Az egymillió forintos balatoni vendéglátós-fizetések legendája

Richárd, mint szinte minden büfés, a súlyos munkaerőhiányt említi először, ha a balatoni helyzetről kérdezik. Pontosabban ember még csak lenne, de olyan munkavállalót nehéz találni, akinek megfelelő a hozzáállása, munkamorálja és a tudása is.

„Volt olyan eset, amikor láttam, hogy már rég elmentek az egyik asztaltól, és szóltam az akkor nálunk dolgozó egyik embernek, hogy legyen szíves, takarítsa le az asztalt, amit meg is tett. Kicsit később megint szóltam neki, hogy azóta már két másik asztaltól is elmentek a vendégek, azokat miért nem szedi le, amire azt válaszolta, hogy azért, mert »azt nem mondtad«️.”

Richárd szerint már a szakképzés minőségével is komoly gondok vannak, egyszer meghívták az egyik szakképző iskola vizsgájára, ami nagyon kiábrándító volt neki, egy idő után már kínjában nevetett a vizsgázók teljesítményén. Annyira elege van a helyzetből, hogy még körülbelül három szezont végigcsinál, de utána lehúzza a rolót a strandon, és inkább elindít egy kicsi éttermet, ami egész évben nyitva van, és amit csak néhány, bevált alkalmazottal is tudnak csinálni.

A tapasztalatai egyáltalán nem kivételesek, éppen ellenkezőleg: a vendéglátósok általánosságban ilyen gondokkal küzdenek.

Hajni például az északi part legnagyobb strandján, Balatonalmádiban, a strandon üzemeltet egy büfét, és ő is azt mondta, nagyon nehéz megfelelő alkalmazottakat találni. A pultban csak ő és a férje áll, mást nem is enged oda, de nem azért, mert nem bízik meg bennük, hanem mert „nem tudják úgy csinálni, mint mi, én már 17 éve állok ebben az ablakban”. És azért sem, mert rengeteg törzsvendége van, akik nyaranta visszajárnak ide, és „ha nem látnak a pultban, azonnal kérdezgetik a férjemet, hogy »és a szöszi hol van?«️.”

Beszéltünk a strand egy másik büféjében is egy vállalkozóval, aki szintén évtizedek óta vezet egy büfét, de azt kérte, a nevét ne írjuk le. A mondatai ismerősek: szerinte sok jelentkező alapvető dolgokkal nincs tisztában, és csapnivaló a megbízhatóságuk is. Náluk volt olyan, hogy éppen palacsintát sütöttek, amikor az egyik új dolgozó azt mondta, elmegy vécére, aztán hiába vártak rá, soha nem jött vissza.

„Most már nem félek” – Szikra Gabriella öt év után jutott el oda, a Konyhám nevű hellyel, hogy ezt kimondja, ami megint csak jelzi, hogy a Covid súlyos, de nem az egyetlen nehézsége annak, aki a vendéglátásban dolgozik.

A Balaton egyik legnagyobb szabadstrandján, Balatonfenyvesen viszi az éttermet, most már van állandó vendégköre, akik talán követnék is, ha máshol működtetné a helyet. Nem mintha akarná, a part közelsége, a kilátás Badacsonyra ahhoz túl jó. A munkaerővel szerencséje van, két éve nagyjából állandó csapattal dolgozik. „Megbízható mosogatót nehéz találni, pedig nélküle nem lehet dolgozni, mondtam is egyszer az egyiknek, hogy higgye el, ő a legfontosabb, hiszen én hiába készítem el az ételt, ha nincs min kivinnem a vendég elé.”

Műszaktól és szezontól függően 6–13 emberrel dolgozik. Vesz fel újakat is, de tapasztalata szerint ők jellemzően rövid ideig akarnak dolgozni. „Sok szülő rábeszéli a gyerekét, mert emlékszik rá, hogy ő is dolgozott nyaranta. De egy hónap kevés a betanuláshoz. Viszont, aki hosszabb időt vállal, az sokat tanulhat, láthatja az egész működési folyamatot. Volt olyan alkalmazottam, aki később saját helyet nyitott” – meséli Szikra, aki eredetileg az egészségügybe készült, végül a vendéglátásban kötött ki, 30 évesen lett képzett szakács. A koronavírus alatt privát séfkedést vállalt, amikortól lehetett. Járványmentes időben a Konyhám áprilistól november elejéig működik, persze nem végig teljes gőzzel. „Áprilisban jó, ha az alkalmazottak bérét megtermeljük. Júliusban és augusztusban keresek csak, olyankor hajtás van, akár 16 óra egy nap” – a szakácsoknak azonban két nap szabadnap szerinte mindenképp kell, nála a szakácsok 700 ezer forintot vihetnek haza, ami egybevág a más helyeken hallott számokkal is.

