Nem fognak megpihenni az oroszok, folytatják az ukránok felőrlését keleten

Tervezett visszavonulásnak tűnik Liszicsanszk feladása, napok kérdése volt, hogy Szeverodonyeck után a kelet-ukrajnai Luhanszk megye utolsó ukrán ellenőrzés alatt álló városát is bevegyék – erről beszélt a Telexnek Rácz András Oroszország-szakértő. A Német Külpolitikai Társaság (DGAP) munkatársa szerint bár az oroszok lépésről lépésre próbálják felőrölni az ukrán hadsereget, Vlagyimir Putyin orosz elnök nem lehet feltétlenül elégedett a katonái teljesítményével. Emiatt is váltotta le a hírek szerint az ukrajnai műveletek élére kinevezett, Szíriában megedződött tábornokot, Alekszandr Dvornyikovot is.

Luhanszk megye bevétele után most a Donbasz másik régiójának, Donyeck megyének a teljes megszállása az oroszok célja. Itt viszont több olyan bástyájuk is van az ukránoknak, amelyeket az Azovi-tenger partján fekvő, hónapokig tartó ostrom után elesett Mariupol módjára védenének a megszálló csapatoktól – már ha egyáltalán eljutnak odáig az oroszok. Bár eszközökben nincsenek híján Putyin katonái, az emberek létszáma egyre csökken, és már a nehézfegyverzet kezelését is egyre gyakrabban bízzák a katonai magánvállalatok embereire. Mindeközben külpolitikailag is egyre nehezebb helyzetbe került Moszkva azzal, hogy Finnország és Svédország NATO-tagsága belátható közelségbe került.

Bár Putyin Liszicsanszk bevétele után arról beszélt, hogy a csapatok egy részének most pihenőre van szüksége, Rácz szerint ezt az orosz hadsereg egésze nem engedheti meg magának:

„Bármiféle hadműveleti szünet azt jelentené, hogy időt adnak az ukránoknak, hogy még több nyugati fegyver érkezzen be, vagy hogy még több új egységet képezzenek ki. Az lehet, hogy az orosz szárazföldi előrenyomulás lassabb lesz, de eddig se volt gyors”

– hangsúlyozta Rácz.

Látszik már a nyugati nehézfegyverek, köztük a HIMARS rakéta-sorozatvetők bevetésének a hatása is: az ukránoknak például sikerült visszavenni a szimbolikus jelentőségű Kígyó-szigetet a Fekete-tenger nyugati medencéjében. Igaz, az oroszok ezt sem hagyták csütörtökön sem támadás nélkül, ráadásul az utóbbi időben már a szovjet időkből származó rakétákat veszik elő a raktárakból. Ez pedig várhatóan még több olyan incidenshez vezethet, mint ami történt a kremencsuki bevásárlóközpont elleni támadáskor: bár az oroszok vélhetően egy közeli üzemet akartak megtámadni, az egyik rakéta célt tévesztett, a támadás pedig civil áldozatokat követelt egy működő plázán belül.

Folytatják az oroszok az ukránok felőrlését

Vasárnap az ukránok, majd hétfőn az oroszok is bejelentették, hogy Liszicsanszkból kivonultak az ukrán erők. „Luhanszk megye elfoglalása az Oroszországi Föderáció katonai sikere: itt ennek a konfliktusnak Oroszország integráns része, és ezt az oroszok is így kezelik. Tehát ezt nem az úgynevezett »Luhanszki Népköztársaság«, hanem az orosz haderő csinálta, az orosz narratíva szerint ugye a különleges katonai művelet keretében” – mondja Rácz András. Szerinte ez Oroszország felőrlő stratégiájának a sikere, amivel az oroszok „igazából nem is bocsátkoznak már közelharcba az ukrán erőkkel, hanem igyekeznek tüzérséggel elpusztítani őket”. (A tüzérség szerepéről Kelet-Ukrajnában itt írtunk részletesen>>>)

„Nem látszik, hogy Oroszország elmozdulna ettől a felőrlő stratégiától: folytatni fogják azt, hogy tüzérséggel, illetőleg légicsapásokkal megsemmisítik az ukrán védőket, de ez nagyon lassú.”

