Találat ért egy szülészeti klinikát Mariupolban, tűzszünetet akarnak Csernobilban, 43 ezren jutottak ki szerdán Szumiból

2022. március 9. – 06:36

frissítve

Találat ért egy szülészeti klinikát Mariupolban, tűzszünetet akarnak Csernobilban, 43 ezren jutottak ki szerdán Szumiból
Önkéntesek főznek katonáknak és civileknek a kijevi frontvonal észak-keleti részén – Fotó: Chris McGrath / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva
  • Hat helyen jelentettek be tűzszünetet szerdára, hogy humanitárius folyosókon kimenekíthessék a civileket. A helyzet felemás, Irpinyből például sokan eljutottak Kijev belvárosába, a mariupoli folyosót viszont folyamatosan ágyúzzák az oroszok. A városban egy gyerekkórházat is direkt találat ért Zelenszkij szerint.
  • Szerda esti közlés szerint 24 óra alatt 48 ezer civilt sikerült evakuálni Ukrajnából.
  • Szerda éjjel az oroszok tovább támadták Szumit és környékét, egy gyerek is meghalt.
  • Az ukrán atomenergetikai vállalat szerint Csernobil összes nukleáris létesítménye áramellátás nélkül maradt. Bekapcsolták a vészhelyzeti dízelgenerátorokat, de az üzemanyag csak 48 óra folyamatos működésre elegendő. Az ukrán külügyminiszter tűzszünetet akar, hogy helyreállítsák az áramellátást. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a történtek nincsenek kritikus hatással az atomerőműre.
  • Még nem teljesen biztos, de úgy tűnik, megtartják az orosz és az ukrán külügyminiszter csütörtöki törökországi találkozóját. A háború kirobbanása óta ez lehet a legmagasabb szintű diplomáciai megbeszélés, még ha Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter nem is fűz sok reményt a megbeszéléshez.
  • Az orosz erők eddigi legnagyobb sikere a Krím és Odessza között félúton fekvő Herszon elfoglalása, ahol mindennaposak az ukránok tüntetései.
  • Az oroszok azt állítják, hogy egy márciusra időzített, a Donyec-medence szakadár köztársaságai elleni támadást előztek meg az Ukrajna elleni háborújukkal.
  • A napokban felmerült, hogy Lengyelország Mig-29-es vadászgépekkel segítené Ukrajnát, a NATO vezetői és most Németország sem tartja ezt túl jó ötletnek.
  • Az Európai Unió újabb szankciókat fogadott el Oroszország ellen, a szankciók 160 oligarchát és felsőházi tagot, három belarusz bankot, a tengerészeti technológiák exportját és a kriptovalutákat érintik.
  • Az amerikai képviselőház szerda estre jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely 13,6 milliárd dollárt különítene el az orosz-ukrán háború bizonyos költségeire.

A holland sör a legújabb márka, ami kivonul az orosz piacról. Beszüntetik a Heineken forgalmazását, gyártását, reklámozását is Oroszországban. A cég szerdai közleménye kitért arra, hogy világos különbséget tesznek az orosz vezetés tettei és az ő oroszországi munkavállalóik között, az utóbbiaknak – és a családjaiknak – a támogatását alapelvként kezelik, amikor a továbbiakról döntenek. (CNN)

Itt találja frissülő cikkünket arról, hogy mely cégek hagyták el eddig az orosz piacot az ukrajnai invázió miatt.

Zelenszkij elnök felesége, Olena Zelenszka most először állt a nyilvánosság elé: kiadott egy nyílt levelet – ahogy magyarázta, ezzel szeretne válaszolni egységesen a nemzetközi média hozzá címzett interjúkérelmeire.

A levélben a háború borzalmait sorolja, ahogy fogalmaz, tanúságot tesz róluk. Kijelenti, hogy a megszállás valójában békés civilek legyilkolása, ír a lakosság szenvedéseiről, a gyerekáldozatokról, többekről név szerint.

„Ha Oroszország még egyszer azt állítaná, hogy nincs háború a polgári lakosság ellen, én leszek az első, aki kiáltja majd ezeket a neveket” – írja.

Az ukrán first lady megköszönte a nemzetközi közösségnek az eddigi segítséget, de megismételte a férje kérését a repüléstilalmi zónára vonatkozóan.

