Íme a Telex első átláthatósági jelentése

Ez nemcsak a mi sztorink, hanem a tiéd is!

Ahogy ígértük, elkészítettük a Telex első átláthatósági jelentését.

Lekönyvelt pénzügyi eredményekkel a szabályozásnak megfelelően jelenleg szeptember hónapra rendelkezünk, ezért szól ez a jelentés is a szeptember 30-ig tartó időszakról. Az idei október eredményeit és fejleményeit a következő jelentésünkben ismertetjük majd részletesen.

Magyarországon nem számít megszokottnak, hogy egy médiavállalkozás (vagy bármilyen vállalkozás) a törvényben előírtnál részletesebben számoljon be arról, mennyi pénze van, és azt mire költi. Mivel azonban a mi történetünk sem szokványos, és a pénzt, amiből a Telexet működtetjük, támogatóktól kaptuk, számunkra evidens, hogy nyilvánosságra hozzuk gazdálkodásunk és stratégiánk részleteit.

Mert ez nemcsak a mi sztorink, hanem azoké is, akik támogatnak minket, és az átláthatóság a Telex alapértéke.

A támogatókon kívül a függetlenségünkre vagyunk a legbüszkébbek. Arra, hogy több mint 41 ezer támogatónknak köszönhetően semmilyen gazdasági és semmilyen politikai szereplőtől nem függünk, azaz teljesen a magunk urai vagyunk. Felemelő érzés ez, amiért köszönettel tartozunk mindenkinek, aki támogat minket.

A támogatásra ugyanis nagyon nagy szükségünk van: enélkül egyáltalán nem létezne a Telex. Mielőtt elindultunk, azt gondoltuk, igény van a tudásunkra, a függetlenségünkre, a szerzőinkre, a híreinkre, de ezt működtetni csak az olvasók közvetlen támogatásából lehet. Mert egy szerkesztőség, pláne egy nagyobb szerkesztőség fenntartása sok pénzbe kerül. Egyelőre még az indulás fázisában vagyunk, de napról napra erősebbek, jobbak és szebbek leszünk, folyamatosan fejlődünk. A támogatásokat csak erre fogjuk fordítani, és elképesztően jó érzés, hogy ilyen sokan drukkolnak nekünk. Köszönjük!

Nézzük, hogy nagyjából két hónap alatt honnan hova jutott a Telex története!

Krónika

Felmondtunk, és Facebook-oldalt indítottunk

Július 24-én az Index.hu szerkesztőségének szinte minden munkatársa felmondott, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a független újságkészítés feltételei már nem adottak számunkra. Még aznap elindult a Távozó indexesek Facebook-oldal, ami a következő bő egy hónapban az irántunk érdeklődőkkel, minket támogatókkal való kapcsolattartás legfontosabb fóruma volt. Az oldal alig egy nap alatt elérte a százezer követőt (november elején már több mint 360 ezer követőnél járunk). A Facebook-oldalunkon újságot is csináltunk, amíg nem volt újságunk: amíg a Telex el nem indult, több mint ötven cikkünk jelent meg a Facebookon, ezek között jó néhány exkluzív, más lapok által utóbb idézett anyag volt.

Céget alapítottunk

A Telexet kiadó Van Másik Kft.-t július 31-én alapította Kárpáti Márton, az Index korábbi főszerkesztő-helyettese, gyakorlatilag abban a pillanatban, amikor jogilag már semmilyen módon nem kötődött az előző munkahelyünkhöz. Munk Veronika főszerkesztőként augusztus 24-én csatlakozott hozzá. Néhány lelkes önkéntes és a találkozóinknak helyszínt biztosító Kaptár közösségi iroda jóvoltából július végén elindult a majdani Telex előkészítése.

Elkezdtük fejleszteni a Telex oldalát

A cégalapító Kárpáti Márton testvére, Kárpáti András bevonásával elkezdtük a támogatói oldalunk és a híroldalunk építését – utóbbi fejlesztése azóta is folyamatos. A célunk, hogy technológiailag egyre jobb és innovatívabb legyen az oldal. (Októberben a korábban az Indexet fejlesztő csapat több egykori tagja is csatlakozott a Telexhez.)

Adománygyűjtést indítottunk

Szeptember 4-én jelentettük be, hogy Telex néven folytatjuk, és ezen a napon kezdtünk támogatásokat gyűjteni. Alig néhány óra alatt értük el a tízezer támogatót, szeptember 8-án pedig már arról számolhattunk be, hogy öt nap alatt 25 ezer támogató állt mellénk. Mára több mint 41 ezren vagytok. Neked, alapító támogatónknak is köszönhető, hogy a miénk lett a valaha volt legsikeresebb ilyen akció Magyarországon.

