Itt a Telex harmadik átláthatósági jelentése

Legfontosabb

2021. december 20. – 15:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva



Eltelt újabb fél év, és ahogy ígértük, ismét részletesen beszámolunk a Telex fejlődéséről és pénzügyi hátteréről.

Mivel elsősorban támogatóink tartják el a Telexet, fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen és átláthatóan beszámoljunk nekik (és mindenkinek) arról, mennyi pénzünk van, és azt mire költjük. Aki támogatni szeretne minket, és megteheti, itt tudja megtenni, pár kattintás az egész.

Ahogy az első és a második átláthatósági jelentésünkben is írtuk: Magyarországon nem számít megszokottnak, hogy egy médiavállalkozás (vagy bármilyen vállalkozás) a törvényben előírtnál részletesebben számoljon be arról, mennyi pénze van, és azt mire költi. Mivel azonban a mi történetünk sem szokványos, és a pénzt, amiből a Telexet működtetjük, jórészt a támogatóinktól kapjuk, számunkra evidens, hogy nyilvánosságra hozzuk gazdálkodásunk részleteit, és hogy milyen terveink vannak.

Mert ez nemcsak a mi sztorink, hanem azoké is, akik támogatnak minket.

Tavaly novemberben és idén júniusban közöltünk eddig átláthatósági jelentéseket – nézzük, mi történt a legutóbbi részletes beszámolónk óta!

Rangos újságíródíjakat nyertünk

Szeptemberben a Telex szerkesztőségének ítélte a Konrád György-díjat az Európai Duna Akadémia és a Duna Térség és Közép-európai Intézet. A díjat szerkesztőségünk a demokráciáért, a sajtószabadságért és az emberi méltóságért végzett munkájáért kapta. A Konrád György-díjat és az azzal járó ötezer eurót Dull Szabolcs és Munk Veronika vette át Németország budapesti nagykövetségén.

Munk Veronika és Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztői a szerkesztőség nevében átveszik a Konrád György-díjat az Európai Duna Akadémia kuratóriumának tagjaitól – Fotó: Német Nagykövetség Budapest
Munk Veronika és Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztői a szerkesztőség nevében átveszik a Konrád György-díjat az Európai Duna Akadémia kuratóriumának tagjaitól – Fotó: Német Nagykövetség Budapest

Minőségi újságírásért járó díjat kapott Bolcsó Dániel kollégánk, aki koronavírus-gyorstalpalót írt, megosztott Minőségi Újságírás Díjat kapott Földes András kollégánk az afganisztáni riportsorozatáért, aztán Fejlesztési Újságíró Díjat is nyert ugyanezzel a sorozattal.

A Telex munkatársai nyerték el a Hégető Honorka-díj fődíját azzal a dokumentumfilmjükkel, amelyben azt mutatták be, hogyan kerül rengeteg hulladék a Tiszába a folyó kárpátaljai szakaszán, majd ez hogyan jut át a határokon.

A Telex díjazott munkatársai: Simor Dániel, Bődey János, Lengyel-Szabó Péter, Kolozsvári Tímea és Nyilas Gergely – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
A Telex díjazott munkatársai: Simor Dániel, Bődey János, Lengyel-Szabó Péter, Kolozsvári Tímea és Nyilas Gergely – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Látogatottsági rekordot döntöttünk a nyáron

A Telex – habár még alig egyéves – igen hamar nagyon látogatott híroldallá vált Magyarországon, naponta sok százezer olvasónk van. 2021 augusztusában volt a leglátogatottabb napunk: 868 632 egyedi olvasó volt kíváncsi egyetlen nap a Telexre, ennyien jöttek, jöttetek hozzánk tájékozódni. Aznap mi lettünk az egész magyar internet második legolvasottabb híroldala. (Az összes hozzánk érkező kattintás száma pedig több mint 3 millió volt.)

Miért érdemes olvasni a Telexet?

Múltkor is írtuk: a gyors hírszolgálatásunk mellett ugyanilyen büszkék vagyunk a dolgok hátterét alaposabban bemutató cikkeinkre, videóinkra. Az elmúlt fél évben is volt mire büszkének lennünk.

