Trump fenyegetőzése ellenére a visszatérése összeránthatja az EU-t, és a NATO-t is erősítheti

„Tudja, hogy őrült vagyok” – adott magáról jellemzést Donald Trump a kínai elnöknek címezve még a választási kampányban. A keddi választáson aztán Trump történelmi győzelmet aratott: ő lesz a legidősebben hivatalba lépő elnök és a második, aki egy elnöki ciklust kihagyva visszatérhet a Fehér Házba. Az borítékolható, hogy ez a négy éve másmilyen lesz, mint a 2017–2021 közötti első ciklusa, de kérdés, hogy milyen külpolitikára, világgazdasági irányra lehet számítani az Egyesült Államoktól a republikánus elnök kiszámíthatatlanságot ígérő önmeghatározása, korábbi elnöksége és a nemzetközi kapcsolatokat érintő mostani kampányígéretei ismeretében:

• gyors béke Ukrajnában;
• Kína egyenlőtlen külkereskedelmi gyakorlatának letörése;
• Izrael biztonságának megerősítése;
• az EU-val folytatott kereskedelem protekcionista szűkítése.

Kijevben idegesek lehetnek, de Moszkvában is

„Ukrajnában most nagyon idegesek lehetnek” – mondta a CNN választási műsorában Van Jones politikai elemző Trump győzelmének küszöbén. A szavait kétségtelenül megalapozzák a volt és leendő elnök korábbi nyilatkozatai, hiszen Trump rendszeresen elmondta, hogy újraválasztása esetén egy nap alatt megoldaná a helyzetet.

Trump egy alkalommal arról lamentált egy kampányeseményen, hogy Ukrajnán nem lehet segíteni, hiszen megsemmisült, városok tűntek el, milliók haltak meg. „Ezek a városok eltűntek, eltűntek, és továbbra is dollármilliárdokat adunk egy embernek, aki nem volt hajlandó alkut kötni, Zelenszkijnek.” Trump ráadásul dicsérte az oroszok korábbi katonai teljesítményét Adolf Hitler és Napóleon ellen is. J. D. Vance, Trump alelnökjelöltje egyenesen az ukrán területek fejében megkötendő békét emlegette, ami Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek – de az EU-nak is – elfogadhatatlan, mivel a területek erő általi megszerzését és az országhatárok képlékenységét jelentené.

Zelenszkij attól tart, hogy Trump győzelmével Washington valóban a háború gyors befejezését célozná – amire a magyar kormány is hivatkozni szokott, amikor Trump mellett érvel –, márpedig a kijevi félelmek szerint ez Ukrajnának egyfelől területi veszteséget jelentene, másfelől zéró biztonsági garanciát a jövőbeli orosz támadások ellen. Kérdés persze, valójában mennyire „idegesek Kijevben”, hiszen az ukrán vezetés régóta számol Trump győzelmének lehetőségével, találkozó is volt az ukrán elnök és az akkor még elnökjelölt között. Ukrán diplomáciai források szerint a szerdai eredmény így nem okozott pánikot.

Valójában semmilyen konkrétumot nem mondott Trump arról, milyen módon érné el a fegyvernyugvást Oroszország és Ukrajna között. Felvetette ugyan, hogy megvonná a támogatást Ukrajnától, de az ellenkezője sem kizárt. Akárhogy is dönt az elnök, döntésének érvényesítését nagyban segítheti, hogy az elnökválasztással egyidőben a republikánusok elnyerték a szenátusi többséget, és esélyük van erre a képviselőházban is.

Trump ellentmondásosan nyilatkozott az ukrajnai támogatás fenntartásáról: „Megmondom Putyinnak, hogy ha nem egyez meg, akkor mi sokat adunk [Zelenszkijnek]. Többet fogunk neki adni, mint valaha, ha erre lesz szükség” – idézte a Foreign Policy Trumpot, aki ezzel azt is világossá tette, hogy Kijev akár a felhasználás tekintetében is szabad kezet kaphatna, azaz a fegyvereket mélyen orosz területek ellen is bevethetné önvédelme érdekében.

