Zelenszkij tanácsadója Orbánról: Nem ismeri Oroszországot az, aki racionális államnak hiszi

Most ért véget épp egy légiriadó, ahogy jöttünk ide az interjúra, a metró egy rövid időre le is állt. Az elmúlt éjszaka az orosz erők rekordszámú drónnal támadtak, Kijev belvárosából is hallani lehetett, ahogy dolgozik a légvédelem. Oroszország ebből ítélve növeli a támadás erejét. Sorsdöntő szakaszához ért a háború?

Ez a háború majdnem három éve zajlik, aligha állíthatjuk, hogy van egy pontja, amely mindent meghatároz. Elvégre Ukrajna a kezdetektől fogva az igazságos békére törekedett, egyértelművé tette, hogy nem veszíthet. Ezt célozta diplomáciai, logisztikai, információs eszközökkel, világosan jelezve, mik az orosz agresszió mozgatórugói, céljai és azt is, hogy Oroszországtól nem kell félni és nem kell félelemből engedményeket tenni neki.

De kétségtelen, Ukrajna minden lépése sorsdöntő, és sok folyamat most éri el a tetőpontját a világban is: több országban választások voltak vagy lesznek, és sok helyen most válik világossá, hogy Oroszország végleg beleragadt a diktatúrába. Most már nyilvánvaló, hogy itt tartunk: vagy-vagy.

Azaz?

Ami zajlik, azt szerintem már nevezhetjük globális háborúnak. Oroszország oldalán is van egy egész sor ország és Ukrajna mellett is van egy koalíció, amely megfelelő forrásokat biztosít a küzdelemhez. Ennek a háborúnak a tétje valóban az, hogy

vagy visszatérünk a nemzetközi jog talajára, amelyben a világ stabilabb, még akkor is ha néhol lehetnek lokális konfliktusok, vagy felszámoljuk a megszokott életünket meghatározó szabályokat,

és tudomásul vesszük, hogy az erőszak lesz a meghatározó a világban.

Oroszország bizonyosan nem érte el saját céljait, de az erősödő dróntámadás vagy a Dnyipróra kilőtt új rakéta nem azt jelenti, hogy képes növelni a pusztítás mértékét Ukrajnában?

Másképp tenném fel a kérdést. Nem az vezet ehhez, hogy Oroszország úgy érzi, büntetlenül tehet meg mindent? Önnek igaza van, volt több nagyobb támadás nemrég, 120 rakétával, 190 drónnal, aztán egy másik 180 drónnal, és így tovább. Méghozzá minden esetben polgári célpontok, lakóházak, a szociális infrastruktúra, az energiahálózat ellen. Utóbbi ellen is azért, hogy a lakosság helyzete minél nehezebb legyen. Ezeknél a támadásoknál a kulcsszó a büntetlenség.

Oroszország ugyanis még mindig nem kapott elég erős választ. Azt látja, hogy a világ még mindig hezitál, vajon át lehet-e terelni a háborút orosz területre, szabad-e mélységében támadni ott a katonai létesítményeket, ahol tárolják vagy indítják a rakétákat és a drónokat Ukrajna felé. Mit lát Oroszország? Hogy Európában helyenként még mindig kétkednek Ukrajna olyan léptékű felfegyverzésében, amellyel egyenrangú félként reagálhatna Oroszország támadására és ne szenvedne a szükséges eszközök hiányától.

De azok az Európában olykor hallható furcsa, kompromisszumos javaslatok is Ukrajna elleni minél nagyobb támadásokra ösztönzik Oroszországot, amelyek szerint egyszerűen Ukrajna kárára kéne megoldani ezt a konfliktust. Adjon valamit Oroszországnak és akkor mindenki békében élhet.

És élhet?