Felvettük a munkatársainkat

Szeptember 11-én vette fel a Van Másik Kft. az első exindexes munkavállalókat. Szeptember 30-án ötven alkalmazottja volt a Telexnek, októberre aztán megállapodtunk további belsős munkatársakkal és azokkal az állandó szerzőinkkel, akik külsősként dolgoznak a Telexnek. Sokan vagyunk, mert csak ezzel a létszámmal tudunk beszámolni minden fontos, érdekes és szórakoztató dologról.

Terveztünk, szerveztünk, tárgyaltunk, beszereztünk

Szeptemberben nagy erőkkel folyt az oldal fejlesztése, ezzel párhuzamosan kialakítottuk a szerkesztőség működési rendjét, elkezdtünk cikkeket írni, hirdetéseket értékesítettünk, megállapodtunk a hirdetéseket kiszolgáló reklámszerver szolgáltatójával. Elkészítettük a Telex üzleti modelljét, és a középtávú stratégiánkat is elkezdtük összerakni. Rengeteg megbeszélést folytattunk a Telex iránt különböző szempontokból érdeklődő magyar és külföldi cégekkel, magánszemélyekkel. Elkezdtük a szerkesztőség munkájához elengedhetetlen technikai eszközök (számítógépek, fényképezőgépek, videókamerák stb.) beszerzését. Találtunk egy bútorozott lakásirodát, ahol azonnal el tudtunk kezdeni dolgozni.

Etikai és magatartási kódexet írtunk

Etikai és magatartási kódexet készítettünk, amiben összefoglaltuk újságírói értékeinket és azokat a magatartási szabályokat, amikhez tartjuk magunkat. A kódexet nyilvánosságra is hoztuk, hogy mindenkinek világos legyen, miért és miként dolgozunk – egyébként a magyar médiában ez nem annyira szokványos dolog.

Októberben elindultunk

Kilenc héttel az előző munkahelyünkről való távozásunk után, október 2-án elindult a Telex.

Még mindig az utunk legelején járunk, tele vagyunk tervekkel és ötletekkel. Lesz mobilapplikációnk, van már percről percre tudósításokat lehetővé technikai hátterünk, lesznek podcastjaink, blogjaink, nagyobb képes formátumaink – ha pedig minden az elképzeléseink szerint alakul, még több tartalomkészítő munkatársunk.

A számok

Több mint 41 ezer csodálatos támogatónktól szeptember 30-ig összesen majdnem 319 millió forintot kaptunk. Ez hatalmas összeg és hatalmas felelősség. Ahogy ígértük, teljes egészében tartalomgyártásra és a tartalomgyártáshoz szükséges feltételek biztosítására fordítjuk.

Jelenlegi terveink alapján egy-egy teljes havi működésünk költsége idén körülbelül 55 millió forint lesz. Szeptemberben ennél még lényegesen kevesebbet költöttünk: a személyi költségek alacsonyabbak voltak (részben mert a munkatársak nem a hónap elején léptek be, részben mert többen eleve csak később érkeztek), a különböző szolgáltatások (hír- és képügynökségek) díját sem egész hónapra fizettük, telefonköltséget még szinte egyáltalán nem fizettünk, és így tovább. Az oldal fejlesztésének szeptemberi költségei még nem szerepelnek az alábbi kimutatásban.

Ezen a költségszinten tehát öt-hat hónapig tudnánk működni az eddigi támogatásokból. Ennél természetesen sokkal hosszabb időre tervezünk, éppen ezért vagyunk különösen hálásak azoknak a támogatóinknak, akik havi rendszeres összeggel álltak mellénk, és ezért gondolkodunk a jövőt illetően az előfizetéses modellben és hirdetések értékesítésében is. Bővülni és fejleszteni is akarunk, vagyis a költségeink jó esetben nem stagnálni, hanem jelentősen emelkedni fognak a jövő évben.

Bevételek a cégalapítástól szeptember 30-ig (ezer forintban)

Árbevétel (előfizetési díjak, hirdetések)0
Támogatások318 923
Banki kamatok, árfolyamnyereség1

Kiadások a cégalapítástól szeptember 30-ig (ezer forintban)

Anyagköltség (kis értékű műszaki eszközök, irodafelszerelés, takarítószer)147
Tartalom (külsős honoráriumok, hír- és képügynökségek)788
Marketing, hirdetési és reklámkiadások (Facebook, Google)68
IT-szolgáltatások1580
Kommunikációs szolgáltatások (internet, telefon)12
Bér, bérjellegű költségek és járulékaik19044
Működési költségek (bérleti díj, rezsi, nyomtatás)495
Pénzügyi kiadások (ügyvéd, könyvelés, bérszámfejtés, iparűzési adó, hozzájárulások)290
Egyéb kiadások (biztosítások, bankköltségek, bankkártyajutalékok)884
Beruházások (számítógépek)4329

Létszám szeptember 30-án

50 fő, ebből:

  • részmunkaidő 4 óra: 2 fő
  • részmunkaidő 6 óra: 1 fő
  • teljes munkaidő: 47 fő

(Október végére további 10 fő teljes munkaidejű kollégával bővült a csapat.)

