességeinek tágabb elsorvasztását célozzák, és erősen korlátozzák Moszkva hozzáférését olyan termékekhez, alapanyagokhoz és alkatrészekhez, amelyek elengedhetetlenek ukrajnai stratégiai céljai eléréséhez, írta Maria Sagina, az IISS biztonságpolitikai agytröszt elemzője. Másrészt az Oroszországra kivetett korlátozások számos mezei fogyasztói termékre, és alapvető ipari alkatrészekre is kiterjednek, ezáltal pedig kulcsfontosságú alkatrészektől és alapanyagoktól zárják el az egész orosz ipart, írta Emily Weinstein, a Georgetown Egyetem kutatója.

Az orosz és belarusz vállalatokra és szektorokra – elsősorban a hadiiparra, a repülőgép- és hajógyártásra, valamint az energiatermeléshez és nyersanyag-kitermeléshez köthető szereplőkre – kivetett új intézkedések fő szabály szerint tiltják számos, eddig kevésbé szigorúan ellenőrzött termék exportját. Ilyenek például a számítógépek, mikrocsipek, telekommunikációs és navigációs eszközök, szenzorok, lézerek és sok más elektronikai termék és alkatrész.

Emellett korlátozásokat vetettek ki az amerikai technológiát használó, harmadik országokban gyártott termékekre is. E lépés lényege, hogy

az Egyesült Államok engedélyhez köti az amerikai szellemi tulajdont vagy alkatrészeket tartalmazó termékek Oroszországnak való átadását, és szankciókat helyezett kilátásba azon cégek számára, amelyek megszegik a tiltást.

Miután a legtöbb technológiai cég nem szeretné, ha kitiltanák Amerikából vagy eltiltanák az amerikai partnerekkel való üzleteléstől, a fenyegetésnek komoly ereje van. Ezt a módszert eddig egyetlen esetben alkalmazta az Egyesült Államok, a Huawei nevű kínai telekommunikációs- és hálózatieszköz-gyártó ellen.

Ezek az intézkedések inkább hosszú távon fognak fájni, de egyes területeken már most is kézzelfogható az eredményük, például az orosz autógyártás 97 százalékkal csökkent tavasszal, illetve a mikrocsipek és elektronikai termékek importja is összeomlott a háború kezdete óta. Utóbbi hatás pedig nemcsak az Oroszországot szankcionáló államokra vonatkozik, hanem a világ maradék részére is, azaz a jelek szerint a harmadik országbeli vállalatok is erősen megvágták oroszországi eladásaikat.

Homályos határvonalak

Az Oroszországgal való kivételezés mögött az első, prózai indok, hogy a négy említett egyezményből háromnak Oroszország is tagja, és miután az exportkorlátozási szabályok alakítása konszenzust kíván a részes államoktól, nem lett volna értelme a meglévő rendszer keretein belül megpróbálni korlátozni az oroszok hozzáférését a nyugati technológiához. Másrészt az atomfegyverek és biológiai fegyverek terjedésének korlátozása – az ukrajnai háborútól függetlenül – minden résztvevőnek érdeke, ezért eleve nem lenne értelme felrúgni ezeket a fórumokat.

Egy másik indok, hogy a katonai és polgári felhasználás közötti határ a számítástechnika fejlődésével egyre halványabb.

Az egyik legközelebbi példa, hogy az Ukrajnára kilőtt orosz rakéták maradványai tele voltak amerikai mikrocsipekkel. Ezeket eredetileg természetesen nem az orosz hadsereg számára adták el, hiszen erre soha nem kapnának exportengedélyt. Vélhetően arról van szó, hogy az oroszok polgári termékekben importált csipeket használtak a katonai eszközökben, vagy harmadik országon keresztül szereztek csempészett amerikai csipeket. Gina Raimondo amerikai kereskedelmi miniszter szerint egyes orosz harckocsikban például hűtőszekrényekből és mosogatógépekből kiszerelt csipeket is találtak (ezek természetesen a nagyobb számítási igényű precíziós fegyverekbe nem elegendők). Az amerikai hatóságok jelenleg is nyomoznak, hogy kiderítsék, mégis hogyan kerültek az amerikai termékek az orosz fegyverekbe.

