Orbán Viktor a pápánál járt, és vele is a békéről tárgyalt

2024. december 4. – 18:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktort szerdán audiencián fogadta Ferenc pápa a Vatikánban. A kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban azt mondta: „A háború kezdete óta ketten hittünk a békében, a Vatikán és Magyarország. A béke most kézzel fogható közelségbe került. Azért jöttem a Szentatyához, mert a béke esélyét most kell megragadni”.

A kormányfő szerint ehhez a pápa imádságaira és a Vatikát felbecsülhetetlen értékű diplomáciai tapasztalataira egyaránt szükség lesz miközben a világ karácsonyra készül. A miniszterelnök szerint „számos európai vezető a háború folytatása, intenzitásának növelése mellett érvel, ez veszélyes, veszélyes heteket élünk. Amikor a háború továbbterjedhet közösen kell visszatartanunk a világ vezetőit a visszafordíthatatlan döntésektől”. A kormányfő szerint mielőbbi tűzszünetre van szükség.

A magyar kormány által békemissziónak nevezett diplomáciai körút része volt Szijjártó Péter hétfői moszkvai látogatása is, amin feszengve hallgatta, ahogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vele szemben ülve tíz percen át osztja a NATO-t és az EU-t. A nyáron nyugati vezetőkben felháborodást keltett, hogy Orbán Viktor az EU soros elnökségét átvevő ország vezetőként tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, Volodimir Zelenszkijjel, majd pedig Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

A Vatikán közleménye szerint a reggeli pápai audiencia után a magyar kormányfőt fogadta Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Miroslaw Wachowski külügyi államtitkár. Az államtitkárságon folytatott megbeszélésen a felek méltatták a szilárd és gyümölcsöző kétoldalú kapcsolatokat, és elismerésüket fejezték ki amiatt, hogy Magyarországon a katolikus egyház elkötelezett a társadalom fejlődésének és jólétének előmozdítása mellett – közölte a Vatikán.

Az MTI összefoglalója szerint a tanácskozáson kiemelt figyelmet fordítottak az ukrajnai háború kérdésére, különös tekintettel a konfliktus humanitárius következményeire és a béke érdekében tett erőfeszítésekre. Beszélgettek továbbá egyéb, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésről is, köztük a magyar EU-elnökségről, a család központi szerepéről és a fiatal generációk védelméről.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!