Hát, ez azt jelenti, hogy a világ elismeri: nincs többé nemzetközi jog, ezentúl mindenről az dönt, akinek több fegyvere van, pimaszabb és eltökéltebb a gyilkolásra. Lehet ezt is. Csakhogy ez minden esetben csupán Oroszországot erősíti abban, hogy még nagyobb szenvedést okozzon Ukrajnának. Szóval, el lehet veszíteni a háborút, de miért gondolják Európában, hogy akkor majd lesznek valamilyen szabályok?

De meg is lehet nyerni, ehhez azonban inkább növelni kell az Ukrajnába irányuló szállítmányokat. Több rakétarendszer kell erősebb légvédelemmel. Le kell zárni a vitát arról, bevetheti-e Ukrajna a fegyverszállítmányokat oroszországi területek ellen.

Oroszországnak ugyanis nincsenek magas technológiai szintet képviselő fegyverei, az ellenkezője csupán fikció. Oroszországnak két eszköze van:

az egyik a stratégiai légierő bevetése nagy hatótávolságú rakétákkal, hogy ezzel tömegesen pusztítsa az infrastruktúrát, a másik, meg a tömeges roham – ahogy a szovjet időkben zajlott –, amelyekben sajátjai is tömegesen semmisülnek meg.

Oroszország ugyanis kolosszális veszteségeket szenvedett el. De látjuk, hogy ez ott csekély jelentőséggel bír, ott az emberi élet keveset ér.

Trump győzelme miatt kérdésessé válik Ukrajna amerikai támogatása?

Szerintem most az a kérdés, hogy Donald Trump hajlandó-e a politikai vezető fogalmát újra valódi tartalommal megtölteni. A politikai vezető pragmatikus, mérlegeli minden lehetséges forgatókönyv pozitív és negatív következményeit, és azt beárazza. Számomra egyértelmű, mit jelent a gyakorlatiasság az Egyesült Államok szempontjából. Hiszen Trump a totális politikai, gazdasági dominanciához való visszatérést hirdeti. Ehhez politikailag Oroszország reputációjának lenullázására van szükség. Mi kell ehhez? Amiről eddig beszéltem, Oroszország katonai veresége. Ezzel Trump mellesleg az amerikai fegyvergyártás dominanciáját a maximumra növelheti a globális piacon.

Oroszország a vereséggel megszűnik olyan ellenfélként létezni, amelyik a gazdasági ellenállást politikaivá alakítaná át. Hiszen épp erre törekszik Oroszország a BRICS-szel, miközben a többi tag ezt nem támogatja, ők a gazdasági, technológiai versengésben akarnak az Egyesült Államok kihívóivá válni.

Trump most megragadhatja a pillanatot és bebiztosíthatja az Egyesült Államok domináns szerepét. Ezzel szemben Ukrajna támogatásának csökkentése, megszüntetése Putyin forgatókönyvének megvalósulását jelenti. Azzal ő lesz a globális vezető és vele Oroszország lesz az, aki meghatározza a játékszabályokat, felrúghatja a másokét. Márpedig, ha azt látja a többi ország, hogy az Egyesült Államok nem képes megvédeni a fennálló rendet meghatározó szabályokat, akkor nem vezető.

Szerintem lelkialkatát tekintve Trump ezt a vezetői tartalommal megtöltött politikusi szerepet vinné. Elég gyakorlatias és nyilvánvaló neki, hogy ha belemegy Putyin játékába, az sokkal több veszteséggel jár, mint haszonnal. És igaz az ellenkezője is: jelentős hasznot jelent Amerikának, ha megmutatja Oroszországgal szemben, hogy az Egyesült Államokon kívül nincs más, aki képes globális problémákat megoldani. Nemcsak a diplomáciai elismerést, de anyagi vonzatát tekintve is. Ez közvetlen hasznot hajt neki a hadiipar globális piacán vagy az energetika területén.

A MAGA (Make America Great Again – Trump mozgalma) szempontjai és Ukrajna támogatása tehát egybeesnek?

