Afganisztánból nézve még zűrösebb a jövő, mint gondolnánk

2021. szeptember 21. – 15:06

Afganisztánból nézve még zűrösebb a jövő, mint gondolnánk
Fotó: Földes András / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Afganisztáni utunk alatt rengeteg interjúnk és spontán beszélgetésünk volt. A földközeli, helyszíni tapasztalatok és az ország közelmúltja alapján próbáljuk kitalálni, mi vár most a háborúból háborúba bukdácsoló országra. Bónusz feltételezésünk, hogy Európa kénytelen lesz az ördöggel cimborálni, és ha csak burkoltan is, de támogatni a tálibok hatalmát. Nagyon kockázatos elemzésünk Afganisztánról, amit alig egy hónapja foglalt el a talibán.

„Én csak békét akarok. Mindegy, hogy a talibán lesz itt, vagy a kormány, de legyen végre nyugalom”

– tárta szét a kezét a középkorú férfi Kabul központjában, majd bocsánatkérő mosollyal jelezte, hogy véleményét nem mondaná arccal a kamerába.

Szavai mégis mindent elmondtak Afganisztán jelenlegi helyzetéről: arról, hogy mennyire érzi magát biztonságban az új kormány alatt, és arról is, hogy miért vehették át az ország irányítását szinte ellenállás nélkül a muszlim radikálisok.

Utolsó, kabuli jelentkezésünk óta egy örömteli fordulat történt: szerencsésen kijutottam Afganisztánból, igaz, nem éppen kalandok nélkül, ahogy azt ebben a rövid, helyszíni videónkban is bemutattuk. Ha érdeklik afganisztáni utunk korábbi fordulatai, olvassa el helyszíni riportjainkat, hamarosan pedig videókkal is jelentkezünk.

Az elmúlt hetek afganisztáni eseményeit a tálib hatalomátvétellel, a nyugati kivonulással és a kabuli evakuálással pedig itt foglaltuk össze.

A béke mindenek felett

A hétköznapi és az ország lakosságának többségét adó vidéki ember szempontjából nem volt jelentős különbség a külföldi erők és a tálibok között. Vidékre nem ért el a szabadságnak még annyi levegője sem, mint ami a nagyobb városokban tapasztalható volt, több helyen az állami létbe úgy-ahogy integrálódott helyi hadurak is jelen voltak az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor a mindennapi életet tették tönkre a támadások, razziák, robbantások, amelyekért hol a tálibok, hol a külföldi csapatok voltak a felelősek. Amikor az embernek a házát találja telibe egy amerikai bomba, akkor nehéz megmagyarázni, hogy ez egy célzott likvidálás járulékos kára volt csupán, és a távoli, demokratikus jövő érdekében történt.

Sok afgánnak rövid távon már mindegy volt, ki nyer, csak élhessenek békében.

Az pedig egyelőre nem zavarja a többséget, hogy a tálibok valójában egy védelmi pénzt szedő bűnszervezet módszerével dolgoztak, azaz olyan problémát oldottak meg, amit ők maguk okoztak.

Végül pedig megkapták, amit akartak. Egy egész nemzetet tettek a zsebükbe.

Béke a talibán fehér zászlaja alatt – Fotó: Földes András / Telex

Cserébe a polgár most látszólag békében elmehet a boltba anélkül, hogy útközben felrobbantanák a bevásárlószatyrával együtt. (A hétfői robbantás jelentőségére hamarosan visszatérünk.) Autóba ülhet, és nem kell átvizsgálnia, van-e az alján mágneses bomba. És mivel az afgán kultúrában különösen fontosak a családi kötelékek, tömegeknek okozott örömet, hogy meglátogathatták a távoli országrészeken élő rokonaikat, akiket évek óta nem láthattak, hiszen az utak jelentős része harci terület volt.

Még a talibánnal erősen kritikus tolmácsom is őszinte lelkesedéssel mesélte, hogy hosszú idő után először utazhatott el szülőfalujába.

Bár Kabul európai szemmel háborús területnek tűnt, betonakadályokkal, több országra elég szögesdróttal, géppuskafészkekkel és persze rengeteg fegyveressel, a helyiek inkább arról beszéltek, hogy a tálibok győzelme óta, az utóbbi egy hónapban mekkorát változott a városuk. Kevesebb az ellenőrző pont, nem vizsgálják át őket az üzletekbe belépés előtt, szabadabban járkálhatnak.