Egy kapcsolódó érv, hogy főleg az autoriter rendszerekben a katonai és polgári felhasználók közötti határ is elmosódik: Oroszországban, Kínában és más diktatúrákban számos, névleg polgári tevékenységet végző vállalat és intézet is ezer formális és informális szálon kapcsolódik a rezsimhez és a hadsereghez, így nehezebb megítélni, hogy egyes exportált termékeket pontosan ki és mire fog használni. Ezért volt például engedélyköteles és/vagy tilos a hidegháború alatt a fejlett nyugati kommunikációs és számítástechnikai technológiák, illetve az azokat tartalmazó termékek keleti blokkba exportálása – a mostani korlátozások pedig egyesek szerint e tekintetben a hidegháborús időszak visszatértét jelzik.

Egy további indok, amelyet az Egyesült Államok – de más hangsúllyal a nyugati függőségének csökkentésére évek óta törekvő Oroszország és Kína is – már jóval az orosz invázió előtt hangoztatott, hogy a technológiakereskedelem nemzetbiztonsági vetületei túlmutatnak a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozásán. Ez az álláspont főként Kína technológiai fejlődésével párhuzamosan szilárdult meg Washingtonban, és kezdte el magát lassan Brüsszelbe is bevenni.

Az Egyesült Államok szerint az ázsiai ország tisztességtelen és nemzetközi jogot sértő eszközökkel, például államilag támogatott ipari kémkedéssel, a nyugati vállalatokat a kínai piacra való belépés fejében a technológiájuk átadására kényszerítő törvényekkel, a hazai szereplőknek nyújtott bőkezű pénzbeli és szabályozási támogatással, valamint stratégiai külföldi befektetéssel próbál domináns szereplővé válni számos kulcsfontosságú technológiai területen és ipari ellátási láncban.

(Peking szerint természetesen csak a versenyképességüket rohamosan elvesztő nyugati cégek és kormányok alaptalan rágalmairól van szó, és a világ számos országában alkalmaznak a kínaihoz hasonló iparfejlesztési praktikákat.) Ez az amerikai kormány szerint veszélyezteti a hazai ipart és foglalkoztatást, és súlyos sebezhetőséget jelent a kínai beszállítóknak való kiszolgáltatottságon keresztül.

Kínára hangolnak

Oroszország esetében ez a félelem nem érvényes: Vlagyimir Putyin rezsimje nem számít az újraiparosítás és technológiai fejlődés éllovasának, és az ukrajnai hadszíntéren összeszedett maradványok alapján katonai technológiái is elég elmaradottak. A Moszkvára kivetett exportkorlátozások célja inkább az orosz ipari termelés és ezáltal a háborús utánpótlás gyártásának ellehetetlenítése, ami

az importadatok és a háborús helyzet alapján – a magyar kormány állításaival ellentétben – működni látszik.

Az exportkorlátozások messze nem megkerülhetetlenek: a csempészet és a polgári termékek lebontása nem szűnt meg, ráadásul a szankciók a fogyasztói cikkekre nem terjednek ki, a hivatalos indok szerint azért, hogy ne az orosz lakosság legyen a korlátozások kárvallottja. Ugyanakkor a korlátozások negatív hatása vélhetően idővel fokozódik majd.

A brit királyi védelmi agytröszt augusztusi jelentése szerint a legfejlettebb orosz fegyverrendszerek 80-fajta olyan alkatrészt használnak, amelyek időközben exporttilalom alá kerültek. Az ipari és számítástechnikai tevékenységek alapját jelentő csipgyártás terén például Oroszország súlyos importszükségletekkel bír, amit a jól képzett oroszok kivándorlása és a kutatás-fejlesztési források hiánya is súlyosbít. Egyedül abban bízhatnak e téren, hogy Kína hamarosan képes lesz amerikai és más, amerikai szövetségesektől származó technológia nélkül fejlett csipeket gyártani, de ez ma még nem jött el.

A távlati cél viszont messzebb mutat az orosz ipar és az orosz hadi képességek elsorvasztásánál. „Úgy gondolom, egy jogi szabályozásra van szükség, amelyről szövetségeseinkkel is egyeztetéseket folytatunk. Ez nemcsak Oroszországra vonatkozna, hanem Kínára is. A Kína jelentette fenyegetés, a polgári és katonai felhasználók közti határ elmosása és a technológia emberijog-sértésekre való felhasználása, erejük növelése és szomszédjaik fenyegetése hasonlóan fontos egy új nemzetközi jogi szabályozás szempontjából”, amelynek kialakításához „jó kiindulópontot jelentenek” az Oroszországra kivetett korlátozások, nyilatkozta júliusban Alan Estevez. Az amerikai kereskedelmi minisztérium ipari és biztonsági osztályának vezetője e minőségében az amerikai exportkorlátozások kidolgozásáért és betartatásáért is felel.