Teljes mértékben. A naggyá tett Amerika azt jelenti, hogy senki sem sértheti büntetlenül a szabályokat. Márpedig Oroszország megsértette, miközben nincs azonos súlycsoportban az Egyesült Államokkal, semmilyen szinten. Sem gazdasági, sem technológiai, sem diplomáciai értelemben, sem reputációját, kulturális hatását tekintve. Épp ezért,

megengedni egy ilyen szereplőnek, mint Oroszország, hogy kisebb súlya ellenére magasabb ligába lépjen, felrúgva a szabályokat, az épp a naggyá teendő Amerika koncepciójának végét jelentené.

Márpedig ez megengedhetetlen, így egyetlen út van. Amerika naggyá csak azzal tehető, ha helyreáll a nemzetközi jog, és ezzel lenullázódik Oroszország.

Trump januári beiktatásáig van majdnem két hónap, a távozó Biden-adminisztráció mintha erre gondolva szélesítette volna a támogatást. Mire számít Ukrajna a demokrata elnök leköszönéséig?

Maximális támogatást várunk elsősorban az Egyesült Államoktól, mert leginkább ez az ország képes ezeknek az eszközöknek a biztosítására. Ehhez kell annak a pontos megértése is, milyen és mennyi eszközre van szükségünk a háborúnak ebben a szakaszában.

Kellenek keményebb bejelentések is. A döntések, amelyeket a közelmúltban elfogadtak, jelzik, hogy felmérték a támogatás fontosságát. Ezzel a demokraták megmutatták, hogy a háború nem mehet abba az irányba, amerre Oroszország szeretné. Ez egyébként fontos szempont lehet majd a demokratáknak a következő választásokon.

Ami a nagyobb képet illeti, úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok intézményei biztosítják, hogy az ország az érdekeinek helyes döntést fogadja el, függetlenül attól, hogy melyik párt színeiben ül az elnök a Fehér Házban. Kérdés inkább abban van, milyen gyorsan születik meg a döntés.

Nagy háborúról van szó, nem egy hol intenzívebbé tehető, hol befagyasztható konfliktusról. Ez egy olyan háború, amely évtizedekre meghatározhatja az országok együttélésének kereteit. Ezen múlik, hogy érvényesül-e továbbra is a nemzetközi jog vagy büntetlenül lehet agressziót elkövetni. Ez a lényeg.

Trump a külügy, a hírszerzés és a nemzetbiztonság élére is olyanokat jelölt, akik Ukrajna támogatásának csökkentése mellett érveltek.

A személyi döntések engem nem ijesztenek meg, ez a mindenkori elnök, jelesül Trump hatásköre, belső folyamatokról van szó. Hidegen hagynak azok a nyilatkozatok is, amelyek a kampány alatt hangoztak el. Inkább arra fogok figyelni, amit már hivatalba lépésük után mondanak majd. Ott már közvetlen felelősség van, egészen más információs tér, sokkal több adathoz jutnak hozzá. Ukrajna feladata megmutatni ennek a háborúnak a logikáját, feltárni a felek szándékait, szembesíteni mindenkit a lehetséges következményekkel, amelyek a nyugati civilizációt fenyegetik, például abban az esetben, ha nem egészen értik meg Oroszország motivációit.

Nem számítok nehézségekre a kommunikáció terén Trump környezetével. Egyelőre egyébként elnöki szintű találkozó nem lesz, Trump és Zelenszkij már korábban találkoztak, nagyon pozitív volt a kicsengése. Zelenszkij pontosan ki tudja fejezni az ország szempontjait, nem rejti el protokolláris formulák mögé.

Mire gondolt Zelenszkij, amikor azt mondta, hogy Trump győzelmével a háború is hamarabb véget érhet?