Mi fontosabb, a biztonság vagy a szabadság?

A hangulat, amit Kabulban és egy másik nagyvárosban, Dzsalálábádban tapasztaltam, azonban nem jelenti, hogy az emberek ne lennének tudatában a helyzet tragikus vonzatainak. Az árak kilőttek, a helyi fizetőeszköz leértékelődött, a közalkalmazottak nem kapnak fizetést, és hiába lehet utazni, ha a benzin is drága.

Emellett pedig ott van az a hatás, amit a keményvonalas iszlamista szervezet uralma jelent a társadalom felére, a nőkre. Nők vesztették el a munkájukat, diáklányoknak kellett abbahagyniuk tanulmányaikat, a korábbi nőügyi minisztériumot erényügyi hivatallá alakították, és az utcán járva is egyre többen érezték, hogy a nyugatos ruházatot jobb, ha fekete, hajat eltakaró kendőre cserélik. Ez azonban egyelőre a nagyvárosi közösségek problémája maradt, mert vidéken eddig is akkurátusan követték a hagyományokat.

Afganisztán jövőjét helyszíni tapasztalataink alapján az határozza meg, hogy mekkora lesz a feszültség a tálibok hatalmának két vonzata, a biztonság és a szélsőséges vallási szabályok közt.

Annyi biztos, hogy a társadalom egy részénél az első már most nem kárpótol az utóbbiért. A felvilágosult értelmiségieknél, diákoknál, nőknél, üzletembereknél lett világos, hogy a nyugalom nem ellensúlyozza mindazt, amit elvesz tőlük a rezsim. Ennek jele volt, hogy a nyugati csapatok távozásakor százezrek rohamozták meg a repülőteret a menekülés reményében.

De az utcán sétálva is rendszeres élményem volt, hogy járókelők kezdtek panaszáradatba, vagy érdeklődtek, hogyan tudnák elhagyni az országot, ahogy arról és a rettegés mélységeiről kabuli riportomban részletesen írtam is. Beszédes, hogy egyik interjúalanyom a szomszédos Iránba akart átmenekülni, noha az az ország sem a féktelenül tomboló emberi jogokról ismert.

A nők helyzete már most tragikus – Fotó: Földes András / Telex

Többi interjúalanyomnál azonban még kérdés volt, hogy merre tovább. Egy naiv taxisofőr arról beszélt, hogy ha a talibán nem váltja be a reményeket, akkor a radikális kormánynak kell majd mennie, nem pedig neki. Kivárásra intettek a boltosok, akik az elmaradó bevételekről panaszkodtak, és a majd kiderül álláspontján voltak a bank előtt várakozók is.

A jövőt nehéz megjósolni. Alig három hete távozott az országból az utolsó amerikai katona, a tálib kormány pedig csupán két hete állt fel. Ezek mellett pedig

ott van az alaptétel, miszerint Afganisztánban semmilyen jóslat és elemzés nem működik.

Legjobb példa erre a tálibok viharosan gyors hatalomátvétele, amely nemcsak a világot lepte meg, de tősgyökeres afgán interjúalanyaimat is, akik vérmérséklettől függően fél-egy évre tippelték a folyamatot.

Ha mégis belesétálunk az afgán jóslás csapdájába, akkor négy lehetséges jövőt tudunk felvázolni. Sajnos egyik sem ígér túl sok jót a térségnek.

Egy: békés diktatúra

Sok, igaz, leginkább férfi interjúalanyom reménykedett abban, hogy a talibán a közeljövőben konszolidálja hatalmát. Szavaikból úgy vettem ki, hogy a folyamat végeredménye egy Iránra emlékeztető, de szegényebb iszlám teokrácia lehet. Az országot mollák irányítják, akiknek a hatalmát a stabilitásért cserébe vagy vallási okokból fogadja el a nép.

Béke a mollák irányításával – Fotó: Földes András / Telex

Ebben a forgatókönyvben benne van, hogy az ország felvilágosult beállítottságú, tanultabb szelete gyűlöli majd a rezsimet, pont ahogy Iránban is jellemző. Megbuktatni azonban nem lesz esélyük, részben, mert a tálibok kemény kézzel irányítanak, részben pedig azért, mert a hatalmuknak nem lesz életképes alternatívája.