Ugyanezzel a stratégiával kebelezték be az oroszok Szeverodonyecket is – míg azonban azt a várost több mint két hónapig tartották a kezükön az ukránok, Liszicsanszkot az orosz csapatok már néhány nap alatt be tudták venni. Itt Rácz szerint főleg az játszott szerepet, hogy Liszicsanszk földrajzi körülményei ukrán szempontból kedvezőtlenebbek: Szeverodonyecknél hetekig azért „toporogtak egy helyben” az orosz erők, mert a bekerítéshez át kellett kelni az Északi-Donyec folyón. Holott „katonai, politikai vagy gazdasági értelemben nem volt különösebben jelentős” város az sem.

„Szeverodonyeck védelmének ukrán oldalról leginkább az lehetett a célja, hogy időt nyerjenek, és lekössék az orosz erőket, mert amíg lekötik ezeket, addig ezzel időt nyernek a hátországban további ukrán alakulatok kiképzésére, és ami még fontosabb: a nyugati fegyverszállítmányok beérkezésére. Ilyen értelemben Szeverodonyeck védelme betöltötte a feladatát – de pontosan lehetett tudni, hogy nem lehet a végtelenségig védeni. Ugyanez volt a helyzet Liszicsanszknál is. Az, hogy az ukránok végül is elvesztették Luhanszk megye teljes területe fölött az ellenőrzést, az egy elég jól előre jelezhető és elég jól látható folyamat volt.”

Arra viszont nem utal komolyabb jel, hogy az ukrán erők a két városból való kivonuláskor nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek volna, mondja Rácz. „Ha nagyszámú ukrán foglyot ejtettek volna az oroszok, azt feltehetően mutogatnák, de nem teszik: Szeverodonyecktől délre, egy Hirszke nevű településen be tudtak keríteni valamekkora ukrán erőket, de ott is csak negyvenvalahány hadifogolyról volt szó. Tehát vagy tömegesen haltak meg az ukrán katonák, és nem maradt belőlük semmi, és akkor ezért nem látjuk őket, vagy jelentős részük kijutott a bekerítésből.” Szerinte az utóbbi forgatókönyv a valószínűbb:

„Ha a térképen nézzük, akkor ez egy eléggé tervezett visszavonulásnak tűnik.

Nem tudtak az oroszok katlanokat kialakítani vagy nagyobb létszámú ukrán erőket elvágni, legalábbis annak alapján, amit nyílt forrásokból rekonstruálni lehet. Nyilván vannak veszteségek, de nem látom azt, hogy itt valamiféle ukrán összeomlás vagy tragikus vereség következett volna be. Ez egy tervezett visszavonulás, amitől persze még a veszteségek súlyosak.”

A keleti frontot itt lehet megnézni az Institute for the Study of War térképén:

Fogynak az emberek, de nem soroznak az oroszok

Igaz, sem az oroszok, sem az ukránok oldaláról nem közölnek részletes információkat a veszteségekről: „Azt, hogy az ukrán erők pontosan milyen állapotban vannak, továbbra is pont ugyanolyan homály övezi, mint eddig. Azt tudjuk, hogy a kijevi vezetés hónapokon át nagyon-nagyon zártan kommunikált a tényleges hadi helyzetről, most viszont hirtelen elkezdett kiengedni olyan tudósításokat, amik arról szóltak, hogy valójában mennyire súlyos a helyzet.”

„Elkezdtünk olyan híreket kapni, hogy nem megfelelően kiképzett önkéntes alakulatok is ott vannak, az önkéntesek nem kaptak megfelelő fegyvert, és nem tanították meg azokat sem használni. Kijött egy tudósítás arról, hogy egy elit alakulat az állományának 80 százalékát elvesztette már.

Olyan, mintha az ukrán vezetés elkezdené ráhangolni a társadalmat arra, hogy itt tényleg súlyos veszteségek vannak, és tényleg baj van. De számokat nem tudunk, csak sporadikus darabokat.”

Rácz hozzáteszi, hasonló a helyzet orosz oldalon, ott viszont a súlyos emberveszteségek mellett problémát jelent a morál fenntartása is. Ráadásul egyre több beszámoló érkezik arról, hogy a fronton korábban nem harcoló egységeket vetnek be a megszálló erők: „Szeverodonyeck bevételénél már a Roszgvargyija, azaz az Orosz Nemzeti Gárda alakulatai is harcoltak – miközben a Roszgvargyijának nem az a feladata, hogy a frontvonalon harcoljon. A bevetésük indikátora annak, hogy ott éppen akkor szűkében voltak a reguláris fegyveres erőknek. Szintén indikátor, hogy amikor az ukránok nagyjából egy hete lelőttek egy Szu–25-ös támadó repülőgépet, és kifaggatták a túlélő pilótát, azt mondta, hogy ő nem az orosz haderő hivatásos állományú tagja, hanem egykori katonai pilóta, akit most a Wagner-csoport színeiben visszahívtak, és így repül ő harci bevetéseket.”