Ráadásul érdemes azt is megjegyezni, hogy Trump volt az első, aki úgynevezett halált okozó fegyvereket, köztük Javelin páncéltörőket szállított le Ukrajnának, már 2017-ben. Ezek az eszközök kulcsszerepet játszottak Ukrajna védelmében az Oroszország által 2022 februárjában indított háború első szakaszában.

Még ha Trump valóban meg is vonná Ukrajna támogatását, az is inkább a konfliktus befagyasztása felé mutatna, ez azonban aligha nyugtatná meg az EU-t, hiszen az Ukrajnában zajló háború mögött húzódó geopolitikai szembenállás okai továbbra is érvényesek maradnának, így Trump hatalmi helyzetétől függetlenül sem valószínű, hogy az EU orosz politikai és gazdasági kapcsolatai normalizálódjanak.

Azt, hogy Trump győzelmével minden a Kreml igényei szerint alakulna Ukrajnában vagy globálisan, azért sem egyértelmű, mert 2019-ben épp Trump volt az, aki úgy döntött, hogy nem újítják meg az 1987-ben kötött INF-szerződést, amely korlátozta a földről indítható kis- és közepes (legfeljebb 5500 kilométer) hatótávolságú ballisztikus rakéták számát. Az amerikaiak a kilépést akkor azzal indokolták, hogy Oroszország sem tartotta be a szerződést az Iszkander rakétavédelmi rendszer kifejlesztésével és hadrendbe állításával, valamint külföldi eladásával – többek között Szíriának. (Moszkva szerint az Iszkander nem éri el a kritikus hatótávolságot.) A másik érv Kína volt: az ország nem volt része az INF-szerződésnek, így látványosan fejleszti kis és közepes hatótávolságú rakétáit, nincs tehát értelme az amerikai önkorlátozásnak.

Trump első ciklusa végére is maradt egy szerződésfelmondás: 2020 novemberében Washington kilépett a Nyitott Égbolt szerződésből, amely évtizedes egyeztetés után, 2002 óta lehetővé tette a NATO és Oroszország, az akkor még nem NATO-tag Svédország, Ukrajna és Belarusz számára, hogy fegyvertelen gépekkel egymás légterében megfigyeléseket végezzenek. Az amerikai kilépés után Oroszország 2021. január közepén szintén kilépett – a NATO többi tagjával már nem volt értelme fenntartania a szerződést, mert az európai államok nem adtak garanciát arra, hogy adataikat nem adják át az Egyesült Államoknak. Igaz, Washington az adatszerzést megoldja műholdas megfigyeléssel is.

A kapcsolat tehát Trump első ciklusa idején sem Moszkva várakozásai szerint alakult, hiába mondott azokban az években is szépeket az orosz elnökről. A valóságban kemény Oroszország-politikát folytatott a Pentagon és a külügyminisztérium – ezt jelezte az Ukrajnának már akkor elküldött fegyverszállítmány, megtörve ezzel demokrata elődje, Barack Obama távolságtartó hozzáállását. A szállítmány összértéke négy év alatt elérte az egymilliárd dollárt, ez ugyan elmarad a jelenlegi számoktól, a lényeg azonban az, hogy maga a folyamat épp Trump alatt indult el.

Akkori elnökként Trump figyelmeztette is Putyint, hogy ne támadja meg Ukrajnát, amelytől még Obama elnöksége alatt Oroszország már elcsatolta a Krímet, és a szeparatisták révén ellenőrzése alatt tartotta Donyeck és Luhanszk megye nagyobb részét – bár Trump utólag azt állítja, hogy ha 2022 februárjában is ő lett volna az elnök, az ukrajnai háború ki sem tört volna. Érdemes fejben tartani azt is, hogy Szíriában egy egész orosz egységet likvidáltak 2018-ban az amerikaiak. Igaz, azok a katonák hivatalosan nem reguláris erők voltak, hanem a Wagner magánhadsereg tagjai, mégis Moszkva érdekeit húzta látványosan keresztül Trump az akcióval.

Most sincs garancia arra, hogy a Kreml és a Fehér Ház kapcsolata másképp alakulna – Vlagyimir Putyin nem is gratulált a régi-új amerikai elnöknek.