Ukrajna elnöke is arról beszél, hogy a háborút le akarjuk zárni. A diplomácia Oroszországgal szemben kényszerítésen keresztül működik, nem kérések révén. Ha megvan a vezető, akkor lehetőség van Oroszországot rákényszeríteni valamire. Aki kér, az már veszített, mert Oroszország csak az erőből ért. Ebből következik, hogy Ukrajna támogatásának csökkentése csak a háború elnyújtásához vezet. Hiszen Oroszország nem érte el a célját, amely nem más, mint Ukrajna egészének megszállása, mindegy, hogyan, mennyi idő alatt. És folytatná is, hiszen sem a háborús bűnök, az emberiesség elleni bűnök miatt nem számoltatnák el, a büntetlenség érzése tovább erősítené Oroszországot abban a meggyőződésében, hogy az expanzió a megoldás. Ez azt is jelenti, hogy Oroszország csak még inkább militarizálódik, és tovább mélyül a diktatúra.

Ezzel Oroszország igazolva látná, hogy nem kell saját magának fejlődnie, hiszen erővel is elvehet bármit. Nincs innováció, csak erőszak, a félelemre építve megszerezhet mindent, amire szüksége van. A háború Oroszország természetes állapota lesz. Az ország ugyanis nem versenyképes.

Sokan tévesen azt hiszik, lehet baráti kapcsolatokat építeni Oroszországgal. De ez nem igaz. Technológiai értelemben az ország elmaradott.

Nem tud versengeni sem a magas technológia területén, sem azzal, hogy magas életszínvonalat nyújt polgárainak. Oroszország csak az erőszak, a háború révén versenyképes.

Az expanzióra, erőszakra, félelemre, zsarolásra építve szerez előnyöket másokkal szemben. „Féljetek tőlünk!” – ez az orosz béke koncepciója. És ha ezt nem állítjuk meg, Oroszország magától biztosan nem teszi, ami nem jelent mást, mint elhúzódó háborút. Ezt Európában már értik.

Oroszország részéről ez több agressziót, erősödő propagandát, diverziót, terrorista akciót, befolyásolási kísérletet jelent, nem feltétlenül katonailag, legalábbis eleinte, hanem például rejtett beavatkozással a választási kampányokba. Ez egyes politikusok diszkreditálását, tömegek megtévesztését szolgáló információs teret jelent és sok egyebet, aminek megvannak a forgatókönyvei Oroszországban. Mindez egyetlen cél érdekében, amelyért ez a háború is folyik Kelet-Európában: a dominanciáért. Ezt Európában már értik. Ez ugródeszka Oroszországnak, hogy tovább növelje szerepét.

Ezt követi Ukrajnában is, hangsúlyozva büntetlenségét: támadják a civileket, leölik a hadifoglyokat, semmibe veszik a genfi konvenciót, a nemzetközi jogot. Ezt képviseli Oroszország Márpedig Ukrajna nyugati támogatásának csökkentése a teljes nemzetközi jogra épülő rendszer végleges összeomlását jelenti. És ki fogja akkor garantálni, hogy Oroszország nem fog beavatkozni az önöknél tartott választásokba, saját embereit elhelyezve? Látjuk, hogy több országban igyekszik beavatkozni a választási folyamatokba.

Az EU-ban leginkább Orbán Viktor beszél a mielőbbi tárgyalás fontosságáról.

Én abszolút megértem Orbán Viktort. Ő azt szeretné, ha a világ a nemzetközi kapcsolatok folyamatos radikalizálódása, eszkalációja helyett a párbeszéd felé terelődne vissza. Ez teljesen érthető, mert a párbeszéddel alakított nemzetközi rendben több lehetőség van az érdekek érvényesítésére, szövetségek kötésére. Sokan pont így gondolják, nagyon is racionális alapokból kiindulva.

Csakhogy racionális alapokról Ukrajnát ugyan meg lehet fejteni, de Oroszországot nem. Akik racionálisnak hiszik, azok nem ismerik Oroszországot. Tévednek, ha azt gondolják, hogy lehet vele tárgyalni, mert kész tiszteletben tartani a törvényeket és a megállapodásokat. Akik ezt hiszik, azok nem értik ennek a háborúnak az alapjait, a modern Oroszország motivációit. Nem értik, nem elemezték, ki az a Vlagyimir Putyin, kik vannak körülötte. Ebben van a probléma és a tragédia.