Gyakori kérdések

Biztosan lett volna olcsóbb laptop/iroda/stb., miért nem azt választottátok?

Minden beszerzésnél több lehetőséget megvizsgáltunk, és arra törekedtünk, hogy az egyszerre legjobb, leggyorsabb, legrugalmasabb és hosszú távon is legolcsóbb megoldást válasszuk. Nem vettünk például használt technikai eszközöket, mert az újak használata biztonságosabb, kiszámíthatóbb. A mostani irodánk mellett nagyon erős érv, hogy nem kellett kauciót fizetnünk, és nem kellett határozott időre elkötelezni magunkat a bérlet mellett. (Egyébként az irodánk a létszámunkhoz képest kifejezetten kicsi: a járványra és az amúgy is egyre gyakoribb home office-ra tekintettel fel sem merült, hogy akkora helyre lenne szükségünk, ahol egyszerre mindannyian le tudunk ülni. Úgy gondoltuk ugyanakkor, hogy csak home office-ban nagyon nem hatékony dolog egy rengeteg kreativitást, csapatmunkát igénylő újságot összerakni és működtetni.)

Ha ilyen komoly összegek jönnek be támogatásból, miért van szükség hirdetésekre is?

Mert több lábon szeretnénk állni, és minél több bevételi forrással szeretnénk biztosítani az újság hosszú távú működését. Mint látható, az oldalainkat nem tömjük tele hirdetési felületekkel, és soha nem lesz ezekből annyi, hogy az zavaró legyen.

Igaz, hogy tehetős magyarok tucatjai küldtek nektek jelentős pénzeket? Hányan vannak, akik milliós összeggel támogatták a Telexet?

Milliós nagyságrendű támogatást egyet kaptunk, 2,5 millió forintot. Kevesebb mint harminc támogatótól kaptunk százezres nagyságrendű összegeket. (Ahogy beszámoltunk róla, a cseh Economia médiacég szeptemberben 200 ezer eurós támogatást ajánlott fel a Telexnek, de ennek az átutalása még nem történt meg.)

A tamogatas.telex.hu oldalon levő számláló szerint 37 ezer körüli a támogatók száma, itt pedig 41 ezerről volt szó. Ennek mi az oka?

A számláló csak azokat rögzíti, akik a Simple fizetési rendszeren keresztül támogatnak minket. A 41 ezerben benne vannak azok is, akik Paypalon vagy banki átutalással tették, teszik ezt.

És akkor a Telexet ez a 41 ezer ember olvassa?

Nagyon reméljük, hogy ők mindenképpen, de rajtuk kívül is akadnak szép számmal, akik kíváncsiak az újságunkra. A Telex indulása után pontosan egy hónappal, 2020. november 2-án kezdődött el az oldal auditált látogatottságmérése az online médiában szabványként elfogadott DKT/Gemius rendszerben. November 4-én, az amerikai elnökválasztás másnapján több mint 467 ezer látogatónk volt, akik több mint 3,8 millió oldalletöltést hoztak össze a Telexen, és átlagosan több mint 11 percet tartózkodtak az oldalon. November 9-én, az újabb járványügyi szigorítások bejelentésekor pedig már 545 ezer látogató követte nálunk a híreket.

Most az egyszer tesztek közzé ilyen jelentést, vagy lesz máskor is?

Mivel a működésünket túlnyomó részben a támogatásokból finanszírozzuk, és mivel mindig igaz lesz, hogy ezek nélkül nem indulhatott volna el a Telex, a működésünk mindig transzparens lesz. Legalább félévente, de ha indokolt, negyedévente jelentkezünk majd az átláthatósági jelentéssel.

Korábban beszéltetek arról, hogy a munkatársak tulajdonosok lesznek a kiadóvállalatban. Ezzel mi a helyzet?

Ez mindenképpen meg fog valósulni, most tartunk az erről szóló elképzelések véglegesítésénél. A következő jelentésünkben már részletesen be fogunk tudni számolni arról, hogy pontosan milyen modellben működik majd a kiadó.

Úgy érzed, hogy van még olyan kérdés, amire nem kaptál választ, vagy nem kaptál elég részletes választ?

Ebben az esetben írj az [email protected] címre november 20-ig! Munk Veronika és Kárpáti Márton válaszolnak majd a beérkező kérdésekre.

Iratkozz fel a Telex hírlevelére!

Belső infók, tartalomajánlók a szerkesztőktől, csodálatos digitális apróságok!

Feliratkozom