A NATO-t ostorozza, de nem hagyja el

Szövetségesi vonalon sem egyértelmű, mit hoz Trump elnöksége, erős, európaiakat kritizáló megnyilatkozása ellenére sem. „Nagyon rosszul viselkedtek velünk a szövetségeseink […] rosszabbul, mint az úgynevezett ellenségeink – emlékeztetett a Vox Trump szeptemberi, Wisconsinban elmondott kampánybeszédére. – Katonailag megvédjük őket, ők meg átcsesznek minket a kereskedelmükkel. Ezt többé nem engedhetjük.”

Izolacionista nyilatkozatai az európaiaktól való távolodást is jelezhetik a NATO-ban, elvégre sokat kritizálta a tagállamokat, hogy keveset költenek a maguk védelmére az amerikai nukleáris védernyő alatt. Ugyanakkor a folyamatok már ekkor az európaiak védelmi költségvetéseinek növelése felé tartottak, komolyan véve a GDP-hez mérten előírt 2 százalékos ráfordítás elérését, amely most már a 3-3,5 százalék felé tart több tagállamnál – írta a Foreign Policy már idézett cikkében Matthew Kroenig biztonságpolitikai elemző.

Akár Trump bátorítására történt, akár azért, mert a NATO európai tagjai tartanak az amerikai jelenlét csökkentésétől, ez a növekedés végső soron a NATO-t erősíti, éles ellentétben Moszkva reményeivel. Ráadásul Trump alatt bővült a NATO Észak-Macedóniával, Montenegróval is. Sőt, az elnöksége idején az európai katonai jelenlétre szánt amerikai költségvetés is emelkedett. Jobban fájhat persze a Kremlnek Svédország és Finnország csatlakozása a katonai szövetséghez, ami ugyan Joe Biden elnöksége alatt történt, de valószínűleg ez sem lett volna másként az Ukrajna ellen indított háború ismeretében akkor sem, ha Trump az elnök.

Elsőre jól hangozhat az átlag amerikai választónak, hogy a nemzetközi szerepvállalásból vissza kell vennie Amerikának, mert ez a szerep költséges, ezért a feladatot és a költségeket a szövetségeseknek is vállalniuk kell; másrészt viszont ez komolyan gyengíthetné az Egyesült Államok érdekérvényesítő képességét, globális befolyását, így kérdés, meddig mehet el ebben Trump, és mennyi marad ebből a szólamok szintjén.

Aligha tekinthető sikernek Trump előző ciklusban hozott döntése, amellyel 2018-ban kilépett a még Barack Obama idején tető alá hozott iráni atomalkuból. A megállapodás Iránnal szemben a szankciók feloldását hozta, cserében azért, hogy a teheráni rezsim lemond nukleáris programjáról. Trump a megállapodást borzalmasnak nevezte, amely szerinte nem is érte el célját, ezért inkább visszaállította az atomfegyver megszerzését célzó Irán elleni szankciókat. Ez azonban nem hozott eredményt, az iráni rezsim megerősödött, és azóta csak közelebb került ahhoz, hogy valóban szert tegyen atomfegyverre, legalábbis technikai értelemben, bár az vitatott, hogy Teherán erre a végleges politikai döntést is meghozta-e.

Trump EU-ra mért hatása sem elhanyagolható, bár annak iránya kérdéses. A magyar kormány például abban reménykedik, hogy a mélyebb integráció helyett inkább nemzetállamok szövetségeként alakul tovább az EU, és ebben arra épít, hogy Trump megjelenése az EU széthúzása felé hat. Ehelyett azonban könnyen lehet, hogy a visszatérő elnök győzelme az ellenkező hatást éri el, elvégre felmérések szerint Trump még a holland Szabadságpárt vagy a finn nacionalisták táborában is rendkívül népszerűtlen. Az EU-t kritizáló, ostorozó megnyilatkozásai erősíthetik a francia törekvéseket az önálló EU-s haderő létrehozására is, bár kétségtelen, hogy ehhez jóval több kell, mint politikai elhatározás.

Netanjahunak jól jön Trump

A közel-keleti konfliktusra alapvető hatással lehet az amerikai elnökválasztás eredménye. Elsősorban az izraeli miniszterelnökre nézve lehetett tétje annak, hogy Trump nyert. Benjámin Netanjahu már korábban – tulajdonképpen Orbán Viktorhoz hasonlóan, csak az ország helyzete, a gázai háború ismeretében nagyobb téttel – világossá tette, hogy a republikánus elnökjelölt visszatérését tartaná kedvezőbbnek.