Ez nem racionális állam, hanem olyan ország, amely érzelmi alapon, gyűlöletre épül. Oroszország rehabilitálná a Szovjetuniót, nagyon sértve érzi magát, mert a Nyugat legyőzte őt a hidegháborúban. Elégtételt akar, kárpótlást, és megalázni a Nyugatot. Ez éppen, hogy irracionális alapot jelent.

Ha racionális lenne, akkor élt volna az Európával való pénzügyi, gazdasági együttműködés lehetőségével. Volt rá alkalmuk. Egyes területeken 70 százalék felett volt az energiahordozók piacán elért részesedésük, rengeteg pénzt kerestek. Oroszország rengeteg magas technológiai területet érintő együttműködésre kapott lehetőséget. Miért égetné el valaki a háborúban a bevételeit, amelyekre szert tesz a békés kereskedelemmel? Ezt a vagyont, a nyitott világot, az integrációt, az együttműködés lehetőségét, az elfogadott globális befolyási potenciált elcserélni a háború árán a Donbasz megyéire, teljesen nonszensz, de megtörtént.

Ha Oroszország racionális lenne, akkor befolyását a gazdaságon, párbeszéden, együttműködésen keresztül érvényesítette volna, nem pedig korrupción, fenyegetésen, katonai expanzión keresztül. De nem racionális.

Ha viszont nem racionális, nincs mégis valódi kockázata egy atomháborúnak?

Nem látom valódi esélyét az atomháborúnak. Amit látok, az nem más, mint a szokásos orosz zsaroló retorika. Ezt már legalább tízszer megtették ebben a háborúban, még egy dokumentum is született róla, Oroszország új nukleáris doktrínája néven. De ez nem Ukrajna problémája. Ha a világ meg akarja tudni, milyen a nukleáris hamu, akkor nem kell mást tenni, mint továbbra is úgy tenni, mintha nem értenénk, milyen is valójában Oroszország.

A nukleáris fenyegetéssel szemben más eszközök vannak, az atomklubban kell rendezni, azon megállapodások keretében, amelyek az atomfegyverek leszereléséről, a terjedésének korlátozásairól szólnak. Erről atomfegyverekkel rendelkező országoknak kell gondoskodniuk, ha nem akarják, hogy szervezetek százai, országok tucatjai, tegyenek szert a nukleáris technológiára a feketepiacon. De itt már mások a játékszabályok, kétlem, hogy ezen a területen bárki engedményt adna Putyinnak és engedné ezek bevetését.

Valójában az, hogy Putyin ezekről beszél, a gyengeség jele.

Oroszország a háború kezdetén sokkal nagyobb erővel, több forrással rendelkezett, és végül úgy tűnik, annyira fél Ukrajnától, hogy egyfolytában az atomfegyver bevetéséről beszélt. Oroszország gyenge és gyáva ország, bőséges forrásai ellenére.

Ukrajna szemében Orbán oroszbarát? Vannak legalábbis olyan lépései, amelyek egybeesnek Oroszország érdekeivel? Tavaly nyáron ön elég határozottan fogalmazott.

Nem, egyáltalán nem oroszbarát. Orbán maximálisan pragmatikus, a saját értelmezésének megfelelő nemzeti érdekre fókuszál, hasznot akar Magyarországnak hajtani. Ez érthető, a legtöbbet akarja kihozni a történelmi pillanatból, ebben nem látok semmi rosszat. Orbán, pontosabban Magyarország az EU elválaszthatatlan része. Ez bizonyos értékrendet, megállapodások összességét jelenti. Igen, lehetnek alkalmi kísérletek bizonyos haszonért, de ebben semmiféle oroszpártiság nincsen. Ezt gyakorlati szempontból minden további nélkül megteheti egy szuverén ország vezetője. Hogy erkölcsileg megteheti-e, az más kérdés, lehet, hogy nem, de ez már a belső diskurzusra tartozik.