Bár a Wagner zsoldoscsoport tagjai korábban is részt vettek a frontvonal harcaiban, eddig jellemzően könnyű gyalogságként vagy különleges alakulatokként vetették be őket. „Pletykák voltak arra, hogy a Wagner harcosai kezelnek nehézfegyvereket is, Szíriában tudtuk, hogy ez van. Ukrajnában azonban eddig nem láttunk nyílt forrású bizonyítékot arra, hogy a Wagner tényleg komplex, bonyolult haditechnikai eszközöket, köztük harci repülőgépeket is kezel, és harci bevetéseket folytat velük.

Ennek a pilótának a jelenléte is azt mutatja, hogy olyan súlyos veszteségeknél tart az orosz haderő, hogy be kell vetni az egykor volt, már leszerelt pilótákat, ennek a jogi kerete most éppen a Wagner-csoport.”

Az oroszok azonban még mindig próbálják elkerülni azt, hogy hadiállapotot vezessenek be, és ezzel elkezdjék a tömeges mozgósítást. „Ha mozgósítás lenne, akár csak részlegesen is, az egyrészt véget vetne a »különleges katonai művelet«-narratívának, és onnantól ki kéne mondani, hogy háború van. Másrészt, ami még lényegesebb, hogy metaforikusan fogalmazva Ivan Ivanovics ajtaján be fog kopogni a háború. Eddig orosz oldalról akik harcoltak, azok szerződéses katonák, hivatásos katonák, meg mindenféle obskúrus katonai magánvállalatok – de az orosz lakosság egészét ez nem érintette, hiszen mondhatták azt, hogy itt nem háború van, csak különleges katonai művelet, a hadsereg pedig teszi a dolgát külföldön. De ha mozgósítást kell elrendelni, akkor onnantól az átlag oroszhoz is el fog jutni a háború, és az átlag orosznak is el kell küldeni a fiát a háborúba.”

Nem fog pihenni az orosz offenzíva

Komoly kockázatot jelentenek egyébként mind a két oldal számára a lakosság által megosztott információk: „A háború legelejéről lehet arra emlékezni, hogy az első két hétben a támadó orosz erők egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy az ukrán lakosság lefilmezte őket, meg videókat csinált, meg mobillal fotózott – aztán utasították őket, hogy erre jobban kell figyelni. Számos olyan eset volt, amikor az ukránok az ilyen, polgári lakosság által készített fényképek, beküldött információk alapján tudtak támadni orosz erőket. Ezek az információk annyira értékesek, hogy az ukránok külön applikációt fejlesztettek le arra, hogy ha én polgári lakosként, mondjuk, Liszicsanszk-külsőn látok egy orosz harcjárművet, akkor be tudom küldeni a fényképet, a koordinátákat, és akkor onnantól az ukrán tüzérség intézi a többit.”

Bár eddig főleg az orosz oldalnak okozott komoly veszteségeket a jelenség, ukrán oldalról is történt már eset, hogy lakossági információ buktatta le a harcok helyszíneit: „Egy ukrán lakos teljesen véletlenül lefotózott egy létesítményt Kijevben, ahova harcjárművek voltak eldugva. Az oroszok megtalálták ezt a fényképet, és nyilván lebombázták azt a létesítményt. Egyébként már a háború eleje óta folyamatosan hívják fel az ukrán lakosságot arra, hogy a saját hadseregükről ne fecsegjenek, ne osszanak meg képet, tudatosan kommunikáljanak, ne közöljenek az ukrán erőkről információt. Ha az ukrán polgári lakosság viszont az orosz erőkről csinál fotókat, vagy oszt meg információkat, az tudatos, akkor segíti a saját hadseregét.”