Külföldre nem szeretne menni, és, ha fogadni kell rá, szerinte a Konyhám itt fog állni öt év múlva is. A vállalkozók többségére igaz ez, aki váltana közülük, az is az ágazatban maradna, legfeljebb más típusú helyet képzel el.

„A legjobb időszak igazából a nyolcvanas években volt, amikor vállalati üdülőkkel már áprilistól volt vendég a Balatonon” – idézte fel a Kádár-korszakot egy fonyódi vállalkozó. Zoltánnak van összehasonlítási alapja, akkor már dolgozott nyaranta a vendéglátásban. Most a forgalom hektikusabb, sok az egy-egy napra vagy hosszú hétvégére érkező nyaraló.

Saját vállalkozását a kikötő közelében jó 15 éve viszi, de emellett van egy kávézója és egy autóalkatrészekkel foglalkozó boltja is. Hiteleket még fizetnie kell, de ma már nyugodtabban viszi a boltot. Ennek ellenére nem hagyta ott a „civil” munkáját sem: év közben matematika-testnevelés szakos tanárként dolgozik. Két tanév közötti vendéglátózók akadnak az alkalmazottak között is.

„A szezon még mindig nem indult be, tavaly júliusban nagyobb volt a forgalom, persze nem olyan jó, mint 2019-ben” – mondta a Balatonfenyvesen 12 éve büfét vezető Kovács József. Szerencsésnek mondja magát, a család három tagja mellett olyan alkalmazottaik is vannak, akik stabilan, régebb óta velük dolgoznak. Jó munkaerőt szerinte is nehéz találni. A büfések túlélték a tavalyi évet, de ismer becsődölt éttermeseket is.

Egész évre nem tud feltankolni a májustól szeptemberig tartó, azon belül nyáron hosszú heteken át, megállás nélküli munkából – napi tíz óra munka, értelemszerűen a család hétvégeken sem áll le a hellyel –, télen fenyőfákkal kereskedik, ám nem csak a vendéglátás útja rögös: „A fenyőfázást talán abba kell hagynom, mert azt megöli a műfenyő, pedig az sokkal környezetszennyezőbb.”

Néhány általánosabb példa szó szerinti idézetekkel:

És a realitás? Egy pörgősebb balatonfüredi hely felszolgálója arról beszélt, hogy náluk átlagosan 400-450 ezer nettót keresnek havonta, ha nagyon sok órában jönnek, még az 500 ezer is összejön. Erre szükség is lehet, mert a pincérek és a pultosok sehol sincsenek elegen, így ők csak heti egy szabadnapot kapnak. Ismerőseitől tudja, hogy van olyan hely a környéken, ahol 14-15 órákat dolgoznak a pincérek, 1200-as órabérben.

„Igen, lehet, hogy egy mosogató megkeres nettó 400 ezret, csak ez akár 12-14 óra munkát jelent, heti hat napon, a forró konyhában.”

A szakácsokkal több helyen is beszélgetve az derült ki, hogy nettó 2000–2500 forintos órabérben vannak, napi 11-12 órát kell dolgozniuk. Így tehát egy szakács reális fizetése nettó 690 ezer forintot jelent havonta, ami nem rossz, de messze van az egymilliótól – igaz, bruttóban bőven meghaladhatja. Beszélgetőpartnereink szerint egyébként jellemzően ma már mindenki szabályosan be van jelentve, bár mindenki tud kivételekről.

Ezekkel a bérekkel össze lehet hasonlítani más munkakörök fizetéseit.