Ukrajna törekszik a párbeszédre Magyarországgal a legfelsőbb szinten és szakbizottságok szintjén. Ennek már látszik a hozadéka. Nem gyorsan megoldható kérdésekről van szó, a rendezés hosszú időt vesz igénybe, de a lényeg, hogy ez a folyamat zajlik. Nem látok Európában olyan országot, amely ideológiailag oroszpárti volna. Mindenki érti, milyen kockázatai vannak az együttműködésnek, összevetve a lehetséges haszonnal. Hiszen az orosz világ a konkurenciát az erőszak révén valósítja meg, ami középtávon már pusztító következményekkel jár, még ha rövid távon lehet is hozadéka. Ezt érti Orbán is.

A magyar kormány legnagyobb kifogása hosszú évek óta, hogy veszélyben látja a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás fennmaradását. Elég az, amit Ukrajna ezen a területen eddig tett?

Ebbe azért nem mennék bele, mert az erről szóló párbeszéd már zajlik, lesznek ennek nyomán feszültséget enyhítő döntések is, amelyeket majd meg lehet vitatni, de az út közepén vagyunk, korai lenne ennél többet mondani.

Beszélt Zelenszkij és Orbán közvetlenül az Európai Politikai Közösség budapesti csúcsa alatt?

Igen, és ez a párbeszéd folyamatban van, ez a legfontosabb pozitív fejlemény. Ez széles területeket érint, legyen szó gazdasági, politikai, kulturális önmeghatározást érintő kérdésekről, diplomáciai kapcsolatokról. Ezek nagyon perspektivikusak, nagyszerű, hogy újraindultak a kétoldalú megbeszélések, hogy nincsenek kölcsönös vádaskodások.

A kapcsolatok ismeretében el tudja képzelni Magyarországot a háború utáni Ukrajna újjáépítésében részt vevő országként?

Minden további nélkül. Magyarország európai ország, amely érdekelt abban, hogy az egységes gazdasági térség, amit az EU jelent, gazdagodjon és növekedjen. Hiszen minél gazdagabb az EU, annál gazdagabbak a nemzeti gazdaságai. Márpedig Ukrajna újjáépítése ilyen gazdasági gyarapodáshoz is lehetőséget biztosít. Ebben egész Európa részt vehet, mert mindenkinek megéri.

És itt sokadszorra visszatérünk ahhoz, amiről nem egyszer szó volt: pragmatizmus. Ukrajna támogatása mindenki gyakorlati érdeke, beleértve a katonai szállítmányokat is. Mert végül mindenki átlátható szabályokat kap, amelyeket senki nem von kétségbe, nagyobb lesz a piac, és a legfontosabb, hogy önök is garanciát kapnak arra, hogy holnap újabb háborúk nem robbannak ki Európában, de máshol sem. Kizárólag pozitív hozadéka van mindennek.

Mikor lát Ukrajna esélyt a tárgyalásra? Lehetséges ez akkor, amikor Oroszország még megszállva tart területeket?

Ukrajna kiindulópontja a nemzetközi jog. Oroszország pedig ezzel szemben azt mondja, nincsen nemzetközi jog, ezt és ezt el akarjuk venni. És emellett Ukrajna még mondjon le a szuverenitásáról, saját politikájának alakításáról, a hadseregről. Ezzel nem lehet tárgyalást indítani. Azt akkor lehet, ha a jogi keretek világosak, azaz a nemzetközi jog alapján. És akkor, ha Oroszországot már rákényszerítik a tárgyalásra, amihez az kell, amiről eddig beszéltünk. A háború ezer napja alatt szerzett tapasztalattal nyilvánvalóvá vált, hogy megvannak azok az eszközök, amelyekkel rá lehet kényszeríteni Oroszországot arra, hogy vereséget szenvedjen, a háború megfelelően érjen véget, és tudomásul vegye, hogy agresszióval nem érhet célt.