„Ha nem állítjuk meg Putyint, aki nukleáris háború indításával fenyeget, nem lesz biztonságos hely a világban semelyikünk számára”

– áll Zelenszka levelében.

A Portfolio friss cikke szerint az orosz és az ukrán turisták gyakorlatilag eltűntek Magyarországról, de nemcsak ezekből az országokból, hanem máshonnan is kevesebben jönnek, mert félnek a szomszédban dúló háborútól. A konfliktus vesztesei éppen emiatt eddig az olyan gyógyászati turizmusra szakosodott üdülőhelyek, mint Hévíz és Hajdúszoboszló – az idős, gyógyulni vágyó turisták közül sokan mondták le az útjaikat. A többi vidéki városban a belföldön utazók miatt normális a vendégszám, a budapesti hotelekben pedig még nagyobb is a forgalom a tehetősebb ukrán menekültek miatt. A cikk szerint összességében

a három tavaszi hónapban tízezerrel kevesebb vendégéjszakával számolhatnak a szállodák az orosz–ukrán háború miatt.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a lapnak azt is elmondta, hogy a háború hatására még tovább emelkedő energiaárak is nyomasztják a szektort; aki a mostani világpiaci áron vásárol földgázt, annak nem egyszerű kigazdálkodnia az energiaszámlákat. A helyzeten a gyenge forint sem segít, az euróárfolyam az utóbbi napokban a 400 forintos lélektani határt is elérte, és bár azóta erősödött a magyar valuta, stabilnak továbbra sem lehet nevezni. Ezen a fronton még az is problémát jelenthet, hogy Oroszország korábban azzal fenyegetőzött, hogy az orosz olaj szankcionálása esetén minden nyugati exportot beszüntet, kedden pedig az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is komoly szankciókat vetett be, előbbi az orosz földgáz importját is teljesen beszüntette.

Jelentősen csökkenhet a következő hónapokban Oroszország olajtermelése a bevezetett szankciók hatására az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) szerint. Úgy becsülik, hogy az orosz termelés februárban napi 11,3 millió hordó kőolaj volt, és ez márciusban 0,25 millió, áprilisban pedig 0,5 millió hordóval csökkenhet. Az átmeneti csökkenés oka szerintük részben az lesz, hogy a szállítással foglalkozó cégek egy része inkább kivár a már érvényben lévő szankciók és az esetleg újabb megszorítások miatt.

Miközben az orosz kőolajtermelés és exportkapacitás továbbra is elérhető lesz, komoly bizonytalansági tényezővé lépett elő, hogy hogyan és milyen mennyiségben tudnak majd egyes országok kőolajat és olajterméket importálni. Az EIA előrejelzése szerint az export visszaesése mellett az olajtárolók gyorsan megtelnek, ami miatt viszont vissza kell majd fogni, sőt talán le kell állítani a termelést. A hivatal ezzel együtt úgy véli, hogy összességében sikerül majd exportálni az orosz olaj nagy részét, de időbe telik az új kereskedelmi útvonalak kialakítása és más vevők megtalálása. (MTI)

Joe Biden amerikai elnök kedd délután jelentette be, hogy az Egyesült Államok nem importál többet olajat, földgázt és egyéb más energiahordozókat Oroszországból.

Az oroszok kedden humanitárius folyosókat nyitottak a számukra kulcsfontosságú ukrán városokból. Szumiból a szervezési nehézségek ellenére sikerült ötezer embert kimenteni kedden, ami az első sikeres tömeges evakuáció volt a háborúban, Moszkva pedig újabb tűzszünetet jelentett be szerda reggel. Azt azonban nem lehet kijelenteni, hogy az orosz fél megkönnyíti a humanitárius akciókat, ukrán állítások szerint ugyanis az oroszok a kimenekítési útvonalakat is rendszeresen lövik. Ukrajna szerint az elmúlt egy napban lelassult az orosz támadások üteme, így nem is meglepő, hogy az orosz fél több beszámoló szerint is civil célpontokra lő.

Az érintett városok közül Szumit például kedd hajnalban rakétatámadás érte, amelyben a legutóbbi információk szerint legalább huszonegy civil meghalt. A legfrissebb beszámolók szerint köztük volt a 16 éves Artjom Prijmenko is, aki az egyik legígéretesebb szambós tehetségnek számított az országban. Edzője szerint a fiatal sportoló anyja, az anyai nagyanyja és két öccse is meghalt a támadásban. A szambó egy orosz eredetű katonai birkózás, nem mellesleg Vlagyimir Putyin kedvenc küzdősportja – olyannyira, hogy az elnök korábban megígérte, hogy olimpiai sportot csinál belőle.

