A világ egyik legfontosabb nyersanyagkészletére tették rá a kezüket a tálibok, csak épp kitermelni nem tudják

2021. augusztus 21. – 18:01

frissítve

A világ egyik legfontosabb nyersanyagkészletére tették rá a kezüket a tálibok, csak épp kitermelni nem tudják
Bányász dolgozik a „Junduk” lapis-lazuli bányában Afganisztán Badakhshan tartományában 2016. október 16-án – Fotó: Franz J. Marty / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hetekben a világ lakosságának jelentős része rekordsebességgel vált epidemiológus-virológus dupla Phd-ból egy gyors sportpszichológus-mesteredző kitérőn át geopolitikai szakértővé. Utóbbi funkció kiteljesedését jól jelzi az a rendszeresen felbukkanó gondolatmenet, hogy hát persze, hogy kivonulnak az amerikaiak Afganisztánból, elvégre ott nincs olaj, ami köztudomásúlag az amerikai demokrácia fő mozgatórugója. Sőt, nincs is ott igazából semmi, csak kopár hegyek, sziklasivatagok, meg a kecskéikkel alkotmány-inkompatibilis viszonyt ápoló félbarbár hegyi törzsek, és a nyers középkor.

Nos, ez azért így, ebben a formában nem teljesen igaz.

Egy 2010-es amerikai kutatás (a védelmi minisztérium belső használatára szánták, de kiszivárgott) 1000 milliárd dollárra becsülte az ország kiaknázatlan ásványkincseinek értékét. A memóban a geológusok „a lítium Szaúd-Arábiája” eposzi jelzőt aggatták Afganisztánra. Pár évvel később, egy másik kutatás arra jutott, hogy lehet az a nyersanyagkészlet 3000 milliárd dollárnyi is. Talán nem olaj – de vannak ma már fontosabb dolgok is annál. Az elektromos autó, az okostelefon, a notebook, meg úgy általában a fél világ nagy teljesítményű, szuperhatékony akkumulátorokról üzemel, és ezeknek a gyártásához a lítium kulcsfontosságú. Hasonlóképpen létfontosságú a hitech ipar számára a kobalt és az úgynevezett ritkaföldfémek. Na, ezekből van nagyon sok Afganisztánban, ez az óriási kincs kerül most a tálibok kezébe, ez vet fel egy csomó izgalmas kérdést.

Miért nem bányászták ki eddig, ha ekkora kincsen ülnek?

Az afgán ásványkincs épp egy olyan időszakban lett szuper értékes és nagyon keresett, amikor nem volt éppen triviális arrafelé bányászgatni a permanens háború miatt. A felfutás pedig éppen csak elkezdődött: a világ iparának lítium iránti igénye évi 20%-kal nő, a következő 20 évre 40-szeres növekedést jeleznek előre. Csakhogy a lítium és a ritkaföldfémek kitermelése bonyolult, és komoly befektetést igényel; nagyjából öt évbe telik, mire az első próbafúrásokból egy maximális fordulatszámon üzemelő bánya lesz. Márpedig az elmúlt pár évtizedben Afganisztánban egy külföldi befektető nem hogy öt évre, de öt hétre se nagyon tudott előre tervezni. Az afgánoknak pedig nincs meg se a technológiájuk, se a tapasztalatuk az ilyesmihez, ráadásul a világ legnagyobb olajtartalékán ülve államcsődöt bemutató Venezuela példája jól mutatja, önmagában nem elég, hogy kincs van az ember lába alatt.

Afganisztán bányászipara ma nagyjából évi egymilliárd dollárt termel (a teljes afgán GDP 20 milliárd dollár körül van), becslések szerint ennek a 30-40%-át viszi el a korrupció, illetve a különféle hadurak védelmi pénzei. Az ország 90%-a a nemzetközi szegénységi küszöbként elfogadott napi két dollár (havi 18 ezer forint) bevétel alatt tengeti az életét, vagyis az ország új urainak nagyon jól jönne, ha hozzá tudnának férni az ezermilliárdos bizniszhez, ami szó szerint a lábuk előtt hever. Amikor legutóbb hatalmon voltak, az ópium/herointermelés volt egyik fő bevételi forrásuk – amit egyébként papíron iszlámellenesnek nyilvánítottak és betiltottak -, valószínűleg mindenki jobban járna, ha most az ásványkincsre fordulnának rá inkább.