Ehhez Ukrajnának további fegyverekre van szüksége, amelyeket orosz területeken is bevethet. Pénzügyileg ki kell véreztetni Oroszországot, hogy ne tudja tovább finanszírozni ezt a háborút.

Diplomácia nem az, hogy kimondjuk, fejezzük be a háborút Ukrajna rovására, adjunk át belőle valamit Oroszországnak, és akkor béke lesz. Szó sincs róla. Ellenkezőleg, amint az áldozat kárára elér valamit az agresszor, az csak az agressziót fokozza.

Először is, Nyugaton konszenzusra van szükség Oroszország politikai jövőjét illetően: vereséget kell szenvednie és jóvátételt fizetnie. Ehhez katonai, gazdasági nyomást kell kifejteni rá.

Akkor az ukránok kurszki betörése, amelyet egyes katonai szakértők kockázatosnak tartottak, elérte célját?

Igen, Kurszk ebben a tekintetben sikeres, megmutatta, hogy Oroszország nem áll készen egy olyan háborúra, amelynek a forgatókönyvét nem ő írja. Ez ugyan félreeső része Oroszországnak, és kis területről (kb. 1000 négyzetkilométerről) van szó, de ha a nagyobb hatótávolságú rakétákkal elérhetővé válik a katonai, stratégiai infrastruktúra, az már érzékeny helyzetet teremt, az ottaniak megértik, hogy a háború félelmetes dolog.

A háború csak úgy magától nem múlik el, érezniük kell, hogy meg kell fizetni érte, jogi és anyagi értelemben is. Ha változást akarunk Oroszországban, ahhoz meg kell változtatni a társadalmi hangulatot. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a háború az ő területét is eléri. Kell, hogy a polgárok is szembesüljenek vele, ne csak a tévében lássák, hogy megölik egy másik ország lakóit, érezniük kell, hogy a háború közvetlenül mellettük zajlik. Akkor a társadalom is képes nyomást gyakorolni Putyinra.

A NATO-tagság az egyetlen garancia Ukrajna számára? Egyáltalán, lehetséges lenne a tagság a területi viták rendezése nélkül?

Nincsenek vitatott területi kérdések. Megszállt területek vannak, ez egészen mást jelent. Jogilag senki sem vitatja, hogy ezek a területek kit illetnek, még Oroszország sem tagadja, hogy ezeket egyszerűen elvette. Jogilag ezek Ukrajnához tartoztak és tartoznak a jövőben is.

A NATO-tagságról szóló döntés a háború végétől függ. Ha helyesen ér véget, akkor végleg kialakítjuk a NATO, mint katonai szervezet újragondolt koncepcióját, amely egy egyértelműen cselekvőképes, az euroatlanti térség biztonságát garantálni képes katonai intézményként tekint magára. A háború mindig lehetőséget ad arra, hogy egyértelműen megválaszoljunk olyan kérdéseket, amelyek hosszú időn át táptalajt adtak a látszólagos konfliktusoknak. Ilyen kérdés volt az orosz propagandán belül Ukrajna NATO-tagsága. Tehát a szó teljes értelmében részt veszünk a NATO intézményi alakításában, és értelemszerűen ezzel a kontinens minden biztonsági szempontja érvényesül.

A NATO-nak is rendkívül hasznos Ukrajna megjelenése. Az országnak ugyanis tapasztalt és cselekvőképes állománya van, amely sok feladatot meg tud oldani válság esetén, Európában vagy máshol. Ezeket a feladatokat ma lényegében az Egyesült Államok látja el, európai kontingens alig van. A partneri Ukrajna viszont nagyon alkalmas lehet erre az Egyesült Államok mellett. Ez hosszú időre mérsékelné a globális feszültségeket. Ezek ugyanis megnövekedtek azután, hogy Oroszország ha szabad ezt a kifejezést használnom, megnyitotta a pokol kapuját.

