Egy türelmes tálib az afgán háborúk elmúlt húsz évének legnagyobb nyertese

2021. augusztus 18. – 07:30

frissítve

Egy türelmes tálib az afgán háborúk elmúlt húsz évének legnagyobb nyertese
Egy kabuli falfestményen Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni megbékélésért felelős különleges képviselője és Abdul Gáni Baradar kézfogásának pillanata, miután aláírták a békeszerződést a katari fővárosban, Dohában, 2020. február 29-én – Fotó: WAKIL KOHSAR / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a tálibok legmagasabb rangú vezetője hivatalosan az a Haibatullah Akhundzada, akiből hamarosan emír lehet, a Guardian portréja mégis az 53 éves Abdul Gáni Baradart nevezi a húszévnyi afgán háborúk legnagyobb győztesének, nem is ok nélkül. Jelenleg ő a talibán politikai vezetője és legismertebb arca, annak ellenére, hogy az elmúlt évtized jelentős részét fogságban töltötte.

Baradar már a szovjetek kiűzésében is harcosként vállalt szerepet, aztán a talibán társalapítója volt a kilencvenes években. 2010-ben hivatalosan a pakisztáni titkosszolgálat (ISI) fogta el, de tudni lehet, hogy az amerikaiak szerették volna börtönbe juttatni. Nyolc évet raboskodott, mire az USA úgy döntött, hogy több hasznát veszik, ha szabadon engedik.

Kilenc hónapja még Mike Pompeo mellett pózolt Katar fővárosában, ma már fabatkát sem ér az a békemegállapodás, amit akkor kötött az USA-val.

Vasárnap Dohából repülővel tért vissza Kabulba, amikor az Iszlám Emirátus kikiáltására készülő szélsőséges iszlamisták elfoglalták Afganisztán fővárosát.

Kabul néhány hónappal azután esett el, hogy Biden bejelentette: az Egyesült Államok kivonja csapatait Afganisztánból. Az amerikai, illetve NATO-haderők távozásával párhuzamosan a tálib harcosok rohamtempóban vettek be újabb és újabb afgán tartományokat, miközben a nyugati országok sorra zárták be követségeiket, és mentették ki a diplomatáikat a térségből.

Asráf Gáni afgán elnök a hétvégén állítólag Tádzsikisztánon keresztül menekült el, és szintén állítólag négyautónyi készpénzt vitt magával. Az interneten most vidáman dodzsemező és körhintázó tálib harcosokról készült videók terjednek, miközben más, hétfőn készült felvételeken a tálibok elől menekülő afgánok ezrei láthatók, akik kétségbeesetten próbáltak felkapaszkodni a kabuli repülőtérről felszálló utolsó gépekre.

Baradar életútja tulajdonképpen az ország szüntelen, kíméletlen konfliktusának története, az pedig, hogy ismét visszatért a hatalomba, tulajdonképpen azt szimbolizálja, hogy az Egyesült Államok és a NATO teljesen hiába töltött el két évtizedet Afganisztánban.

Már a korábbi tálib hatalomátvételben is kulcsszerepe volt

1968-ban született Uruzgán tartományban, és Kandahár tartomány azonos nevű székhelyén nőtt fel, abban a városban, ami később a tálib mozgalomnak lett a szülővárosa. Az 1980-as években az afgán mudzsahideknek nevezett iszlám felkelők között harcolt a Szovjetunió ellen. Miután 1989-ben kiűzték az oroszokat, az egymással rivalizáló hadurak vérengzése vette kezdetét Afganisztánban.

Baradar és egykori parancsnoka, a félszemű vallási és katonai vezetőként ismert Mohamed Omár ekkoriban indították el Korán-iskolájukat Kandahárban. A két molla (mohamedán hit- és jogtudós) aztán itt alapította meg együtt azt a tálib mozgalmat, ami felkarolta a keményvonalas ortodoxiát, és az ország „vallási megtisztítását”, illetve egy emirátus létrehozását tűzte ki céljául.

Abdul Gáni Baradar gratulál a tálib seregeknek 2021. augusztus 15-én Kabulban, Afganisztánban – Fotó: EyePress News / AFP
Abdul Gáni Baradar gratulál a tálib seregeknek 2021. augusztus 15-én Kabulban, Afganisztánban – Fotó: EyePress News / AFP

A tálibok a vallási fanatizmustól és a kapzsi hadurakkal szemben érzett széles körű gyűlölettől fűtve, a pakisztáni hírszerzés támogatásával kerültek hatalomra 1996-ban, miután átvették az irányítást az összes tartományi központ felett. A rendkívül tehetséges stratégának tartott Baradarnak Omár molla helyetteseként kulcsfontosságú szerepe volt ezekben a győzelmekben.

