Szijjártó feszengve hallgatta, ahogy Lavrov vele szemben ülve 10 percen át osztja a NATO-t és az EU-t
2024. december 2. – 13:36
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn délelőtt fogadta Szijjártó Pétert és négyfős kíséretét Moszkvában, a mintegy negyedórás találkozót élőben közvetítették a magyar külügyminiszter Facebook-oldalán. A megbeszélést Lavrov kezdte, az első 3 percben arról beszélt, hogy Oroszország nagyra értékeli Orbán Viktor „független politikáját”, azt mondta, látják Magyarország őszinte törekvését a béke helyreállításáért, és kifejtette, hogy szerinte tartós növekedés van az orosz és a magyar gazdaságban is.
A videó alapján ezután a magyar külügyminiszter beszélt – körülbelül 3 percig – arról, hogy fokozni kell a magyar kormányzat békemissziójának erőfeszítéseit az ukrajnai háború minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázata miatt, és szerinte nyitva kell tartani a diplomáciai csatornákat.
Ezután újra az orosz külügyminiszter vette át a szót, és a következő, nagyjából 10 percben már nem is adta át Szijjártónak, vagyis csak Lavrov beszélt.
Az orosz külügyminiszter visszatért az ukrajnai helyzetre, és hosszan beszélt arról, hogy aki a béke ellen emel szót, az még a saját népe érdekeit sem képviseli, azt mondta, Kína, Dél-Afrika és több arab ország részéről látnak Orbán Viktor békemissziójához hasonlót.
Lavrov kettős mércéről és az orosz emberi jogokról beszélt
Lavrov ezután arról beszélt, hogy csorbult azoknak az orosz embereknek az anyanyelvhez, valláshoz, információhoz való joga, akiket Kijev terroristának nevezett.
„Azt gondolom, hogy ez az elsődleges oka annak, hogy ezeknek az embereknek a jogait védelmeznünk kell”
– mondta Lavrov, aki rezsimnek nevezte az ukrajnai vezetést. A videón érzékelni lehet a feszült hangulatot, Lavrov szavai közben ezen a ponton Szijjártó Péter nagyot kortyolt a bögréjéből.
„Azt gondolom, hogy a nyugati diplomácia, legyen a NATO, az EU vagy az USA diplomáciája, az emberi jogokra csak akkor terjed ki, ha nem az Ukrajna területén élő oroszokra terjed ki. Mi lesz azokkal az oroszokkal, akik Ukrajna területén élnek, és akiknek a jogai csorbulnak. Ez a fajta hozzáállás, ez a kettős mérce egyenlő egy olyan politikai szándékkal, ami minden orosz ellen irányul”
– mondta Lavrov. Az orosz külügyminiszter szerint ennek elsődleges oka, hogy a NATO egyre inkább keletre húzódna, és szeretné bevonni Ukrajnát a szövetségbe.
„Ez a kontextus közvetlen katonai fenyegetést jelent Oroszország számára”
– mondta az orosz diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Asztanában kifejezte, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása nem elfogadható Oroszország számára.
Lavrov: Aggasztó, amit nyugatról hallunk
„Azt gondoljuk, hogy ez az elsődleges oka a kirobbant konfliktusnak, célunk az Orosz Föderáció biztonságának biztosítása, az Ukrajna területén élő emberek jogainak biztosítása, az ENSZ alapítóokiratának 1. cikke alapján. Bízom benne, hogy akik a béke barátai, figyelembe veszik ezeket a szándékokat, ezeket a törekvéseket”
– mondta Lavrov. „Aggasztó, amit hallunk Brüsszelből, Londonból, Párizsból, mely szerint Ukrajna számít a fegyverszünetre, szüksége van a fegyverszünetre, pontosan azért, hogy további fegyverszállítmányokkal tudják megerősíteni, hogy Ukrajna szusszanni tudjon” – tette hozzá az orosz külügyminiszter, aki szerint ez nem a béke felé vezető út, és kifejtette, hogy szerinte az ukrán elnök megvezeti a Nyugatot.
„Aggasztó, hogy követik Zelenszkij minden egyes szeszélyét, miszerint egy szót sem Ukrajnáról Ukrajna nélkül, de az senkit nem aggaszt, hogy az utóbbi 2,5 évben Oroszországról Oroszország megkérdezése nélkül volt szó” – mondta, majd hozzátette, hogy országa „őszintén készen áll az őszinte és nyitott tárgyalásokra”. Szergej Lavrov szerint ehhez arra van szükség, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hatályon kívül helyezze azt a rendeletet, amely szerint „tilos a putyini rezsimmel szóba állni”.
„Amint az ukrán elnök ezt a rendeletet hatályon kívül helyezi, törvényes alapokon készen állunk megkezdeni a tárgyalásokat”
– zárta mondatát az orosz külügyminiszter.
A videó végén mindkét fél megköszönte a tárgyalást, Szijjártó Péter is annyit mondott oroszul, hogy „köszönöm”.
A magyar külügyminiszter hétfőn délelőtt utazott Moszkvába, a Facebookon azt írta, azért, mert „még jobban fokozni kell a magyar békemisszió erőfeszítéseit”. A 444 októberben azt írta, hogy a magyar külügyminiszter az orosz–ukrán háború kitörése, vagyis 2022 februárja óta összesen 11-szer látogatott az orosz fővárosba, ez alapján a mostani útja a 12. alkalom.
A hazaindulás előtt, a moszkvai reptérről bejelentkezve Szijjártó aztán azt mondta, kimerítő és alapos tárgyaláson van túl Alekszandr Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel és a nagy orosz energiaipari vállalatok vezetőivel. Arról is beszélt, hogy miután az Egyesült Államok szankcionálta a Gazprombankot, amelyen keresztül zajlik a fizetés az orosz energiahordozókért. Azt mondta, hogy jogászaik már dolgoznak azon, hogy az amerikai szankciók által előidézett helyzetet kezelni tudják, és fenntartsák Magyarország orosz energiaellátását.