Négy lehetséges forgatókönyv Ukrajnára, ha Trump nyer, de egyik sem a békéhez vezet

Donald Trump volt amerikai elnök azt állítja, hogy képes lenne egyetlen nap alatt véget vetni az orosz–ukrán háborúnak, ha újraválasztanák az Egyesült Államok elnökének. A nemrég Kijevben az ukrán elnökkel, Moszkvában Vlagyimir Putyinnal, Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel, majd a NATO-csúcs után a republikánusok elnökjelöltjével is találkozó Orbán Viktor pedig korábban azt írta: A béke neve Donald Trump.

Abban elemzők között is nagyjából konszenzus van, hogy ha Donald Trump újra elnök lesz, akkor az amerikai kormányzat másképpen viszonyul majd Ukrajnához, Kijevnek pedig valószínűleg gyengülne a tárgyalási alkupozíciója az agresszor Moszkvával szemben.

Minderre egyebek mellett abból lehet következtetni, hogy Trump eddig szkeptikusan nyilatkozott az Ukrajnának nyújtott amerikai pénzügyi és katonai támogatásokkal kapcsolatban. Ráadásul Trump alelnökjelöltje, J.D. Vance ohiói szenátor az egyik legnyíltabb ellenzője az Ukrajnának nyújtott támogatásnak az amerikai szenátusban: április 30-án Vance egyike volt annak a 15 republikánus szenátornak, aki az Ukrajna számára mintegy 61 milliárd dolláros támogatást biztosító törvényjavaslat ellen szavazott.

A Politico július elején szentelt nagyobb cikket annak, mi lesz a NATO-val, amennyiben Trump nyer novemberben, ebben olyan névtelen forrásokra hivatkoztak, akik szerintük ismerik, miről gondolkoznak Trump belső köreiben. Az alapján Ukrajnának semmi jót nem ígér egy esetleges váltás a Fehér Házban: a források szerint egy Trump-kormányzat valószínűleg az ukrajnai háború gyors lezárására törekedne, komoly, akár területi engedményeket téve Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.

De mégsem annyira egyszerű a képlet, mert Trump eddig még nem nyújtott be hivatalos tervet a háború befejezésére. Sőt, miközben a magyar kormányfő ellenzi Ukrajna nyugati fegyverszállítmányokkal való megerősítését, nyilatkozatok szintjén pedig elutasítja a szankciókat és Ukrajna pénzügyi támogatását, addig a volt amerikai elnök korábbi külügyminisztere, Mike Pompeo szerint nincs szó arról, hogy Trump is ezen az úton haladna. Eszerint Pompeo „orbáni értelemben” egy háborúpárti Trumpra számít, akinek a béketerve a következőkből állna: minden korlátozást feloldana az ukrajnai fegyverszállításra és a fegyverek használatára, fokozná a szankciókat, megerősítené az amerikai védelmi ipart és a NATO-t, valamint 500 milliárd dolláros kölcsönt adna Ukrajnának.

És ahogy ebben az elemzésünkben részletesen bemutattuk, Trump – eleve csak sűrű idézőjelek között említhető – békepártisága az elnöki ciklusa alatt csak korlátozottan érvényesült. Elnökként támogatta az amerikai védelmi költségvetés rekordméretűre duzzasztását, adminisztrációjában magas pozíciókhoz juthatott több hadiipari lobbistát, és rengeteget büszkélkedett azzal, milyen eredményesen lobbizott külföldön amerikai hadiipari megrendelésekért.

Az is igaz ugyanakkor, hogy úgy tűnik, tetszik neki az a terv, amit viszont a Nemzetbiztonsági Tanácsának korábbi kabinetfőnöke, Keith Kellogg nyugalmazott altábornagy tett le az asztalra.

Ennek a tervnek valószínűleg az oroszok is örülnének, merthogy Kellog azt javasolja: az USA mindaddig tartsa vissza az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, amíg Kijev nem tesz engedményeket Oroszországnak az ellenségeskedések befejezése érdekében.

Ráadásul a Trumppal találkozó Orbán Viktor is azt írta a levelében, hogy a republikánus jelöltnek „részletes és megalapozott tervei” vannak arra, hogy „azonnal békeközvetítőként” lépjen fel Ukrajnában. Így a választási győzelme esetén még azt sem várná meg, hogy két és fél hónappal később beiktassák, már megválasztott elnökként fellépne az orosz–ukrán konfliktus ügyében.