Baradar a talibán ötéves uralkodása alatt aztán egy sor különböző tisztséget betöltött, mire megérkeztek az amerikaiak a térségbe. Bár a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően az USA katonái néhány helyi milíciával összefogva alig néhány hónap alatt kisöpörték az országból a tálibokat és a velük összebútorozott al-Kaidát, neki is el kellett rejtőzködnie, de száműzetésben is a talibán vezetésének aktív résztvevője maradt. Ahogy arról ebben az afgán helyzetet részletesen elemző cikkünkben már írtunk, a tálibok néhány évvel ezután türelmesen megkezdték a maguk hosszú menetelését az 1996-ban kikiáltott Iszlám Emirátus újraalapításáért, a gerillataktikát alkalmazó iszlamisták napi ügyeiben ekkor már valószínűleg Baradar volt a vezér.

A türelem emirátust terem?

A tálibok húszéves száműzetése alatt már erős katonai vezető és ügyes politikus hírében álló Baradar maga is türelmes volt, a nyugati diplomaták pedig azt az elűzött vezetőt látták benne, aki a pakisztáni titkosszolgálatnak leginkább ellenáll, és aki leginkább alkalmas lehet arra, hogy békés politikai kapcsolatot tartson fenn az akkori kabuli vezetéssel. Azt persze nem lehet tudni, hogy ezeket az elképzeléseket – melyeket utólag nem igazolt a történelem – pontosan mire alapozták. (Állítólag a tálib vezetés azon szárnyához tartozott, amely Hámid Karzai ideiglenes afgán vezetőhöz fordult egy levélben, melyben felvázolták a lehetséges megállapodást, miszerint elismerték volna az új kormányt.)

Mindenesetre Barack Obama elnöksége alatt azért az amerikaiak még jobban féltek Baradar katonai tapasztalatától, mint amennyire bíztak abban, hogy igazak a hírek, miszerint kompromisszumkész és mérsékelt nézeteket képvisel.

2010 februárjában hivatalosan az ISI, azaz a pakisztáni hírszerzés fogta el Baradart, de ehhez szükség volt arra, hogy a CIA lenyomozza és megtalálja a pakisztáni Karacsi közelében rejtőzködő tálib vezért.

Ezután az USA kérésére tartották fogva nyolc éven át Pakisztánban. A Guardiannek névtelenül nyilatkozó szakértő szerint egyértelmű, hogy azért kellett ilyen hosszan raboskodnia, mert az amerikaiak veszélyesnek ítélték meg, és nem azért, mert eredetileg is rajta keresztül akartak békét kötni, csak a megfelelő időpontot várták.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Abdul Gáni Baradar találkozója 2020. november 21-én a katari fővárosban, Dohában – Fotó: Patrick Semansky / POOL / AFP
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Abdul Gáni Baradar találkozója 2020. november 21-én a katari fővárosban, Dohában – Fotó: Patrick Semansky / POOL / AFP

Ez a hozzáállás azonban megváltozott 2018-ra, ekkor Donald Trump afgán küldöttje, Zalmay Khalilzad arra kérte a pakisztániakat, bocsássák el Baradart, hogy ő vezesse a tárgyalásokat Katarban. A washingtoni diplomácia feltehetőleg abban bízott, hogy Baradar majd megelégszik egy olyan békeszerződéssel, ami megosztja a hatalmat az akkori afgán vezetés és a tálibok között. Végül valóban Baradar lett az, aki 2020 februárjában aláírta a dohai békemegállapodást az Egyesült Államokkal. Ezt a Trump-kormányzat akkor a béke felé vezető fejleménynek nevezte, de a mából visszanézve sokkal inkább a teljes tálib győzelem felé vezető fontos állomásnak tűnik.

A Dohában aláírt megállapodást olyan háttértárgyalások követték, amelyeknek le kellett volna fektetniük az Asráf Gáni vezette kabuli kormány és a talibán közti hatalommegosztás részleteit. Most már azonban világos, hogy ezek a tárgyalások azért nem haladtak előre, mert Baradar és a tálibok csak az időt húzták, amíg arra vártak, hogy az amerikai csapatok elhagyják a térséget, eközben pedig a saját offenzívájukra készültek. Jelenleg úgy tűnik, Baradar egész élete azt bizonyítja, hogy csak elég türelmesnek és magabiztosnak kell lennie, és ha kivárja a megfelelő időpontot, hosszú távon győzelemre tudja vezetni az iszlám emirátust kívánó tálibokat.

Források: Guardian | BBC | Wall Street Journal | Times of Israel

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!