Luhanszk megye után most várhatóan mind az ukrán, mind az orosz erők Donyeck megyére fognak összpontosítani: bár a régió jó részét már megszállták itt is az oroszok, jelentős városok maradtak még mindig ukrán kézen. Bár Vlagyimir Putyin Liszicsanszk bevétele után felvetette, hogy a csapatok egy részének most pihenésre, erőgyűjtésre van szüksége, Rácz András szerint nem valószínű, hogy alábbhagynak a harcok a következő hetekben.

„Nyilván nem tudjuk, hogy pontosan mit fognak csinálni az oroszok, nyílt forrásokból nem lehet belelátni az orosz döntéshozatalba. De egyelőre nem tűnik úgy, hogy megállnának Luhanszk és Donyeck megye határán – és ha lenne is hadműveleti szünet, az orosz erők nem konkrétan itt fognak megállni.”

Szerinte a tüzérségi csapások az ukrán állások ellen minden bizonnyal folytatódnak, és két olyan pont is van, ahol láthatóan folytatják az offenzívát: az egyik az egy Szpirne nevű kicsi falu Luhanszk és Donyeck megye határán, de már Donyeck megyében, a másik pedig egy Novoluhanszke nevű település, ami a neve ellenére már szintén Donyeck megyében van.

Délen támadhatnak vissza az ukránok

Az ukránok várhatóan továbbra is arra támaszkodnak majd, hogy a folyóknál és a lakott településeknél állítsák meg az orosz csapatok előrenyomulását: „Az oroszok útjában van például a Bahmutka folyó – ez kettészeli a donbaszi kiszögellést Bahmutnál nagyjából észak–déli irányban. Bár a folyó nem nagy, evidensnek tűnő védőállás lehet, és a környékén van a 70 ezres Bahmut mellett még két-három kisebb város, amin az oroszoknak át kell vágniuk magukat.” Utána jön Donyeck megye két talán legerősebb védőállása: Kramatorszk és Szlovjanszk.

„Az ukrán erők ide fogják koncentrálni a védelmüket, ezek ugyanis lényegében erődök, tehát nagyon erősen megerősített városok. Én arra számítok, hogy ha az orosz front eljut odáig, akkor az ukránok mind Szlovjanszkot, mind Kramatorszkot Mariupol módjára fogják védeni.”

Szlovjanszkot már északi irányból fenyegetik az orosz erők, csütörtöki jelentések szerint heves ágyúzás éri a várost és a környező településeket. A földrajzi adottságok azonban segítik az ukrán védőket, Rácz szerint pedig ha elérik a két várost, akkor lépésről lépésre hátráló védelemmel véreztetnék ki lassan az orosz erőket.

Bár az orosz előrenyomulás lassítására és az utánpótlási vonalak támadására az ukránok a keleti fronton is csinálnak kisebb-nagyobb ellenlökéseket, a déli fronton nagy ellentámadásra készül az ukrán haderő. „Herszonnál az orosz erők egyértelműen védelemben vannak: néhány zászlóaljharccsoport van ott orosz részről, és nem látszik, hogy nagy támadó műveleteket tudnának csinálni – miközben az ukránok lassan-lassan nyomulnak előre, egy-egy falut megszerezve. Herszon megye és különösen annak a Dnyepertől nyugatra eső része az a régió, ahol Ukrajnának reális esélye van arra, hogy nagyobb területeket visszaszerezzen.” A herszoni frontot itt lehet megnézni az Institute for the Study of War térképén:

Ennek vannak logisztikai és földrajzi okai is: míg az ellátás szempontjából Herszon megye mögött van teljes Közép- és Nyugat-Ukrajna viszonylag ép infrastruktúrával, addig földrajzilag a megyét kettévágja a Dnyeper – vagy ukránul: Dnyipro. „Ezen összesen három darab híd van, mind a három viszonylag közel Herszonhoz: kettő a városban, egy harmadik pedig Nova Kahovkában. Ezen kívül nincs más útvonal, így a Herszon megye északnyugati részén harcoló orosz erőknek elég komplikált az utánpótlást biztosítani, ami az ukránok helyzetét segíti.” Rácz arra számít, hogy ha az ukránok elindítják a hónapok óta rebesgetett ellentámadásukat az oroszok ellen, akkor az főleg Herszon megyére fog fókuszálni.