Afganisztánban még az iráni szintnél is konzervatívabb a vidék, erősek a hagyományok, nincs elrugaszkodási pontjuk a demokratikus folyamatoknak.

Ennek a forgatókönyvnek egy buktatója van: míg Iránt túlnyomórészt perzsák lakják, és történelmileg beágyazott a központi hatalom működése, Afganisztánon egy sor nép osztozik, és három nagy nyelvet (és hat kisebbet) beszélnek a különböző régiókban. A központi hatalom helyett pedig a törzsi berendezkedés uralja a viszonyokat.

A stabil kormányzást nem segíti az sem, hogy a talibán leginkább a pastu nép mozgalma, a tálib vezetők pedig ígéreteikkel ellentétben meg sem próbálták a kormány összetételével akár csak szimbolikusan is egyesíteni az országot. A tágan értelmezett kormányban csupán egy üzbég és két tádzsik kapott helyet a pastuk tömegei mellett.

Kettő: polgárháború 1.

Már most látható jelei vannak a keményvonalas iszlamisták és a nyitni szándékozó tálib vezetők közti feszültségeknek. A héten egyenesen arról érkeztek hírek, hogy fegyveres harc alakult ki a kormány két miniszterének csoportja, a radikális Sziradzsuddin Hakkáni és Abdul Gáni Baradar, a mozgalom társalapítója közt, utóbbi pedig megsebesült.

Ahol fegyver van, azt előbb-utóbb el is sütik – Fotó: Földes András / Telex

A híreket tagadták ugyan, de ezt a világsajtó inkább szkeptikus távolságtartással kezelte. Mivel a feszültségek már nem sokkal a kormányalakítás után megjelentek, nem valószínűtlen, hogy az ország mindennapjait nemsokára a keményvonalasok és a puhább, nemzetközi elfogadást és ezzel segélyeket célzó iszlám vezetés hívei közti konfliktus határozza meg. És mivel Afganisztánban több a fegyver, mint a kényelmes tárgyalószoba, a konfliktus könnyen csaphat át fegyveres összetűzésekbe.

Három: polgárháború 2.

A kormányt sikerrel kaparintja meg a keményvonalas vezetés, és visszatér a a tálibok 1996–2001 közti uralmát meghatározó kézlevágós, botozós vonal. A radikális vezetés azonban rögtön két nagy kihívással kell, hogy megbirkózzon.

Egyrészt a saría középkori felfogását alkalmazó rendszert nem fogadja majd el a világ országainak jó része. A tálib kormánynak nemhogy nemzetközi képviselete nem lesz, de további szankciók tömegei sújtják majd. Megcsappan a nemzetközi segélyek mennyisége is, mivel kevesen akarják támogatni a rezsimet, de a rászorulók miatt kitartó, bevállalósabb szervezeteknek sem lenne könnyű egy ilyen országban működni.

A nemzetközi elszigeteltség pedig tovább rontja az eleve rettentően szegény Afganisztán gazdasági helyzetét.

Gond lesz az élelmiszerellátással is – Fotó: Földes András / Telex

A szegénység munkanélküliséghez, áruhiányhoz és végső soron éhínséghez vezet. Mindez nem merész jóslat, a jelek már most láthatók az országban. Az UNICEF és az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) a héten jelentéseket is adott ki a közelgő éhínségre figyelmeztetve.

A szegénység és az éhínség pedig tankönyvileg vezet fegyveres felkeléshez. Az elégedetlenség ráadásul könnyen talál magának azonosulási pontokat, hiszen a kormányból kiszorult nemzetiségek a saját nemzeti felkelésükként élhetik meg a harcot az ország vezetésére képtelen pastuk ellen.

Négy: polgárháború 3.

Az ISIS helyi csoportjának, a Horaszán Tartománynak a megerősödése talán a legkisebb veszély, de az állandó robbantgatások, amelyből hétfőn is történt egy Dzsalálábádban, lassan erodálhatják a talibán hatalmának fő vonzerejét, a biztonságot.

Ahogy említettük, a tálib hatalmat a többség a nyugalom ígéretében fogadta el. De miért legyenek türelmesek, ha a rezsim képtelen fenntartani a rendet, miközben magas adókkal és kegyetlen szabályokkal sanyargatja az embereket? A mindennapokba visszatérő rettegés hatására viharos gyorsasággal alakulhat ki tálibellenes közhangulat, amely az előbbi pontban írt módon a nemzeti felkelésekben találhat magának kikristályosodási pontot.

