A Telex nyerte meg a Hégető Honorka-díj fődíját

2021. október 8. – 14:45

frissítve

A Telex nyerte meg a Hégető Honorka-díj fődíját
A Telex díjazott munkatársai: Simor Dániel, Bődey János, Lengyel-Szabó Péter, Kolozsvári Tímea és Nyilas Gergely – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A közel hetven pályázó közül a Telex munkatársai nyerték el a Hégető Honorka-díj fődíját azzal a dokumentumfilmjükkel, amelyben azt mutatták be, hogyan kerül rengeteg hulladék a Tiszába a folyó kárpátaljai szakaszán, majd ez hogyan jut át a határokon.

„Hosszú előkészület után, idén március elején utaztunk ki Ukrajnába, Kárpátaljára, ahol rengeteg magyar él. A célunk az volt, hogy megmutassuk, hogyan kerül rengeteg szemét a Tiszába, ez milyen károkat okoz, és hogyan próbálnak a megoldhatatlannak látszó problémák vagy csak a rossz szokások ellen tenni a helyi környezetvédők, politikusok, civilek” – írták az alkotók. A projektben Bődey János, Kolozsvári Tímea, Lengyel-Szabó Péter, Nyilas Gergely és Simor Dániel vett részt.

„A Hégető Honorka-díjjal már 2003 óta jutalmazzuk azokat az alkotókat, akik munkáikkal fontos társadalmi ügyekre hívják fel a figyelmet, illetve az ezekre adott lehetséges megoldásokat, válaszokat is bemutatják. A díj hozzájárul ahhoz, hogy ezek a témák – a problémák és a jó példák is – nagyobb közönséghez is eljussanak” – mondta Kotroczó Róbert, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumi elnöke, az RTL Magyarország hírigazgatója. –

2003-ban létrehozott díj az autóbalesetben elhunyt Hégető Honorka emlékét őrzi. Az RTL Klub egykori szerkesztő-riportere az elesettekről, illetve a hátrányos helyzetben lévő emberekről készített tudósításaiért 1999-ben Tolerancia-díjat kapott.

A zsűri – Horvát János újságíró, Weyer Balázs újságíró és Mészáros Antónia, az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója – a környezetvédelem, az életminőség, a klímaváltozás hatásait bemutató filmek közül további három alkotást is díjazott.

A hvg.hu munkatársai, Csányi Nikolett és alkotótársai két filmjükért kaptak megosztott díjat: a Mezőgazdasági kultúrsivatag lehet a Kárpát-medencéből azt vizsgálta, hogyan lehet tenni a mezőgazdasági termelés miatti talajromlás, a termőföld elsivatagosodása ellen. A Mérgeink – Sóskút a helyiek harcát mutatja be a település határába tervezett két üzem – az elektrolitgyár és az akkumulátorgyártás során létrejövő vegyi anyagokat újrahasznosító üzem – ellen. A 444.hu (Czinkóczi Sándor-Halász Júlia-Szász Zsófia) díjazott videója a kiszáradástól különösen súlyosan érintett térség helyi gazdáiról szól, akik a csatornák eltorlaszolásával saját földjeiket árasztják el, hogy a területen tartsák a lehulló csapadékot.

Lukács Gabriella (RTL Magyarország/Fókusz) Felnőtt örökbefogadottak című riportjának három főszereplője, Móni, Andi és Kriszti mind máshogy tudta meg, hogy nem vér szerinti szüleik nevelik őket. Az RTL Klub rövidfilmje az ő küzdelmüket mutatja be örökbefogadásuk feldolgozásában, gyökereik felkutatásában.

Az Ez nem drog, hanem méreg Kálmán Mátyás és Kálmán Attila munkája. A film a pusztító dizájnerdrogokról, a társadalmi válsággá mélyülő drogjárványról és az ellene harcolók – toxikológusok, szakemberek és a józsefvárosi polgármester – küzdelmeiről szól.

Az idei civil díjazott a Chilton Flóra rendezte Még emlékszem, amelyet a Személyes Történelem Produkció az Északi Támpont Egyesülettel partnerségben készített. A megrendítő film a Holokauszt történeteit a kortárs Budapesttel vegyíti: a II. világháború túlélőinek emlékeit animáció segítségével jeleníti meg a főváros XXI. századi, modern terein.

A Telenor különdíját Lukács Gabriella kisfilmje (RTL Klub, Fókusz) nyerte el. A 23 éves fiatal pék, Galamb Alex a koronavírus első hullámának kirobbanásakor határozta el, hogy megtanítja sütni a Hernádnémetiben élő gyerekeket. A Sütni jó kezdeményezéssel Alex célja, hogy kiutat mutasson a hátrányos helyzetű roma gyerekeknek.

A fotós kategória idei díjazottja Bielik István, aki fotósorozatán – amelyet a WMN-en publikált –egy transznemű pár hétköznapjait mutatja be. Ivett és Atanáz több évtizednyi elfojtást és szenvedést követően jutottak el oda, hogy végre elfogadják önmagukat, és sok viszontagságot követően ma már önazonos, hétköznapi, szabad életet élhetnek.

Tavaly még az Indexben készült anyagokért két díjat is kaptak a Telex munkatársai, de akkor már telexesként: az indiai vízválságról és klímaváltozásról szóló anyagukért az egyik fődíjat, a koronavírus alatti érettségi előkészítőért, az Iskolatévéért pedig különdíjat kaptak a stábok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!