Trump az első elnöksége alatt megtette azt a szívességet, hogy Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának. Ezt megtette a Netanjahuval jó kapcsolatokat ápoló magyar kormányfő is, aki tavaly Tel-Avivból át is költöztette a nagykövetséget.) Ennek komoly diplomáciai jelentősége volt a Kelet-Jeruzsálemre igényt tartó Palesztin Hatóság terveire nézve, már akkor tovább nehezítve a kétállami rendezés esélyét, amely a Hamász tavaly október 7-i véres támadása és az arra adott izraeli katonai válasz, majd a nyomában a Gázai övezet egészére, később a Hezbollah elleni harccal Libanonra is kiterjedő háborúval mára rövid távon lényegében teljesen el is párolgott.

Az amerikai demokrata kormányzatot nehéz helyzetbe hozta Netanjahu háborúja, mivel Joe Bidennek – immár politikai utódjára gondolva – egyensúlyoznia kellett Izrael hagyományos amerikai támogatása, illetve azok között az arab származású és más fiatalabb szavazói között, akik rossz szemmel nézték, hogy az izraeli katonai akció akár negyvenezer, nagy arányban palesztin civil áldozattal járt az elmúlt egy évben. Arab szavazó ugyan kevés van az Egyesült Államokban, de Michiganben akár a mérleg nyelvét is jelenthették volna a szavazataik. Kamala Harris egyértelművé tette, hogy sokallja a civil áldozatok számát, ám ez érdemben nem hozta közelebb az arab szavazókat, miközben maga ellen fordíthatta az Izrael támogatását hagyományosan elváró szavazók egy részét.

Trump győzelmével az is eldőlt, hogy nem lesz Izraellel szemben fegyverszállítási embargó, amely a demokrata vezetéssel felmerülhetett volna, miután az ENSZ-ben azt 53 ország kezdeményezte. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában ehhez Washington nem járulna hozzá. A Fehér Ház a republikánus elnök alatt várhatóan nem gördít akadályt a Netanjahu-kormányzat elé abban sem, hogy teljes kontrollt gyakoroljon a Gázai övezet, Ciszjordánia és a Golán-fennsík felett. Utóbbihoz Izrael jogát az Egyesült Államok Trump alatt, 2019-ben ismerte el – emlékeztetett a Guardian.

Netanjahunak megnőtt a mozgástere ahhoz is, hogy bebiztosítsa magát a vele szembeni korrupciós eljárások ellen azzal, hogy az izraeli demokratikus berendezkedést megingatva, a bírói kinevezést a kormány kezébe adja. A választások árnyékában elmozdította a védelmi minisztert, Joáv Gallantot is, aki az izraeli kormány egyik mérsékelt szereplője volt, és a Netanjahu vezette Likudnak parlamenti többséget biztosító szélsőjobboldali koalíciós partnerek ellensúlyaként tartották számon. Netanjahu 2023-ban egyszer már meneszteni akarta, de akkor széles körű utcai tiltakozások hatására elállt ettől. Most is tiltakozások vannak Izraelben emiatt, ám az amerikai elnökválasztás és különösen annak Trump győzelmét hozó kimenetele miatt ez már nem tartotta vissza Netanjahut.

Trumppal a fősodorba ért a szabadkereskedelem megnyesése

Trumptól a legtöbb politikus és elemző – és maga Trump is – a világkereskedelem ismételt felforgatását, illetve az Európai Unió és az Egyesült Államok közti politikai és gazdasági nézeteltérések kiéleződését várja – írta a G7 legutóbbi elemzésében.

A régi-új elnök az amerikai külkereskedelmi deficitért részben az európaiakat okolta:

„Nem kellenek nekik az autóink. Nem kellenek nekik a mezőgazdasági termékeink. Autók millióit és millióit adják el az Egyesült Államokban. Nem, nem és nem! Nagy árat kell fizetniük ezért!”