A frontvonal orosz teljesítményével egyébként nem feltétlenül lehet elégedett Putyin – legalábbis erre utalhat, hogy a hírek szerint leváltották az ukrajnai „különleges katonai művelet” teljes irányításával megbízott Alekszandr Dvornyikovot. Bár a parancsnok feltűnése nagy hír volt, hiszen korábban Dvornyikov a szíriai orosz műveleteket is irányította, majd az orosz erők déli parancsnokságát – így a donyecki és a luhanszki szakadárok haderőit is – felügyelte, most szinte csendben mozdították el a posztjáról.

Rácz András szerint valójában nem is fogjuk soha megtudni, miért váltották le a katonai vezetőt. „Nagyon nem lehet belelátni az orosz katonai döntéshozatal mélységeibe: pletykák jönnek ki, aztán pedig dönthetünk, hogy elhisszük-e ezeket a pletykákat, vagy sem. Dvornyikov ismerte ezt a hadszínteret, logikus választás volt a parancsnokságok egységesítésénél, hogy ő vezesse ezeket.

A hírek szerint – amiről nem lehet megmondani, hogy valósak-e vagy sem, ez egy döntés, hogy elhisszük-e vagy nem – Dvornyikov még orosz léptékkel mérve is durva alkoholista, és ez összefügghet azzal, hogy azt a pozíció, amit korábban elfoglalt, eredményesen töltötte be, de ez az új pozíció már túl nagy falat volt neki.

Az ember kompetenciaszintjének azért van egy felső határa – lehetséges, hogy egyszerűen a felső vezetés elégedetlen volt azzal a tempóval, ahogy Dvornyikov maga vezette ezt a haderőt.”

Raktárakból hozzák elő a hatvanéves szovjet rakétákat

Az elmúlt hónapok után egyre több rakétatámadást látni most már újra a frontvonalon túl is: az oroszok először Kijevben vettek célba egy lakóházat, majd egy bevásárlóközpontot ért Kremencsukban rakétatámadás. Igaz, Rácz szerint a két esetet érdemes külön kezelni egymástól: „A kijevi rakétatámadás teljesen egyértelműen polgári célpont ellen irányult, de Kremencsukban a bevásárlóközpont viszonylag közel volt egy ipari létesítményhez – és a térkép alapján is az tűnik valószínűnek, hogy a mellette levő üzemet akarták támadni, csak így sikerült. A végeredmény mindkét esetben ugyanaz: nagyszámú polgári lakos halt meg.”

„Persze nem lehet tudni pontosan, mi volt az oroszok szándéka a kremencsuki támadással, de azért gondolom, hogy ez történt, mert Oroszország kezd kifogyni a modern precíziós fegyverekből: egyre régebbi, már exszovjet rakétákat is elővesznek a régi készletekből bevetésre, ezek pedig sokkal pontatlanabbak, mint a modern rakéták. Kremencsukot tényleg egy régi szovjet rakétával, egy H–22-essel találták el – ezt bőven a szovjet időszakban, a 60-as évek elején gyártották. A H–22-es ráadásul valójában egy hajó elleni rakéta, tehát egyáltalán nem arra való, hogy precíziós szárazföldi célpontokat támadjanak vele. Nem tudni, hogy mennyi van ilyen rakétákból, de a szovjetek rettenetes mennyiséget gyártottak minden eszközükből.”

Rácz azt mondja, sajnos ahogy az oroszok egyre régebbi, kevésbé modern eszközöket használnak, úgy nőhet várhatóan a járulékos veszteség is:

„Nem lehet arra számítani, hogy a saját rakétáik pontatlanságának tudatában, mondjuk, ne lőjenek olyan célpontokat, aminek környékén polgári infrastruktúra is van – önmérsékletet nem fognak gyakorolni. Sokkal valószínűbb, hogy be fogják vállalni a járulékos veszteségek kockázatát.”

Az is az eredeti orosz tervek meghiúsulására utalhat Kremencsuk esetében, hogy „egy picikét meglepte az oroszokat az, hogy tulajdonképpen mi történt”, mondja Rácz: „Teljesen összevissza beszéltek a támadás utáni első 48 órában. Volt olyan »magyarázat«, hogy ez ukrán provokáció, és az ukránok saját magukat lőtték; volt olyan »magyarázat«, hogy a rakéták a szomszédos hadiüzembe csapódtak, és csak onnan terjedt át a tűz – ugye ez a magyarázat pontosan addig élt, amíg az ukránok meg nem mutatták a rakéta roncsait a bevásárlóközpontban. Volt olyan »magyarázat«, hogy az valójában nem is egy bevásárlóközpont volt, hanem katonai célpont; és volt olyan »magyarázat« is, hogy valójában nincsenek is halottak, mert a bevásárlóközpont üres volt – és ezek még csak a fő narratívák.”