Az orosz hadsereg pusztítása egyébként jól dokumentált, a harkivi régióban található Izjum és Szumi esetében is számos képet lehet találni a félig leomlott vagy éppen porig rombolt lakóházakról.

Nem hivatalos átnevezésről van szó: aktivisták szimbolikus gesztusként új utcanévtáblát vittek Washington DC-ben az orosz nagykövetség elé, amin az áll: President Zelensky Way. A tábla alatt kiállították egy listát azoknak a politikai szereplőknek a nevével, akiket megöletett vagy megkísérelt megöletni a Kreml.

Zelenszkij kedd délután a nyugati országok felelősségéről beszélt, és arról, hogy azok az orosz katonák, akik kiadták és végrehajtották a parancsokat, a bíróság előtt fognak felelni. Nézze meg a beszédet magyar felirattal:

A brit védelmi minisztérium legújabb twitteres jelentése szerint a következő a helyzet most Ukrajnában:

  • Folytatódnak a harcok Kijevtől északnyugatra, az orosz erők képtelenek jelentős áttörést elérni.
  • Harkiv, Csernyihiv (az ország északi részén), Szumi (az orosz–ukrán határ közelében, Harkivtól északnyugatra) és Mariupol városát továbbra is körbeveszik az oroszok, és bombázzák őket.
  • Úgy néz ki, az ukrán légierő komoly sikereket könyvelhet el, akadályozzák, hogy az oroszok bármilyen szinten irányításuk alá tudják vonni a légteret.

Az MTI beszámolója szerint Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán arról beszélt, hogy Oroszország a Donyec-medence szakadár köztársaságai elleni átfogó ukrán támadást előzött és hiúsított meg az Ukrajna elleni invázióval, amelyre csak „különleges katonai hadműveletként” hivatkoznak.

A tábornok szerint állítását az ukrán nemzeti gárda titkos dokumentumai bizonyítják, amelyek az invázió során az orosz fegyveres erők birtokába jutottak. Konasenkov azt is hozzátette, hogy „egyelőre nem világos, hogy az Egyesült Államok és a NATO milyen mértékben vett részt az ukrán támadás tervezésében.”

Igor Konasenkov – Fotó: Orosz Védelmi Minisztérium / AFP
Igor Konasenkov – Fotó: Orosz Védelmi Minisztérium / AFP

Az, hogy ez a hivatalos orosz álláspont, nem kifejezetten meglepő, az oroszok már a háború előtt is azt híresztelték, hogy valójában az ukrán fél tervez támadást. Február közepén a kelet-ukrajnai szakadárok jelentették be, hogy szerintük Ukrajna készül általános támadásra, ezért a szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) megkezdi a területén élők kimenekítését Oroszországba. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twitterén akkor „határozottan visszautasította az orosz dezinformációs jelentéseket”, hogy Ukrajna támadó műveletekre vagy pedig szabotázsokra készülne.

Brutálisan nőtt a kereslet Oroszországban a VPN-ek iránt, miután az orosz kormány betiltott több social media felületet, köztük a Twittert, a Youtube-ot és a Facebookot is. Az Axios írja, hogy egy nappal a Facebook betiltása után 1092 százalékkal nőtt Oroszországban a VPN-ek iránti kereslet.

A VPN a virtual private network rövidítése, és gyakorlatilag annyi a lényege, hogy elfedi a felhasználó földrajzi helyhez kötött IP-címét. Így VPN-t használva egy orosz felhasználó Oroszországból is el tudja érni a letiltott oldalakat.

Az egyik legnépszerűbb VPN-szolgáltató, a Surfshark 3500 százalékos forgalomnövekedést ért el az orosz invázió első napján, majd hasonló emelkedést érzékeltek a nyugati közösségi oldalak oroszországi betiltása után is. Hasonlóról számolt be a Proton és az ExpressVPN is.

