Miért robbantott az Iszlám Állam a tálibok területén?

Órákkal azután, hogy az amerikai, az ausztrál és a brit kormány is arra figyelmeztetett, hogy Afganisztánban küszöbön áll egy terrortámadás a tálib szélsőségesek elől menekülők által szorongatott kabuli reptér ellen, az Iszlám Állam két öngyilkos merénylője gyorsan be is váltotta a fenyegetést.

A legkevesebb 90 afgán civil és 13 amerikai katona halála nemcsak sokkolta a nemzetközi közvéleményt, hanem újabb pofont adott az amúgy is kaotikus helyzet megértésére irányuló törekvéseknek. Eddig ugyanis mindenki az iszlamista tálibokkal volt elfoglalva, erre most feltűnt a globális terrorizmus régi, már-már elfeledett mumusa, az Iszlám Állam (IS) is. A merényletet az Iszlám Állam Afganisztánban megjelenő helyi franchise-szervezete (az angolul IS-K-ként említett Horaszán Tartomány) követhette el.

Joe Biden amerikai elnök csütörtöki beszédében azt üzente a terrortámadás elkövetőinek, hogy le fogják vadászni őket, azt is jelezte azonban, hogy az evakuálás tovább folytatódik a következő napokban az augusztus 31-i határidőig, ehhez továbbra is együttműködnek a reptér környékét ellenőrző tálibokkal, akik szintén elítélték a merényleteket. A veszély azonban egyáltalán nem múlt el, az amerikai erők további terrortámadások kockázatával számolnak.

Iszlám Állam: a nagy túlélő

Pedig azt lehetett gondolni, hogy a 2014-ben Szíria és Irak szunnita felekezetű régióiban fundamentalista terror- és maffiaállamot építő, a világot virális kivégzésekkel, illetve rafinált (és kevésbé rafinált, de annál véresebb) terrortámadásokkal sokkoló kalifátusnak egyszer s mindenkorra leáldozott. Az Iszlám Állam 2017-re elvesztette szíriai és iraki területeit, 2019-ben amerikai kommandósok végeztek a szervezet alapítójával, Abu Bakr al-Bagdadival, maradék hívei pedig apró sejtekre szakadva bujkálnak a Szír-sivatagban a rájuk vadászó szír, kurd és iraki erők elől.

Annak ellenére azonban, hogy az Iszlám Állam eltűnt a hírekből, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szervezet vagy az azt megalapozó szélsőséges ideológia megsemmisült volna. Az Iszlám Állam ugyanis a dzsihadista mozgalom nagy túlélője, mely 2014-es hódításai előtt (még az al-Kaida helyi szervezeteként) is többször elvesztette teljes vezérkarát. Az örökség továbbvitelét azonban a sokszori lefejezés ellenére is több tényező segíti.

Így például a franchise-rendszer, mely tényleges szervezeti kapcsolódás nélkül is lehetővé teszi Iszlám Állam „tartományok” alapítását, illetve az agresszív terjeszkedési politika, mely minden olyan muszlim országba elviszi a kalifátus fekete zászlaját, ahol a helyi államszervezet megroggyant, vannak vegzálható vallási kisebbségek, és van pár ezer elszegényedett, elkeseredett és fanatizálható férfi, akikből dzsihadistákat lehet faragni.

Így alakult át a Sínai-félsziget sivatagos hegyvidékének beduin ellenállási mozgalma a ma is aktív Vilájat Színáává, így alapítottak a polgárháborús Líbiába beszivárgó dzsihadisták a Földközi-tenger partján található Szirt kikötővárosa körül három kérészéletű tartományt –

és ezen elvek mentén jött létre 2015-ben Afganisztánban az Iszlám Állam Horaszán Tartománya.

A „tartomány” elnevezés persze csak a hatalmi igény kifejezése, a szervezet ugyanis elvétve tudott csak egy-két vidéki faluközösséget tartósabban ellenőrzése alá vonni a pakisztáni határon található Nangahár tartományban, és értelemszerűen hódításai sem fedik le a történelmi Horaszán (ami az arab hódítás 8. századi csúcspontján az Irántól a Himalájáig terjedő régiót jelentette) területét.

A terjeszkedés érdekében a haverokat is lenyúlták

Az Iszlám Állam opportunista toborzókampányai mindig is előszeretettel vették célba a rivális szélsőséges szervezetek ultráit, így az IS első fecskéi, a 2014-ben Irakból hazarepülő pastu származású dzsihadisták is elsősorban a tálibok között keresték az utánpótlást. Ez a törekvés nem meglepő módon 2015-re kenyértöréshez vezetett a két szervezet között, így az amerikaiak és az afgán kormányerők mellett a tálibok is kíméletlenül elkezdték üldözni az Iszlám Állam helyi sejtjeit.

A többfrontos háború miatt a Horaszán Tartomány fegyvereseinek száma a csúcsnak számító 3000-ről az utóbbi évekre alig harmadára csökkent, és amerikai drónok a szervezet három, egymást követő emírjét is likvidálták.