Rácz szerint láthatóan az történik, hogy Oroszország azzal, hogy számos narratívát párhuzamosan futtat az eseményekről – amely narratívák egymásnak is ellentmondanak –, ezzel a tőlük már sokszor látott módon igyekeznek információt, zajt és zavart kelteni. „Ilyenkor sosem az a cél, hogy az orosz védelmi minisztérium által mondott egyik narratívát valaki elhiggye, hanem hogy az ukránoknak se higgyen senki. Ezzel a számos, egymásnak ellentmondó narratívával el lehet mosni a valóságot is.”

Nem megerősített információk

A Csubakka-védelem csúcsra járatása mellett abban is kiemelkedő szerepet játszik az orosz propaganda, hogy a különböző adatközlésekkel összezavarják a nyugati országok közvéleményét – például ha arról van szó, hány nyugati fegyverszállítmányt semmisítettek meg eddig az oroszok Ukrajnában. Mi is beszámoltunk ezekről az orosz állításokról többször, ezeket azonban az orosz védelmi minisztérium közlésein kívül semmi nem hitelesítette – és Rácz András sem látott még arra információt nyilvános forrásban, hogy nyugati fegyverszállítmányt ért volna találat. „Az oroszok ezt rendszeresen állítják – de ha az oroszok által hivatalosan az ukrán félnek okozott veszteségeket nézzük, az tényleg a »nevetséges« kategória. Az orosz védelmi minisztérium mindig közli, hogy épp aktuálisan mennyi ukrán technikai eszközt semmisítettek meg, illetőleg hogy összesen mekkora veszteséget okoztak az ukránoknak.

Néhány napja az orosz védelmi minisztérium azt kommunikálta, hogy 210 ukrán harci repülőgépet már megsemmisítettek – miközben Ukrajnának a háború előtt összesen nem volt 210 működőképes repülőgépe. De hasonló a helyzet a harckocsikról és a páncélozott járművekről közölt adatokkal is. Az oroszok által hivatalosan győzelemként közölt számok Rácz szerint teljesen nevetségesek.

„Ráadásul orosz oldalról ezeket mindig a védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov altábornagy kommunikálja, Konasenkovot pedig már nagyon sokszor lehetett hazugságon érni – ugyanez az ember még 2014-ben, az orosz rakétával lelőtt maláj gép esete után két sajtótájékoztatót is tartott arról, hogy miért az ukránok lőtték le a gépet, de a két sajtótájékoztató egyébként egymásnak is ellentmondott.”

Fontos egyébként látni azt Rácz szerint, hogy nem morális kérdés, hogy miért nem mond igazat az orosz védelmi minisztérium – ez arról szól, hogy elültessék a saját narratívájukat nemcsak a hazai közönség, de a külső megfigyelők fejében is. „Egy nyugati újság nem nagyon teheti meg, hogy nem számol be az orosz védelmi minisztérium által közölt információkról. Ezt rengeteg uniós és NATO-ország híreiben lehet látni mindennap, hogy az orosz védelmi minisztérium mit kommunikál.” Holott ha eltaláltak volna egy különösen nagy fegyverszállítmányt Ukrajnában, arról szerinte jött volna már képi bizonyíték is, hiszen „az ukrán rendszer azért nem tökéletesen zárt”.

„Néhány hete, amikor egy vagongyárat lőttek szét az oroszok, azt állították, hogy ott nyugati fegyvereket, önjáró lövegeket tároltak és javítottak, és hogy ez mekkora fényes győzelem volt. Aztán az ukránok kihozták a fotókat a szétlőtt gyárból, és ott bizony csak rommá lőtt vasúti kocsik és alvázak voltak.”