Orbánnak és ezáltal a magyar kormánynak is jól jönne, ha Trump változtatna az Egyesült Államok Ukrajna-politikáján, valamilyen módon nyomás alá helyezve Kijevet. Ezzel ugyanis egyrészt felértékelődne a kormányfő „békemissziójának” jelentősége, másrészt a nyugati világban túlzottan oroszpártiként elkönyvelt Orbán válthatna, és békeközvetítő szerepben tűnhetne fel. Olyan politikusként, aki már a kezdet-kezdetekor is azon a véleményen volt, hogy Ukrajnának Oroszországgal meg kell egyeznie – gyakorlatilag bármi áron.

A Biden-adminisztráció éppen az ellenkező állásponton van: meggyőződésük, hogy Ukrajnát támogatni kell, éppen azért, hogy ha a két fél tárgyalni kezd, akkor Kijevnek jobb pozíciója legyen. Máskülönben Oroszország étvágya csak még nagyobb lesz, ez pedig fenyegetettséget jelent az egész európai biztonsági architektúrára. A Biden-adminisztráció abból indul ki: ha Ukrajnát támogatják, akkor Moszkvának is mélyen a zsebébe kell nyúlnia, így viszont hosszabb távon mindenképpen meggyengül.

Nem mellékes az sem, hogy hogyan viszonyulnak Trumpék és Bidenék Kínához. A Biden-adminisztráció azzal számol, hogy legkésőbb 2028-ig Kína katonai lépéseket tenne Tajvan ellen. Éppen ezért kell megfékezni az oroszokat, hogy utána Kínára lehessen koncentrálni az erőforrások nagy részét.

Mindezek ismeretében a Stratfor geopolitikai elemző cég négy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel július végén arra az esetre, ha újra Trump lenne az amerikai elnök.

Az első és legvalószínűbb szcenárió szerint az Egyesült Államok csökkentené az Ukrajnának nyújtott támogatást, ez pedig arra kényszerítené az ukránokat, hogy a tárgyalóasztalhoz üljenek. Egy ilyen forgatókönyvben az is benne van, hogy Trump és Putyin is találkozna egymással. Az Egyesült Államok kezdetben nagy valószínűséggel olyan intézkedéseket hozna, hogy Ukrajna nagyobb erőpozícióból tudjon tárgyalni – például azzal, hogy Washington csökkentené az Ukrajnának szállított fegyverekre és azok Oroszországon belüli használatára vonatkozó korlátozásokat.

A tárgyalások azonban végül megszakadnának, mivel az egyik vagy mindkét fél úgy ítélné, hogy tárgyalási pozíciójuk a jövőben valószínűleg erősebb lesz. Ukrajna továbbra is azt követelné, hogy több területét adják vissza, míg Moszkva ragaszkodna az ukrán területek annektálásához és a nyugati támogatás korlátozásához – beleértve Ukrajna NATO-integrációjának befagyasztását.

Mivel egyik fél sem lenne hajlandó kompromisszumot kötni a kulcsfontosságú követelésekben, a tűzszüneti tárgyalások megállapodás nélkül összeomlanának. Ez viszont oda vezetne, hogy a Fehér Ház és az amerikai kongresszus vagy elutasítaná a további kiegészítő támogatási csomagokat Ukrajnának, vagy lassítaná és csökkentené egy új amerikai támogatási csomag méretét. Ez az ukrán kormányt a gazdasági tönk szélére sodorná a folyamatos orosz légitámadások és a harctéren elszenvedett további területi veszteségek közepette, de Ukrajna továbbra is ellenállna. Mégpedig azért, mert abban bízna, hogy az Európából érkező támogatás visszatartja Oroszországot a háború eszkalációjától. Kijev ezzel időt akarna nyerni ahhoz, hogy az amerikai támogatást valahogy megújítsa. De ugyanez lenne a végkimenetel akkor is, ha Ukrajna egyáltalán nem kezdene tűzszüneti tárgyalásokat Oroszországgal.

Tehát az első és legvalószínűbb forgatókönyv sem számol azzal, hogy a háborúskodás abbamaradna.

A Stratfor által felvázolt második, nem a legvalószínűbb, de valószínű forgatókönyv szerint a tűzszüneti tárgyalások ugyan meghiúsulnának, de az Egyesült Államok fenntartaná Ukrajnának nyújtott támogatását, megerősítve Ukrajna biztonsági és tárgyalási pozícióját.

És hogy miért döntene így a Trump-adminisztráció? A Stratfor szerint azért, mert úgy gondolnák, hogy a támogatás elvesztése súlyosan aláásná Ukrajna képességét, hogy megállja a helyét a harctéren, és ezzel felbátorítaná Oroszországot a háború meghosszabbítására és a NATO-országokra jelentene nagyobb fenyegetést. Ezt a döntést részben az Egyesült Államok azon aggodalma is indokolja, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás megvonása felbátoríthatja Kínát, hogy egyre határozottabbá váljon az indo-csendes-óceáni térségben, kétségeket ébresztve Washington azon elhatározásával kapcsolatban, hogy megvédi globális szövetségeseit.

