Jevgenyij Prigozsin: A Wagner-csoport marad Bahmutban
2023. május 7. – 15:15
A Wagner orosz zsoldoshadsereg marad Bahmutban, miután ígéretet kapott erősítésre és lőszerutánpótlásra Moszkvától – jelentette be vasárnap Jevgenyij Prigozsin, a kelet-ukrajnai város ostromában meghatározó szerepet játszó csapat vezetője, aki korábban erői kivonásával fenyegetett – írta az MTI.
Annyi lőszert és katonát ígértek nekünk, hogy az elég lesz a harci cselekmények folytatásához
– hangsúlyozta Prigozsin sajtószolgálatának Telegram-oldalán.
Kiemelte, hogy arra is ígéretet kapott, hogy segítséget kap a szárnyak védelmére is, hogy csapatait ne keríthessék be. Moszkva egyelőre hivatalosan nem nyilatkozott az ügyben.
Prigozsin egyben kijelentette, hogy harcosai és a reguláris erők tevékenységének összehangolásáért Szergej Szurovikin tábornok felelős. Ő, mint fogalmazott,
az egyetlen ember tábornoki csillaggal, aki konyít is valamit a harchoz.
Prigozsin már korábban is több alkalommal az orosz védelmi tárcát okolta zsoldoscsapata veszteségeiért a bahmuti harcokban. Mint mondta, a hiányzó tüzérségi lőszerek miatt a veszteségek ötszörte magasabbak a kelleténél. Nemrég emiatt bejelentette, hogy május 10-vel otthagyja Bahmutot, mielőtt csapatait felőrölnék. Állítása szerint a bahmuti harcokban 50 ezer ukrán katona esett el, mindazonáltal elismerte, hogy saját veszteségeik is tízezres nagyságrendűek.