• Nemrég írtunk arról a doktori végzettséggel rendelkező egyetemi adjunktusról, akinek 192 ezer forint a fizetése. Az ELTE oktatója az ezt bizonyító banki bizonylatot is közzétette.
• Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arról beszélt egy interjúban, hogy egy pályakezdő pedagógus fizetése nettó 150 ezer forint körül van.
• Két évvel ezelőtt rendőrök tömegesen posztolták a Zsaruellátó Facebook-oldalára a fizetéseiket. Ezek alapján egy törzsőrmester 47 órás túlórával 200 ezer forintos fizetést kapott akkoriban. Persze ott is vannak különbségek, volt olyan pályakezdő, aki 150 ezres fizetésről posztolt, és olyan is, aki 100 óra túlórával (!) 400 ezres nettó bért kapott. Az azóta eltelt két évben valamelyest emelték a rendvédelmisek fizetését, de még így is nagyon magas a pályaelhagyók száma.
• Persze lehet nagyon jól is keresni, egy csoportvezető vegyész például 770 ezret vitt haza 2019-ban 17 évnyi tapasztalattal a háta mögött, egy 10 éves gyakorlattal rendelkező pilóta pedig 1,8 millió forintot.

Van még egy dolog, amit idén nyáron nem lehet megkerülni a nyári vendéglátózásról írva: a járvány. Az elszivárgás a hazai vendéglátásból eddig is jelen volt – jellemzően külföldön helyezkedtek el a szakmabeliek –, most ez annyiban változott, hogy a szektor tavaszi és őszi bezárásával sokan kényszerűen váltottak, majd ott is ragadtak. Ha kevesebb is a fizetés, vonzó a szabad hétvége, a stabilan nyolc óra munka és az ezzel járó kiszámíthatóság, mondják a vendéglátásból érkezők közül sokan, a futártól a halottszállítóig. Persze olyan is van, akit visszahúzott a szíve és a pénztárcája.

„Egy napelemgyárban dolgoztam. Borzasztóan untam a monoton munkát, meg sem fordult a fejemben, hogy ne jönnék vissza, amint lehet” – mondta egy siófoki étterem felszolgálója a járvány elmúlt másfél évére emlékezve.

Ottani fizetése 200 alatt volt, most elégedettebb, a vendéglátásban kapott fizetése átlagosnak mondható: heti hat nap, 12 óra munkaidővel, ezerforintos órabérben. E mellé a nagyjából havi 270 ezer forint mellé jön a nagyon változó jatt – ezen sokat ront a bankkártyás fizetés, ahol könnyebben marad el a borravaló, de így is összejöhet 70–150 ezer között –, és az esetek többségében a szállás és ellátás, ami jelentős könnyebbség, hiszen lényegében a teljes, 340–420 ezres fizetését félreteheti, aki pénzt akar gyűjteni. Télen pedig jöhet egy fővárosi hely vagy inkább egy állás valamelyik osztrák vagy olasz síparadicsomban – már ha a járvány engedi.

Egy másik, Balatonfüreden dolgozó beszélgetőpartnerünk már 13 éve vendéglátózik, még iskola mellett kezdte el. Két évig dolgozott itt a Balatonnál, aztán kiment külföldre. Öt évet volt Németországban, kettőt Ausztriában. Másfél éve van itthon, a pandémia miatt jött haza. Már nem szívesen menne vissza külföldre, részben azért sem, mert azóta lett párja. Pedig kint egymillió forint körül keresett átszámolva, és magasabb pozícióban is dolgozott, mint itt.

Hogy ő maga saját helyet nyisson, eszébe sem jutott. „Isten ments, elég az a stressz, amit itt kapok. Túl nagy felelősség, túl sok stressz, az én idegrendszeremnek az is elég, ami itt van” – mondta. A vendégek többsége normális, de azért vannak egészen kibírhatatlan esetek is. Pár nappal ezelőtt például morzsás volt az egyik asztal, amit a kollégája lesöpört, hogy megfeleljen a vendégeknek, „én csak álltam, meg se szólaltam, de a vendég odaszólt, hogy »Te szakállas geci, mit nézel?!«️. Visszakérdeztem, hogy »Uram, parancsol?«️, és elküldött a kurva anyámba konkrétan.”