Óriási, napokon át nyúló hírfolyamban számoltunk be a meglepetéseredménnyel végződő ellenzéki előválasztás fordulatairól, elő- és visszalépéseiről: a percről perce tudósítások, elemzések, videós kampányriportok sora mellett örültünk, hogy élő műsorral is tudunk jelentkezni, amelyben Török Gábor politológus mellett a főszereplő politikusokat is tudta kérdezni Fábián Tamás.

A veszélyes helyekhez kétségkívül vonzódó kollégánk, Földes András egyszemélyes stábként kiment Afganisztánba, hogy első kézből láthassuk, mi a helyzet az amerikai csapatkivonás után: a cikksorozatát már olvashattuk, nemsokára bemutatjuk az afgán helyzetről készült filmjét is.

Kiemelten kezeltük az elmúlt hónapok egyik legnagyobb hatású és legtöbb kérdést felvető ügyét, a Pegasus-ügyet. Az újabb és újabb célpontokról szóló cikkeket a Direkt36 oknyomozó csapata elsőként a Telexen közölte és közli. De fontosnak tartjuk a saját újságíróink tényfeltárását is például arról, kik és miért járnak tárgyalni a miniszterelnöki főhadiszállásnak számító Karmelitába.

A Telexmagyarázók, a Telextárcák, a Lájkbajnokságok, a mindennap jelentkező Észkombájn sorozatunk mellett igyekeztünk bizonyos témákban jobban elmélyülni: Komplex cikkekben hosszabban foglalkoztunk a Budapest fölé magasodó Mol-toronnyal, a Velencei-tóból el-eltűnő vízzel, az egymillió forintos balatoni vendéglátós-fizetések legendájával, de a sportolók bántalmazásával, illetve a vadászat és a politika kapcsolatával is.

Büszkék vagyunk hazai és nemzetközi együttműködéseinkre

Jó pár szuper tartalmi együttműködésünk született az utóbbi fél évben is, köztük több külföldi lappal és újságírócsoporttal is, ugyanis fontosnak tartjuk, hogy a Telex itthon és a nemzetközi színtéren is a legjobbakkal dolgozzon.

Ezek az együttműködések születtek a legutóbbi beszámolónk óta:

  • Rögtön a Pegasus-ügy felderítésekor a Telexre is beköltöztek a Direkt36 oknyomozó központ cikkei. A Direkt36 már azelőtt is számos, nagy visszhangot kiváltó ügyet tárt fel az Orbán család üzleteitől kezdve a budapesti Fudan Egyetemmel kapcsolatos állami gigahitelen át a magyar–német kapcsolatok hátteréig.
  • Az EU-val kapcsolatos interjúink és elemzéseink megjelennek a Visegrad Insight közép-európai elemzőplatformon és az Euractiv híroldalon is.
  • Az Investigate Europe tényfeltáró nemzetközi csapat cikkei is a Telexen jelennek meg egyedül a hazai lapok közül.
  • Az erdélyi magyar Transindexszel és a szlovákiai magyar Új Szóval is dolgoztunk közös, határokon átívelő témákon az International Press Institute NewsSpectrum elnevezésű pályázatának keretein belül.
  • A Telex az egyedüli magyar résztvevője a 17 különböző ország bevonásával zajló Europe Talks nevű gigaeseménynek, amelynek célja, hogy Európa-szerte több tízezer ember folytasson határokon átnyúló vitákat megosztó, de nagyon is aktuális politikai témákban. Méghozzá teljesen idegenekkel, olyanokkal, akiknek nagyon-nagyon eltérő véleményük van az adott kérdésekben.
  • A Deutsche Welle német közszolgálati média videói rendszeresen megjelennek a Telexen magyarul.
  • A független, nemzetközi kutatókból és újságírókból álló Bellingcat oknyomozó csoport a Telexen közölte magyarul a fociultrákról szóló riportját.
  • 2021 szeptemberétől heti rendszerességgel megjelennek a felületünkön a Holdblog gazdasági elemzései, amelyeket a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés keretében közlünk.
  • A vallás és a mindennapi élet kapcsolódásairól a Szemlélek magazin közöl véleménycikksorozatot a Telexen, autós témákban pedig az Alapjárat Magyar Autós Közösség helyezi képbe az olvasóinkat.