A szervezet az erőviszonyoknak megfelelően nem is próbálkozott a területszerzéssel, hanem inkább az iraki receptet követve a helyi síita kisebbséget próbálta felhergelni gyomorforgató terrortámadásaival. Hozzájuk kötötték, amikor tavaly három, rendőrnek öltözött terrorista Kabul hazara kisebbség által lakott negyedében, a Orvosok Határok Nélkül által üzemeltetett szülészeten rendezett mészárlást, idén májusban pedig ugyanott 85 diáklányt robbantottak fel.

A veszteségek és a komoly csapások – olyannyira komoly, hogy 2017-ben egy IS-búvóhelynek használt barlangot minden idők legpusztítóbb hagyományos bombájával robbantottak be az amerikai erők – ellenére a terrorszervezet 2020-ban egy új emír, Saháb al-Muadzsír vezetésével stabilizálta helyzetét, és

2021-ben már a kabuli reptér elleni támadást megelőzően is nagyjából száz terrorakciót tudott végrehajtani.

Az aktivizálódást segítette a szíriai–iraki dzsihadista gócpont bukását követően Afganisztánba irányuló exodus, melynek keretében az ENSZ számításai szerint 8-10 ezer szélsőséges harcos érkezett/menekült az olyan hagyományos terroristakeltetőkből, mint az Észak-Kaukázus, Pakisztán vagy Közép-Ázsia.

A dzsihadisták egy részét a tálib mozgalom és az egyre jelentéktelenebb (becslések szerint ma már alig 500 embert mozgósító) al-Kaida szívta fel, de a beáramlásból jócskán profitált az Iszlám Állam is, melynek sorait az utóbbi hetekben a tálibok által megnyitott börtönökből szabadlábra kerülő tagok is gyarapították. Egy volt leszerelt afgán tiszt a New York Timesnak úgy jellemezte a helyzetet, hogy

Afganisztán a terroristák és szélsőségesek Las Vegasává vált.

A Horaszán Tartomány tényleges létszámának és harci erejének megállapítását nehezíti az a tény, hogy Afganisztánban az egyes frakciók közti határok is porózusak: a tálibok például hiába fújnak az Iszlám Államra, a mozgalom egyik meghatározó szárnya, a Hakkáni-hálózat rendszeresen együttműködik mind az al-Kaida, mind pedig a Horaszán Tartomány dzsihadistáival.

Mi a különbség az Iszlám Állam és a tálibok között?

Első ránézésre a két szervezet között több kapcsolódási pontot találunk, mint különbséget. Mindketten a szunnita iszlám legszélsőségesebb/legpuritánabb jogi iskolája, a szalafizmus szemüvegén keresztül értelmezik a saría előírásait, mindkettőjük számlájára rengeteg kegyetlenkedés, terrortámadás írható.

Miközben azonban a tálibok a saríát csak a saját országukra akarják kiterjeszteni, és nem törekszenek saját ultrakonzervatív forradalmuk exportjára, addig az Iszlám Állam továbbra is a globális dzsihád aktív szereplője, sőt motorja, azaz nagyjából a Föld összes országát legitim célpontnak tartja, cserébe viszont tagjait mindenhol kíméletlenül üldözik. A tálibok (akik ugye 2001-ben csúnyán megégették magukat amiatt, hogy befogadták az al-Kaidát) azonban nem akarnak teljesen értelmetlenül belekötni minden regionális hatalomba, így aztán megkapják a dzsihadistáktól, hogy

elárulják a dzsihád szent ügyét, hogy a véráztatta csataterekről dohai luxushotelekre váltottak – ott folytak az amerikaiakkal a béketárgyalások –, hogy dicső győzelmek helyett elvtelen alkukkal kaparintották meg az ország irányítását.

Az amerikaiakkal kötött (és be nem tartott) 2020-as megállapodást idén nyáron fegyveres úton megtámogató és az Afganisztánban a hatalmat a nyugati csapatkivonásokkal párhuzamosan gyorsan megszerző tálibok számára az Iszlám Állam azonban nem csak a partvonalról a győztes csapatnak kiabáló örökös elégedetlenkedőket jelenti.

Az Iszlám Állam ugyanis folyamatos kihívást jelent a szomszédok, illetve a régióban érdekelt Oroszország és Kína felé megfogalmazott biztonsági garanciákkal szemben, illetve folyamatos ideológiai megkérdőjelezést jelent az államszerű működés érdekében meghozott/meghozandó tálib kompromisszumokkal szemben is.

A csütörtöki terrortámadás sem csak az Egyesült Államokat, hanem a Kabul és a reptér körüli zóna biztosítására garanciát vállaló, az amerikaiakkal való konfrontációt gondosan kerülő tálibokat is – akik egy tagja először azt állította, 28 harcosukat veszítették el, de ezt később a szóvivőjük tagadta, azt a narratívát folytatva, hogy már amerikaiak által ellenőrzött reptéri részen robbantottak – hideg zuhanyként érte. Hiszen a tálib ellenőrző ponton átgyalogoló öngyilkos merénylők már a nyugati kivonulás lezárulta és ezzel a teljes tálib hatalomátvétel előtt beárazták az iszlamista rezsim – ki tudja, mennyire őszinte – kulcsígéretét.