Moszkva azt állítja, szakadárok elleni ukrán offenzívát előztek meg Ukrajna megtámadásával

2022. március 9. – 11:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán az MTI beszámolója szerint azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a Donyec-medence szakadár köztársaságai elleni átfogó ukrán támadást előztek és hiúsítottak meg azzal, amit ők az Ukrajna elleni orosz „különleges hadműveletnek” neveznek.

A tábornok szerint ezt bizonyítják titkos dokumentumok az ukrán nemzeti gárdától. Ezek – azt állítja – hogy az orosz fegyveres erők birtokába jutottak az invázió során.

Konasenkov szerint az egyetlen tisztázandó kérdés csak az, hogy az Egyesült Államok és a NATO milyen mértékben vett részt az állítólagos ukrán támadás tervezésében.

A moszkvai katonai tárca közzétett egy január 22-i keltezésű iratot, amely szerintük az eredeti példánya egy parancsnak, amelyet Mikola Balan vezérezredes, az ukrán nemzeti gárda parancsnoka adott ki. Eszerint a tábornok elrendelte az előkészítését egy márciusban végrehajtandó támadásnak a Donyec-medence szakadár területei ellen.

Az orosz védelmi minisztérium által bemutatott, ukrán nyelvű parancs a nemzeti gárda 4. operatív dandárja zászlóaljtaktikai csoportja kiképzésének megszervezéséről rendelkezik az ukrán fegyveres erők által végrehajtandó összehangolt harci művelethez. A dokumentumot az ukrán nemzeti gárda észak-kijevi, dél-odesszai és nyugati területi csoportfőnöksége vezetőjének címezték.

Konasenkov állítása szerint a dokumentumon azoknak az eredeti aláírása szerepel, akik az ukrán nemzeti gárda parancsnoksága felelős tisztségviselőiként felelősek a feladatok végrehajtásáért.

A tábornok szerint a parancs az egyik csapásmérő csoportosulás felkészítésének tervét részletezi a Donyec-medencei támadásokra. Azt mondta, hogy a nemzeti gárda alegységeit annak a 80. önálló légi rohamdandárnak az alárendeltségébe sorolták át, amelynek felkészítésében 2016 óta amerikai és brit kiképzők vettek részt Lvivben, a NATO-szabvány szerinti képzési programok keretében. Az átsorolással kapcsolatos feladatokat február 28-ig kellett végrehajtani.

Konasenkov külön beszélt arról is, hogy a parancs szerinte hangsúlyozottan foglalkozik a személyi állomány gondos kiválasztásának, pszichológiai kivizsgálásának és magas szintű motiváltságának kérdésével, az egyik pont például megtiltja az olyan nemzeti gárdisták bevetését, akiket nem találtak elég késznek kockázatot vállalni.

Az, hogy ez a hivatalos orosz álláspont, nem kifejezetten meglepő, az oroszok már a háború előtt is azt híresztelték, hogy valójában az ukrán fél tervez támadást. Február közepén a kelet-ukrajnai szakadárok jelentették be, hogy szerintük Ukrajna készül általános támadásra, ezért a szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) megkezdi a területén élők kimenekítését Oroszországba. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twitterén akkor „határozottan visszautasította az orosz dezinformációs jelentéseket”, hogy Ukrajna támadó műveletekre vagy pedig szabotázsokra készülne.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!