Ebben a szcenárióban tehát az Egyesült Államok megadná Ukrajnának, amire Kijevnek szüksége van ahhoz, hogy megvédje magát, és végül visszaszerezze területének nagyobb részét. De ami a legfontosabb: ez a forgatókönyv is azzal számol, hogy a háború tovább dúlna, egyre nagyobb gazdasági, demográfiai és katonai költségeket róva mind Oroszországra, mind Ukrajnára.

Szintén valószínűnek tartja a Stratfor a harmadik forgatókönyvet: eszerint a tűzszüneti tárgyalások eredményeképpen az ellenségeskedések ideiglenesen megszűnnének. Ez a szcenárió így néz ki: Ukrajna kevesebb amerikai támogatást kap, emiatt tárgyalóasztalhoz kényszerül. Oroszország jelzi, hogy hajlandó lemondani az általa nem ellenőrzött ukrán területekről a Herszon és Zaporizzsja régióban, cserébe az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás korlátozásáért, beleértve Ukrajna NATO-tagsági törekvéseinek informális, de határozatlan időre szóló befagyasztását.

Ebben a forgatókönyvben Moszkva végül beleegyezne a tűzszünetbe, azzal számolva, hogy ez az Ukrajnának nyújtott európai és amerikai támogatás csökkenéséhez vezet, mivel egyes nyugati kormányok és politikai mozgalmak szerint a tárgyalásos rendezés elérhető közelségben van. Ugyanezen politikai erők szerint Moszkva legfőbb követelésének – a katonai támogatás lassítása és Ukrajna NATO-integrációjának befagyasztása – meghallgatásával kellene ösztönözni a tárgyalásos rendezést. Ez a forgatókönyv a NATO-tagállamok közötti feszültségekkel, belharcok megerősödésével is számol, és végső soron Moszkvának kedvezne.

A tűzszünet ugyanis lehetővé tenné Oroszország számára, hogy megerősítse az általa megszállt ukrajnai területeket, és felkészüljön a háború újbóli kiélezésére. Egy olyan háborúra, aminek az időpontját Moszkva választhatja meg. Tehát végső soron ez a szcenárió sem számol hosszabb távon a békével.

A Stratfor számol egy negyedik, de valószínűtlen forgatókönyvvel is, de ez sem a béke felé húz. Ebben a forgatókönyvben Kijev elszámítja magát, és mind az amerikai támogatás csökkenésének, mind pedig a tárgyalóasztalnál Oroszországgal szembeni kapitulációnak a fenyegetését egzisztenciálisnak tekinti. Magyarul élet-halál kérdésnek. Ebben az esetben Kijev úgy kalkulálna, hogy nem rendelkezik olyan politikai vagy anyagi biztonsági garanciákkal, amelyekkel megakadályozhatná, hogy Oroszország a jövőben újrakezdje a háborút.

Ezért aztán Kijev egyre kétségbeesettebben próbálna erősebb támogatást kicsikarni a Nyugattól, még akkor is, ha ez azzal a kockázattal jár, hogy Moszkva eszkalációs megtorlást hajt végre Kijev vagy a NATO ellen.

Ez az egyébként valószínűtlennek tartott forgatókönyv valószínűleg azzal járna, hogy Kijev egy olyan eszkalációs spirált indítana el, amely egy nagyobb orosz–NATO konfliktus kirobbanásának kockázatát hordozza magában. Egy ilyen kiterjesztett konfliktus egyik legvalószínűbb kiváltó oka a Stratfor szerint az lenne, ha Ukrajna merényleteket hajtana végre magas rangú orosz tisztviselők vagy akár Putyin ellen, hogy káoszt és politikai harcokat szítson Oroszországban, amit Moszkva a Nyugatra fogna.

Egy másik lehetőség, hogy Kijev megsértené a nyugati korlátozásokat a fegyverek oroszországi használatára vonatkozóan, és egyre provokatívabb csapásokat mérne az energetikai és egyéb infrastruktúrára, ami egy fizikailag pusztító orosz kibertámadást vagy más, Kijev vagy a NATO ellen irányuló, rendkívül zavaró választ váltana ki orosz részről. Ez a forgatókönyv azonban valószínűtlen, mivel Kijev valószínűleg nem számol azzal, hogy a nyugati hatalmak – különösen egy Trump-kormányzat alatt – megkockáztatnák a közvetlen konfliktust Oroszországgal.