Azt, hogy az amerikai hatóságok ambíciói messzire mutatnak, jelzi, hogy az utóbbi hetekben két nagy csiptervező, az AMD és az Nvidia is arról számolt be, hogy korlátozás alá került a mesterséges intelligencia és gépi tanulás néven emlegetett algoritmusok futtatására optimalizált csipjeik kínai és oroszországi exportja. Ezek a csipek fontos szerepet játszanak a szövegbányászat, a hang- és arcfelismerő technológiák fejlesztése terén, de mint sok más polgári technológia, a hírszerzési és katonai megfigyelésben és adatgyűjtésben, adatfeldolgozásban is használatosak. A Reuters gyűjtése szerint a legnagyobb kínai egyetemek, valamint állami, tartományi és katonai kutatóintézetek a csipek fontos megrendelőinek számítanak, és rövid távon nem tudják hazai alternatívával kiváltani ezeket.

Estevez szerint arról van szó, hogy „biztosítanunk kell, hogy az Egyesült Államok megtartja a technológiai előnyt”, és „Kína nem építhet ki olyan képességeket, amelyeket ellenünk vagy szomszédjai ellen felhasználhat bármilyen konfliktusban”. Az exportkorlátozások és technológiai szankciók mellett ezt manapság számos más eszközzel is próbálja biztosítani az amerikai kormány. Joe Biden elnök például szeptember közepén egy rendelettel felhatalmazta a bejövő külföldi befektetések átvilágításáért felelős kormányszervet (CFIUS), hogy megakadályozza, hogy „külföldi hatalmak” amerikai befektetéseikkel és cégfelvásárlásaikkal hozzájussanak egyes kulcsfontosságú technológiákhoz, például a kvantum-számítástechnika, a biotechnológia, a mikroelektronika és a mesterséges intelligencia területén.

Dilemma

Az már más kérdés, hogy Kínával szemben mennyire lesz sikeres az Egyesült Államok. Mint Maria Sagina írta, az exportkorlátozások régi dilemmája

• a biztonságpolitikai és gazdasági érdekek egyensúlyozása;
• a korlátozásokban részt vevő államok közti esetleges érdekellentétek kezelése;
• a korlátozások mértékének helyes kialakítása, hogy se túl szűk, se túl tág ne legyen a korlátozott áruk köre; valamint
• az intézkedések hatékony betartatása.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió során az első három kérdéssel kevés probléma volt, miután az orosz invázió a legtöbb részt vevő állam alapvető biztonsági érdekeit sértette, és emiatt a háború megbüntetéséért és az orosz hadi képességek korlátozásáért az európai politikai vezetők is hajlandók voltak jókora gazdasági és népszerűségbeli árat fizetni. Kína ugyanakkor pár évtizede nem rohant le nyíltan más országot, miközben az orosznál jóval nagyobb fogyasztói potenciált jelent az európai vállalatok számára. Így a Kína elszigetelésére tett kísérleteket még azok az európai vezetők sem támogatják, akik egyébként nem számítanak Peking hangos barátjának.

Egy másik, gyakori ellenérv a Kínával szembeni exportkorlátozásokkal szemben, hogy azok hosszabb távon visszaüthetnek. Ha az Egyesült Államok elzárja Kínát az amerikai technológiáktól, akkor Peking egyre több területen fog jelentős energiát és pénzt fektetni az önellátásra – ebben pedig Kína eddig jóval sikeresebbnek tűnik, mint Oroszország. Ezzel egyrészt a nyugati cégek elvesztik keleti bevételeiket, ami rontja versenyképességüket, és visszafogja a nyugati világ kereskedelemből és befektetésekből befolyó jövedelmét. Másrészt a szankciózás Kínát is ellenlépésekre sarkallhatja – Peking az utóbbi időben szintén nagyobb elánnal kezdett szankciózásba, és papíron az amerikainál szigorúbb exportkorlátozási szabályozással bír –, márpedig az ázsiai ország ma számos fontos ipari termelési láncban megkerülhetetlen.

Végül az is felmerül, hogy a globális ellátási láncok jelentette egymásrautaltság megakadályozhatja az amerikai–kínai feszültségek további elmérgesedését,

ám a kölcsönös függőségek lebontásával enyhül a két ország másik feletti befolyása, és ezzel a konfliktusos viselkedés költségei is csökkennek.