Összeomlás volt pénteken a forint piacán, 387 forinthoz közelített az euró ára

2022. március 4. – 13:32

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába változtatta irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön 4,6-ról 5,35%-ra, a 0,75%-pontos kamatemelés a szerdán történelmi mélypontra süllyedt forint árfolyamának csak egy napig adott erőt.

Pénteken ugyanis már délelőtt a 380-382 forint közötti sávban volt az euró mára, majd kora délután sorra zuhant újabb és újabb történelmi mélypontjára a forint az euróval szemben.

Az euró ára nem sokkal egy óra után érte el a 384 forintot, előbb 384,27, majd 384,67 forinton tetőzött. De csak kis ideig tartott, mert fél kettő után nem sokkal egy újabb ugrással előbb 385,93 forintra nőtt, majd két órakor átlépte a 386 forintos szintet is, és negyed háromkor már

386,64 forint volt az új történelmi rekord.

Ezután némi megnyugvás jött a kereskedésben, az árfolyam visszatért a 385-385,5 forintos sávba.

Mindemellett a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is újabb mélypontokra zuhant pénteken. A dollár ára délután kettőre 352 forint fölé emelkedett, a franké megközelítette a 384 forintot.

Egyes utcai pénzváltóknál már 388 forintért lehet az eurót venni, de a többség 385-386 forintos eladási és 375-377 forintos vételi árfolyamot alkalmaz. A pénzváltóknál a svájci frank ára 380-384 forint, míg a dolláré 351-355 forint között váltakozik.

A Portfolio.hu arról ír, hogy szokatlanul szélesre nyílt az olló a forint piacán a vételi és eladási árfolyamok között, ami a lapnak nyilatkozó devizakereskedő szerint olyankor szokott előfordulni, amikor a befektetők „mindent megvesznek”. Ennek hátterében állhat akár az is, hogy a piaci szereplőik más eszközöket (részvényt, állampapírt) nagy tételben eladnak, de ezt biztosan nem lehet tudni.

Azt viszont igen, hogy az előző napi erősödés után mínuszban van a budapesti tőzsde részvényindexe is, a BUX fél kettő körül 1,7%-os veszteséget mutatott. A vezető részvények közül az OTP ára csekély gyengüléssel 11 ezer forint alá esett, a Richter csaknem 5%-os mínuszban, a MTelekom nullán, míg a Mol csekély pluszban van. A forgalom meghaladta a 19 milliárd forintot, ebből több mint 15 milliárdot az OTP kereskedése adott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!