Szerinte is közrejátszik a munkaerőhiányban, hogy sokan azért nem jöttek vissza vendéglátózni, mert tartanak a járvány okozta bizonytalanságtól. „Nem tudják, hogy jön-e újabb hullám, hogy bezár-e egyik napról a másikra minden, és inkább úgy vannak vele, meg én is sokáig úgy voltam, hogy maradnak a fix, biztos munka mellett.” Elmeséli, hogy télen egy közeli gyárban dolgozott, ahol viszont túlórákkal és minden mással együtt nem érte el a nettó 200 ezret a fizetése. „Itt tartunk, hogy gyárban, három műszakban ennyit lehet keresni” – mondta. Ezért inkább vállalta a kicsit bizonytalanabb vendéglátózást.

A balatonalmádi strandbüfében dolgozik Anna, a kétdiplomás tanár is, aki ebben a szezonban kezdett vendéglátózni, de rögtön pályaelhagyó is lesz, mert megy vissza ősztől tanítani. Békés megyéből, Tótkomlósról származik, egy balatoni munkahirdetéseket gyűjtő oldalon adott fel hirdetést, amiben leírta, hogy konyhai kisegítő vagy takarító munkát keres, mert úgy volt vele, háromgyerekes anyaként ezekhez biztosan ért. Beleírta a jelentkezésbe azt is, hogy szállásra szüksége van, és hogy 50 éves. Így találta meg ez a munka.

2019-ig, 26 éven át tanított. Részben a kiégés miatt hagyta ott az iskolát, másrészt mivel édesapja meghalt, beállt a baromfitenyésztéssel foglalkozó családi vállalkozásba. A cég azonban a járvány miatt tönkrement, ezért megy vissza tanítani, addig pedig itt a strandon dolgozik.

Azt mesélte, hogy a szállásuk nagyon jó, egy magasabb részen van, szép kilátással, klímával, és a csapat is, a hangulat is jó, „lehet, hogy értelmiségiként furán hangzik, de jól érzem itt magam, nem piszkálnak a főnökeim”.

„Sokat lehet keresni, de sokat kell hozzá dolgozni” – erősíti meg a már említett közhelyet egy siófoki étteremtulajdonos, aki 22 éve mosogatóként kezdte a környéken, így tudja, miről beszél.

A siófoki Petőfi sétány a déli part legforgalmasabb helye – ebben az is benne van, hogy a rendőri razziák és a látványos balhék sem mennek ritkaságszámba, mint amilyen ez és ez is volt –, ha valahol, itt lehet magas fizetéseket remélni. Persze sok függ attól, mennyit áldoz a tulajdonos arra, hogy bevonzza a vendégeket. Az esti élőzene, karaoke – még ha van is, akinek a hangja nem annyira betölti, mint inkább kiüríti a teret – hálás dolog, ennek megfelelően a felszolgálók bevételét is befolyásolja. Van, ahol úgy kalkulálnak, hogy a női felszolgálókhoz több vendég jön, így inkább őket veszik fel. Az is előfordul, hogy egy hely fizetésképp a forgalom két százalékát adja a jatt mellé, állítólag csúcsidőben napi 30 ezret is megkereshetnek. De nem ez a jellemző.

„Mi talán tíz százalékot emeltünk, de az áremelkedés jóval nagyobb volt” – mondta egy balatoni lángosos. A tejföl harminc, az olaj 40 százalékkal is drágult. Siófokon egy sajtos-tejfölös lángos idén 1200 forint, tavaly akadt ezerért is. Az alábbi diagramon látható, hogy korabeli források alapján nagyságrendileg mennyit drágult a sajtos-tejfölös lángos ára az elmúlt harminc évben, de itt csak hozzávetőleges árakról van szó, hiszen nem mindenhol pontosan ugyanannyiba került a Balaton partján.

A lángos drágulása durvának tűnhet, de közben a fizetések is emelkedtek, a következő diagramon azt szemléltetjük, hogy az adott évre jellemző egyhavi nettó átlagfizetésből hány darab lángost lehetett vásárolni az akkori árakon.

Több helyen viszont egyáltalán nem volt áremelés idén, erről beszéltek vállalkozók és alkalmazottak is. Egy északi parti hely dolgozója azt is mondta, hogy az egymás mellett lévő helyek tulajdonosai össze is szoktak ülni, hogy megbeszéljék, hogy legyen-e áremelés, és ha igen, mekkora. Más kérdés persze, hogy ez mennyire törvényes, mennyire meríti ki a kartellezés fogalmát.