Gyakornokprogramot indítottunk, tíz tehetséges fiatal újságíró kezdett el a Telexben tanulni és dolgozni

Magyarországon rossz bőrben van a szabad sajtó, az elmúlt tíz évben egyre csökkent a hatalmat korrekten ellenőrző szerkesztőségek száma, és egyre több az olyan újság, rádió és tévé, amelynek tulajdonosai kötődnek a politikához, politikusokhoz. A Telex nem ilyen, legfőbb értékeink a korrektség, a kritikusság, a kíváncsiság és az átláthatóság. Olyan gyakornokokat kerestünk, akik szívesen tanulnak tőlünk és viszik tovább értékeinket. Több mint ötszázan jelentkeztek a felhívásunkra, és tíz tehetséges fiatalt vettünk fel a fizetett gyakornoki pozíciókra háromkörös válogatási folyamat végén.

A Telex gyakornokai Munk Veronika főszerkesztővel, Csatári Flóra Dóra és Körömi Csongor újságírókkal, a program mentoraival – Fotó: Németh Péter / Telex
A Telex gyakornokai Munk Veronika főszerkesztővel, Csatári Flóra Dóra és Körömi Csongor újságírókkal, a program mentoraival – Fotó: Németh Péter / Telex

És mivel a Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson sztorikat az olvasóinak, Budapesten kívüli tudósítókat is képzünk a programban, nekik a képzés ideje alatt lakhatást is biztosítunk a fővárosban. Így a Telex Győr és Szeged után Pécsen és Debrecenben is jelen lesz helyi kollégákkal.

A program idén indult, és kilenc hónapig tart – minden gyakornoknak egy tapasztalt telexes újságíró a mentora, aki szoros emberfogásban segíti fejlődését. A személyes, támogató mentoráláson kívül heti csoportos gyakorlati képzésben is részt vesznek majd gyakornokaink, amelyet telexes újságírók tartanak.

A gyakornokprogram létrejöttéhez hozzájárultak: a Telex támogatói, a finn Helsingin Sanomat Foundation, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és a Holland Királyság budapesti nagykövetsége. A programot nonprofit szervezetünk, a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. irányítja, amelynek tulajdonosai Munk Veronika és Dull Szabolcs főszerkesztők, valamint Kárpáti Márton ügyvezető.

Elindult a Telex Shop

Októberben elindult a Telex Shop, a Telex online áruháza, ahol telexes pólót, táskát, maszkot, füzetet, vagyis mindenféle, hozzánk kötődő termékeket lehet megvásárolni, ezzel is támogatva a működésünket. A boltot ezen a linken lehet elérni, és érdemes mielőbb bevásárolni, mert olyan kollekciókban gondolkodtunk, amelyeket csak addig lehet megvenni, amíg tart a készlet.

A Ne hallgassunk! és a telexgépes kollekció téli darabjai már elérhetőek a Teles Shopban – Fotó: Huszti István / Telex
A Ne hallgassunk! és a telexgépes kollekció téli darabjai már elérhetőek a Teles Shopban – Fotó: Huszti István / Telex

Az indulásra három kollekcióval készültünk. A Ne hallgassunk! kollekció azért született, mert a Telex történetének szimbolikus kifejezése a „Ne hallgassunk!”, a T betűs és a telexgépes kollekció pedig természetesen eléggé adta magát. A webshopban kapható termékek megvásárlásával a munkánkat támogatod, ezért a termékek árazása is ennek megfelelően alakul.

Megjelent a Telex első könyve

Október azért is volt fontos nekünk, mert nem sokkal az első szülinapunk után megjelent A fukusimai búvár és más novellák című kötetünk, amely a Telextárcák sorozatból válogatott írások mellett öt, eddig még sehol nem publikált novellát is tartalmaz.

„Gyerekkori álmok, édes és keserű múltidézés. Rettegő nők. Kézműves sörrel találkozó közmunkások. Egy fahíd, amiről nem tudjuk, elválaszt vagy összeköt.” Az antológiában összesen huszonhárom kortárs író huszonnyolc novellája olvasható. A szerzők között ott vannak a kortárs magyar prózairodalom legismertebb szerzői, köztük A fehér király című regényével világhírűvé lett Dragomán György vagy a közelmúltban svájci irodalmi díjban részesült Bán Zsófia. A kötetet a Telex Shopban most azonnal meg is rendelhetik.