Az orosz jelentésekkel szemben viszont érkezett már hír arról, hogy az ukránok sikeresen találtak el rakétáikkal orosz lőszerraktárakat, legutóbb Melitopolnál. „Már a többedik orosz raktárat lövik szét elég mélyen a frontvonal mögött, és a források eléggé egybevágnak abban, hogy ez már az amerikai HIMARS rakéta-sorozatvetők munkája. Korábban volt azzal kapcsolatban szkepticizmus, hogy néhány HIMARS mennyire tudja megváltoztatni a harcok menetét – de az látszik, hogy ezt a pár eszközt elég precízen és elég aktívan használják az ukránok. Már a többedik csapást mérik az orosz erőkre, elsősorban lőszerraktárakra, mélyen a frontvonal mögött: ez a melitopoli támadás például több mint 60 kilométerre a frontvonal mögött volt.”

Épeszű ország nem ad ki atomfegyvert a kezéből

A HIMARS rakéta-sorozatvetők mellett nemrég az Egyesült Államok áldását adta, hogy nagy hatótávolságú légvédelmi rakétákat is adjanak Ukrajnának. „Nyilván meg kell tanulni a kezelésüket, tehát az átadásról szóló döntés után még valószínűleg hosszú hetek, amíg ezek a rakéták tényleg meg tudnak jelenni a harctéren – mondja Rácz. – Olyan szempontból lehet jelentős, hogy ha a tényleg nagy hatótávolságú légvédelmi rakéták átengedése is megvalósul, hogy a csapásmérő robotrepülőgépeket sokszor nehézbombázó gépek indítják a levegőből, mélyen orosz területről. A Kijev elleni rakétatámadást például úgy tudom, hogy a Kaszpi-tenger térségében repülő orosz bombázók indították. Teljesen rendszeres, hogy sok száz kilométerrel az orosz határ mögött indítanak támadásokat Ukrajna ellen.”

„Mondok egy másik példát: amikor Kijev környékén harcoltak az orosz és az ukrán erők, akkor Belarusz légterében működött egy orosz Berijev A–50-es légtérfigyelő és mobil vezetési pont. Ez a repülőgép folyamatosan ott körözött a belarusz légtérben, és onnan irányította az ukrán légtérben zajló orosz légi műveleteket. Ilyesmit is jelent az, hogy orosz vagy belarusz területről dolgoznak: bombázók, különösen nehézbombázók nem repülnek be Ukrajna légterébe, hanem a határ orosz oldaláról, adott esetben sok száz kilométer mélyről indítják ezeket a rakétákat.” A nagy hatótávolságú rakéták viszont már fenyegetni tudnák ezeket az orosz bombázókat, és így veszélyeztetni lehet az Oroszország légteréből végrehajtott légi- és rakétatámadásokat Rácz szerint.

Feltehetőleg erre akart válaszreakciót küldeni Vlagyimir Putyin azzal, amikor bejelentette, hogy Belarusz részére bocsát olyan Iszkander-M rakétakilövő rendszereket, melyekkel atomrakétákat is ki lehet lőni. Igaz, Rácz szerint nincs esély arra, hogy az Alekszandr Lukasenko vezette ország valaha is atomfegyvert kapjon Putyintól.

„Egyrészt Oroszország sosem adna át atomfegyvert senki másnak, meg más épeszű ország se. Másrészt a belaruszok sem tárolni, sem karbantartani, sem üzemeltetni nem tudnák ezeket a fegyverrendszereket. Belarusz a Szovjetunió felbomlásakor örökölt szovjet atomfegyvereket, de ezeket a kilencvenes évek elején visszaadta Oroszországnak – azóta nincs sem szakértelem, sem infrastruktúra ahhoz, hogy ilyen fegyvereket ott tárolni, üzemeltetni vagy fenntartani lehessen. Arról nem is beszélve, hogy Kalinyingrádban van orosz atomfegyver – miért is kéne akkor Belaruszba is tenni? Ráadásul Alekszandr Lukasenko kezébe atomfegyvert adni politikailag is kockázatos: az orosz–belarusz viszony alárendelt ugyan, de azért Lukasenko nagyon bonyolult partner. Ha pedig atomfegyvert kapna, akkor még bonyolultabb partner lenne.”

Igaz, az Iszkanderek így is fenyegetést jelenthetnek a szomszédos NATO-országok számára. „Eddig Belarusz területén a belaruszoknak régi Tocska-U rakétáik voltak, körülbelül 120 kilométeres hatótávolsággal. Az Iszkanderek hatótávolsága majdnem 500 kilométer, tehát belarusz területről mélyebben el lehet érni NATO-célpontokat.”