Településenként eltérő az önkormányzatok árpolitikája is. Van, ahol 25 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak – viszont a teraszért nem kell fizetni, ami kormányzati döntés volt –, máshol a plakáthelyeket drágították meg, de a bérleti díj nem nőtt.

A balatoni fizetős strandok felnőtt belépői átlagosan 800 forint körül alakulnak. A vendéglátóhelyek árai nagyon széles skálán mozognak, de annyit biztosan el lehet mondani, hogy nagyon olcsó kínálatra senki ne számítson. A balatonudvari strandon, ami az olcsóbb helyek közé tartozik,

• a halászlé 1900,
• a bécsiszelet krumplisalátával 3300,
• a gyrostál 2100 forint,
• 10 deka hekk 490 forint, de egy-egy siófoki büfé elkér 550-et is érte.

Elmentünk a tó legdrágább, legelitebb strandjára, a tihanyi Plage 18-ra is, ahol hétvégente 6000 a sima, 8000 forint a VIP-belépő ára. Ha valaki egy kisebb pavilont (gazebo) is szeretne bérelni nyugágyakkal, az plusz 40 ezer forint, a nagyobb pavilon 60 ezer forint a belépőkön felül. Hétköznapokon péntek kivételével 50 százalék kedvezmény van.

Az ételek árai egy drágább budapesti étterem áraihoz hasonlók, de itt nem a Michelin-csillagos luxuséttermekre kell gondolni. Egy négyfogásos menü 15 ezer forint, a fogasfilé roston 5300, a harcsapaprikás túróscsuszával 5900, a kacsacomb feketelencsével 4900, a 200 grammos angus bélszín pedig 9900 forint. Az italok ára borsosabb, a borok üvegje nem nagyon van 6-8 ezer alatt, de van Dom Perignon pezsgő is 99 900 forintért.

Kollár Zoltán, a tihanyi Plage 18 munkatársa azt mondta, a tavalyihoz képest átlagosan 10 százalékkal emelték az árakat. Ők is érzékelik a munkaerőhiányt, a képzés gyengeségeit, de azért tudnak találni embereket, Kollár inkább úgy fogalmazott, hogy „jó szakembereket nehéz most találni”, tehát olyanokat, akik értenek ahhoz, amit csinálnak, és motiváltak is. Ők magasan képzett szakembereket szoktak alkalmazni, kiemelt bérezéssel, de konkrét fizetéseket nem akart mondani.

Az étterembe a strandtól függetlenül be lehet menni, de az is csak júniustól augusztusig van nyitva. A Balaton még mindig túlságosan nyárközpontú, és télen még kevés helyen tudnak adni megfelelő szolgáltatást. Kollár azt mondta, a Plage 18-ban sem lenne elegendő forgalom, hogy megérje nyáron kívül is nyitva tartani, sőt, nyitáskor, június elején, és záráskor, augusztus végén is jóval kevesebben vannak. A csúcsszezon július 20-tól augusztus 20-ig tart, akkor jön a legtöbb vendég. A mostani szezon eddig a tavalyihoz képest egy kicsivel jobb volt.

A Balaton jobban bírta a 2020-as armageddont, mint Budapest. A fővárosban 2019-ben – mellesleg rekordot jelentő évben – 10,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, tavaly viszont mindössze 2,4 milliót, ami 22 százaléka az előző évinek – derült ki a KSH adataiból. Eközben a Balaton saját előző évi eredményének 58 százalékát hozta 2020-ban: 6 millió vendégéjszaka után 3,4 milliót – megelőzve tehát Budapestet, amire korábban nem volt példa.

A magyarázat egyszerű: Budapest forgalma egy járvány nélküli világban egész évben magas, a Balaton bevételeinek nagy része viszont nyárra esik. A járványügyi korlátozásokat azonban tavaly arra az időszakra már épp feloldották – a már sokkal nagyobb őszi hullámig, amikor viszont ott úgyis kisebb a forgalom. Ennek a nyári feloldásnak köszönhető, hogy a balatoni vendéglátóhelyek felszínen tudtak maradni. Olyannyira, hogy most, a májusi újabb feloldások után 2021 nyarán többen azt mondják: aki panaszkodik a tavalyi számokra és nem tudott tartalékolni, az magára vessen. A budapesti forgalom mélyrepülésének emellett az is oka, hogy a megszokottnál jóval kevesebb külföldi turista érkezett az országba, akik főleg a fővárosban szoktak megszállni.