Van szerkesztőségi irodánk

A Telex az indulása után bő egy éven keresztül egy Frankel Leó úti lakásirodában működött. A szerkesztőségünk méretéhez képest kifejezetten kicsi volt, a kollégáink körülbelül negyede fért el benne, ennyien egyszerre a járvány miatt szinte soha nem is voltunk bent. De már nagyon együtt akartunk lenni, így hosszas keresés után megtaláltuk az ideális irodát a Múzeum körúton.

Az új szerkesztőségünket nem hagyományosan rendeztük be, nemcsak arra koncentráltunk, hogy bárki tudjon bent cikket írni, hanem hogy legyenek szobák, amelyekben akár egy rovatnyi ember is elfér, illetve olyan sarkok, ahol kényelmesen megbeszélhetjük egy kávé mellett, mi legyen az újságban. És nem mellékesen olyan irodát kerestünk, ahol a konyha is nagy, hiszen mindig a konyhában zajlik a legnagyobb élet. Kaptunk még emellé dupla vécés fürdőszobákat és egy csigalépcsőt is, amit folyamatosan imádunk – ugyanis az iroda rögtön kétemeletes.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Igyekeztünk a beköltözésnél spórolni: a bútorok nagy részét már más irodákban használták, és amit lehetett, magunk cipeltünk fel. Egyre edzettebbek vagyunk, hiszen nincs lift.

Fejlődünk, fejlesztünk

A Telex főként olvasói támogatásokból tud működni, fejlődni. Fontos célunk az is, hogy megfelelő tartalékaink legyenek egy esetleges politikai támadás esetére. Ezért is fontos, hogy

aki teheti, támogassa a munkánkat, ide kattintva ez nagyon egyszerű.

Az elmúlt hónapokban is rengeteg fejlesztést hajtottunk végre. Ezeknek egy része az olvasóinknak is látványos dolog volt, de az igazán nagy munkák a motorháztető alatt történtek, hogy a Telex háttérrendszerei technológiailag minél jobbak legyenek, hogy az olvasóinkat minél gyorsabban, minél stabilabban és minél jobb minőségben tudjuk kiszolgálni.

Nem részleteznénk mindent, de volt a listában a képek optimalizálásától kezdve az apróbb applikációs működési javításokon át a támogatói rendszerünk átláthatóbbá tételét szolgáló fejlesztésekig mindenféle dolog.

Az olvasóink az utóbbi fél évben a látványosabb fejlesztéseink közül a foci-Eb-re és az olimpiára továbbfejlesztett percről percre közvetítésünkkel és a sportközvetítésekhez kapcsolódó egyéb újításainkkal találkozhattak (például eredményjelző csík a focimeccsek alatt, éremtáblázat az olimpián stb.). A két nagy sportesemény és az őszi előválasztás miatt a nyarunk nemcsak tartalmi, de fejlesztési szempontból is igen sűrű volt. Az előválasztásra mobiltelefonra – így olvassák a legtöbben a Telexet – optimalizált előválasztási térképpel jelentkeztünk. Itt szintén nagyon fontos háttérmunkálatokat végeztünk el, hogy a 2022-es választások eredményvárását minél jobb minőségben tudjuk majd megoldani.

Természetesen jövőre sem állunk le a fejlesztésekkel. A választásokra nagy erőkkel készülünk, nemcsak térképünk, de választási mellékletünk is lesz, a percről percre közvetítéseink motorját is tovább okosítjuk. Ezeken felül várható a közeljövőben a címlapunk teljes megújítása, valamint az applikációnk is kap majd az év első felében egy nagyobb frissítést, amiben hasznos új funkciók érkeznek majd. Igen, természetesen a fájóan hiányzó kereső is.

Jövőbeli terveink

Tavaly születtünk, és egy év alatt szépen megnőttünk, de nem állunk meg. Szeretnénk jövőre is mindennap, hétfőtől vasárnapig, hajnaltól éjszakáig a lehető legjobb, legérdekesebb tartalmakkal szolgálni. Mozgalmas tavasz elé nézünk, hiszen minden bizonnyal egyre jobban felforrósodik a választási kampány, ennek minden fontos rezdülését megírjuk, megmutatjuk, megmagyarázzuk, majd következik maga a választás, amelynek eredményeiről, következményeiről természetesen elég alaposan beszámolunk. De nem csak választás lesz, szeretnénk jövőre más területekből, a mindennapjainkat érintő kérdésekről is minél többet megvilágítani, és nagy vágyunk, hogy a vidéki és határon túli érdekességek is minél látványosabban megjelenjenek az oldalon.