Európa nehéz helyzetben van

Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, az afgán kérdésnek van egy bizarr, európai vetülete is. Ha valamit, azt bebizonyította a húszéves hadművelet, hogy Afganisztánban demokratikus átmenetre rövid távon semmi esély nincs. A környező országoknak és Európának ezek után egyetlen céljuk lehet Afganisztánnal: hogy támogassák a térség stabilitását. Ha ugyanis káosz van, akkor menekülnek az emberek. Ha menekülnek, akkor pedig újabb menekülthullám jöhet, ami már közvetlenül érinti az európai kormányokat.

Azaz röviden, a menekültügyi kérdésekben – nézőponttól függően pragmatikus vagy immorális – Európának azon kell munkálkodnia, hogy a tálibok hatalma minél stabilabb legyen. Ellenkező esetben a káosz különböző formái zilálhatják szét az országot.

A felszínen egyelőre gesztuspolitizálás zajlik. A tálib vezetés a felfüggesztett segélyek és nemzetközi segítségek újraindítását akarja elérni. Antony Blinken amerikai külügyminiszter viszont kijelentette, hogy szó sem lehet arról, hogy a kormányon keresztül küldjenek segélyeket, csak a független szervezetekkel hajlandóak együttműködni. De hogy ennek mi lehet a módja, most még nem világos.

Franciaország is rideg magatartást mutatott, amikor másfél hete bejelentette, hogy nem ismeri el az új vezetést, mivel hazudtak a befogadó, mindenkit képviselő kabinet felállításáról. A megszólaló nyugati külügyminiszterek is hangsúlyozták, hogy először tetteket akarnak látni.

Miközben a nyugat szavakkal harcol, Kína már szemmel is látható módon jelzi, hogy bármi is történik ott, abból üzletet csinál.

A Haibar-hágó, távolban a kínai építkezés nagy, elsimított helyszíne – Fotó: Földes András / Telex

A poros, elhanyagolt afgán határon átjutva, a pakisztáni oldalon a környéktől idegen léptékű építkezésbe botlottam. A világtörténelemben is központi jelentőségű, birodalmak életét és működését meghatározó Haibar-hágóban egész dombokat bontottak le markolók tucatjaival. „Kamionok logisztikai központja lesz. A kínaiak építik” – mutatott sofőröm a megaberuházásra.

Ha valaki be akar lépni Afganisztánba ezen a hegyes vidéken, akkor nincs más választása, mint a Haibar-hágó. A kínai befektető jól látta: ha háború van, akkor azért, ha gazdasági fellendülés, akkor pedig azért áramlanak majd a kamionok Afganisztánba. Legfeljebb a rakományuk lesz más.

Olvassa el helyszíni riportsorozatunk négy részét, ha még nem tette volna:

Miszter Andrasz, megvan az afgán vízuma, utazzon Afganisztánba! – helyszíni tudósítónk első riportjából kiderült, milyen bugyrai vannak az ügyintézésnek Pakisztánban, és hogyan tudott a határ menti zóna helyett végül egyből Afganisztánba indulni.

Fegyveres kamaszok ejtettek fogságba Afganisztánban, és tálibok mentettek meg a táliboktól – tudósítónk második riportjából kiderült, hogy első napja a határon átlépve beigazolta a sötét jóslatokat, de aztán nem várt fordulat jött, és tálib vezetőktől kérdezhetett.

Fegyverorgiába torkollott a szigorúnak indult csomagellenőrzésünk Kabul határában – tudósítónknak a riasztó úti ellenőrzését háromnegyed óra alatt sikerült közös fotózásba fordítani a főváros közelében.

Kabulban könnyebben szerezhettem volna fegyvert, mint készpénzt – tudósítónk elérte utazásunk célját, Afganisztán fővárosát, ahol egy pillanatra majdnem elhittük, hogy minden rendben van, de aztán feltárultak a rettegés mélységei. Megfélemlített nők, nyilvánosan megbotozott szobrász, szabadon engedett elítéltek elől bujkáló ügyvéd mesélt nekünk a tálibok hatalomátvétele után kialakult állapotokról.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!