A hatalom megosztását ajánlotta fel az afgán kormány a táliboknak, hogy véget vessenek a háborúnak

2021. augusztus 12. – 16:57

frissítve

A hatalom megosztását ajánlotta fel az afgán kormány a táliboknak, hogy véget vessenek a háborúnak
A katari béketárgyalásokra küldött tálib delegáció négy vezetője a dohai hotelben augusztus 12-én – Fotó: Karim Jaafar / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A hatalom megosztását ajánlotta fel az afgán kormány a táliboknak cserébe az országszerte tomboló erőszak leállításáért – írja kabuli kormányzati források nyilatkozatai alapján az MTI.

Kabul az afgán kormány és a tálibok között közvetítő Katart kérte fel, hogy tolmácsolja az ajánlatot a lázadóknak. Az ajánlat értelmében a kormány mellett a tálibok is részt vehetnének a hatalom gyakorlásában, azzal a feltétellel, hogy lemondanak az erőszakról – mondta az AFP-nek egy forrás, aki részt vesz a dohai béketárgyalásokon.

Ugyanakkor az Al Jazeera értesülése szerint az elnöki palota nem erősítette meg a hatalommegosztási ajánlat hírét, hanem azt hangsúlyozta, hogy nem változott a kormány álláspontja a Katarban zajló béketárgyalásokon.

Tálibok kiszabadították a korábban fogságba esett társaikat egy tartományi fővárosban – Fotó: Eyepress News / AFP
Tálibok kiszabadították a korábban fogságba esett társaikat egy tartományi fővárosban – Fotó: Eyepress News / AFP

Az afgánközi tárgyalásokon a kabuli kormányt képviselő küldöttség vezetője, Abdulla Abdulla, a nemzeti megbékélési tanács vezetője éppen amerikai, kínai, orosz, illetve az Afganisztán regionális szomszédjait képviselő tisztségviselőkkel tanácskozik Dohában. Abdulla csütörtökön közölte, hogy a kormány eljuttatta az általa elképzelt béketervet a közvetítő katari kormánynak, de a táliboknak tett esetleges hatalommegosztási ajánlatról nem beszélt.

Az afganisztáni harcok lezárását célzó béketárgyalásokat 2020 szeptemberében kezdték meg Dohában a kabuli kormány és a tálib lázadók képviselői. A két küldöttségnek számos konkrét kérdésben kellene megállapodásra jutnia, többek között egy átmeneti kormány megalakításáról, a foglyok szabadon bocsátásáról, az alkotmányról, a tűzszünetről. Egyelőre nem történt lényegi előrelépés.

Több tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát, most utcákon, tereken élnek minimális élelemmel és vízzel ellátva – Fotó: Wakil Kohsar / AFP
Több tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát, most utcákon, tereken élnek minimális élelemmel és vízzel ellátva – Fotó: Wakil Kohsar / AFP

Afganisztánban drámai mértékben romlott a biztonsági helyzet azóta, hogy májusban megkezdődött a külföldi haderő kivonása. A tálibok azóta óriási területeket vontak az ellenőrzésük alá, és már a fővárost, Kabult fenyegetik. Csütörtökön a tálibok elfoglalták a Kabultól 150 kilométerre délnyugatra fekvő Gazni városát. Ez már a tizedik tartományi székhely, amely a radikálisok kezére került egy hét alatt.

A NATO csaknem két évtized után vetett véget afganisztáni missziójának. Az Egyesült Államok is döntő részben kivonta már erőit, és Joe Biden elnök nemrég közölte, hogy az amerikai csapatok várhatóan augusztus 31-ig fejezik be kivonulásukat Afganisztánból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!