Belarusz egyébként a katonai segítségnyújtásával de jure és de facto is hadviselő félnek számít az ukrajnai háborúban – miközben reguláris harcoló belarusz erők nincsenek Ukrajnában. Rácz András szerint nem is lesznek, mert az országnak nem érdeke ennél komolyabban bevonódnia a konfliktusba – viszont továbbra is zavartalanul használhatják majd az orosz erők Belarusz légterét és infrastruktúráját.

Az ország egyébként azért is fontos az oroszoknak, hiszen egyfajta kinyújtott karjukként is szolgál a kalinyingrádi enklávé felé. Utóbbival kapcsolatban jöttek arról hírek, hogy Litvánia korlátozza az országán áthaladó, a Kalinyingrádi területre irányuló vasúti exportot – a bevezetett korlátozások miatt pedig Moszkva különleges szankciókkal fenyegette meg Vilniust (erről részletesen itt írtunk). A kérdés egyébként most az Európai Unió jogászai elé került, ugyanis az EU-s szankciók bevezetésekor kiemelték, hogy azok nem vonatkoznak sem Kalinyingrádra, sem a területén áthaladó tranzitra.

„Ez egy folyamatban lévő ügy, hogy tulajdonképpen Litvániának a szankciókra hivatkozva van-e joga ezt korlátozni. Szerintem itt egyébként az zajlik, hogy az oroszok várják az Európai Uniótól, hogyan dönt a litván szankciók kérdésében. Hogy mi lesz, nem bocsátkoznék jóslatokba, de ami az orosz reakció lehetőségét illeti, nem nagyon látom azt, hogy Oroszország milyen olyan választ tudna adni, ami tényleg nagyon komoly kárt okozna Litvániának anélkül, hogy egyértelmű szerződésszegés volna például.”

A NATO kvázi belterülete lesz a Balti-tenger

Szintén az utóbbi napok fejleménye, hogy Törökország elfogadta Svédország és Finnország NATO-csatlakozási szándékát, és azóta alá is írták a két ország csatlakozási jegyzőkönyvét – habár a török elnök még lebegteti a csatlakozások parlamenti ratifikálását, erről itt írtunk. Rácz szerint bár az oroszok általában ellenzik a NATO keleti irányú bővítését, Moszkva most a finn és a svéd NATO-csatlakozást „viszonylagos nyugalommal” fogadja. „Az orosz narratívákban körülbelül az szerepel, hogy a két ország eddig sem jelentett fenyegetést, és ezután sem fog. Moszkva számára az a fontos, és az a fő változó, hogy lesznek-e NATO- vagy főképp amerikai bázisok svéd és főleg finn területen. Ha igen, azt már nagyon komoly fenyegetésként értékelnék.

De a csatlakozási kérelem tavaszi benyújtásakor Sauli Niinistö finn elnök tett egy nagyon-nagyon okos gesztust: jelezte Oroszország felé, hogy Finnország nem tervezi, hogy amerikai bázisok lennének a területén. Ezt az oroszok megnyugodva vették tudomásul.”

Rácz szerint amíg nem lesz sem NATO-, sem amerikai bázis a két ország területén, addig nem várható Oroszországtól azonnali válaszreakció. Moszkvának azonban nyilván reagálnia kell arra, hogy a lépéssel a Balti-tenger gyakorlatilag NATO-beltengerré válik. „Rövid és középtávon arra számítok, hogy erősíteni fogják a kalinyingrádi katonai jelenlétet; feltehetően erősíteni fogják a nyugati katonai körzet erőit, beleértve azt is, hogy intenzívebbé fog válni a katonai együttműködés Belarusszal.”

Mint mondta: „Az északi flotta tavaly vált önálló katonai körzetté Oroszországban – azt, hogy ennek a flottának az erőit fogják-e erősíteni, vagy a szentpétervári vagy a murmanszki körzetet, most még nem lehet pontosan megmondani, de az északi flotta egyébként is egy felfutóban lévő katonai körzet. A flotta erősítése attól függetlenül is folytatódni fog, hogy Svédország és Finnország elkezdte a NATO-csatlakozási folyamatot. Valószínűleg lesznek demonstratív hadgyakorlatok, de olyan típusú aktív ellenintézkedés, hogy például Oroszország megtámadná ezt a két országot, mielőtt még a szövetség tagjaivá válhatnának, ilyesmire nem számítok.”