– ment neki az EU-nak az október 29-i kampánygyűlésén, ahol azt ígérte, hogy elnöksége egyik első aktusaként legalább tízszázalékos vámot vetne ki minden importtermékre.

Ez a lépés rontaná az európai termékek árversenyképességét az amerikai piacon, bizonytalanságot szülne, és visszafogná a beruházásokat, illetve európai termelésük bővítése vagy fenntartása helyett amerikai beruházásra ösztökélhetné az uniós exportőröket – írta a G7. Az intézkedések a Euronews szerint különösen a vegy- és az autóiparnak vághatnak oda. A védővámokkal a vámunió miatt az uniós tagállamok mind rosszul járnának, de az autóiparnak különösen nagy a súlya Magyarországon, ráadásul a negatív hatások a német gazdasági kapcsolatokon keresztül is begyűrűzne, hogy Trumpék különösen a német autóipart pécéznék ki.

Trumptól korábban sem volt idegen az Egyesült Államokat „kirabló”, „csaló” Kína, Németország, Japán és Dél-Korea szapulása, ami előrevetíti a védővámok bevezetését és a kereskedelmi egyezmények újratárgyalását. Ez nem lenne idegen tőle, hiszen már első ciklusa alatt is elnöki rendelettel vonta vissza az Egyesült Államok részvételét a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból (TPP). Részben – bár nem kizárólag – Trump játszott szerepet abban is, hogy meghiúsult a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet (TTIP) létrehozása az EU és az Egyesült Államok között. A folyamatos bizonytalanság ezután is kódolva van az euroatlanti kereskedelemben, még akkor is, ha Trump kevésbé lesz radikális a Fehér Házban ülve, mint a választási kampány gyűléseinek pulpitusain állva.

Mindez illeszkedik Trump politikai karrierjének meghatározó eleméhez: ő ugyanis megkérdőjelezte az alapvetést, amely szerint az Egyesült Államok érdekében áll a szabadkereskedelem minél szélesebb körű érvényesítése. Ebben konszenzus volt a 2010-es évekig a két nagy pártban, ám Trump szerint a kereskedelmi akadályok lebontásával Amerika már egyre inkább veszít. Ez vezet szerinte a termelés olcsóbb régiókba való áttelepüléséhez, így amerikai munkahelyek megszűnéséhez, az alsó középosztály lecsúszásához – amit részben igazol a választási eredmény is, hiszen Trump olyan körzeteket hódított el 2016-ban és 2024-ben is, amelyekben hagyományosan korábban a Demokrata Párt volt erős, épp a munkás réteg képviseletével. A protekcionista nézetek így az utóbbi időben a demokratáknál is megerősödtek, és Trump választási sikerét látva a folyamat tovább fog zajlani.

Mára már a két nagy párt fősodrában is érvényt szerzett az a nézet, hogy szükség van a védővámokra. 2018 elejétől kezdve Trump fokozatosan egyre több vámot vetett ki külföldi, majd főleg a Kínából érkező termékekre, de Biden is hasonló védővámok kivetéséről döntött – ettől még nem egyértelmű, hogy elindult-e a globalizáció leépülése, bár erre utalhat, hogy nem csak amerikai jelenségről van szó, hiszen a múlt hónapban az EU vetett ki védővámot a kínai elektromos autókkal szemben, de jelek az ellenkezőjére is vannak, erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Ugyanakkor hiába az amerikai–kínai egymásnak feszülés, történelmi mércével nézve a vámok továbbra is alacsonyak, és egyébként is, a védővámoknak önmagukban kevés hatásuk van a kereskedelmi deficitre, hiszen annak oka egyszerűen az, hogy az amerikaiak sokkal többet fogyasztanak, mint amennyit termelnek, illetve megtakarítanak.

A Kínával szembeni kereskedelmi deficit egyre inkább nemzetbiztonsági kérdéssé is vált. A liberalizált világkereskedelem, a termelés áttelepülése és a külföldi fogyasztás révén óriásira duzzadt exporttal megerősödött Kínával szemben egyre nagyobb az amerikai kitettség, amire Washington a magas hozzáadott értékű technológiai termékek, befektetések terén egyre több korlátozást vetett be – és tette ezt egyébként az ellenkező oldalon Kína is, amely az amerikai függésre tekintett fenyegetésként.