Ha azonban egyszer is nyárra esne a korlátozás, sok hely csődbe menne – mondta a Telexnek több megkérdezett vállalkozó a tó körül. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb esetben a bevételek egésze erre a nagy jóindulattal májustól szeptemberig számított öt hónapra, azon belül pedig nagy részük az augusztus 20-ig tartó hat hétre összpontosul.

Szerinte a várható turistarohamra készülve a balatoni munkaadók aránytalanul magas összegekkel árazták be a vízparti állásokat. A nagy fizetésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy egyes helyeken az előremenekülés jegyében észszerűtlen kockázatokat vállalnak a cégvezetők. Mint mondta, vannak olyan térségek, ahol a nyugati fizetések szintjére ugrott az itthon maradt munkavállalók pénze, miközben a határon túlról extra juttatásokkal és kedvező lakhatási körülményekkel csábítják el közülük a szakképzetteket.

Megkerestük a vendéglátásban dolgozók egyik érdekvédelmi szervezeteként működő Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezetet is, hogy ők hogy látják a szektorban dolgozók helyzetét. Várnai Zsuzsanna, a szervezet elnöke szerint a tavalyi, járvány miatt hozott létszámleépítések után nem sikerült visszahozni a szakképzett vendéglátósok egy jelentős részét, ezért szakképzetlen tömegek állnak munkába a szektorban. „És sok esetben tényleg látszik a hozzá nem értés, az, hogy sokan életükben nem dolgoztak a szakmában” – mondta.

De emellett azt is tapasztalja, hogy "vannak olyan vendéglátósok, akiket „ha megkérdeznek az adott munkára jelentkezők, hogy hány órát kell dolgozni, lesz-e rendes írásbeli munkaszerződés, hetente vagy havonta adják-e a fizetést stb., akkor erre azt mondják, hogy felejtsük el egymást, inkább ne érdeklődjön”.

Szerinte ha a szakképzett munkavállalók ilyen hozzáállást tapasztalnak a vállalkozók részéről, akkor nem fogják vállalni a munkát.

Várnai arról is beszélt, hogy a munkáltatók rájöttek, hogy kis túlzással nincs munkaügyi ellenőrzés, „tehát azt csinál a munkáltató, amit éppen akar, mert tudja azt, hogy senki nem fogja ellenőrizni, hogy jogszerűen alkalmazza-e a dolgozókat”. Szerinte a munkavállalóknak nagyon nehéz egy munkaügyi perben bizonyítani az igazukat, ráadásul ezek a perek nagyon elhúzódnak, és keményen elő is kell finanszírozni, ezért szinte senki nem áll bele ilyen jogi hercehurcába, még ha nem is fizették ki rendesen.

„A pandémia alatt a Facebookon volt egy 15-20 ezres csoport, akik úgy dolgoztak a szektorban, hogy semmilyen munkaszerződésük nem volt, minket pedig nem egy olyan ember keresett meg, aki azt mondta, hogy már 15-20 éve normális munkaszerződés nélkül dolgozik a vendéglátásban, turizmusban, és ezért nem jogosult munkanélküli-segélyre.” A szakszervezeti vezető szerint akár 50 ezer olyan ember is lehet, akit nem jogszerűen foglalkoztatnak az ágazatban, amelyben a járvány előtt mintegy 400 ezren dolgoztak, bár ez a szám most ennél biztosan alacsonyabb.

Várnai szerint nem igaz, hogy a vendéglátásban dolgozók jól keresnek, hiszen a több százezres fizetésekért az ágazatban nem 8 órát dolgoznak a munkavállalók, hanem 12 vagy még több órát naponta, és az is nagyon gyakori, hogy nincs heti két szabadnapjuk, tehát ha csak az órabéreket nézzük, akkor nincsenek kiemelkedő fizetések. Mint mondta, az biztosan csökkentené az ágazatban tapasztalható súlyos munkaerőhiányt, ha emelkednének az órabérek, és ha sokkal több munkaügyi ellenőrzéssel a vállalkozók rá lennének kényszerítve, hogy jogtisztán alkalmazzák a munkavállalóikat.