Ezt is megértük: elérte a 400 forintot az euró

2022. március 7. – 10:10

frissítve

Ezt is megértük: elérte a 400 forintot az euró
400 forintos euró egy budapesti pénzváltóban 2022. március 7-én – Fotó: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn folyamatosan gyengült a forint árfolyama, hajnalban már 388,19 forint volt az euró, reggelre pedig a 390-et is átlépte. A gyengülés ezután sem állt meg, sorra dőltek meg a negatív rekordok, 10 óra előtt néhány perccel érte el a 399 forintos határt.

Így jutottunk el oda, hogy 10 óra után 5 perccel már 400 forintba került egy euró.

A forint utóbbi napokban látott gyengülése mögött alapvetően az orosz–ukrán háború áll. Többször is arról számolhattunk be – legutóbb például három napja –, hogy történelmi mélyponton a forint. Értelemszerűen a 400 forintos euró is történelmi csúcsot jelent, ugyanakkor egy lélektani határ is.

A Portfolio cikke szerint a dollár is erősödik az euróval szemben, vagyis a forint a dollárral szemben még jelentősebb gyengülést mutat: 1 dollár már 366 forintba kerül. A régióban a cseh korona és a lengyel złoty is gyengült, de sokkal kisebb mértékben, mint a forint. Mindkét valuta 1 százalék körüli gyengülést mutatott hétfőn.

„Baj van”

– mondta röviden Török Lajos, az Equilor Zrt. vezető elemzője, a forint gyengülése most valóban nagyon gyors, ritkán láthatóan durva volt. A szomszédban háború van, a lengyel złoty és a cseh korona is esett, de a forint ezúttal a złotyhoz képest is nagyobb mértékben gyengült.

Az ok elsősorban technikai, nagyon sok befektetőnek volt pozitív, erősödésre játszó forintpozíciója. Ennek nem feltétlenül a Magyarország iránti bizalom volt az oka, hanem az úgynevezett carry trade. A forintkamatok magasabbak, mint az eurókamatok, ezért a befektetők forintot tartanak, beteszik állampapírba, nagyobb kamatot érnek el, és közben arra játszanak, hogy a forint hátha nem gyengül az euróval szemben.

Ám hétfő reggel ezeket a pozíciókat már nem lehetett megtartani, annyira szakadt a forint, hogy öngerjesztő módon további eladásokat indukált. Bizonyos szinteknél kistoppolta az élet azokat is, akik még 380-nál vagy 390-nél is próbálták tartani magukat. A háború óta azért 360 forintról mentünk el 400 forintig, ezt a sebességet kevesen bírták. Emellett voltak fundamentális okok, az energiaárak még egy nagyot ugrottak felfelé.

Mindenesetre a két óra alatt bekövetkezett 13 forintos gyengülés kényszerlikvidálásokra utal.

Ez a szint nagyon veszélyes, mert rendkívül nehézzé teszi az infláció elleni harcot, az árak begyűrűznek Magyarországra, sőt beszéltünk olyan hazai kocsmatulajdonossal, akinek az italbeszállítója jelezte, hogy áttér az euróalapú árképzésre.

„Ilyenkor a technikai görbék, elemzések sem működnek, annyira rendkívüli az árfolyammozgás” – véli Török Lajos.

Szerinte a złotyval azért tartjuk a lépést. Az MNB eszközei eléggé korlátozottak, ilyen hangulatban nehéz interveniálni, és lehet ugyan, hogy egy brutális kamatemelés megfogná a gyengülést, de egy elhúzódó háború esetén ez is veszélyes, mert a jegybank ezzel ellőné a puskaporát, és még sok nehézség jöhet. Most sajnos a kisebb kamatemelések nem tartanak ki, csak nagyon rövid ideig fogják meg a forint árfolyamát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!