Legfőbb tálib vezető: Azokat a jogi normákat fogjuk betartani, amelyek nincsenek ellentmondásban a saríával

2021. szeptember 8. – 08:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tálibok kormánya azoknak a nemzetközi jogi normáknak, egyezményeknek és kötelezettségvállalásoknak fog eleget tenni, amelyek nincsenek ellentmondásban az iszlám törvénykezéssel, a saríával – tudatta közleményében kedden késő este Hibatullah Ahundzada, az Afganisztánban hatalomra került tálib mozgalom legfőbb vezetője.

A Reuters által idézett írásos állásfoglalás Ahundzada első megnyilvánulása azóta, hogy a tálibok augusztus közepén bevonultak Kabulba, és Afganisztán törvényes urainak kiáltották ki magukat. „A jövőben az államigazgatás és az élet minden kérdését Afganisztánban a szent saría törvényeivel összhangban fogják szabályozni” – írta Ahundzada, aki 2016 óta legfőbb vezetőként a legmagasabb politikai, vallási és katonai hatalom gyakorlója a tálibok hierarchiájában.

Az MTI beszámolója szerint Ahundzada gratulált a radikálisoknak az idegen uralom alóli felszabadulás alkalmából, és fogadkozott, hogy a tálibok újjáépítik a háború sújtotta országot. Közölte, hogy a tálibok átmeneti kormánya mihamarabb munkához lát.

A BBC cikke szerint az Ahundzada által kiadott angol nyelvű közleményben arról is lehet olvasni, hogy a tálibok olyan erős és egészséges kapcsolatot akarnak szomszédainkkal és minden más országgal, ami a kölcsönös tiszteleten alapul. Ahundzada még soha nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Ez az első üzenet, amely tőle származik, mióta a tálibok átvették az irányítást.

A tálibok kedden jelentették be, hogy megalakult az átmeneti kormány Hasszán Ahund molla vezetésével. A kormányfő első helyettesének tisztségét Abdul Gáni Baradar molla, a tálibok politikai bizottságának vezetője veszi át, míg a második helyettes posztjára Abdul Szalam Hanafi, a mozgalom katari politikai irodájának egyik tagja került.

Hírportálokon megjelent információk szerint Hasszán Ahund molla a radikálisok egyik kevésbé ismert vezetője, aki vélhetően a rivális tálib frakciók közötti kompromisszumos megoldásként került a kormányfői tisztségbe. A kandahári születésű Ahund a tálib mozgalom alapító tagjainak egyike, és úgy tudni, hogy a tálibok néhai társalapítójának, Omár mollának volt az egyik közeli szövetségese. Úgy tartják róla, hogy inkább vallási, mintsem katonai vezető, aki közel áll Ahundzadához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!