Ugyanis most sok labilis politikai rezsim, amely csak az erőszak révén remélheti, hogy képes versenyre kelni másokkal, azért kíséri nagy figyelemmel Oroszországot, mert

abban bíznak, hogy ha ilyen méretű expanzió után nincs felelősségre vonás, akkor ők maguk is megindulhatnak saját területi igényeikért.

Ehhez csupán az kell majd, hogy megszerezzék Oroszország jóváhagyását, és akkor az orosz ernyő alatt a folyamat el is indul. Már látjuk jeleit, ennek a gonoszságra épülő szövetségnek: Oroszország, Észak-Korea, Irán. Ez rengeteg újabb háborúhoz, terrorista akcióhoz vezethet.

A katonai támogatásokkor főként Amerikáról van szó, de mi a helyzet az európai hadiiparral?

Sok ország küld fegyvert Ukrajnának, de ami az európai hadiipart illeti, annak finanszírozása elmarad az amerikai mögött. Most világossá vált, hogy az ágazatra eddig fordított szűkösebb források nagy problémát jelentenek, így a beruházások megindultak. Az európai fegyverszállítás szándékával kapcsolatos kérdés tehát eldőlt, de idő kell ennek felpörgetéséhez.

Emellett nagyon fontos közös vállalatokat létrehozni a hazai termelés felfuttatására. Sehol ekkora tapasztalat nem gyűlt össze a nyugati fegyverek éles bevetéséről, mint itt, ami a nyugati hadiiparnak is jelentős segítség a további fejlesztéseknél. Nem a nyilvános bejelentéseken múlik. A lényeg, hogy fel kell gyorsítani a szállítási logisztikát, növelni a mennyiséget és befektetni a hadiiparba. Ez lesz a visszatartó erő, amely a NATO-tagság mellett garanciát adhat a biztonságra. Nemcsak Ukrajnának, de Európának is.

Várnak újabb bejelentést a nyugati fegyverek területi korlátozásainak feloldásáról?

Nem látom értelmét, hogy ezeket a hozzájárulásokat nyilvános bejelentések útján tegyék meg. Elég ezeket informális megbeszéléseken megtárgyalni, és ezután csupán biztosítani kell a megfelelő mennyiséget. A többi már a harcmezőn dőljön el.

A nagyobb hatótávolságú eszközök, amelyeket jelenleg bevetünk, ukrajnai gyártmányok. Vannak ukrán drónok, rakéták, 700-1000 kilométeres hatótávolsággal is, de ebből nincs elég. Ez is érzékeny hatást fejt ki, de többre van szükség. Egész más a helyzet, ha az ukrán határ mentén, orosz területen, 250-300 kilométeres távolságban, nem is kell messzebbre menni, képesek vagyunk megsemmisíteni az utánpótlási vonalakat, a hadiipari termelést, ez nagyon komolyan befolyásolja a helyzetet a harcmezőn.

A háború több mint ezer napja tart, van amit ennek ismeretében másképp tanácsolna a háború elején?

Nem lehet visszamenni az időben. De az talán a tanulság, hogy nem lehet elodázni a döntéseket. Nem szabad azt más generációkra hagyni, és azt gondolni, hogy a kollektív felelőtlenség is megoldás. Ez ugyanis végül mindig vérontáshoz vezet.

Sajnos az európai politikai folyamatokból egyszer csak kikopott a politikai vezetői szerep felvállalása.

Ez a magyarázata egyébként annak is, hogy sok választáson az emberek a rendszeren kívüli, karizmatikus figurákra voksolnak.

Mert tudat alatt az európai választók is érzik, hogy a vezetői minőség nagyon fontos. Ukrajna vezetése erre a szükséges pillanatban készen állt, a háború elejétől. Ha ugyanez a vezetői határozottság 2022 közepén vagy őszén teljes egészében meg lett volna európai barátainkban is, és ennek megfelelően rendelkezésünkre álltak volna azok az eszközök, amelyek mostanra már megérkeztek, akkor ennek a háborúnak már rég vége lenne.