Rézérc az afganisztáni Logar tartományban fekvő Aynak közelében 2013-ban. Archeológusok arra lettek figyelmesek, hogy az elhullott állatok csontjai is elszíneződtek a réztől, annyira gazdag rézlerakódások vannak a környéken – Fotó: Matthew C. Rains / Tribune News Service / Getty Images

Vagy mégsem mindenki. A kitermelés és finomítás – főleg a ritkaföldfémeké – ugyanis nemcsak nehéz, de borzalmasan környezetszennyező is. Mérgező nehézfémekkel, esetenként radioaktív anyagokkal szennyezett melléktermékek, brutális víz- és légszennyezés. Hírhedt példa a kínai Baotou, ahol egy hatalmas mesterséges tóba öntik Belső-Mongólia ritkaföldfém-bányáinak melléktermékeit, teljesen élettelen, holdbéli tájjá nullázva le a környezetet. A környékről már rég kitelepítettek minden lakót, amikor kiderült, hogy az ivóvízbe és a termőföldbe is beszivárog mindez. Nem véletlen, hogy a kitermelés nagyja olyan helyeken zajlik, ahol finoman szólva nem érzékenyek annyira az emberek a környezetvédelemre: Kínában, Bolíviában, Kongóban. A Nyugat szemérmesen félrenéz, majd a végeredményt felvásárolja, használja, és közben erősen elmélkedik azon, hogy hát igen, a környezetbarát zöld lítium, na, az a jövő.

De vissza Afganisztánba!

Adott tehát a milliárdos nyersanyagkincs, amihez a tálibok segítség nélkül nem tudnak hozzáférni, viszont amire az egész világon óriási kereslet van, és egyre nagyobb lesz. Vajon ki fog segíteni nekik a bányászatban és finomításban? A privátszféra aligha – nem nagyon látszik, ki tenné bele a pénzét ekkora őrült kockázattal járó üzletbe. A nyugati országok szintén nem, elvégre ők meg most oldalogtak el megszégyenülten Afganisztánból és adták át az uralmat azoknak, akikre előtte húsz éven át lövöldöztek. Marad Oroszország, India, és persze Kína, ami egyébként nagyjából egyeduralkodó a ritkaföldfémek piacán és nagyon szeretne is az maradni, hogy diplomáciai eszközként (kevésbé szépen csomagolva: zsarolási alapként) használhassa azt nemzetközi tárgyalásokban-konfliktusokban. Ráadásul a motiváció mellett megvan a technológiája, a tapasztalata és a pénze is, plusz az is jól jönne neki, ha nem a saját földjét kéne nullára amortizálnia környezetszennyezésileg.

Nem véletlen, hogy a kínaiak a tálib hatalomátvétel után roppant barátságos hangon üdvözölték az új vezetést, gyümölcsöző együttműködésről, az afgán újjáépítésben és gazdasági fejlődésben való aktív részvételről beszéltek. Plusz arról, hogy mennyire jól beleilleszkedhet majd Afganisztán az Új Selyemút projektbe. Ez ugye az a kínai világhódító gazdasági kezdeményezés, amibe a magyar kormány is nagy igyekezettel ugrott fejest és aminek nyomában olyan ügyek sorakoznak, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal, vagy a Fudan egyetem.

Kína már most is a legnagyobb külföldi befektető Afganisztánban – igaz, jó párszor meg is égette magát. Ilyen volt például az a rézbánya-projekt, amely 3 milliárd dollárt nyelt el mielőtt bedőlt volna. A réz ott volt – az infrastruktúra nem, kezdve onnan, hogy utak, vasút, áram, víz, erőművek. Most azonban nagyobb tétben és hosszabb távon megy a játék és Kínának megvan a pénze, a türelme is felépíteni ezeket a dolgokat az afgánoknak. Még akkor is, ha a kaotikus helyi viszonyok miatt a szokásos trükkjük (a brutálisan túlárazott fejlesztésekre rögtön adnak is hitelt, de azzal a feltétellel, ha kínai cégek kapják a munkát, amire egyből vissza is kérik a pénzt) talán nem fog olyan simán működni, mint például Srí Lankán vagy Montenegróban.

Abdul Ghani Baradar tálib vezető és Wang Yi kínai külügyminiszter és államtanácsos találkozója 2021. július 28-én Tiencsinben, Kínában – Fotó: Li Ran / XINHUA / AFP

Problémát jelenthet esetleg az ujgur nép, akiket Kínában erősen üldöznek, többek között a muszlim vallásuk miatt – márpedig a tálibok ugye szintén muszlimok. Afganisztánban is élnek ujgurok bőven, akiknek valószínűleg nem igazán tetszene a nagy kínai haverkodás. A legkellemetlenebb helyzetbe azonban mindenképpen az amerikaiak manőverezték magukat. Miközben kétségbeesetten igyekeznek enyhíteni a gazdaságuk Kína-függésén, épp most passzolták le a közeljövő legfontosabb nyersanyagainak egyik legnagyobb készletét Kínának. Leginkább abban reménykedhetnek, hogy az olaj után itt is bejön a „többet ésszel mint erővel” módszer, és ahogy a palaolaj/gáz kitermelésének technológiai forradalmával megoldották, hogy önellátók legyenek olajból, majd kitalálnak valamit a lítiumra meg a ritkaföldfémekre is (vannak is egész ígéretes kezdeményezések).

(Fő forrásaink a CNN, a CNBC, a Quartz, és a Deutsche Welle cikkei voltak.)