Oroszországban egyébként legális a VPN-ek használata, de továbbra is törvényellenesnek számít betiltott felületeket látogatni. Az orosz kormány egyébként korábban már 15 különböző VPN-szolgáltatást betiltott. Az Axiosnak megszólaló szakértő szerint a kínai állami cenzúra miatt a VPN-szolgáltatók bármilyen autoriter rezsim ellen fel vannak készülve.

A thaiföldi turisztikai hivatal vezetője szerint körülbelül hétezer orosz turista rekedt Thaiföldön, írja a South China Morning Post. Az orosz turisták az ukrajnai háború miatt bevezetett szankciók áldozatai.

  • Sorra szűnnek meg a járataik, amelyekkel visszautaztak volna Oroszországba;
  • sokan fizetésképtelenné váltak az orosz rubel meggyengülése,
  • a Visa és a Mastercard Oroszországból való kivonulása,
  • illetve a SWIFT-rendszerről való leválás miatt.

A legtöbb turista Phuket, Koh Samui, Pattaya és Krabi környékén ragadt. 2019-ben 1,4 millió orosz turista látogatott Thaiföldre, most januárban pedig nagyjából 23 ezer, ami az országba látogató összes turista egyötödét teszi ki. A Thaiföldön ragadt oroszok fele Phuket városában vesztegel. A város turisztikai hivatalának képviselője elmondta, hogy arra kérték a szállásadókat, hogy csökkentsék az árakat az orosz vendégeiknek, és hosszabbítsák meg a foglalásukat.

Thaiföld egyike annak a 141 országnak, amelyek az orosz katonai csapatok azonnali kivonását követelték Ukrajnából, ezenkívül azonban semmilyen szankciót nem vezetett be Oroszországgal szemben. Az oroszok mellett az ukrán turisták sem tudnak hazamenni, hiszen törölték az Ukrajnába tartó járataikat.

Jóváhagyta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt a javaslatot, amelynek értelmében 1,4 milliárd dollárral segítenék az orosz megszállás ellen harcoló Ukrajnát, írja a Reuters. Az IMF tavaly decemberben 700 millió, tavaly augusztusban pedig 2,7 milliárd dollár támogatást adott Ukrajnának. A most bejelentett 1,4 milliárd dolláros támogatást ezeken felül érkezhet.

Ukrán híradások szerint szerda reggel megszólaltak a szirénák Kijev, Csernyihiv, Lubnyi, Poltava és Vaszilkiv településeken, számol be a BBC. Egyelőre nincs hír arról, hogy követte-e támadás a figyelmeztetést.

Kedd késő esti, illetve szerda éjjeli hír, hogy felfüggeszti működését Oroszországban a Pepsi, a Coca-Cola, a Starbucks és a McDonald's is. A McDonald'sek előtt sorok alakultak ki a bejelentés hírére. A Yum Brands is felfüggeszti a tevékenységét, ami azt jelenti, hogy a cégcsoporthoz tartozó Pizza Hutok és KFC-k is bezárnak. A világ legnagyobb zeneipari vállalata, a Universal is csatlakozott a bojkotthoz, és a Ferrari, valamint a Lamborghini sem szállít Oroszországba.

Róluk készített videót az AP. A videó szerint naponta húszan csatlakoznak a harcokhoz, az elsőként bemutatott férfi repülőmérnökként végzett, de miután részt vett a belarusz rezsim elleni tüntetéseken, 2020-ban elhagyta az országot, és Ukrajnába költözött. A másik férfi francia idegenlégiós volt, de már civil életet él. 2015-ben is önkéntesként harcolt Ukrajnában.

Moszkva ismét tűzszünetet jelentett be a támadás alatt álló városokra az orosz állami média jelentései szerint. A humanitárius folyosókat megint Kijevnél, Csernyihevnél, Szuminál, Harkivnál és Mariopulnál nyitják, ez lesz a harmadik ilyen. Az eddigi hasonló tűzszünetek nem hoztak áttörő eredményt, Szumiból sikerült ötezer embert kimenteni tegnap, ez volt az első sikeres tömeges evakuáció. Ukrajna állításai szerint az oroszok a kimenekítési útvonalakat is rendszeresen lövi. (BBC)

Ar oroszok február 24-én, csütörtökön hajnalban indították el a támadást. Ez így most a 14. napja lesz a harcoknak.

Az első napról így számoltunk be.

A keddi percről percre tudósításunkat itt olvashatja vissza.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!