A Telex hatékonysága és tartalmi bővülése érdekében januártól átszervezzük a vezetői pozíciókat. Üzletfejlesztési, stratégiai és marketingigazgatóságot hozunk létre, amit Kárpáti Márton ügyvezető vezet majd. Dull Szabolcs és Munk Veronika pedig továbbra is szorosan együttműködve, egymást kiegészítve dolgozik, csak a korábbitól eltérő felállásban. Január elsejétől Dull Szabolcs a Telex főszerkesztője, Munk Veronika alapító főszerkesztő pedig tartalomfejlesztési vezetőként felel a Telex fejlődéséért.

Jelenleg 71-en dolgoznak nálunk munkaviszonyban, 24 emberrel van vállalkozói szerződésünk. Szerencsére a támogatóink jóvoltából bővülni tudtunk, erősödött a newsroom- és a fotórovatunk.

EZEK A VAN MÁSIK KFT. PÉNZÜGYI ADATAI AZ INDULÁSTÓL 2021. OKTÓBER VÉGÉIG

2020. 07. 31. – 2021. 10. 31.ezer Ft
Árbevétel (előfizetési díjak, hirdetések):329 746
Támogatások, pályázatok, sajtódíjak:1 159 297
Banki kamatok, árfolyamnyereségek:158
Anyagköltség:8 817
Tartalom (külsősök, hír- és képügynökségek) + médiaszolgáltatások58 491
Utazási költségek3 124
IT-szolgáltatások23 334
Kommunikációs szolgáltatások (internet, telefon)5 088
Bér, bérjellegű költségek és járulékok574 745
Működési költségek (bérleti díj, rezsi, nyomtatás stb.)44 716
Pénzügyi kiadások (ügyvéd, könyvelés, bérszámfejtés, IPA, hozzájárulások)13 817
Egyéb kiadások (pl.: biztosítások, bankköltségek, bankkártyajutalékok):27 279
Értékcsökkenés (havi elszámolás):14 509
EREDMÉNY (2021. év végi adók és korrekciók nélkül):710 961
Beruházások (CAPEX):40 666

Itt a nonprofit kft.-nk átláthatósági jelentése is

Gyűlnek az adományok és a pályázati pénzek a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft.-ben is, amelyet Munk Veronika, Dull Szabolcs és Kárpáti Márton az év elején azért hozott létre, hogy független magyar nyilvánosságot és a sajtószabadság érvényesülését támogassa. Október 31-ig 236 730 euró, illetve 4 274 056 forint bevétele volt a cégnek adományokból és pályázatokból, amit természetesen arra fordítunk, hogy a Telex által is képviselt értékrend, a korrekt, kritikus, kíváncsi újságírás minél meghatározóbb legyen a magyar nyilvánosságban: ebből a pénzből finanszírozzuk például a decemberben induló gyakornokprogramunkat.

Természetesen a nonprofit kft.-nk is átláthatóan működik, ezért fontosnak tartjuk, hogy mindenki lássa itt, milyen bevételeink és kiadásaink vannak.

2021. 02. 05. – 2021. 10. 31.

Bevételek:

  • A cseh Economia kiadóvállalat alapítványa: 200 000 euró (március 22.)
  • Az amerikai nagykövetség „small grants” pályázata: 4 274 056 forint (október 1.)
  • A finn Helsingin Sanomat alapítványi támogatása: 28 000 euró (október 7.)
  • A holland állam Human Rights Fundja: 5940 euró (június 8.)
  • Egyéb adományok (főként svéd és finn magánszemélyek adományai):  2790 euró

Kiadások:

Banki díjak, ügyvédi költségek, könyvelői díjak, adminisztrációs díjak: 20,63 euró és 381 459 forint

A Telex első átláthatósági jelentése itt olvasható.

A Telex második átláthatósági jelentése pedig itt található.

A Telexet itt lehet támogatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!